A Ferencváros hazai pályán 5-1-re legyőzte a kazah Tobolt a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának szerdai visszavágóján, így 5-1-es összesítéssel továbbjutott.
Bánhidi Ákos elmondta, hogy Krueger John-Henry fegyelmi vétséget követett el, de nem árulta el, pontosan mit. A frissen kinevezett szakmai vezető arról is beszámolt, hogy Csang Csing Lina távozása megviseli a válogatottat, és szétválik a két nem felkészülése.
Csomós Miklós és Nagy Attila szeretett volna a top ötben zárni a Rally Európa-bajnokság lett versenyén, azonban ez egy defekt miatt nem sikerült. Azonban a 11. helyhez is ki kellett lépniük a komfort zónájuk határán. Nagyon komoly tempóval kezdett Csomós Mixi és Nagy Attila a Liepaja Rallyn, hiszen az első szakaszon csupán kilenc tizeddel maradtak
Fura ellentmondásokat produkál a magyar nyelv: szokták mondani, ma olyan mérkőzést játszik a Ferencváros, amelyen csak veszíthet. Miközben mindannyian tudjuk, a világnak ki kellene fordulni „négy sarkából” ahhoz, hogy a magyar bajnok veszítsen, ne jusson a labdarúgó Bajnokok Ligája 2022–2023-as idényének következő selejtezőkörébe.
Várhatóan több mint 600 hajó indul a csütörtök reggel rajtoló 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj vitorlásversenyen Balatonfüredről - hangzott el az esemény szerdai sajtótájékoztatóján.
A Ferencváros meggyőző játékkal 5-1-re nyert a kazah Tobol ellen, s továbbjutott a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójába. Következő ellenfele a pozsonyi Slovan lesz, az első mérkőzést, Budapesten, a jövő héten rendezik.
Nem volt éppen nyugodt Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke az Osztrák Nagydíj utolsó köreiben. A svájci olasz elárulta, annyira félt Leclerc kiesésétől, hogy az utolsó köröket inkább nem nézte. A Ferrari nem volt messze attól, hogy az idén harmadszor is vezető helyről bukja el a győzelmet műszaki probléma miatt. Barcelonában és Bakuban Charles L
Egyre több versenyző csatlakozik az elektromos versenyautó iránt rajongók táborához. Michelisz Norbert korábban úgy nyilatkozott a Rallycafe.hu-nak, hogy szerinte nagyon jó a Hyundai elektromos Veloster N ETCR-je. Most a Hyundai gyári rallyversenyzője, Thierry Neuville is kipróbálhatta az autót és el volt tőle ájulva. Ahogy korábban megírtuk, Mich
A McLarent “teljesen lenyűgözte” Colton Herta tesztelési teljesítménye a 2021-es autóval Portimaóban a csapatfőnök, Andreas Seidl szerint. Herta a McLaren egy korábbi autóját vezette a portugáliai Portimao-ban – ugyanúgy, ahogy Pato O’Ward 2021 végén Abu-Dhabi-ban. Herta a két nap alatt összesen 162 kört tett meg, és Seidl szerint az IndyCar-pilóta
Fernando Alonso szerint az új szabályok bevezetése után is “túl unalmas” az F1. A spanyol versenyző a szabályváltoztatások miatt döntött úgy, hogy visszatér a Forma-1-be. Ám az új regulák bevezetése után a kétszeres világbajnok nem teljesen elégedett. “A Forma-1 sajnos még mindig kiszámítható. Minden a Red Bull és a Ferrari körül forog. Csak Max Ve
Bútor Róbert és Tagai Róbert a tavalyi Mikulás Rally előtti balesetet követően a Mecsek Rallyn indult először a Citroen C3 WRC-vel, és a népszerű pilóta saját bevallása szerint lehetett volna gyorsabb is, de nem szeretett volna újra kárt tenni az autóban. Bútor Róbert és Tagai Róbert éppen a tavalyi Mikulás Rallyra tesztelt, amikor egy kisebb
Az IVECO, a Mercedes és a DAF az alternatív hajtású tehergépkocsik piacra dobásának a kihívásairól beszéltek. A fenntartható versenyzés felé vezető út részeként az ETRA, a bajnokság promótere továbbra is kihasználja platformját a változás ösztönzésére. A Goodyear FIA ETRC paddockjában idén újdonsága az Innovációs Tábor, amelyet a helyi rendezvénysz
Július 12-én bombaként robbant a hír, miszerint a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzője, Csang Csing Lina tíz év után búcsút int Magyarországnak és visszatér szülőhazájába, Kínába. Mi lesz most a sikercsapattal?
Alexander Albon először futott végig egy versenytávot a jelentősen továbbfejlesztett Williamsszel, és pozitív eredményekről számolt be. A fejlesztések már a Brit Nagydíjra felkerültek, de akkor ő is belekeveredett a rajtbalesetbe és rögtön kiesett, így a múlt hétvégi Osztrák Nagydíjon próbálhatta ki az újításokat ténylegesen. Spielbergben közel is
Beugró navigátorral vesz részt a kedvenc olaszországi versenyén Merencsics Árpád. A Mitropa Kupa idei hatodik állomásán a Casentino Rally-n Istovics Gergő diktálja majd az itinert. Ötödik alkalommal vesz részt a Rally Internazionale del Casentino versenyen Árpi, sok szép eredményt ért már el korábban az olaszországi versenyen. Ez most új lesz neki,
Magyar labdarúgóval akarja megerősíteni a román másodosztályba frissen feljutott CS Minaur Baia Mare keretét a technikai igazgató, Miriuta Vasile. A romániai származású, a magyar válogatottban 9 mérkőzésen egy gólt szerző szakember kiszemeltje Puska Péter, a Vasas Kubala Akadémia 19 éves támadója, aki a legutóbbi szezonban 15 találatig jutott a kie
A HRC elnöke, Koji Watanabe elárulta, hogy a Hondánál nem zárkóznak el a Forma-1-be való visszatérés gondolatától. A japán gyártó 4 fő képviselője nemrégiben részt vett az FIA bizottsági ülésén, ahol többek között a 2026-os motorszabályok is véglegesítésén is dolgoztak. A Honda 2015-ben tért vissza a száguldó cirkuszban a McLaren oldalán, azonban a
Óriási botrány robbant ki a belga RTBF televíziós csatornánál, miután a 64 éves Lionel Froissart az Osztrák Nagydíj közben azt merte mondani Lance Strollról, az Aston Martin pilótájáról, hogy autista. A csatorna azonnal felfüggesztette a kommentátor működését.
Nagyszerű formában futballozik az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban, az MLS-ben Gazdag Dániel, a magyar válogatott csatára. Csütörtök hajnalban újra betalált, már nyolc gólnál jár, ráadásul csapata, a Philadelphia vezeti a keleti konferenciát a bajnokságban.
A Ferencváros az első meccs szenvedései után nagyon könnyen lépett túl a labdarúgó Bajnokok Ligája első selejtezőjén és a kazah Tobol Kosztanaj csapatán. A kinti 0-0 után 5-1-re nyert a magyar bajnok, és a második fordulóban a szlovák bajnok, a pozsonyi Slovan következik majd. Egy nagyon rossz emlékű, harminc évvel ezelőtti összecsapás emlékei sejl
A spanyol Marca nemrégiben arról számolt be, hogy Carlos Sainz nagy valószínűséggel a Francia Nagydíjon meg fogja kapni a 4. erőforrását és az ahhoz tartozó komponenseket, amivel automatikusan a mezőny legvégére száműzi őt az ezt övező büntetések miatt. A spanyol autójának hajtáslánca eléggé látványosan adta meg magát az Osztrák Nagydíj 59. körében
A Skoda autógyártól megszokhattuk, hogy az igen gazdag rally múltját és jelenét is bőségesen felhasználja a márka promótálására. Most a Fabia, a Scala és a Kamiq Monte-Carlo bemutatójára vitték el a Skoda 130 RS-t, amely 1977-ben nyert kategóriát mega Monte-Carlo Rallyn. “A Monacói Hercegség utcáin tartott sajtóesemény főszereplője az új Fabia Mon
A hétvége folyamán izgalmas nézettségi verseny alakult ki Amerikában, hiszen a NASCAR Atlantába, az F1 pedig Ausztriába látogatott. A NASCAR Cup Series atlantai futama a RACER adatai szerint átlagosan 1,51-es Nielsen nézettséget és 2,626 millió nézőt ért el a kábeles USA Networkön. Ez magasabb volt, mint az az 1,47/2,5 millió néző, akik tavaly ugya
Nick Kyrgios a múlt vasárnap Novak Djokovic ellen veszítette el a wimbledoni elődöntőt. Bár a 27 éves ausztrál teniszező boldog volt a második hellyel is, a hazafelé út így is nyomorúságosra sikeredett.
Raheem Sterling után, úgy tűnik, még egy klasszis játékos elkötelezi magát a hét közepén a Chelsea-hez. A szenegáli válogatott Kalidou Koulibaly négyéves szerződést készül aláírni, nettó tízmillió euró lesz az éves fizetése.
Úgy tűnik, hogy a Mercedes megoldotta a “delfinezési” problémáit. Jó egy hónappal ezelőtt, Bakuban Lewis Hamiltonnak rendkívüli hátfájása volt, mivel a hétszeres bajnok 2022-ben keményen küzdött eddig a talajhatás okán fellépő jelenségével. Sokak szerint ez volt a kiváltó oka az FIA ezt követő szigorításának, amely elfogadásával most Spa-Francorcha
Jövő szerdán már a futball BL második selejtező fordulóját rendezik, amelyben a Ferencváros a szlovák bajnok Slovan ellen játszik. Azt, hogy feszült hangulatú meccs lesz, már most tudni lehet.
A ZDF német tévétársaság két munkatársa, Markus Harm és Jannik Schneider kutatómunkájának eredményeként két ismert teniszező bukott le, mindkettőjüket fogadási csalással vádolják. Első körben már a játékjogukat is felfüggesztették.
A kilencszeres világbajnok, ifj. Fekete László főszervezésével került megrendezésre múlt hétvégén a Tiszta Erős Emberek nemzetközi csapatversenye Oroszlón.
Jacques Villeneuve szerint Charles Leclerc magabiztosságának jót tett az, hogy legyőzte Max Verstappent Ausztriában. A Red Bull Ringen a monacói versenyző háromszor utasította maga mögé holland ellenfelét. A Ferrari gumikezelése jobb volt a Red Bullénál, így a vörösök nagyobb tempóra voltak képesek. Hiába próbálkoztak a Bikák elévágással, a 24 éves
Lewis Hamilton versenyzőtársai előzési technikáját kritizálta az Osztrák Nagydíjon. Az időmérőn hibázó brit pilóta csak a 9. helyről vághatott neki a sprintfutamnak. Ám a rajt után az 1-es kanyarban Pierre Gasly próbálta őt megelőzni. A francia versenyző a belső oldalon próbálkozott, ám közben a pálya bal oldala felé sodródott. A hétszeres világbaj
Babos Tímea és Stollár Fanny nyerte meg a magyar párosok negyeddöntőjét Bondár Anna és Udvardy Panna ellen a 250 ezer dollár (100 millió forint) összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornán.
A Porsche és a Cadillac GTP autói első alkalommal voltak egyszerre a pályán, a helyszín pedig nem volt más, mint Sebring. A Porsche 963-as és a még név nélküli Cadillac GTP egy többnapos teszten vesz részt Sebringben, ami a német gyártó első fellépését jelenti az új autóval amerikai földön, a Cadillac gépe pedig az első