Történetének első teltházas napján van túl a Művészetek Völgye: csütörtökön, a Csaknekedkislány és a Carson Coma fellépésének napján megtelt a völgy, 15 ezren látogattak ki a helyszínre.
A hírek szerint hamarosan folytatódik a Drága örökösök forgatása, ami azt jelenti, hogy ha a csatorna is úgy dönt, Molnár Gusztávot újra láthatják a nézők, ő ugyanis a sorozat egyik kulcsfigurája.
Egy ma közzétett tanulmány szerint fontos különbségeket azonosítottak a majomhimlő tüneteiben a jelenlegi járványhelyek és az endémiás régiók korábbi járványainál jellemző tünetek között.
„Krisztián egy olyan ember az életemben, akinek éreztem a lelkét” – mondta a médiaceleb özvegye, aki elárulta azt is, hogy voltak előérzetei a férjével történtekkel kapcsolatban.
Palácsik Lilla részletesen mesélt a második várandósságáról és arról, hogyan érzi magát az elsőhöz képest. Elmesélte, mikorra van kiírva, mennyit hízott, hogyan táplálkozik, és arra is kitért, hogy szeretnének-e majd esetleg harmadik gyermeket. A fiatal kismama kendőzetlen őszinteséggel válaszolta meg a követői kérdéseit a szüléssel kapcsolatban eg
Augusztus 6-án mindenképp a Budapest Parkban a helyed, hiszen az év legnagyszabásúbb Margaret Island koncertjét rendezik meg, ahol a zenekar legújabb dala is debütálni fog. Íme a részletes program, még nem késő jegyet venni!
Hajdú Péter és családja elutazott nyaralni a Balatonra, hogy kikapcsolódhassanak és minőségi időt töltsenek el közösen. A kutyájukat is magukkal vitték, akivel nem volt egyszerű a balatoni séta. A meghitt, naplementés kiruccanásukról a legújabb Instagram-posztjában számolt be a tévés.
Nagyon megijedt Samantha Fox, amikor a torkában egy kb. 10 milliméteres csomót fedezett fel. Orvoshoz fordult, megműtötték, de amit átélt, mire megérkezett az eredmény, senkinek nem kívánja.
Bár mindketten a közmédiánál dolgoztak, sokáig nem ismerték egymást, 9 évvel ezelőtt egy közös munka hozta össze Dióssy Klárit és férjét. A Ridikül műsorvezetője a NYÁR 22 révfülöpi mólójánál idézte fel a találkozás pillanatát.
Majdnem tízmillió fontot, azaz mai pénzen négymilliárd forintnyi összeget nyert 2002-ben egy tizenkilenc éves angol srác, azonban olyan sebességgel herdálta el a vagyont, hogy 2010-ben már ismét kukásként dolgozott.
Nehéz időszakot tudhat maga mögött Kautzky Armand, ugyanis több mint 20 év után úgy döntöttek feleségével, hogy különköltöznek, és megpróbálják, milyen külön.
Jimmy Sohns az egykor méltán népszerű, The Shadows of Knight zenekar énekese volt. A zenekar nevéhez fűződik a '60-as évek egyik slágere, a Gloria című dal.
Karikó Orsolya nagykőrösi cukrász munkája, a Huncut szilva herceg lett idén Magyarország tortája, a Magyarország cukormentes tortája címet pedig a szegedi Gyuris László Nagyi kedvence fantázianevű süteménye nyerte el - jelentették be hétfőn az Országházban tartott díjátadón, ahol az idei Szent István-napi kenyeret is bemutatták.
A színész-énekesnő Mandy Moore és férje, Taylor Goldsmith őszre várják második gyermeküket. Mandy nyíltan beszélt egészségügyi problémáiról, ami miatt nem kaphat érzéstelenítést a szülés során, így igen nehéz pillanatok elé néz a színésznő.
A Független Benzinkutak Szövetségének vezetője szerint hiába a múlt szombati kormányzati bejelentés, hamarosan üzemanyaghiány jöhet a magyar kutakon, elsősorban a gázolajból fogyatkoznak meg a készletek.