2022. július 9. szombat

júl. 9
0:32
Hamilton elismerte a hibáját: Hihetetlenül csalódtam magamban (Racing)
Lewis Hamilton csalódottan nyilatkozott Ausztriában a hibája után. Furcsa napot zárhat a Mercedes a Red Bull Ringen, ugyanis mindkét versenyzőjük előcsalogatta a piros zászlót az időmérőn. A csillagosoknak még az első sorra is volt némi esélyük, ám a hétszeres világbajnok a 7-es kanyarban kisodródott, majd a falnak ütközött. Az újraindítást követőe
júl. 9
0:36
Surányi György: nagy ára lesz annak, hogy az MNB az események után kullog (Adózóna)
Minél később sikerül megfordítani az infláció trendjét, nem árbefagyasztásokkal, hanem organikusan, annál nagyobb ára lesz, növekedésben, foglalkoztatásban, jövedelemben és reálkeresetben is – figyelmeztet Surányi György egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi kétszeres elnöke a HVG-nek június 30-án adott interjúban.
júl. 9
0:36
Fritz József és Gáspár Pál zenél az Orczy-parkban (Metropol)
Az Orczy Summer Chill rendezvénysorozat 44 nyárestén át várja a jazz, pop, soul, funk, folk és a komolyzene szerelmeseit, valamint a klasszikus filmek kedvelőit az Orczy-parkban.
júl. 9
0:36
Oroszország megvétózta Szíria segélyezésének meghosszabbítását (vg.hu)
Megfigyelők szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai még találhatnak megoldást vasárnap estig.
júl. 9
0:36
Kiakadt a dögös modell: „Attól, hogy szép vagy nem kell, hogy buta legyél” (BorsOnline)
A csinos Playboy-modell besokallt.
júl. 9
0:36
Ő a világ legdögösebb versenyevője – nem hiszed el, mennyi kaját tud benyomni nyolc perc alatt (Promotions)
Leah Shutkever tényleg professzionális versenyevő.
júl. 9
0:36
Palkovics: a magyar kormány vasútbarát (Autószektor)
Palkovics László hozzátette: "ha hatékony, klímabarát, gyors és olcsó közlekedést akarunk, ez a vasutat jelenti". Az újonnan megalakult TIM már nemcsak szakmai felügyeletet lát el a MÁV-Volán felett, hanem a vállalatcsoport tulajdonosi joggyakorlója is - mondta. Szavai szerint a kormány olyan politikát folytat, amely a tiszta, energiahatékony vasut
júl. 9
0:36
Törölték Pérez összes Q3-as körét, változik a rajtsorrend (Racing)
Sergio Pérez Osztrák Nagydíja már eddig sem volt valami fényes, azonban a mostani híreket követően már egyáltalán nem számít annak. A Red Bull mexikói versenyzőjének ugyanis az összes Q3-ban futott gyorskörét érvénytelenítette az FIA, ami miatt a 4. rajtkocka helyett majd csak a 13.-ba állhat be a holnapi sprintverseny folyamán. Mivel az Osztrák Na
júl. 9
0:40
Párizsi repülőtér: beszüntették sztrájkjukat az alkalmazottak (Adózóna)
A párizsi repülőtér alkalmazottai pénteken beszüntették sztrájkjukat, miután megkapták a kért fizetésemelést – tette közzé az MTI.
júl. 9
0:40
A pusztítás istennőjéhez tartottak a zarándokok a Himaláján, végzetes lett számukra az út (vg.hu)
Többen meghaltak egy viharban egy kasmíri hegyi zarándoktáborban.
júl. 9
0:40
Osztrák Nagydíj - Verstappen kezdheti az élről a szombati sprintfutamot (Autószektor)
A 24 éves pilótának ez az idei harmadik és pályafutása 16. pole pozíciója. Fotó: www.formula1.com Az időmérő első, 18 perces szakaszában többen is - köztük Verstappen - négy kerékkel elhagyták a pályát a célegyenesre fordító kanyarban, így ezeket a köridőket törölte a versenybíróság, aztán azonban minden pilóta tudott szabályos mért kört futni. Na
júl. 9
0:42
Utcabál, gasztronómia és gyerek foglalkozások a Francia Intézet előtt! (Metropol)
Francia utcabál - zenei és gasztronómiai felfedezések, kézműves foglalkozások.
júl. 9
0:44
Az állam az eddiginél gyorsabban juttathat tőkét egyes energetikai vállalatoknak Németországban (Adózóna)
Állami tőkeinjekciót kaphatnak a hirtelen drágulás miatt megrendülő energiacégek Németországban egy törvénymódosítás szerint, amelyet az Oroszországból érkező földgázszállítások visszafogása miatt rohamtempóban tárgyalt meg a parlament (Bundestag), és csütörtökön késő este fogadott el – közölte az MTI.
júl. 9
0:44
Rekordolcsó az áram Norvégiában (vg.hu)
A norvég vízerőműveket felszólították, hogy ne exportáljanak túl sok áramot Európa többi részébe.
júl. 9
0:44
Mit tudunk a szintetikus üzemanyagokról? (Autószektor)
A nemrégiben bejelentett EU döntés, mely szerint 2035 után nem lehet hagyományos dízel és benzines új autókat értékesíteni az Unió területén elsőre igen ambíciózusnak tűnt Magyarországról nézve, de végül változtattak a terven. A belső égésű motorok továbbra is fennmaradhatnak, de csak ha a szintetikus üzemanyaggal működnek.    A szintetikus üzeman
júl. 9
0:48
Halálos fenyegetés érte a generátorkezelőket – egyes területeken leáll a jégkármérséklő rendszer (Adózóna)
Egyre szélesebb körben terjed az a – nyilvánvalóan minden tudományos alapot nélkülöző – tévhit, mely szerint az országos jégkármérséklő rendszer tehető felelőssé a Kelet-Magyarországon kialakult súlyos aszályért. A helyzet mára odáig fajult, hogy több generátorkezelő is halálos fenyegetést kapott. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) a legfonto
júl. 9
0:48
Helyben jártak az amerikai tőzsdeindexek (vg.hu)
A munkaerőpiaci adat zavarta meg a befektetőket.
júl. 9
0:54
Heatlie koncert a Várkert Bazárban (Metropol)
Heatlie Dávid a magyar nyelvű dalok piacán 2010 óta aktív dalszerzőként. A 2019-es Dalban a La mama hotel című dalával lépett fel, mely hamar népszerű lett.
júl. 9
1:00
Nem csitul az abortuszvita az Egyesült Államokban (Magyar Nemzet)
Joe Biden elnöki rendeletet adott ki, hogy megvédje a nőket, akik terhességmegszakítást akarnak elvégeztetni.
júl. 9
1:12
Pénzügyi tudatossággal és diverzifikációval érdemes harcolni az infláció ellen (ProfitLine)
Az elmúlt 10 évben csak minimálisan csökkent a készpénzben, folyószámlákon vagy lekötött betétben álló vagyonhányad Magyarországon, és ennek most az infláció kárán sokan megihatják a levét. Minden eddiginél fontosabb diverzifikálni, azaz többféle pénzügyi termékben tartani pénzünket a 420 forint közeli euróárfolyam, az elszálló infláció és a folyam
júl. 9
1:18
Misztrál koncert a Magyar Zene Házában (Metropol)
Jobbnál jobb koncertekkel várjuk az egész családot, egész nyáron! - olvasható a Magyar Zene Háza közleményében.
júl. 9
1:24
A Rába, amibe azonnal beleülnénk (Agroinform)
A Rába erős, nagy, sárga, hangos és persze örök. Népszerűsége töretlen, és szerencsére olyanok is akadnak, akik a rajongás mellett teljesen fel is újítanak egy ilyen erőgépet.
júl. 9
1:36
Szuperhős nap a Hunyadi téren! – ingyenes családi nap (Metropol)
Gyerekplacc a Hunyadi téren: Szuperhős nap az Eötvös10 szervezésében.
júl. 9
2:12
Erre figyeljünk, ha repülővel utazunk (ProfitLine)
A járványügyi korlátozások enyhítésével idén nyáron érezhetően nőtt a nyaralás és az utazások iránti kedv. Ugyan már 2021-ben is sokan vakációztak idehaza és külföldön, az igazi szezon most érezhetően intenzívebben indult. Az OVB Magyarország tapasztalatai szerint egyre többen tervezik meg felelősen a jól megérdemelt kikapcsolódást és kötnek utasbi
júl. 9
3:12
Megszólalt Fekete Dávid áldozata: „A légytől is rettegnie kell” (BorsOnline)
Fekete Dávidnak nem csak a tetteivel, de a lelkiismeretével is el kell számolnia, hiszen a vád szerint összesen több mint 320 millió forinttal károsította meg azokat az embereket, akik megbíztak benne. Varga Jenő nem „csak” 40 milliót bukott, de elvesztette azt az ingatlant, ahová a most hatéves fia született.
júl. 9
3:12
Káprázatos nyári kalandok várnak Stájerországban (Utazási Élmények)
Sokan keresik nyáron is a természetközeli aktív Utazási Élményeket. Stájerország ebből a szempontból  egy garantáltan tökéletes választás, mert számtalan remek program lehetőséggel  és lélegzetelállítóan szép tájakkal várja a stresszmentes és üde élményekre vágyó utazókat. Összeállításunkban bemutatunk néhány izgalmas helyszínt, ami arra vár, ho
júl. 9
4:12
A nyugdíjak júliusi emelt összegét miért ekkor utalják? (ProfitLine)
Hazánkban napjainkban (a Központi Statisztikai Hivatal számai alapján) 2.029.000 jogosult un. saját jogú nyugdíjas él, akik minden naptári hónapban várják az állami nyugdíjuk érkezését. A rutinosabb nyugdíjasok jó előre tudják már az adott évi kifizetési naptárat, azaz azokat az időpontokat, hogy melyik hónapban melyik napon érkezik a nyugdíjuk. A
júl. 9
4:12
Az elektromos autók eladása elérte a félmilliót az Egyesült Királyságban (NRGreport)
Az eladott elektromos autók száma meghaladta a félmilliót az Egyesült Királyságban egy újabb elemzés szerint. Mindez úgy történt meg, hogy a világjárvány és a háborús helyzet következtében számos problémába ütköztek az ellátási láncok. A berlini elemző, Matthias Schmidt mondta el, hogy az Egyesült Királyság júniusban érte el ezt a mérföldkövet és v
júl. 9
4:18
„Végignéztük, ahogy mindenünk elégett” – Négygyermekes család házát emésztette fel a szomszédból átterjedő tűz (Blikk)
Üszkös falak, korom, beomlott tető, szénné égett háztartási gépek, bútorok, ruhák, kerékpárok, gyerekjátékok. Ez várta csütörtök délután a debreceni Gyurkó családot, a négy gyermekes házaspárt munka közben értesítették arról, hogy gyönyörű kertes házukból semmi sem maradt. Biztosításuk nem volt, mivel a ház zárt kerti ingatlannak minősül, a biztosí
júl. 9
4:18
A szívmegállásnak hetekkel korábban lehetnek tünetei (WebBeteg)
Az akár végzetes kimenetellel járó szívmegállásról leginkább azt gondoljuk, hogy semmilyen előjele nincs. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa azonban olyan amerikai kutatási eredményekre hívta fel a figyelmet, amelyek szerint lehetnek előzetes tünetek.
júl. 9
4:18
Napi horoszkóp – július 09: A Bika egy kiadós balhéval indíthatja a hétvégét, de az Oroszlánnak is fékeznie kell az indulatait (Promotions)
A Skorpiónak fel kell készülnie egy kis csalódásra, a Vízöntő pedig jobban jár, ha minél hamarabb pontot tesz a maradék feladatai végére.
júl. 9
4:18
Több mint ezerszeres árkülönbség van a balatoni nyaralóövezetben (KKV Magazin)
Jelentős eltérések vannak a balatoni nyaralótérségben eladásra kínálat nyaralók és lakóingatlanok között. A Balaton-parti és a tó környékén lévő települések eladó ingatlanai közül a legdrágább egy 2,2 milliárd forintos monoszlói kastély, de a milliárdos kategóriában szerepelnek még siófoki, gyenesdiási és balatonendrédi ingatlanok is. A legolcsóbb
júl. 9
4:30
A vasút évszázadát éljük (autopro)
Palkovics László szerint Magyarországon ez az évszázad a vasúté lesz.
júl. 9
4:30
Horvát hagyományok a Pinka-völgyben (Magyar Mezőgazdaság)
Beékelődve a nyugati határszélbe, Szentpéterfát három oldalról Ausztria határolja. Az első trianoni döntést követően oda is csatolták, ám 1923. március 9-én a falu visszaszavazta magát. Az ezerfős település ugyanakkor máig megőrizte horvátságát nyelvében, az emberek mentalitásában és a gasztronómiájában is.
júl. 9
4:36
Pataky Attila: azt hittem, megcsal a feleségem (Blikk)
Pataky Attila nevét az egész ország ismeri, ha felcsendül egyedi hangja a rádióban, mindenki tudja, ki énekel. Az Edda frontembere őszintén mesélt arról, mi a titka a lassan ötven éves pályafutásának. A feleségével betekintést engedtek a házaséletükbe is.
júl. 9
4:42
Balázs Klári perel, mert súlyos dolgokat állítottak róla (ATV)
Valótlan információkat állítottak róla egy álhíroldalon. Az állt az oldalon, hogy alkoholista és öngyilkos akart lenni - írta meg a Blikk.
júl. 9
4:42
Átlátszó bugyi és melltartó, mindene látszik a biliárdozó kebelcsodának (Ripost)
Chels Marie-ról egy biliárdszalonban készült kép.
júl. 9
4:42
Se bugyi, se más: anyaszült meztelenül feküdt ki a teraszra a fiatal színésznő, bárki láthatta a bájait (BorsOnline)
Mathilde Tantot nem a szemérmességéről híres, azt meg kell hagyni.
júl. 9
4:42
Már elérhetők Európában az újrahasznosított PET-palackokból kinyert poliészterrel készült Continental abroncsok (newtechnology.hu)
Az újrahasznosított PET-palackokból kinyert poliésztert tartalmazó Continental abroncsok mostantól minden európai kereskedő számára elérhetőek. A Continental 2022 áprilisában kezdte meg az úgynevezett ContiRe.Tex technológiával készült abroncsok sorozatgyártását, amely teljes mértékben helyettesíti a hagyományos poliésztert az abroncsok vázában. A
júl. 9
4:48
Lehet még védekezni az őszibarack-lisztharmat ellen? (Agrofórum)
Szeretném megtudni, hogy nyár közepén lehet-e még védekezni az őszibarack-lisztharmat ellen?
júl. 9
4:48
A Stranger Things ősz Papája elképesztően jóképű a való életben, nagyon durván átváltozott a szerep kedvéért (Promotions)
Lassan minden idők legjobb sorozatává lesz a széria, de még annyi mindent nem tudnk róla.
júl. 9
4:48
Magára talált a német elektronikai ipar (Mínuszos)
Májusban és az év első öt hónapjában nőtt a német elektronikai és digitális ipar vállalatainak forgalma, megrendelései emelkedtek, a jövőbeli lehetőségek megítélése pedig három havi visszaesés után júniusban már javultak az ágazat kilátásai — legalábbis az iparág képviseleti szervezete, a Verband der Elektro- und Digitalindustrie (ZVEI) szerint. A
júl. 9
4:54
Lövöldöző ámokfutó oltotta ki az ötéves kislány életét (hirado.hu)
Egy lövöldözésben vesztette életét egy ötéves kislány, akinek gyanútlan édesanyja egy stoptáblánál állt meg, amikor megtámadták őket.
júl. 9
5:06
Globális minimumadó: bekeményít az USA, felmondja a Magyarországgal kötött adóegyezményt (Adózóna)
Az amerikai pénzügyminisztérium pénteken közölte, hogy felmondja a Magyarországgal kötött 1979-es adóegyezményt, miután Budapest úgy döntött, hogy megakadályozza az Európai Unió új, 15 százalékos globális minimumadójának bevezetését – számol be a hvg.hu a Reuters híre alapján.
júl. 9
5:12
Csúcsra járnak a lakáshitel kedvezmények (ProfitLine)
A lakáshitel kamatok folyamatos emelkedése miatt felértékelődtek a banki kamatkedvezmények, ám ezek összegyűjtése, összehasonlítása embert próbáló feladat – hívják fel a figyelmet a money.hu szakértői. Az új hiteligénylők mellett a kamatfordulóhoz érkező meglévő hitellel rendelkezőknek is érdemes körbenézniük.
júl. 9
5:12
Időjárás: Minden nap van esély záporra – mutatjuk, hol (Agroinform)
Több helyen a szél is erős lesz!
júl. 9
5:12
Fekete Dávid áldozata: az asztalomnál evett, mégis meglopott (Ripost)
Varga Jenő amíg él, nem bocsájt meg Fekete Dávidnak.
júl. 9
5:18
Kínos munkákat is el kellett vállalnia a legendának a felesége túlzott költekezése miatt (hirado.hu)
A hollywoodi szívtipró, aki július 6-án 82 éves korában hunyt el négyszer házasodott és ugyanennyiszer vált el.
júl. 9
5:18
Christian Bale az istenek mészárosa után félszemű katonaként tér vissza (Igényesférfi.hu)
Az Amsterdam című film apropóján azonban méltatlan lenne kizárólag Christian Bale színészi átalakulásáról beszélni, hiszen a készülő produkció valódi sztárparádét ígér: Margot Robbie, Robert De Niro és Taylor Swift is feltűnik majd a filmvásznon.
júl. 9
5:18
Megjelent az Enloyd bérfelmérés 2022 (KKV Magazin)
A fizetésről beszélni még napjainkban is tabu téma, így információ hiányában rengeteg munkaadónak és álláskeresőnek okoz dilemmát az interjú során tett ajánlat, mely kritikus pontját jelenti a toborzási folyamatnak. Az Enloyd 2022-es bérfelmérése pontosan az ilyen bizonytalan helyzetek elkerülését segíti.

Keresés