2022. július 9. szombat

júl. 9
4:48
Magára talált a német elektronikai ipar (Mínuszos)
Májusban és az év első öt hónapjában nőtt a német elektronikai és digitális ipar vállalatainak forgalma, megrendelései emelkedtek, a jövőbeli lehetőségek megítélése pedig három havi visszaesés után júniusban már javultak az ágazat kilátásai — legalábbis az iparág képviseleti szervezete, a Verband der Elektro- und Digitalindustrie (ZVEI) szerint. A
júl. 9
5:48
Csak ősztől kezdenek üzemelni a Magyar Posta új csomagautomatái (Mínuszos)
Várhatóan az ősz elejétől üzemeli be a Magyar Posta új csomagautomatáit, amelyekből az elsőt a II. kerületben helyezték ki. A társaság közölte, hogy a milliárdos nagyságrendű beruházásban több száz csomagautomatát szereznek be a már üzemelő 51 mellé; az új berendezések felét Budapesten és Pest megyében helyezik ki. A tájékoztatás szerint
júl. 9
6:48
Hétfőtől ne próbálkozzunk a Vodafone ügyfélszolgálati rendszereit használatával (Mínuszos)
Nem működnek a Vodafone ügyfélszolgálatai az értékesítési és ügyfélszolgálati rendszerek informatikai átállása miatt július 11-16. között, az otthoni és mobil alapszolgáltatások azonban akkor is zavartalanul elérhetők lesznek – közölte a vállalat. A tájékoztatás szerint a szolgáltató a hatékonyabb, egységesebb ügyfélkiszolgálás érdekében végez info
júl. 9
7:42
Elon Musk mégsem veszi meg a Twittert (PCWorld)
Hivatalos dokumentum tette egyértelművé, amit már eddig is sejteni lehetett Must Twitteres balhéja kapcsán.
júl. 9
7:48
Három évre visszamenőleg jár az ICDL-bizonyítvány (Mínuszos)
A három évnél nem régebbi, 4-es és 5-ös informatikaérettségivel vizsgamentességgel, regisztrációs díj befizetése ellenében lehet igényelni ICDL-bizonyítványt — jelenteete be a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT). A társaság közleménye szerint az immár ICDL-nek (International Computer Driving License) nevezett oktatási keretrendszer e
júl. 9
8:00
Megtalálta rendezőjét az Amerika Kapitány 4 (GameStar)
Egy netflixes sci-fi horror direktorát választotta a Marvel a feladatra.
júl. 9
8:30
Leállhat a Facebook Magyarországon is (GSMring)
Az amerikai vállalat egy jogszabály miatt hamarosan akár leállíthatja egész Európában a szolgáltatásait. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. A Facebook az egyik legnépszerűbb alkalmazás a világon, ami a Meta tulajdonában áll. Ehhez a csoporthoz tartozik az Instagram, a Messenger és a WhatsApp is, ha csak a legnépszerűbb applikációkat kell említsük. Az
júl. 9
8:32
Új kisméretű okostelefon a láthatáron (GSMring)
Az Asus hamarosan piacra dobhatja legújabb okostelefonját, ami állítólag kompakt mérettel fog rendelkezni. Mutatjuk, hogy mit tudunk az Asus Zenfone 9 készülékről. Az Asus nem mondható olyan nagy okostelefon gyártónak, de mégis megvetik a lábukat a piacon és évről évre újabb okostelefonokat dobnak piacra. Magyarországon leginkább a felső kategóriás
júl. 9
8:48
Haszonállatok húsában, tejében és vérében is találtak mikroműanyagot (Mínuszos)
Először találtak mikroműanyag-szennyezést marha- és sertéshúsban, tejben, valamint tehenek és sertések vérében – írta egy holland kutatás alapján a The Guardian. Az amszterdami Vrije Egyetem (VAU) tudósai próbakutatásukban a vizsgált hús- és tejtermékek háromnegyedében, valamint minden vérmintában megtalálták a mikroműanyagot. Kimutatták a szemcsék
júl. 9
8:54
Még egyet csavartak a fejlesztők a Warzone Fortune's Keep receptjén, csak most tudod kipróbálni (GameStar)
A Fortune's Keep eddig is kifejezetten pörgős játékmenetet biztosított, a fejlesztők azonban még feljebb csavarták a potmétert.
júl. 9
9:12
Idő előtt vált elérhetővé az Asus Zenfone 9-et bemutató videó (PCWorld)
A gyártó hivatalos bejelentésére még várni kell, de több részlet is kiderült az Asus Zenfone 9 telefonról.
júl. 9
9:30
Két új Oppo hajlítható kijelzős okostelefon jöhet hamarosan (GSMring)
A kínai vállalat a legújabb hírek szerint két új hajlítható kijelzős okostelefonon is dolgozik. Mutatjuk, hogy mit tudunk eddig a készülékekről. Az Oppo mára az egyik legnagyobb kínai okostelefon gyártóvá nőtte ki magát, ami nem véletlen, hiszen jól összerakják a készülékeiket és a magasabb kategóriában is versenybe szállnak a nagyobb gyártókkal. I
júl. 9
10:12
Játékok, amiket a sajtó fikázott, de a közönség imádott (GameStar)
Ízlésről vitatkozni olyan, mint építészetre táncolni. A szakma és a közönség véleménye néha nagyon eltér, mutatunk pár példát erre.
júl. 9
10:30
Render képeken a Samsung Galaxy Watch 5 sorozat (GSMring)
A dél-koreai vállalat hamarosan hivatalosan is bemutathatja legújabb okosóráit, amit már render képeken is megtekinthetünk. Mutatjuk, hogy mit tudunk a Samsung Galaxy Watch 5 sorozatról. A Samsung tavaly nagyot változtatott okosóráinál, hiszen lecserélte a Tizen OS rendszert, a Google által készített Wear OS rendszerre, így számos lehetőség nyílt k
júl. 9
11:06
Vecna nagy tervéről mesélt a Stranger Things gonoszát alakító színész (GameStar)
Jamie Campbell Bower szerint Vecna minden eddiginél félelmetesebb módon tér vissza.
júl. 9
11:06
Extravagáns Transformers dizájnt villantott a legújabb Red Magic 7S Pro (PCWorld)
A kínai gyártó a metaforikus Red Magic 7S Pro motorháztető alá komoly teljesítményt nyújtó processzort is pakolt.
júl. 9
11:12
Svájci mérnökök sokkal jobbat találtak ki, mint az exoskeleton (Bitport)
Az izomsorvadásos vagy részleges bénulással járó betegségben szenvedők életminőségét javíthatja az zürichi ETH-n kifejlesztett exomuscle.
júl. 9
12:12
Elhunyt Tony Sirico, a Maffiózók Paulie Walnutsa (GameStar)
A veterán karakterszínészt Tony Soprano jobbkezeként zárták szívükbe rajongók milliói.
júl. 9
13:00
A Twitter beperli Elon Muskot, az alkalmazottaknak tilos az üzletről beszélniük (PCWorld)
Új fejezetbe lépett Elon Musk és a Twitter csetepatéja.
júl. 9
13:18
Minden elemében fantasztikus az Arnak elveszett romjai, és a kiegészítő még jobbá teszi (GameStar)
Az Arnak elveszett romjai teljesen megérdemelten lett az elmúlt évek egyik legfelkapottabb társasjátéka, az Expedícióvezetők pedig még izgalmasabb élménnyé varázsolja.
júl. 9
14:30
Ez a játékos egyetlen kill nélkül érte el a 10. Prestige szintet a Call of Duty: Vanguardban (GameStar)
Ha valaki még kételkedett abban, hogy tényleg lehet-e CoD meccset nyerni kizárólag a feladatokra koncentrálva, akkor itt a válasz.
júl. 9
14:54
Már megvásárolt filmeket vett el a felhasználóktól a Sony (PCWorld)
A Sony húzása bizonyítja, hogy hosszabb távon nem csak a DVD-n tárolt filmjeink jövőjéért kell aggódnunk.
júl. 9
15:42
Egy újabb népszerű Twitch streamer igazolt át a YouTube-ra (GameStar)
A piros csapat megszerezte magának a népszerű streaming csapat, az OfflineTV legcukibb alakját.
júl. 9
16:24
Néhány méterről videózták le, ahogy többször is belecsap a villám az előtte haladó autóba (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
júl. 9
16:42
Horizon Forbidden West és F1 22 - ezzel játszunk a hétvégén (GameStar)
Nyugat felé fordulva kémleljük távoli horizontot, miközben azon töprengünk, hogy vajon mikor lett száguldó cirkusz az életünk.
júl. 9
16:48
Házi-mozi rendszer nélkül is térhatású hangzást kapnak a Netflix tartalmak (PCWorld)
Az új extra minden készülékkel működik, a Sennheiser adja az alapokat hozzá.
júl. 9
17:54
A Metallica tagjai is beálltak Eddie mellé a Stranger Things legjobb jelenetében (GameStar)
A legendás banda egy duettben játszotta el a Master of Puppetset, hogy még menőbbé tegyék Eddie legendás pillanatát - Papucsban.
júl. 9
18:36
Keresztbe tett az EU a Google és az Apple alkalmazásboltjainak, az Epic dörzsöli a tenyerét (PCWorld)
Az Unióban tényleg megelégelték, hogy a felhasználók csak a két óriáscég hivatalos App Store-jából telepíthet szoftvereket: az EP már el is kezdte alkalmazni a liberalizációs szabályokat.
júl. 9
19:12
Te tudod, hogy kezdték a legnagyobb színészek? Íme 10 nagy sztár első filmszerepe (GameStar)
Robert Downey Jr. már 5 évesen a kamerák elé állt, Clint Eastwood viszont ötször ennyi idősen kapta meg első szerepét. A legújabb összeállításunkban tíz színész pályakezdését elevenítjük fel.
júl. 9
20:12
George R.R. Martin végre újdonságokat árult el A tűz és jég dala zárásáról (GameStar)
Martin még a széria két könyvén dolgozik, de az garantált, hogy a befejezés jelentősen különbözni fog a Trónok harca sorozat fináléjától.

Keresés