2022. július 9. szombat

júl. 9
0:12
Pupp Réka aranyérmes (Demokrata)
Az 52 kilogrammos Pupp Réka aranyérmet nyert pénteken a budapesti Papp László Sportarénában zajló, olimpiai kvalifikációs cselgáncs Grand Slam-viadalon.
júl. 9
0:12
Hamilton Hornernek is odaszúrt: Nem igazán figyelek erre a fickóra! (Racing)
Azok után, hogy a Brit Nagydíjat követően Max Verstappennek mondott oda, Lewis Hamilton Ausztriában Christian Hornernek is odaszúrt egy kicsit, és kijelentette, nem érdekli őt a Red Bull csapatfőnökének véleménye. Utána azért reagált Horner felvetésére. Christian Horner, nemcsak a Ferrari, hanem a Mercedes Brit Nagydíjon alkalmazott stratégiáját is
júl. 9
0:16
Nemes gesztussal békült ki Sainz és Al-Attiyah (Racing)
A Dakar Rally két veteránja akkor került összetűzésbe, amikor az első idei Extreme E versenyen egy futamba kerültek. Al-Attiyah rossz ívet választott, és ennek Sainz látta kárát. Az arab versenyző lesodródott az egyik kanyarban, és kissé keresztben próbált visszatalálni a következő kapuhoz. A két veterán összeütközött, és ennek következtével Sainz
júl. 9
0:20
Verstappen szerezte meg a pole-t, miközben mindkét Mercedes a falba állt (Racing)
Mivel a Red Bull Ringen sprintversennyel bővített versenyhétvégét rendeznek, már péntek délután sor került az időmérő edzésre, mely a szombati sprintfutam rajtsorrendjét határozza majd meg. Mindenki lágy keverékű Pirelliken kezdett neki a körözésnek a spielbergi kvalifikációnak. Ezen a pályán érnek körbe leggyorsabban a versenyzők, így a kvalifikác
júl. 9
0:24
Sainz újra ellentmondana a Ferrarinak, mert „ez volt a jó döntés” (Racing)
Carlos Sainz újra felülbírálná a csapata kérését, ha ismét azt az utasítást kapná, hogy maradjon le Charles Leclerc mögött tíz autónyi távolságra, a Brit Nagydíj biztonsági autós fázisa során a Ferrari ugyanis ezt mondta a fülére. A spanyol pilóta szerint az ő igazát bizonyítja, hogy miután ellenállt, többet nem utasították a lemaradásra. Mattia Bi
júl. 9
0:28
Verstappen: Remélem gond nélkül átjutunk majd az első kanyaron (Racing)
Max Verstappen megszerezte a pole pozíciót, így ő indulhat holnap az élről a sprintfutamon. Egy darabig úgy tűnt, ismét Charles Leclerc-é lesz az első hely, ám a holland versenyző az utolsó pillanatokban elrabolta ellenfelétől a legelőkelőbb pozíciót. Egy remek első és harmadik szektort produkált, így 29 ezreddel megelőzte ellenfelét. “Nagyon sokat
júl. 9
0:32
Hamilton elismerte a hibáját: Hihetetlenül csalódtam magamban (Racing)
Lewis Hamilton csalódottan nyilatkozott Ausztriában a hibája után. Furcsa napot zárhat a Mercedes a Red Bull Ringen, ugyanis mindkét versenyzőjük előcsalogatta a piros zászlót az időmérőn. A csillagosoknak még az első sorra is volt némi esélyük, ám a hétszeres világbajnok a 7-es kanyarban kisodródott, majd a falnak ütközött. Az újraindítást követőe
júl. 9
0:36
Törölték Pérez összes Q3-as körét, változik a rajtsorrend (Racing)
Sergio Pérez Osztrák Nagydíja már eddig sem volt valami fényes, azonban a mostani híreket követően már egyáltalán nem számít annak. A Red Bull mexikói versenyzőjének ugyanis az összes Q3-ban futott gyorskörét érvénytelenítette az FIA, ami miatt a 4. rajtkocka helyett majd csak a 13.-ba állhat be a holnapi sprintverseny folyamán. Mivel az Osztrák Na
júl. 9
6:24
Pogacar pusztított, magyar játszik döntőt Wimbledonban! (Eurosport)
Az első hegyi befutóval újabb fontos szakaszához érkezett a Tour, Tadej Pogacart azonban pénteken sem tudták megfogni, ismét szakaszgyőzelmet szerzett a szlovén. Wimbledonban a vártnál egyel kevesebb meccsen, de kialakult a férfi döntő mezőnye, miközben a junior lányoknál Udvardy Luca a döntőbejutással olyat ért el, amit magyar teniszező még soha.
júl. 9
7:06
Pályára gurult a Cadillac megváltoztatott Lmdh autója is (Racing)
A Porsche után már az IMSA új érájának második autója, a Cadillac is kigördült a garázsból, feltehetően az Indianapolis közeli Putnam Parkban. A Dallara által épített járgány jövőre a világbajnokságon – így Le Mans-ban is – indul majd az amerikai széria mellett. Az első körök során a Chip Ganassi Racing pilótája, Earl Bamber ült a
júl. 9
7:08
Norris: Az embereknek “fogalmuk sincs” a csapatával való kapcsolatomról (Racing)
A McLaren versenyzője, Lando Norris elutasította azokat a felvetéseket, miszerint nem kellett volna ilyen hosszútávra szerződést kötnie a brit csapattal. A 2022-es szezon előtt Norris új szerződést írt alá a McLarennel, amely legalább 2025 végéig szól. Még a McLaren korábbi versenyzője, a 2009-es bajnok Jenson Button is furcsállta, hogy Norris ilye
júl. 9
8:24
Kurtos abszolút 2. lett (Racing)
Igazán jól sikerült Kurtos Robi és Fridrik Gergő számára a kazincbarcikai tesztverseny, ahonnan kupákkal távozott a csapat.  Ismét látványosan autóztatok, melyhez szép eredmények társulnak. – Igen, a visszajelzések alapján sikerült mind magunkat és a nézőket egyaránt szórakoztatni. A célunk igazából ez volt, de azért természetesen örülünk a klassz
júl. 9
8:36
Conor Daly nyerte az IndyCar hétautós Iowai tesztjét (Racing)
Conor Daly nyerte a hét autóból álló privát NTT IndyCar Series tesztet az iowai oválon csütörtökön. Az Ed Carpenter Racing háromautós csapata és az Andretti Autosport négy pilótája részvételével közel 2000 kört tettek meg a pilóták a 0,875 mérföldes oválon, ahol Daly legjobb nem hivatalos körét a 87. körben érte el. Őt az Andretti versenyzője,
júl. 9
8:48
A felcsúti Zahedié a csúcsfizetés az Nb I-ben (Blikk)
Habár az elmúlt évek sikeres nemzetközi kupaszereplésének köszönhetően a Ferencváros labdarúgócsapata gazdálkodhat a legnagyobb költségvetéssel a magyar bajnokságban, mégsem a zöld-fehérek adják a legmagasabb fizetést az NB I-ben, hanem a Puskás Akadémia.
júl. 9
8:54
Nem aggasztja a Red Bullt a rugalmas padlólemezek tiltása (m4sport.hu)
A Mercedes a késés ellenére is üdvözli, a Red Bullt kicsit sem nyugtalanítja az FIA hajlékony padlólemezek elleni fellépése.
júl. 9
8:56
Magyarország az éremtáblázat második helyén a Világjátékok első napja után (m4sport.hu)
A magyar sportolók három arany-, két ezüst- és három bronzérmet nyertek az első versenynapon a 11. Világjátékokon az egyesült államokbeli Birminghamben.
júl. 9
9:06
Leclerc: Max csak egy kicsit volt gyorsabb nálunk (Racing)
Charles Leclerc kis híján megnyerte az időmérőt, ám Max Verstappen az utolsó pillanatokban 29 ezreddel jobb kört ment nála. A Q3 végén úgy tűnt ismét a monacói versenyző lesz a pole pozíció tulajdonosa, ám a Red Bull hazai pályáján autózó holland pilóta megfosztotta őt egy újabb Pirelli trófeától. A Ferrari versenyzője egy problémamentes sprintfuta
júl. 9
9:30
Már szombaton pontokat osztanak a Forma-1-ben – sport a tévében (Infostart)
Folytatódik a Tour és a női futball-Eb, döntőt rendeznek Wimbledonban.
júl. 9
9:36
Schumacher szerint ennél is több volt a Haasban – újabb pontszerzésre tör (m4sport.hu)
A kettős pontszerzés után kettős Q3-as szereplés a Haastól. Mick Schumacher így sem elégedett.
júl. 9
9:42
Ebből mi lesz? Ronaldónak üzent a magyar exkapitány (BorsOnline)
Javában találgat a futballvilág, tudniillik messze nem tudni, hol folytatja a pályafutását Cristiano Ronaldo, aki távozna a Manchester Unitedtől.
júl. 9
10:06
Sainz magabiztosabban és kényelmesebben érzi magát (Racing)
Carlos Sainz győzelemmel a zsebében érkezett meg az Osztrák Nagydíjra és úgy hiszi, Spielbergben is van esélye megismételni ezt a bravúrt. Viszont egyszerű dolga egyáltalán nem lesz, mert a pénteki időmérőn a harmadik helyre kvalifikált, így onnan is rajtol a szombati sprinten. „Ez az időmérő erős volt és a Q3-ban a legjobbkor időzítettem a csúcsfo
júl. 9
10:12
Jó magyar kezdés a Világjátékokon (Infostart)
A magyar sportolók három arany-, két ezüst- és három bronzérmet nyertek az első versenynapon a 11. Világjátékokon az egyesült államokbeli Birminghamben.
júl. 9
10:12
A hegyi befutó után Svájcba érkezik a mezőny, jön a Tour 8. szakasza (Eurosport)
Szombaton Lausanne-ba érkezik a Tour de France mezőnye, a mai szakaszon 186 kilométer, négy kategorizált emelkedő, és egy trükkös, kissé emelkedős befutó vár a versenyzőkre.
júl. 9
10:24
„Jonas a legjobb hegyimenő” - Pogačar tart Vingegaard-tól az első hegyi befutó után (Eurosport)
Bár a Planche des Belles Filles még nem döntött el semmit, arra mindenképp jó volt, hogy kiszórjon néhány versenyzőt a dobogó- és top 5 esélyesek közül, illetve, hogy megerősítse, kik azok, akiknek mindenképp a legjobbak között a helyük. Egyelőre Pogačar tűnik legerősebbnek, Vingegaard jön közvetlenül utána, de mögöttük rendkívül kiegyensúlyozott a
júl. 9
10:24
Tökéletes verseny, feledhető teljesítmény (Racing)
A Velenje Rallyn elszenvedett bukás erősen éreztette a hatását Osváth Péter és Papp Tamás versenyzésén az 55. Mecsek Rallyn. A Skodás páros az abszolút 10. és a Mitropa Kupa értékelés harmadik helyén végzett a Magyar Bajnokság legtradicionálisabb futamán. „Csütörtökön minden kiderül.” Mondta még a verseny előtt Osváth Péter, arra a kérdésre, hogy p
júl. 9
10:30
Csak négy pohárral ivott: újra megszólalt az úszónő, érdekes részleteket osztott meg arról a bizonyos pesti éjszakáról (Blikk)
Újabb sokkoló részleteket hozott nyilvánosságra Mary-Sophie Harvey, kanadai úszónő egy online sajtótájékoztatón. Elmondása szerint a pénztárcája, iratai és mobiltelefonja sem voltak nála, mikor barátai rátaláltak, de később ezeket visszaszolgáltatta a Gigi's nevű budapesti szórakozóhely.
júl. 9
10:30
Nagy az öröm Schumacher családjában, jöhet a folytatás (Ripost)
Hétvégén újra bizonyítana a legenda fia.
júl. 9
10:30
Norris félt a fékre lépni, Ricciardo elveszett – bajok a McLarennél (m4sport.hu)
Műszaki hibák, felkészületlenség, „félelem” a féktávokon, bizonytalanság – rémálomszerűen alakult a McLaren eddigi hétvégéje Ausztriában. A csapat részben felmentette versenyzőit.
júl. 9
10:32
Videó: megőrülnek a tini Hulkért, aki a jövő sztárvédője lehet az NFL-ben (m4sport.hu)
Tyler Parker csupán 14 éves, a Santa Margarita középiskola másodéves gimnazistája, de sorban állnak kegyeiért az egyetemi csapatok, ami fizikai paramétereit látva nem is csoda.
júl. 9
11:00
Még mindig nem százszázalékos az olimpiai bajnok gátfutó: Ha a sérült izom nem fogja bírni, akkor bajban leszek (m4sport.hu)
Júniusi combsérülése után még nincs százszázalékos állapotban az olimpiai bajnok Karsten Warholm a jövő pénteken kezdődő atlétikai világbajnokság előtt.
júl. 9
11:00
Ilyen volt belülről a Tour első hegyi befutós szakasza (Eurosport)
Belső kamerás felvételek Tadej Pogacar tegnapi, sárga trikóban szerzett fantasztikus győzelméről a La Super Planche des Belles Filles-n.
júl. 9
11:06
Szigorúnak érzi Pérez büntetését a Red Bull (m4sport.hu)
Túl szigorúnak véli a Red Bull Sergio Pérez utólagos időmérős büntetését. A mexikói a legjobb tízből is kiszorult egy rendhagyónak mondható ítélet után.
júl. 9
11:06
Vettel abszolút mélyponton: Egyszerűen lassúak voltunk (Racing)
Sebastian Vettel az Osztrák Nagydíjon is a Q1-ben búcsúzott az időmérő edzésen, amivel egy negatív rekordot állított fel a saját maga szempontjából. Az Aston Martin négyszeres világbajnoka előzőleg Kanadában és Silverstone-ben is kiesett az időmérő edzés első szakaszában, ezért már zsinórban harmadjára volt kénytelen csalódni. Ilyenre pedig a német
júl. 9
11:18
Koronavírusos eset a Tour de France-on (m4sport.hu)
Geoffrey Bouchard koronavírus-fertőzés miatt feladta a Tour de France országúti kerékpárversenyt, elsőként a mezőnyből.
júl. 9
11:18
Kislányával készül a meccsekre a sportvilág új sztáranyukája (BorsOnline)
Ons Jabeur első arab teniszezőként fináléba verekedte magát Wimbledonban.
júl. 9
11:24
Rasovszky Kristóf ezüstérmes a párizsi nyíltvízi úszó világkupaversenyen (Blikk)
Rasovszky Kristóf ezüstérmet nyert Párizsban a nyíltvízi úszók világkupaversenyén.
júl. 9
11:30
F3: Crawford megszerezte első futamgyőzelmét (m4sport.hu)
Győzelmet értek a fiatal amerikai előzései - sikerével a bajnoki csatába is beszállt!
júl. 9
11:32
Rasovszky ezüstérmes, Betlehem milliméterekkel maradt le a bronzról a párizsi nyíltvízi úszó világkupaversenyen (m4sport.hu)
Rasovszky Kristóf ezüstérmet nyert Párizsban a nyíltvízi úszók világkupaversenyén.
júl. 9
11:36
120 milliárdért vált Bmw-re a Real Madrid (Blikk)
A nemzetközi futballban már megszokott, hogy a sztárcsapatokat a világ legnagyobb autógyártói szponzorálják. Több éves, több milliárd forintos együttműködési szerződéseket kötnek egymással, a támogatók pedig cserébe általában mindössze annyit kérnek, hogy a klub hivatalos eseményein tűnjenek fel a járgányaik.
júl. 9
11:36
Vázat kellett cserélni Hamiltonnál – komoly a kár a Mercedesnél (m4sport.hu)
Vázat kellett cserélnie a Mercedesnek Lewis Hamiltonnál a pénteki balesete után. A csapat a tartalékalkatrészekkel sem áll jól azután, hogy mindkét autójuk összetört az időmérőn.
júl. 9
11:36
Crawford nyerte az osztrák sprintversenyt (Racing)
Jak Crawford a harmadik helyről rajtolva húzta be a Formula 3 osztrák hétvégéjének sprintfutamát. A 21 körös versenyen Collet indulhatott az első helyről, mellőle jött Correa, mögülük pedig Crawford és Colapinto sorakoztak. Correa még a rajt után nem, de a négyes kanyarba érkezve már átvette a vezetést Collet-től. A második soron belüli sorrend is
júl. 9
12:06
Videó: hatalmas hangorkán fogadta az orvosira érkező Pogbát Torinóban (m4sport.hu)
Paul Pogba megérkezett Torinóba, hogy átessen a kötelező orvosi vizsgálatokon mielőtt aláírja szerződését a Juventussal. A francia válogatott középpályást hatalmas üdvrivalgással fogadták a klub szurkolói.
júl. 9
12:06
“Problémásnak” tartják Tsunoda viselkedését, de Verstappen megérti őt (Racing)
A japán Forma-1-es versenyző, Yuki Tsunoda úgy gondolja, időbe telik, amíg kiaknázza a Red Bull által mellé rendelt új sportpszichológussal való munka előnyeit. A 22 éves versenyző, aki a Red Bull testvércsapatánál, az AlphaTaurinál versenyez, a rajongók kedvencévé vált a versenyek alatt a csapatrádión elhangzó kirohanásai és a sportról szóló őszin
júl. 9
12:24
A FIA rally főnök szerint ennyi gyártó kellene a vb-re (Racing)
A FIA rally főnöke szerint az idei évtől életbe lépett új szabályok miatt több gyártó is érdeklődik a WRC iránt, de szerinte nem kellene sok gyártó a sorozatba.  Idén megjelentek a hibrid technológiával működő Rally1-es autók a vb-n, és a jelenlegi három gyártó közül már mindegyik tudott legalább egy versenyt nyerni.  Andrew Wheatley, a FIA
júl. 9
12:36
Chase Elliott aggódik a Nascar jövője miatt (Racing)
Chase Elliott egy napokban adott interjúban aggodalmát fejezte ki a Next Gen autó jövőjével kapcsolatosan. Chase Elliott az elmúlt négy évben a NASCAR Cup Series legnépszerűbb versenyzője volt. Ő nyerte a 2020-as bajnokságot. Idén is jó szezonja van, hiszen két győzelemmel vezeti a Cup Series alapszakaszát. Ami azonban a jövőt illeti, a Hendrick Mo
júl. 9
12:48
67 éves korában elhunyt Törőcsik András (Eurosport)
Hatvanhét éves korában elhunyt Törőcsik András, az Újpesti Dózsa korábbi 45-szörös válogatott labdarúgója. A Nemzeti Sport kérdésére a család is megerősítette a hírt. A legendás futballista halálát tüdőgyulladás okozta.
júl. 9
13:00
Meghalt Törőcsik András (Infostart)
Az Újpest legendás játékosa 67 éves korában hunyt el.
júl. 9
13:00
Djokovic 32. döntőjére készülhet, de vesztes ellenfele sem volt csalódott (Eurosport)
Rafael Nadal visszalépése után Nick Kyrgios játék nélkül jutott a döntőbe, így pénteken csak egy elődöntőt rendeztek. Végül Novak Djokovic simán jutott 32. Grand Slam döntőjébe, de a hazaiak kedvence Cameron Norrie sem volt elégedetlen a szereplésével.
júl. 9
13:06
Gyász: meghalt Törőcsik András, a magyar labdarúgás legendája (Blikk)
Hatvanhét éves korában tüdőgyulladás következtében meghalt Törőcsik András, az Újpesti Dózsa korábbi 45-szörös válogatott labdarúgója. A magyar legenda nem egyszer örvendeztette meg a szurkolókat játékával, ami olyan kifinomult volt, hogy bármelyik külföldi sztárral felvette volna a versenyt. Búcsúzunk a zsenitől, ég veled Törő!
júl. 9
13:06
Nemcsak Bouchard, de Pogacar csapattársa is koronás (Eurosport)
Geoffrey Bouchard koronavírus-fertőzés miatt feladta a Tour de France országúti kerékpárversenyt, elsőként a mezőnyből. Röviddel utána a sárga trikós, legutóbbi két kiírásban győztes Tadej Pogacar egyik norvég csapattársa is kiszállt.

Keresés