Austin Butler éppen csak most robbant be igazán a hollywoodi hírességek közé, hiszen ő játsza Elvis szerepént a történelem legnagyobb rocksztárjának életét feldolgozó alkotásban.
Ha nyár, akkor víz és úszás. A feszített víztükör a luxus, a szabadság, az elfojtás, a lélek szimbóluma, a medence lehet gyilkosságok, titkos találkák, vad orgiák helyszíne, vagy akár magányos, testünk korlátaival folytatott küzdelem és a magunkra találás felszabadító terepe. Ami csak annak biztonságos, aki a felszínen tud maradni. 7 regény medencé
Az alkotó első, saját szerzeménye „Két hurrikán” címmel jelenik meg, amelyben mindaz a szenvedély és előadói profizmus lángra lobban, amit az énekesben megismerhettünk.
Meggyilkolták az egyik legnépszerűbb krimisorozat, az Esküdt ellenségek stábtagját egy New York-i parkolóban. Az esetet egy tévétársaság is megerősítette.
A többszörös bestseller-szerző, Sue Monk Kidd a fikció keretein belül hangot akart adni annak a tehetséges, harcos feminista írónőnek, akit Jézus feleségének álmodott. Az emberiség egyik legismertebb történetét meséli el a Vágyak könyve új nézőpontból, feminista narratívát alkotva Jézus köré.
Elkezdődött a Koltai Lajos rendezésében megvalósuló A láthatatlan gyilkos című romantikus, történelmi dráma forgatása, Vecsei H. Miklós és Nagy Katica főszereplésével.
Egészen pontosan ma öt éve, hogy öngyilkos lett a Linkin Park legendás frontembere Chester Bennington. A zenekar egyik legutolsó fellépését a VOLT fesztiválon adta, így a magyar rajongók emlékezetében kifejezetten nagy űrt hagyott maga után az énekes halála.
Ahogy Európában, Magyarországon is hétről hétre egyre nő a covid-fertőzöttek száma. A kórházi dolgozók covid-naplói azt mutatják meg, hogy a statisztikák mögött mindig emberi küzdelmek és történetek állnak. Könyvek hírek mellé.