2022. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 11,7 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,5 százalékkal nőttek – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján.
Az 52 kilogrammos Pupp Réka aranyérmet nyert pénteken a budapesti Papp László Sportarénában zajló, olimpiai kvalifikációs cselgáncs Grand Slam-viadalon.
A lakáshitel kamatok folyamatos emelkedése miatt felértékelődtek a banki kamatkedvezmények, ám ezek összegyűjtése, összehasonlítása embert próbáló feladat – hívják fel a figyelmet a money.hu szakértői. Az új hiteligénylők mellett a kamatfordulóhoz érkező meglévő hitellel rendelkezőknek is érdemes körbenézniük.
A Generali Csoport új vállalati stratégiájának fő mozgatórugója a fenntarthatóság Új stratégiai ciklusában a Generali fontos lépéseket tesz fenntarthatósági kötelezettségvállalásai terén, továbbra is a pozitív társadalmi, környezeti és az érdekelt felekre gyakorolt hatásra összpontosítva. 2021. decemberében a vállalatcsoport elfogadta az Élethosszi
Azok után, hogy a Brit Nagydíjat követően Max Verstappennek mondott oda, Lewis Hamilton Ausztriában Christian Hornernek is odaszúrt egy kicsit, és kijelentette, nem érdekli őt a Red Bull csapatfőnökének véleménye. Utána azért reagált Horner felvetésére. Christian Horner, nemcsak a Ferrari, hanem a Mercedes Brit Nagydíjon alkalmazott stratégiáját is
Több mint száz év után megszűnik a szegedi 1-es vonalon a villamosközlekedés. Az utasokat a jövőben az 1-es jelzésű tram-train – a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasútvillamos – szállítja a rókusi vasútállomás és a nagyállomás között – tájékoztatta a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) az MTI-t.
Magyarországon számos szakmai érdekképviselet működik, melyek gyakran jogszabályi felhatalmazással rendelkeznek arra, hogy ajánlásokat tegyenek a tagjaik által alkalmazott díjak mértékére. Fontos azonban, hogy ezek valóban szigorúan csak ajánlások lehetnek – vagyis tilos korlátozniuk a szakma gyakorlóinak szabad árképzési jogát. A Gazdasági Verseny
Több évtizedes innováció és szakértelem a motorsportok területén A mára ikonikussá vált Potenza termékcsaládjának legújabb tagja a Bridgestone Forma-1-es versenyekkel való 1997 és 2010 közötti együttműködéséből született, a csapatok beszállítójaként hat egymást követő bajnoki címet is nyert a Ferrarival. A Potenza Race ezt az örökséget, valamint ol
A Dakar Rally két veteránja akkor került összetűzésbe, amikor az első idei Extreme E versenyen egy futamba kerültek. Al-Attiyah rossz ívet választott, és ennek Sainz látta kárát. Az arab versenyző lesodródott az egyik kanyarban, és kissé keresztben próbált visszatalálni a következő kapuhoz. A két veterán összeütközött, és ennek következtével Sainz
A Kúria nemrégiben közzétett eseti döntésében azt vizsgálta, hogy meddig terjed az egészségügyi szolgáltató felelőssége, ha a páciens a szolgáltató felróható mulasztása folytán életét veszti. A döntés (BH2022.154.) részleteit az alábbiakban mutatjuk be.
Egyre szélesebb körben terjed az a – nyilvánvalóan minden tudományos alapot nélkülöző – tévhit, mely szerint az országos jégkármérséklő rendszer tehető felelőssé a Kelet-Magyarországon kialakult súlyos aszályért. A helyzet mára odáig fajult, hogy több generátorkezelő is halálos fenyegetést kapott. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának a legfontosabb m
Audi gyár Changchunban (illusztráció) Fotó: Audi Az Audi letette az új autógyár alapkövét az észak-kínai metropoliszban, Csangcsunban. 2024-től 3000 alkalmazott évente akár 150 000 elektromos autót épít majd a kínai piac számára a Porschéval közösen kifejlesztett PPE luxusplatform alapján. Markus Duesmann, a kínai üzletágért is felelős vezérigazgat
Mivel a Red Bull Ringen sprintversennyel bővített versenyhétvégét rendeznek, már péntek délután sor került az időmérő edzésre, mely a szombati sprintfutam rajtsorrendjét határozza majd meg. Mindenki lágy keverékű Pirelliken kezdett neki a körözésnek a spielbergi kvalifikációnak. Ezen a pályán érnek körbe leggyorsabban a versenyzők, így a kvalifikác
Magyarországon számos szakmai érdekképviselet működik, melyek gyakran jogszabályi felhatalmazással rendelkeznek arra, hogy ajánlásokat tegyenek a tagjaik által alkalmazott díjak mértékére. Fontos azonban, hogy ezek valóban szigorúan csak ajánlások lehetnek, vagyis tilos korlátozniuk a szakma gyakorlóinak szabad árképzési jogát. A Gazdasági Versenyh
A Magyar Nemzeti Bank 2022-es Termelékenységi jelentésének bemutatója apropóján a hazai termelékenység témakörét, javításának irányait vizsgálja a Magyar Közgazdasági Társaság Versenyképességi Szakosztályának hibrid konferenciája 2022. július 13-án, szerdán 14 órától az MNB budapesti, Krisztina körút 55. szám alatti épületében és az MKT YouTube-csa
A helyszín közelében lévő forgalomfigyelő kameránk mindent rögzített, hatalmas lángokkal és füst mellett égett a rakomány, melynek oltásán nagy erőkkel dolgoztak a @katasztrofavedelem_hivatalos munkatársai. Na de mi égett ennyire? Hát 2️⃣2️⃣ tonna banán. És sajnos a padka, a burkolat is megsérült és égett az árok, valamint a pálya melletti búzatábl
Carlos Sainz újra felülbírálná a csapata kérését, ha ismét azt az utasítást kapná, hogy maradjon le Charles Leclerc mögött tíz autónyi távolságra, a Brit Nagydíj biztonsági autós fázisa során a Ferrari ugyanis ezt mondta a fülére. A spanyol pilóta szerint az ő igazát bizonyítja, hogy miután ellenállt, többet nem utasították a lemaradásra. Mattia Bi
Idén nem a szokásos módon és jogcímeken zajlott a támogatás igénylése, így probléma esetén figyelni kell a megfelelő felületen történő bejelentésre is. Cikkünkben a Magyar Államkincstár által közzétett tájékoztató tartalmát ismertetjük.
Megkezdte a tervezetten többszáz darabos csomagautomata bővítését a Magyar Posta, az első új berendezés elhelyezésére Budapesten, a II. kerületben került sor. A beruházás célja, hogy a társaság modern, minőségi logisztikai szolgáltatásokat tudjon nyújtani az ügyfeleknek és támogassa a magyarországi e-kereskedelem fejlődését. Az új automaták beüzeme
Fotó: Rendőrség NRW Siegen-Wittgenstein/Facebook Még a radar is meglepődött: egy kerékpárosnak nemrég sikerült lenyűgöző 80 km/h-t elérnie versenykerékpárján - az 50 km/h-s zónában. A rendőrök azonban több mint elnézőek voltak a kétkerekű gyorshajtóval szemben. Lenyűgöző teljesítményt nyújtott egy versenykerékpáros az észak-rajna-vesztfáliai Wilnsd
Max Verstappen megszerezte a pole pozíciót, így ő indulhat holnap az élről a sprintfutamon. Egy darabig úgy tűnt, ismét Charles Leclerc-é lesz az első hely, ám a holland versenyző az utolsó pillanatokban elrabolta ellenfelétől a legelőkelőbb pozíciót. Egy remek első és harmadik szektort produkált, így 29 ezreddel megelőzte ellenfelét. “Nagyon sokat
Főszabály szerint egy tenyésznyúl után csak a tenyésztésbe állítást követő első támogatási kérelem benyújtási időszakban és csak egy alkalommal igényelhető támogatás. Az állattartó a támogatási kérelmet a tárgyév január 1-je és január 31-e között, valamint július 1-je és július 31-e között postai úton nyújthatja be a Magyar Államkincstárhoz – tette
Az Insurance Institute for Highway Safety (Közlekedésbiztonsági Biztosító Intézet, IIHS) egy Egyesült Államokban működő, biztosítótársaságok által finanszírozott nonprofit szervezet, amelyet 1959-ben alapítottak, és központja a virginiai állambéli Arlingtonban található. Európai párjához, az NCAP-hoz hasonlóan az a szervezet célja, hogy csökkentse
Lewis Hamilton csalódottan nyilatkozott Ausztriában a hibája után. Furcsa napot zárhat a Mercedes a Red Bull Ringen, ugyanis mindkét versenyzőjük előcsalogatta a piros zászlót az időmérőn. A csillagosoknak még az első sorra is volt némi esélyük, ám a hétszeres világbajnok a 7-es kanyarban kisodródott, majd a falnak ütközött. Az újraindítást követőe
Minél később sikerül megfordítani az infláció trendjét, nem árbefagyasztásokkal, hanem organikusan, annál nagyobb ára lesz, növekedésben, foglalkoztatásban, jövedelemben és reálkeresetben is – figyelmeztet Surányi György egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi kétszeres elnöke a HVG-nek június 30-án adott interjúban.
Oroszország állandóan változtatja üzeneteit Ukrajnában indított háborújának terveiről, de Vlagyimir Putyin elnök nem tett le arról a szándékáról, hogy elfoglalja az egész országot - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában, amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett pénteken.
Palkovics László hozzátette: "ha hatékony, klímabarát, gyors és olcsó közlekedést akarunk, ez a vasutat jelenti". Az újonnan megalakult TIM már nemcsak szakmai felügyeletet lát el a MÁV-Volán felett, hanem a vállalatcsoport tulajdonosi joggyakorlója is - mondta. Szavai szerint a kormány olyan politikát folytat, amely a tiszta, energiahatékony vasut
Sergio Pérez Osztrák Nagydíja már eddig sem volt valami fényes, azonban a mostani híreket követően már egyáltalán nem számít annak. A Red Bull mexikói versenyzőjének ugyanis az összes Q3-ban futott gyorskörét érvénytelenítette az FIA, ami miatt a 4. rajtkocka helyett majd csak a 13.-ba állhat be a holnapi sprintverseny folyamán. Mivel az Osztrák Na
Milton Friedman születésének 110. évfordulója alkalmából 15 000 forint névértékű ezüst és 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A 24 éves pilótának ez az idei harmadik és pályafutása 16. pole pozíciója. Fotó: www.formula1.com Az időmérő első, 18 perces szakaszában többen is - köztük Verstappen - négy kerékkel elhagyták a pályát a célegyenesre fordító kanyarban, így ezeket a köridőket törölte a versenybíróság, aztán azonban minden pilóta tudott szabályos mért kört futni. Na
Állami tőkeinjekciót kaphatnak a hirtelen drágulás miatt megrendülő energiacégek Németországban egy törvénymódosítás szerint, amelyet az Oroszországból érkező földgázszállítások visszafogása miatt rohamtempóban tárgyalt meg a parlament (Bundestag), és csütörtökön késő este fogadott el – közölte az MTI.