Balázs Pali nem mindennapi koncertet adott Békéscsabán: az énekes hét év után most először tért vissza oda, ahol 25 évvel ezelőtt, karrierje kezdetén, az első koncertjét adta. Az énekes az alkalomra elővette a szekrényéből a máig féltve őrzött első fellépőruháját is.
A LuisaViaRoma éves jótékonysági árveréssel egybekötött gáláját tartotta az UNICEF támogatására. A Capri szigetén rendezett nagyszabású esemény minden évben az egyik legcsillogóbb gálának számít, ami a legnagyobb sztárokat vonultatja fel, az este pedig mindig egy szupersztár fellépésében csúcsosodik ki. Ez az idén Jennifer Lopez volt.
Fél évszázada is elmúlt, hogy Pierre Richard először esett hasra látványosan a vásznon. Ami A szórakozott Pierre-nek balszerencsét, a színésznek az ellenkezőjét hozta, csetlés-botlásával megalapozta karrierjét. Ő lett az ügyeletes balfácán, aki bárhová lép, ott fű nem terem. Nincs olyan hét, hogy ne vetítenék filmjeit a tévéadók.
Rendkívül elfoglalt időszakon van túl Király Linda, hat év után most adatott meg neki először, hogy végre igazán kipihenje magát. A nyaralásból hazatérve megosztott egy egészalakos fotót az Instagram oldalán, akkor azonban még nem sejtette, hogy hamarosan negatív kommentlavina árasztja el a fotóját.
A korábbi miniszterelnök-jelölt Márki-Zay Péter szerint az interneten keresztül hallgathatták le az ellenzéket a kampány alatt. A politikus szerint a Fidesznél futhatnak össze a szálak. Erről is beszélt a Blikknek.
Már nem kell sokat várni, hogy te is ott legyél az év egyik legkülönlegesebb eseményén. A Flower Power minifesztivál a női energiákat hirdeti. Megkérdeztük a Margaret Island férfitagjait, számukra miért fontos ez az esemény!
Először is, ha lekopott a körömlakkod, vagy van valahol egy benőtt szőrszál a bikinivonalad környékén, az semmiképpen nem tűnik fel párodnak, de még az sem, ha narancsbőrös vagy. Sokkal inkább azok a dolgok érdeklik őket, amit amúgy nem látnának. Arra kíváncsiak alapvetően, hogy működik-e a kémia köztetek, hogyan érzed magad a társaságukban, és fel
Rácz Jenő feleségét keményen betámadták az influenszer anyukák, pedig a kismama csupán jót akart. Dóri számára egyszerre volt boldogsággal teli és meglehetősen erőt próbáló is az elmúlt négy hónap, kislányuk, Kamilla érkezése ugyanis jelentősen megváltoztatta az életüket. Épp ezért vélte úgy, helyes döntés lenne, ha a tapasztalatait kendőzetlenül m
A 100 tipikus álom álompszichológusa azt mondja, hogy "Az álmok nem velünk történnek, hanem mi velük". Más szóval, mi vagyunk a rendezői, sztárjai és producerei minden olyan filmnek, amely elalvás után játszódik a fejünkben. Ezért összegyűjtöttük a 10 le
Nagy kedvencek rég várt folytatásai, vadonatúj sorozatok és ropogós filmek – a Netflix ebben a hónapban is elkényeztet néhány izgalmas néznivalóval, hogy két fesztivál és strandolás között legyen min lazítanod. Olvasd el nálunk a teljes listát!
Eszenyi Enikő több mint két éve hagyta ott a Vígszínházat, ahonnan botrányos körülmények között távozott. Azóta a színésznő új életet kezdett, és szülővárosába, Csengerre költözött.
Nagy a hallgatás a még júniusban az Igazásügyi Minisztérium által a Ryanairrel szemben bejelentett vizsgálattal kapcsolatban. Mint ismert, a kormány extraprofitadójára válaszul a légitársaság nemcsak továbbhárította az utasokra a megemelt adót, de Michael O'Leary, a vállalt vezére többször szóban is kritizálta az intézkedést.
Az asztma minden évszakban kellemetlen tüneteket okoz, ám a nyári hőség még jobban megnehezíti a légúti betegséggel élők mindennapjait. Ilyenkor ugyanis nagyobb a levegő pollentartalma, több allergén anyag száll a levegőben, amely fokozza az asztma tüneteit.
A két énekes bimbózó románca igencsak megosztja a rajongókat. Vannak, akik osztoznak a szerelmesek boldogságában, míg mások megkérdőjelezik a kapcsolatot. Sőt, van, aki azt is tudni véli, hogy Peti több lánnyal is kavar.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok – az Oroszlán ma jól bánik az emberekkel, a Szűz elszántságot kap, a Nyilason eluralkodik a szenvedély. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint.
Ki ne ismerné az Amerikai pite-filmek sztárját, Jennifer Coolidget? A színésznő alakította az Amerikai pite-filmekben Stifler mamáját, akiért nem csak a filmvásznon bomlottak a férfiak. Ezt Coolidge ki is használta.
Rácz Jenő és felesége, Rácz-Gyuricza Dóri életét fenekestül felforgatta kislányuk, Kamilla érkezése. A kismama úgy gondolta, kendőzetlen őszinteséggel mesél a tapasztalatairól egy videóban, ám a dolog nem úgy alakult, ahogyan eltervezte.
A királynőnek nem is konkrétan az énekessel, sokkal inkább a választott dallal volt problémája, ám végül az uralkodó akarata ellenére Elton John előadta a népszerű slágert.
Megbüntették MC Hawert, miután tilosban parkolt. A zenész a Facebook-oldalán panaszolta el a kellemetlenséget, és egy fotót is csatolt a „mikuláscsomagról”.
Nem véletlenül tartják őt a monarchia jövőjének. Katalin hercegnében minden megvan, ami ahhoz kell, hogy ez az alapvetően merev és sokszor meginogni látszó intézmény szerethetőbb, szimpatikusabb és sokkal emberibb legyen a külvilág számára. Arról nem is beszélve, hogy Katalin már most olyan tulajdonságokat fejlesztett ki magában, ami határozottan t
Chrissy Teigen és férje, John Legend 2020 szeptemberében vesztették el harmadik gyermeküket, Jacket. A vetélés után közel két évvel a modell most ismét babát vár.