2022. július 8. péntek

júl. 8
0:12
146%-kal nőtt a vendégéjszakák száma (ProfitLine)
A járvány elleni korlátozások egy évvel ezelőtti fokozatos feloldása miatt emelkedő bázis hatására 146%-ra esett vissza a vendégéjszakák növekedése az előző havi 586%-ról, ami így is két és félszeresére nőtt. Ezen belül a belföldiek vendégéjszakái 58%-kal, a külföldieké 522%-kal emelkedett, ami a külföldi vendégek egyre gyorsuló visszatérését mutat
júl. 8
0:12
Lemond Boris Johnson brit miniszterelnök, a saját emberei küldték el (Forbes)
Kolosszális mandátuma ellenére országa egyik legrövidebb ideig kormányzó miniszterelnökeként távozik.
júl. 8
0:12
Vonatgázolás az éjszakai órán (Autószektor)
Elgázolt egy embert a vonat a Győr-Moson-Sopron megyei Kapuvár közelében, a babóti vasúti átjárónál. Az utasokért vonatpótló busz érkezik, a kapuvári hivatásos tűzoltók az átszállásánál nyújtanak segítséget.
júl. 8
0:12
Leállhat a Facebook és az Instagram Európában (Nyugati Fény)
Több céget is érint.
júl. 8
0:12
Lakatos Róbert: Vb-szintű pályák lesznek a Veszprém Rallyn (Racing)
Az Országos Rallybajnokság idei leghosszabb és egyelőre egyetlen másfélszeres szorzójú versenyét rendezik július 22–24-e között, a Székesfehérvár–Veszprém Rallyn. A szerevező, Lakatos Róbert vb-szintű pályákat ígér, sőt, szerinte az új, hegyesdi szakasz akár a legjobb magyar pálya címére is pályázhat.  „A legjobb dolog a Székesfehérvár–Veszprém Ral
júl. 8
0:12
Media1: Nem jelenhetett meg az Indexen egy Márki-Zay-interjú, később az újságírót is elbocsájtották (rtl.hu)
Torkos Matild az áprilisi választások előtt készített nagyinterjút az ellenzéki összefogás kormányfőjelöltjével. A cikk fiókban maradt, a súlyos beteg főmunkatársat pár nappal ezelőtt kirúgták.
júl. 8
0:12
Bedrogozhatták a vizes vb-re érkező kanadai úszónőt egy budapesti szórakozóhelyen (rtl.hu)
Egy kanadai úszónő posztja szerint bedrogozták egy budapesti szórakozóhelyen a vizes világbajnokság után. A 22 éves sportoló a barátaival ünnepelt, majd állítása szerint másnap zúzódásokkal a testén ébredt és agyrázkódása is volt. Semmire sem emlékszik. A kanadai úszószövetség megkeresésünkre azt írta, a lány az eset után orvosi kezelést kapott és
júl. 8
0:12
Tragikus baleset: kétéves kislányt gázolt halálra egy kisteherautó Hajdúhadházon (rtl.hu)
Kétéves kislányt gázolt halálra egy kisteherautó szerda délután Hajdúhadházon. A gyerek valahogy a nagypapáját munkából hazaszállító platós kocsi elé került, és az, amikor elindult, elütötte. A nagypapa azonnal felkapta a kislányt egy másik autóval az orvosi ügyeletre vitte, de már nem lehetett megmenteni az életét. A család összeomlott, a sofőr so
júl. 8
0:12
„Vérszag volt a stúdióban” – így élte meg Szabi, hogy kizárták csapattársát a Mestercukrászból (rtl.hu)
A versenyző azonnal tudta, hogy közbe kell lépnie, amikor kirobbant a vita a lányok között, hiszen a mai napig biztos benne: ennek tettlegesség lett volna a vége. Ugyan nem értett egyet Jelly kizárásával, de ettől függetlenül olyan embernek látja a lányt, aki még az élő fába is belekötne. Kottmayer Szabolcs az rtl.hu-nak elárulta, mi előzte meg a h
júl. 8
0:12
Lemondott Boris Johnson brit miniszterelnök (rtl.hu)
Lemondásra kényszerült Boris Johnson brit miniszterelnök, miután saját kormánya és pártja is egyértelműen szembefordult vele. A sorozatos botrányai miatt népszerűségét vesztő miniszterelnök a végsőkig ragaszkodott posztjához, de már legközelebbi munkatársai sem tartják alkalmasnak az ország vezetésére. Az azonnali távozását követelő közhangulat ell
júl. 8
0:12
Időjárás 2022-07-07 (rtl.hu)
Pénteken egész nap záporokra, zivatarokra számíthatunk.
júl. 8
0:16
Elon Musknak ikrei születtek, így már 9 gyereke van 3 nőtől (Forbes)
Új tagokkal bővült a Tesla-vezér eddig is népesnek számító családja. 2021 novemberében születtek meg Elon Musk ikrei az egyik cégének felsővezetőjétől, írja a Business Insider. Shivon Zilis Linkedin profilja szerint felsővezető Musk agychipekkel foglalkozó startupjánál, a Neuralinknél. A vállalatnál 2017 májusában kezdett, ugyanabban a hónapban, am
júl. 8
0:16
Elképesztő Orbán-videót ásott elő a DK 2008-ból - Kőkeményen földbe döngöli a saját mostani kormányzását (Nyugati Fény)
Kísérteties a párhuzam.
júl. 8
0:16
Sainz és Kristoffersson hatalmas ütközése döntött az Extreme E-ben (Racing)
A döntő két esélyese, Carlos Sainz és Johan Kristoffersson nagy sebességnél ütköztek össze, és végül a futamgyőzelem sorsát is ez határozta meg. Elődöntők Az első elődöntőben hatalmas csata volt a rajtnál Ahlin-Kottulinsky és Timmy Hansen között a rajtnál. Molinaro egy másik sávban ugyan ideiglenesen átvette a második helyet, de Hansen egy alternat
júl. 8
0:16
Magyar üzemből származó adalékanyag okozta a szalmonellafertőzést a világ legnagyobb csokigyárában (rtl.hu)
Egy Magyarországon működő, külföldi cégtől származó adalékanyag okozott szalmonellafertőzést a világ legnagyobb csokigyárában. A belga-svájci cégnél még a június végén egy önellenőrzésnél vették észre a kórokozót. A nemzeti élelmiszerlánc biztonsági hivatal már le is állíttatta a lecitin gyártását a magyar üzemben. Azt mondják, az elsődleges vizsgá
júl. 8
0:16
Motorbalesetek: egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek (rtl.hu)
Két súlyos motorbaleset is történt szerda délután. A Tolna megyei Várdomb közelében meghalt egy 27 éves férfi, amikor motorjával egy kisteherautó platójába rohant. A rendőrség szerint a teherautós egy földútról kikanyarodott elé. A Heves megyei Recsknél is egy motoros és egy autós ütközött. Mindkét sofőr a záróvonal ellenére kezdett előzésbe. A mot
júl. 8
0:16
Átoperáltatta az orrát egy amerikai nő, hogy ne ismerjék fel a rendőrök (rtl.hu)
Tényleg alaposan megváltozott, mégis elkapták.
júl. 8
0:16
Litván magánemberek adományoztak katonai drónt Ukrajnának (rtl.hu)
Már Ukrajnában lehet az a katonai drón, amelyre litván magánemberek gyűjtöttek pénzt közösségi adománygyűjtéssel. Az orosz hadsereg ellen eddig hatékonynak bizonyuló Bayraktar TB2 elnevezésű gépet elszállítása előtt egy litván katonai bázison megmutatták az adományozóknak. Az összegyűlt pénzt végül azonban – a gyártó török cég nagylelkűségének kösz
júl. 8
0:20
Akinek Iphone-ja van, fizet vele, de az ország kétharmada is fizetett már telefonnal (Forbes)
Leggyakrabban élelmiszerért fizetünk mobillal, de a péntek esti koktélozás során se feltétlenül nyúlunk már a pénztárcánkért. A magyarok kétharmada használ valamilyen mobilfizetési megoldást vagy pénzügyi alkalmazást a telefonján – derül ki az OTP Bank Forbes.hu-nak eljutatott kutatásából. A reprezentatív felmérésből kiderült, hogy minél magasabb v
júl. 8
0:20
Tiltakozik a Párbeszéd a Balaton beépítése ellen (Nyugati Fény)
Fellépnek a természetrombolás ellen.
júl. 8
0:20
Elsőből utolsóból elsők: a Rosberg büntetése miatt a Ganassi győzött! (Racing)
Az eddig rendkívül szerencsétlen Ganassi duó végre nemhogy egy hiba nélküli vasárnapot teljesített, hanem végül külső okok miatt a győzelmet is megszerezték. Sara Price és Kyle Leduc a gyakorlásokon a leggyorsabb tempót diktálták, utána azonban egy időmérős szoftverhiba miatt utolsók lettek a kvalifikáción. Ennek ellenére vigaszágon megszerezték az
júl. 8
0:20
Munkaerőhiány miatt leállt a gyermekintenzív ellátást a szolnoki Hetényi Géza Kórházban (rtl.hu)
Munkaerőhiány miatt nem tudnak gyermekintenzíves ellátást igénylő műtéteket végezni a szolnoki Hetényi Géza Kórházban – erről először Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő írt közösségi oldalán. A Belügyminisztérium kérdésünkre ezt megerősítette. Azt írták, nyugdíjazás, betegség és gyermekvállalás miatt hiányzik több dolgozó. A Nemzeti Népegészségüg
júl. 8
0:20
Egy újabb hajóskapitány ellen emeltek vádat a Hableány-tragédia ügyében (rtl.hu)
Vádat emeltek még egy hajóskapitány ellen a Hableány-tragédia ügyében. A városnéző hajót három éve gyűrte maga alá egy szállodahajó a Dunán, a balesetben 28-an haltak meg. A Margit hídnál ütköző két hajó mögött egy másik szállodahajó is közlekedett, most ennek kapitányát vádolják, mert az ügyészség szerint nem segített a bajbajutottakon. Felfüggesz
júl. 8
0:20
Opitz Barbi volt barátja közzétett egy meztelen videót az énekesnőről (rtl.hu)
Barbit lelkileg nagyon megviseli az eset, ezért döntött úgy, hogy szeretne beszélni a történtekről.
júl. 8
0:20
Tévedésből civileket bombázott le a nigériai légierő (rtl.hu)
A hadsereg egyelőre nem kommentálta az eseményt.
júl. 8
0:24
A kormány szerint a gázárak miatt gyengül a forint, növelik a magyar gázkitermelést (Forbes)
Az energiafüggőség csökkentése érdekében a hazai gázkitermelést is növeljük.
júl. 8
0:24
Kimondta a bíróság: Undorító módon hazudott Donáth Annáról a fideszes média (Nyugati Fény)
Szexuális zaklatással rágalmazták, nem volt igaz.
júl. 8
0:24
Sainz kórházba került, viccnek találja a büntetést (Racing)
Óriási balesetbe került az idősebbik Carlos Sainz az Extreme E szardíniai futamán. Saját lábán hagyta el a helyszínt, és végig magánál volt. A döntő legelején a pálya több sávból tart ismét egy helyre a második kapuhoz. A legjobb starthelyről a spanyol rally világbajnok elsőként ért oda. Az egyik másik útvonalon azonban csak éppen egy fél
júl. 8
0:24
Nagyot emelt a jegybank az irányadó kamaton, hiába (rtl.hu)
A korábbiaknál is nagyobbat, 2 százalékpontot emelt az irányadó kamaton a jegybank, mégis újra a 415-ös szint fölé, a szerdai történelmi mélypont közelébe gyengült a forint az euróhoz képest. Azt mondták, az inflációs kockázatokat akarják csökkenteni, ezért majdnem 10 százalékra húzták fel az egyhetes betéti kamatlábat. Gulyás Gergely szerint nem a
júl. 8
0:24
Nyaralókat tört fel és gyümölcsösöket dézsmált meg – másfél hónap alatt 33 alkalommal lopott (rtl.hu)
Szinte naponta tört be és lopott egy 47 éves férfi Balatongyörökön. Másfél hónap alatt 33 bűncselekményt írnak a számlájára, főleg nyaralókat tört fel és gyümölcsösöket dézsmált meg. Pedig nem sokkal korábban szabadult a börtönből, ahol lopásért ült. Mindez két éve történt, az ügyészség a napokban emelt vádat ellene, és újra rács mögé küldenék.
júl. 8
0:24
Futás közben, kihívó dresszben adott interjút Rogán-Gaál Cecília a Városligetben (rtl.hu)
Gyerekeiről, tanulmányairól és jelenlegi párjáról mesélt Palik Lászlónak Rogán Antal volt felesége.
júl. 8
0:24
Az orosz Gazprom fizeti a Karácsony Gergelyt is átverő ál-Klicskókat (rtl.hu)
A humorista páros már több európai politikust is megtévesztett.
júl. 8
0:28
Irányt váltott a kormány, lépett a jegybank – dupla mankót kapott a forint (Forbes)
Még mindig 400 fölött vagyunk, de jobb az irány.
júl. 8
0:28
Videóval: Orosz katonák közelről rálőttek egy rakétarendszerre, a robbanástól szinte biztosan meghaltak (Nyugati Fény)
A rakéták berobbanása után minden lángba borult.
júl. 8
0:28
A kormány szerint meg kell őrizni a bérek értékét, de a háború miatt erre most nincs lehetőség (rtl.hu)
Nem egyezik a kormány álláspontja Nagy Márton véleményével a béremelésekről – ezt mondta csütörtökön a miniszterelnökség vezetője a kormányinfón. A gazdaságfejlesztési miniszter egy hete arról beszélt, hogy hiba az infláció mértékével emelni a fizetéseket. A Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete szerdai bértárgyalásán azonnali, 20 száz
júl. 8
0:28
Karambol, autócsere, több órás őrült hajsza – videón az autótolvaj filmbeillő menekülése (rtl.hu)
Mesterszintű ámokfutást mutatott be egy amerikai autótolvaj, akit csak több órás őrült hajsza után tudtak megállítani a rendőrök. A forgalommal néha szemben száguldó, sávok közt cikázó szökevény az üldözés közben többször karambolozott és kétszer cserélt kocsit - amikor ugyanis szorult helyzetbe került, bámulatos gyorsasággal azonnal újat lopott, é
júl. 8
0:28
Így kapta vissza a reptéren a csomagban feladott ruháit egy brit férfi (rtl.hu)
Mi történhetett a csomagtérben?
júl. 8
0:28
Német külügyminiszter: Ha megengednék, hogy egy állam megtámadja a szomszédját, akkor egyetlen kis ország sem tudhatná magát biztonságban (rtl.hu)
Annalena Baerbock szerint a háború nemcsak Ukrajnát sodorta katasztrófába, hanem az egész világot felbolygatta.
júl. 8
0:30
Katalin hercegné és Vilmos nagy ölelkezése a herceg pólómeccsén annyira édes volt (Glamour)
Katalin hercegné mesterkurzust tart nyári sikkes öltözködésből ezen a héten. Először Wimbledonban nyűgözött le mindenkit a pompás kék-fehér pöttyös ruhájában, most pedig Vilmos herceg jótékonysági pólómeccsén tekerte fel a stílusmérőt.
júl. 8
0:32
Honvédségi helikopterrel ment lovaskocsizni Szalay-Bobrovniczky Kristóf (Nyugati Fény)
Nagyon sietett.
júl. 8
0:32
Gulyás szerint kiadáscsökkentésre gondolt Varga Judit, amikor megszorításokról beszélt (rtl.hu)
Varga Judit a kormányzati kiadáscsökkentésre gondolt, amikor megszorításokról beszélt – ezt mondta csütörtökön Gulyás Gergely miniszter. Az igazságügyi miniszter egy hónapja mondta azt zárt körben, hogy a 2023-as költségvetésben nagyon nagy megszorítások vannak. Orbán Viktor miniszterelnök is azt mondta ma egy rendezvényen, hogy nincsenek megszorít
júl. 8
0:32
Idősekre szakosodott, unokázós bűnbanda ellen emelt vádat az ügyészség (rtl.hu)
Kiterjedt hálózatuk volt, a kicsalt pénzeket és ékszereket külföldre juttatták.
júl. 8
0:36
Varga Mihály átlépte a dimenziókaput: szerinte történelmi csúcsot döntött a dolgozó emberek száma Magyarországon (Nyugati Fény)
Lassan világelsők leszünk.
júl. 8
0:36
Bármilyen drága telefont választhat, a médiahatóságtól 40 ezer forintot kaphat rá, ha egy régi darabot cserélne le (rtl.hu)
Megduplázták a támogatási összeget azoknak, akiknek csak 2G-, illetve 3G-képes telefonjuk van.
júl. 8
0:40
Friss: Új legfőbbügyész-helyettest neveztek ki Polt Péter mellé (Nyugati Fény)
Határozatlan időre kapott megbízást.
júl. 8
0:40
Diákok vigyáznak a strandolók értékeire a keszthelyi strandon és környékén (rtl.hu)
Középiskolások járőröznek a keszthelyi strandon és a környékén lévő parkolókban. A fiatalok délelőtt tíz és este hat között figyelnek, tájékoztatják és figyelmeztetik a turistákat a tolvajok jelentette veszélyekre. A fiataloknak nyári munkát szervező rendőrség szerint a korábbi évek tapasztalata az, hogy amikor a diákok járőröztek a strand környéké
júl. 8
0:44
Meghalt a kommunista politikus, akit Kádár János utódjának szántak (Nyugati Fény)
91 éves volt.
júl. 8
0:44
Szalay-Bobrovniczky Kristófot a honvédség helikopterével vitték lovaskocsizni (rtl.hu)
Az új honvédelmi miniszter a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság lovaskocsijainak felvonulására sietett.
júl. 8
0:48
Mi történt? Matolcsy Györgyék újraélesztették a forintot (Nyugati Fény)
Feltámadt.
júl. 8
0:48
Megfáradt, elesett, letérdelt, zakózott a forint, valaki mégis profitál belőle (rtl.hu)
Zuhant a forint, szárnyalt az euró. Nekünk rossz, a külföldieknek egyre jobb Magyarországon. A gyengülő forint miatt egyre vonzóbb célpont lett hazánk a külföldieknek. Mivel az ingatlanárak még mindig az egekben vannak, akár pár hónap leforgása alatt is milliós különbségek jelentkezhetnek.

Keresés