2022. július 20. szerda

júl. 20
0:09
Az idén nem fürdenek be a vendéglátósok a Balatonnál (Infostart)
Az elmúlt hetekben a hazai éttermekben kisebb a forgalom a tavalyinál, és a hotelek többségében sem volt kiemelkedő a június és a július első fele.
júl. 20
0:09
Elhunyt Csizmadia Imre (Infostart)
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja, a kvantumkémia nemzetközi hírű professzora volt.
júl. 20
0:09
Nem csillapodik az aszály: 23 Pest megyei településen rendeltek el vízkorlátozást – Lehet, hogy Önnél is? (Blikk)
Borzasztó aszályt hozott magával az idei nyár, és úgy tűnik még egy jó darabig nem érkezik meg az enyhülést hozó eső. Korábban Solymáron, Gödöllőn, de még a Baranya megyei Orfűn is vízkorlátozást vezettek be. Most pedig a nem múló szárazság miatt a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt 23 Pest megyei településen rendelt el vízkorlátozást.
júl. 20
0:09
Nádai Anikó császármetszéssel szülte meg második kisfiát: „A boldogságunk határtalan” (Blikk)
Mint a Blikk is megírta, megszületett Nádai Anikó és Hajmásy Péter első közös gyermeke. A kisfiú császármetszéssel érkezett és az RTL Klub műsorvezetőjének korábbi kapcsolatából született kisfia, Patrik is nagyon várta már. A büszke édesanya korábban azt is elárulta, hogy szerinte milyen apuka lesz kedvese.
júl. 20
0:12
Jó hír az autóra vágyó nagycsaládosoknak (Infostart)
A kormány ugyan elvont 3 milliárd forintot a keretből, de ez nem lassítja a nagycsaládosok autóvásárlási programját.
júl. 20
0:12
Megúsztuk, újra jöhet az orosz gáz (Blikk)
Csütörtökön várhatóan újraindul az orosz gázáramlás az Északi Áramlat-1 gázvezetéken keresztül. A tervezett karbantartást ugyanis napokon belül befejezik. A vezeték, amelyen az Európai Unióba irányuló orosz földgázexport több mint egyharmada áramlik át, egy héttel ezelőtt, július 11-én állt le egy tíz napig tartó, éves karbantartás miatt.
júl. 20
0:12
Albánia és Észak-Macedónia egy lépéssel közelebb az EU-hoz (Infostart)
Megkezdődik az uniós vívmányok átvilágítása a két országban.
júl. 20
0:12
Megtámadták a Slovan Bratislava játékosait Budapesten: forrnak az indulatok a Fradi Bl-meccse előtt (Blikk)
Kedden az edzés után megtámadták a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-meccsre készülő Slovan Bratislava labdaúugóit szállító buszt.
júl. 20
0:12
Bejelentette visszatérését Oszaka Naomi (Infostart)
Két és fél hónapot hagyhat ki a japán világsztár.
júl. 20
0:12
Étrend-kiegészítőket vizsgált a Nébih (Adózóna)
A laboratóriumi vizsgálatok eredménye szerint a tesztelt 21 étrend-kiegészítő mindegyikén megfelelő volt a csomagoláson jelölt omega-3 zsírsav mennyisége, 17 terméknél jelölési hibák fordultak elő – közölte a a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
júl. 20
0:12
Navracsics: Brüsszelben nem lehet ledöfni azt, akivel nem értünk egyet, aztán elvágni a torkát, és becsapni az ajtót (444.hu)
Helyette tárgyalásokra, kompromisszumokra és vastag telefonkönyvekre van szükség. Az MCC Scrutonban beszélt az uniós pénzek hazahozásáért és a területfejlesztésért felelős miniszter.
júl. 20
0:12
Feltámadnak a pénzpiaci alapok (Azenpenzem)
Júniusban feltámadtak a pénzpiaci alapok, arányában ide érkezett a legtöbb friss befektetés. Összesen 138 milliárd forintot hoztak a megtakarítók a befektetési alapokba, a kezelt vagyon viszont csak 67 milliárd forinttal nőtt az elszenvedett veszteségek miatt.
júl. 20
0:12
Vízkorlátozás jön Horvátországban (AQUA)
Pulában vízhasználati korlátozások léptek életbe, hogy lehetővé tegyék a vízkészletek racionálisabb felhasználását, mivel a hőmérséklet Isztria megyében és azon túl is egyre magasabbra emelkedik. Pula városa és a Pula Herculanea közművállalat, amely a közterületi zöldfelületek karbantartását és az utak takarítását is végzi Pulában, e héttől korláto
júl. 20
0:12
Katalin hercegnének köszönhetjük a nyár legédesebb mintáját (Glamour)
Ha a királyi divatról van szó, nincs ikonikusabb páros, mint Katalin hercegné és a pöttyös minta. Ugyan még nem királynő, de időközben talán új titulust találtak neki: a pöttyök királynője.
júl. 20
0:12
Kék bolygó – Áder János a fosszilis és megújuló energiaforrásokról beszélgetett új podcastjában (Tiszta Jövő)
A fosszilis és megújuló energiaforrásokról beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Hárfás Zsolt atomenergetikai szakértővel Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában.
júl. 20
0:12
Rekord: 4,3 millió utas repült júniusban a Wizz Air fedélzetén (Spabook)
A Wizz Air közleményben fejezte ki örömét, hogy a júniusi hónapra vonatkozóan új rekordot döntött. 4,34 millió utas repült velük, amely a 2019-es rekord évet is felülmúlja. Rekord: több mint…
júl. 20
0:12
Kisebb inflációval és 4,1 százalékos növekedéssel számol a most elfogadott jövő évi büdzsé (Növekedés)
Az Országgyűlés 135 igen szavazattal 54 ellenében elfogadta Magyarország 2023-as központi költségvetését. A jövő évi büdzsében a kormány 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel, 3,5 százalékos hiánycéllal és 5,2 százalékos inflációval számol.
júl. 20
0:12
Törés a Fideszben: Három képviselő nem szavazott az Európai Parlament felszámolásáról (Nyugati Fény)
Foszlik a kormányzó párt.
júl. 20
0:12
Pokoli napok jönnek, tovább fog esni a Netflix előfizetőszáma (Forbes)
Nem az a kérdés, fog-e zuhanni a szolgáltató, hanem hogy mekkorát. Nehéz napjai lesznek a Netflixnek, az fix, joggal idegeskedhet a piac.
júl. 20
0:12
Durván emelkedő árak mellett is növekszik a kereslet a használt autók iránt (Autószektor)
A Használtautó.hu kedden közleményt adott ki, amely szerint az első fél évben a múlt évhez mérten 9,8 százalékkal nőtt a külföldről behozott autók száma, a növekedést a forint gyengülése lassíthatja, mert az éves tendenciával ellentétben júniusban már 9,6 százalékkal csökkent az import, amelynek kétharmadát a 10 évnél idősebb autók adták. A Használ
júl. 20
0:12
A maszkviselésés visszaállítását sürgeti a WHO európai igazgatója (Mandiner)
A múlt héten közel hárommillió új COVID-19-es esetet jelentettek a kontinensen.
júl. 20
0:12
Hírek a frontról: több száz ukrán nacionalistát likvidált az orosz hadsereg (Helló Magyar)
A radikális csoportosulás megsemmisítése mellett további sikerekről is beszámolt az orosz védelmi minisztérium. Mutatjuk!
júl. 20
0:12
Ma este indul a SIM Liga iRacing Summer Cup Road Americában (Racing)
Este kezdetét veszi a TRP Events által szervezett SIM Liga iRacing Summer Cup, ahol GT3-as autókkal fognak megmérettetni a versenyzők. Korábbi cikkünkben bemutattuk a bajnokságot, most ismerkedjünk meg egy picit jobban a helyszínnel, és résztvevőkkel. Road America A Road America egy 6,515 km hosszú pálya, amely a Wisconsin állambeli Elkhart Lake kö
júl. 20
0:12
Majdnem 40 millió forintnyi összegért tuningolta a McLarenjét, hazafelé összetörte egy szabálytalanul kanyarodó autós (rtl.hu)
A felvételekből kiderült, hogy nem a luxusautó sofőrje hibázott.
júl. 20
0:12
Mégis megnyitják az Északi Áramlat vezeték gázcsapját az oroszok (rtl.hu)
Így csökkenhetnek az európai félelmek és árak.
júl. 20
0:12
Lezuhant az erkélyéről, az állkapcsát átszúrta egy kétméteres vasrúd, de túlélte (rtl.hu)
A rúd vége a férfi száján jött ki. Elképesztő szerencséje volt.
júl. 20
0:13
Már vízért kiáltanak a halászok is (Infostart)
Magyarországon kell tartani az országon átfolyó vizet és a csapadékvizet, ezzel és az öntözőhálózat kialakításával csökkenthetőek lennének az aszály okozta károk – mondta az InfoRádiónak a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnöke.
júl. 20
0:13
A lovagja megkérte Horváth Gréta kezét? (Blikk)
Horváth Gréta álomutazáson járt a szerelmével Egyiptomban, és az egyik, 24 órán át elérhető Instagram-történetében egy titokzatos gyűrű is feltűnt. Év elején még fájdalmas szíktása miatt irányult rá a reflektor fény, de azóta ismét rátalált a boldogság. Vajon új kedvese máris feltetten a nagy kérdést a csinos hírességnek?
júl. 20
0:16
Itt van Karácsony Gergely válasza a hőségre (Infostart)
Utasítást adott a fővárosi cégeknek a következőkről.
júl. 20
0:16
Magyar neonáci zenésztől hangos az internet: horogkereszttel és Hitlerrel széttetovált fiataloktól fordult fel az emberek gyomra a horvát tengerparton (Blikk)
A hónap elején két, náci tetoválással borított férfi képét kapta fel a horvát internet, amihez azt írták: „ukrán menekültek”. Most azonban kiderült, hogy az igazság sokkalta kínosabb, legalábbis számunkra, hiszen a képen látható delikvensek közül legalább az egyik magyar.
júl. 20
0:16
Coming outolt a ranglistavezető teniszezőnő (Infostart)
Darja Kaszatkina, Oroszország első számú női játékosa egy YouTube-on megjelent interjújában árulta el, hogy barátnője van.
júl. 20
0:16
Megszerezte első számú kiszemeltjét a Bayern München (Infostart)
Az Ajax tehetsége 3 éve már a Juventusé, csökkentett áron érkezik.
júl. 20
0:16
15800 augusztusi járatot töröltek a légitársaságok Európában (Spabook)
A légitársaságok világszerte több mint 25000, Európában majdnem 16000 járatot töröltek augusztusi menetrendjükből. A nagy számú járattörlés oka a repülőtereken tapasztalható személyzethiányra vezethető vissza. A Cirium által szolgáltatott legfrissebb adatok…
júl. 20
0:16
Egy ábrán a hazai és a többi EU ország inflációja (Növekedés)
Az infláció júniusban Észtországban volt a legmagasabb, 22 százalék. Magyarország a 12. a sorban az EU tagállamokon belül a maga 12,6 százalékával. Az Unió átlagos fogyasztói áremelkedése 9,6 százalék.
júl. 20
0:16
Most érkezett: Megszavazták a fővárosi közterületek államosítását is (Nyugati Fény)
Aki kapja marja.
júl. 20
0:16
Ezt gondolja Mészáros Lőrinc gigabankja a kilátásainkról (Forbes)
Elmentünk a NER egyik kedvenc közösségi műhelyébe meghallgatni Mészáros Lőrinc gigabankjának előrejelzését arról, mi vár ránk. Nem finomkodtak, elég húzós év jön, sok a bizonytalanság.
júl. 20
0:16
Életét vesztette a teherautó-sofőr, mert nem tartotta be a követési távolságot (Autószektor)
A Győri Rendőrkapitányság vizsgálja annak a balesetnek a körülményeit, ami 2022. július 18-án 16 óra körül az M1-es autópálya, Ausztria vezető oldalán a 125. kilométerszelvényében történt. A rendelkezésre álló információk szerint egy 26 éves szlovák férfi furgonjával közlekedett az autópályán, Hegyeshalom felé, amikor a győri szakaszon nem tartott
júl. 20
0:16
Telihátas Hitler-tetoválást villantott a horvát tengerparton egy magyar turista (Mandiner)
Nem mindenkinek tetszett ez a strandon.
júl. 20
0:16
Hatalmas szaúdi beruházás menti meg az Aston Martint (Racing)
Az Aston Martin – amely 109 éves története során nyolcszor került a csőd szélére – jövőjét egy hatalmas új szaúdi beruházás segíti. Összesen 1,1 milliárd dollárt gyűjtöttek össze egy nagyszabású vállalati átszervezéssel, amelynek révén a Szaúd-Arábiai Állami Befektetési Alap 17 százalékos részesedést szerez az ikonikus brit sportautógyártó vállalat
júl. 20
0:16
Bűncselekmény lett a kutyasétáltatás Iránban (rtl.hu)
Minden állat tartása, legyen az kutya, macska vagy krokodil, engedélykötelessé vált a muszlim országban.
júl. 20
0:17
Gigantikus gyáregységet épített Dunaföldváron a Vajda-Papír (Infostart)
A piacvezető vállalat az elérhető termékek 55 százalékát gyártja.
júl. 20
0:17
600 ezret kért a dadusjelölt Tóth Gabitól (Blikk)
Tóth Gabinak alaposan feladta a leckét a bébiszitter-keresés. Az énekesnő egy ideje próbálja megtalálni a számukra megfelelő segítséget gyermekéhez, ám eddig nem járt sikerrel. Volt aki elképesztő összegért vállalta volna el a kis Hannaróza felügyeletét. Az előadó most kifakadt és elárulta anyagi helyzetét.
júl. 20
0:18
Újabb inflációs rekord volt az euróövezetben (ProfitLine)
Az euróövezet éves inflációs rátája júniusban új rekordra, 8,6 százalékra emelkedett a májusi 8,1 százalékról - áll az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat keddi jelentésében. Az EU egészében 9,6 százalékra nőtt az infláció a májusi 8,8 százalékról.
júl. 20
0:18
Hivatalos: 2023-ban a Nascar Chicago utcáin versenyez majd (Racing)
A NASCAR Cup Series autói 2023 júliusának elején Chicago utcáin bőgnek fel, ráadásul az IMSA lesz az egyik betétfutam. A NASCAR és a város illetékesei kedden délután közösen jelentették be a megállapodást, amely az ország harmadik legnagyobb televíziós piacára hozza el a mezőnyt. 2023 Július 1-2. a NASCAR Chicago Street Race Weekend néven futó hétv
júl. 20
0:20
Sok hibát talált a Nébih az étrend-kiegészítőknél (Infostart)
A hatósági ellenőrök élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabtak ki.
júl. 20
0:20
Az Oroszország-szakértő szerint pillanatnyilag nem reális a béke (Infostart)
Már látszik az orosz gazdaságon a szankciók hatása – mondja Rácz András Oroszország-szakértő, aki szerint még az orosz előrejelzések szerint is gyorsan romlik a helyzet, és a legbizakodóbb jelentések is 8 százalékos éves visszaesését jósolnak.
júl. 20
0:20
Kamerák elé állt a Schumacher-család (Infostart)
A sportlegenda felsége Corinna és két közös gyermekük, Gina és Mick exkluzívan nyilatkoztak a német RTL csatornának.
júl. 20
0:20
Gyógyhely minősítést kapott az egyik Dél-alföldi gyógyfürdő (Spabook)
Gyógyhellyé minősítette a szentesi gyógyfürdőt és környékét az országos hatáskörrel bíró fővárosi kormányhivatal – írta meg a Travelo. A gyógyhelyminősítést azon települések képviselőtestületei kezdeményezhetik, ahol valamilyen természetes gyógytényező található. A…
júl. 20
0:20
Átalakulhat az élelmiszerfogyasztás a jövőben (Növekedés)
A klímaváltozás, a természeti erőforrások kimerülése, a tömeges migráció, a járványok, valamint orosz-ukrán fegyveres konfliktus nyomán fordulóponthoz érkezett a világ élelmiszergazdasága. A felsorolt tényezők, valamint a fogyasztási szokások és igények változásai még a fejlett országokban is felerősítették az élelmezésbiztonsággal kapcsolatos kock
júl. 20
0:20
Varga Judit úgy értesült, hamarosan jönnek az uniós pénzek (Nyugati Fény)
Varga úgy látja, elérhető közelségbe került a megállapodás Brüsszellel.

Keresés