Pörzse Sándor, a Jobbik volt országgyűlési képviselője a Magyar Hang Kötöttfogás című műsorában elmondta, hogy Gyöngyösi Márton jelenlegi Jobbik-elnök 2012-es parlamenti felszólalása, mely szerint a zsidó származású képviselőket listázni kellene, pusztán nyelvbotlás volt.
A Red Bull Advanced Technologies bejelentett néhány új információt a készülő RB17-es hiperautóról, aminek látványterve és részletes műszaki leírása ugyan továbbra sincs, de legalább jó drága lesz. Adrian Newey technológiai igazgató nemrég közölte, hogy a kétszemélyes utcai versenyautót az angliai Milton Keynesben található Red Bull Technology Campu
Az orosz-ukrán háború felerősítette Magyarország energiaproblémáit, illetve rávilágított arra, hogy a földgáz felülsúlyozása nem feltétlen volt jó stratégia. Erről az energiahordozóról azonban nem könnyű váltani, így a hazai politikusok a saját forrásokról beszélnek egyre többet. De mennyire valósak ezek az alternatívák?
Novemberre készülhet el a Mogyoródi út felújítása, a tervek szerint a Francia útig bezárólag kétszer-két sávosra bővítik. Karácsony Gergely azt mondta, hogy a fejlesztésnek köszönhetően nem csak az autós-, de a kerékpáros- és a gyalogos közlekedés is biztonságosabb és jobb minőségű lesz.
Mivel az Európai Unióban a biohulladék megfelelő begyűjtésének mértéke és minősége még mindig nem megfelelő, ezért az EU úgy döntött, hogy 2023 végéig minden tagállam számára kötelezővé teszi a biohulladékok begyűjtését. Milánó pedig utat mutat a többi ország, köztük Magyarország számára is. „A Humusz Szövetségnél fontosnak tartjuk, hogy az olasz
Hetek óta szedik az országban a levendulát a látogatók, minden nyitott kertben hegyekben állnak a kirándulók és levendulaimádók, de mit lehet kezdeni otthon ennyi levendulával?
Várhatóan az ősz elejétől üzemeli be a Magyar Posta új csomagautomatáit, amelyekből az elsőt a II. kerületben helyezték ki. A társaság közölte, hogy a milliárdos nagyságrendű beruházásban több száz csomagautomatát szereznek be a már üzemelő 51 mellé; az új berendezések felét Budapesten és Pest megyében helyezik ki. A tájékoztatás szerint
Kicsi dédanyukám apró, totyogó néni volt. Dél-Alföldön. Neve Mikszáth-regénybe illő. Hívjuk most Lupánszky Irmának, közel jár így a két szó hangzásban a valóságoshoz. Hivatalos irataiban hol
A nyári hőhullámok nem ismeretlenek senki előtt, de az előrejelzések szerint évről-évre egyre nagyobb hőségre kell számítanunk. Ezért lassan elengedhetetlen egy hűvös szentély a kertben, ahol még a kánikula alatt is megpihenhetsz.
Tóth Diána vagyok, a "Farmer Lánya", egy nő a mezőgazdaságból. Családommal egy mezőgazdasági vállalkozást vezetünk a Tisza-tónál, közben pedig különböző élmény programokon keresztül mutatjuk be a vidéki élet, a mezőgazdaság szépségeit a kívülállóknak, mint például milyen traktort vezetni, egy öt hektár kukorica táblában barangolni, vagy épp százhús
Az elmúlt 10 évben csak minimálisan csökkent a készpénzben, folyószámlákon vagy lekötött betétben álló vagyonhányad Magyarországon, és ennek most az infláció kárán sokan megihatják a levét. Minden eddiginél fontosabb diverzifikálni, azaz többféle pénzügyi termékben tartani pénzünket a 420 forint közeli euróárfolyam, az elszálló infláció és a folyam
A hitelminősítő kiemeli azt is, hogy a dollár a világ első számú tartalékvalutája, és ez rendkívüli finanszírozási rugalmasságot biztosít az amerikai kormány számára.
A köszvény az ízületi gyulladás fájdalmas formája, és az abban szenvedők mindent megtesznek, hogy elkerüljék a fellángolásokat. A köszvény súlyosságának csökkentésére az egyik legjobb módszer a szervezet húgysavszintjének csökkentése. Ez gyógyszeres kezeléssel, valamint az étrend és az életmód megváltoztatásával érhető el, különösen a magas purin t
A 6-os villamos ezen a hétvégén egész éjjel, vagyis 9-ről 10-re, szombatról vasárnapra virradó éjszaka nem jár, a vonal teljes hosszán a 6-os pótlóbuszokkal lehet utazni.
A Folly legújabb szörpje, a Spring – palackba zárt tavasz az évszak ízvilágát szeretné átadni egész évben, egy palackba összegyűjtve. A szörp különlegessége, hogy a Folly fűszerkertjében termett fűszernövényekből: kakukkfűből, rozmaringból és zsályából készül. Az egyedülálló ízkompozícióhoz egyedi kreatív koncepciót is szeretett volna létrehozni a
Nagy meglepetés nem történt, búcsúzott a további küzdelemtől a két Aston Martin, valamint Nicholas Latifi (Williams), Csou Kuan-jü (Alfa Romeo) és Daniel Ricciardo (McLaren).
A forintgyengülés eredményeként az euró korábban soha nem látott 400-as szintek fölé került. Ez pedig az euróban eladásra kínált lakóingatlanok árát is befolyásolta. Az országos lakásárakra nézve ez a hatás egyelőre elenyésző, de erőteljesen növekszik: 2021-ben az eladó ingatlanok mindössze fél százalékánál adták meg euróban az árat, idén viszont
Csúcsot hozhat az idei viharszezon a lakásbiztosítások kárkifizetéseiben. Ennek nemcsak az időjárás az oka, hanem a helyreállítás meredeken növekvő költségei is. Utóbbi miatt érdemes megnézni a biztosításunkat.
Budapesttől bő kétórányi autóútra, Miskolctól 25 km-re található Edelény, a Bódva-völgy kapuja, egy 11 ezer lelket számláló kisváros. Nevezetessége a Bódva-szigeten álló Edelényi kastély, amit egy iglói vándorfestő tett híressé.
Összesen tíz tiltott kábítószer nyomát mutatták ki a balatoni mintákban a Balaton Sound után és szinte mindegyik kizárólag a fesztivál utáni napokban volt jelen a vízben. A szakértők azonban hangsúlyozzák, hogy ez a mennyiség nem ártalmas az emberekre, így attól nem kell tartani, hogy valaki drog hatása alá kerül, ha a fesztivál utáni napokban fürd
Véget ért a kilencedik olasz Foiling Week, mely rekordokat hozott a futamok és a vendégek számában is. A 175 regisztrált hajó öt versenyosztályban mérte össze tudását. A Moth, Waszp, Etf26, Onefly és Wingfoil versenyekre több mint kétezer ember volt kíváncsi a Fraglia Vela Malcesine-ben. A tökéletes időjárási körülmények egész héten látványos menet
Közölnie kell-e a munkáltatónak a gyedről visszatérő munkavállaló érdeklődésére a fizetés nélküli szabadság megszüntetésére vonatkozó kérelem benyújtása előtt azt, hogy mennyi lesz a munkabére? Áthelyezhető-e másik munkakörbe? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.
Júniusban tovább emelkedett az infláció Magyarországon, a 11,7%-os áremelkedésnél magasabbra legutóbb 1998 októberében volt példa. Továbbra is az élelmiszerek mutatják a legnagyobb drágulást, de lassan csatlakoznak hozzájuk a tartós fogyasztási cikkek is a gyenge forint miatt. A legnagyobb áremelkedéseket összesítő toplistán továbbra is szinte kizá
Automatizált madárijesztő drónok; elektromos árammal történő vagy lézeres gyomirtás; ezt tedd, mielőtt rohansz új akkumulátort venni. Az Agroinform.hu heti gépészeti összefoglalója.
Tavaly Szardínián és a Földközi-tenger más térségeiben több erdőtűz is pusztított, összesen 20 000 hektáron csaptak fel a lángok. A tüzek következtében 1000 ember kényszerült elhagyni az otthonát és 30 millió méh veszett oda. Az ehhez hasonló erdőtüzek a globális CO2-kibocsátás 20%-áért felelősek, leküzdésük pedig nagyjából 5 milliárd dollárba kerü
Az idei év az ország meghatározó mezőgazdasági területein ismételten bizonyítja, hogy a klíma egyre kiszámíthatatlanabbá, a csapadékhiány mind gyakoribbá válik. Ezekkel a kihívásokkal csak az öntözőrendszerek és a víztakarékos agrotechnikai eljárások fejlesztésével nézhet szembe a magyar mezőgazdaság. Az Otp Agrár szakértői szerint az elmúlt 30-40
Egy ideig még tapsoltunk a kórházi dolgozóknak. Aztán elkezdtünk neheztelni rájuk, többet várni tőlük. De valójában a rendeletek nagyon kevés betekintést engedtek abba, hogy mi zajlik az egészségügyben az utóbbi három évben – ezt pótolja most egy frissdiplomás orvos novelláskötete, aki végig önkénteskedett a Covid-időszakban.