A Mercedes Magyar Nagydíj utáni kérdezz-felelek videójából kiderült, miért volt kizárható, hogy ők is elkövessék ugyanazt a hibát, amit a Ferrari elkövetett a hungaroringi versenyen. Miközben a Ferrari továbbra sem hajlandó beismerni, hogy elhibázott stratégiát alkalmazott Charles Leclerc-nél a Magyar Nagydíjon, Andrew Shovlin, a Mercedes mérnökiga
Bár maga a verseny vasárnap lesz Zalaegerszegen és környékén, a szerda délelőtti sajtótájékoztatóval hivtalaosan is elkezdődött a II. ZEG Rally Show. A pálya és a szervizpark is épül, pénteken pedig már tesztelhetnek a versenyzők a ZalaZONE területén. A sajtótájékoztatón ismertették a II. ZEG Rally Show és az EnduroGP of Hungary szervezésével kapcs
Sebastian Vettel elmondta, mit tart idén az Aston Martin legfőbb gyengeségének az amúgy igencsak nehézkes szezonjukban. A silverstone-i alakulat jelenleg a kilencedik helyen áll a tíz csapatos világbajnokságban, csak a Williamset előzik meg. Az eredményeik ugyanakkor mostanában javultak, több pontot gyűjtöttek az elmúlt négy versenyen az Alfa Romeó
Az orosz és fehérorosz zászlókat kitiltják a Finn Rallyn, azokat sem a versenyzők, sem pedig a nézők nem használhatják a hétvégi rendezvényen. A Finn Rallyn bár az orosz versenyzők rajthoz állhatnak, azonban nemzeti zászlójukat nem használhatják a hétvégén, ahogy a fehérorosz lobogókat is kitiltják. A tiltás a verseny által érintett minden terüle
A Ferencváros 1–1-et játszott idegenben az azeri Qarabag együttesével a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének első mérkőzésén. A Fradi orosz vezetőedzője úgy látja, a visszavágó előtt azonos a két csapat továbbjutási esélye.
Kurt Busch sorozatban harmadik versenyét hagyja ki poconói balesete után, helyette pedig ismét Ty Gibbs fog indulni. Busch a kvalifikációs körén a 3-as kanyarban megpördült, és a külső falnak csapódott a Pocono Racewayen. Az autó megpattant és a jobb elejével szintén a falnak csapódott. Busch ugyan saját erejéből a mentőautóhoz sétált, de nem kapot
Az utóbbi időben egyre jobb teljesítményt nyújt a szezon elején Kevin Magnussentől még jócskán elmaradó, cserébe a Haasnak több alkalommal is jelentős anyagi kárt okozó Mick Schumacher, ám könnyen lehet, hogy ez sem lesz elég a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiának Forma-1-ben maradásához. Legalábbis az F1-es paddockban igencsak jól értes
Corinna Schumacher nem véletlenül könnyezte meg otthon ápolt férje megható méltatását. Óriási feladat előtt áll: új életet kezdenek Mallorcán. Eurómilliókba kerül, hogy ott is otthon érezzék magukat.
Korábbi Ferraris csapattársa, Felipe Massa nincs meggyőzve, hogy Fernando Alonso jó döntést hozott, amikor aláírt az Aston Martin csapatához. A brazil szerint Alonso jobban járt volna, ha marad az Alpine-nál. A kétszeres világbajnok akár három évet is lehúzhat zöldben, ám Massa úgy véli, ez rosszul is elsülhet. „Szerintem az Aston Martin számára so
Megérkeztek a nézettségi adatok, és kiderült, mind a Forma-1, mind az IndyCar, mind a NASCAR jól szerepelt az amerikai tévécsatornákon. A múlt hétvégi IndyCar/NASCAR duplaforduló az Indianapolis Motor Speedwayen növekedést hozott az NBC számára. A Cup Series vasárnapi fordulója az NBC-n 2,05-ös Nielsen nézettségi átlagot és 3,373 millió nézőt ért e
Ugyan a legutóbbi futamok egyáltalán nem Charles Leclerc tervei alapján alakultak, a monacói pilóta még ennek ellenére is hiszi, hogy bajnok lehet idén. Leclerc szezonja jól indult, ugyanis a Melbourne-ben aratott győzelmét követően még 49 ponttal vezette a bajnokságot a kétszer is nullázó Max Verstappen előtt. A holland azonban ezt követően begyúj
A Lynk & Co Cyan Racing Team bejelentette, hogy a folyamatos gumiproblémák miatt azonnal visszalépnek a WTCR 2022-es szezonjától. Az egész gumibotrány még májusban, a Nürburgringen kezdődött, amikor a versenyhétvége közben törölték a futamokat biztonsági okokból. Ráadásul az előző, vallelungai fordulóban is akadtak problémák a Goodyear abroncsaival
Révész Leventét, a Formula Regional European Championship magyar versenyzőjét kérdeztük az idei szezonjáról. A júliusban rendezett International GT Open rendezvény azért is volt kedves számunkra, mert több kategóriában is találkozhattunk magyar versenyzővel. Ilyen volt a Formula Regional European Championship, amely mezőnyben ott volt Révész Levent
Tour de France júliusi versenysorozat második szakasza bizonyára mindenki számára emlékezetes lesz, ugyanis az egyik kerékpáros a levegőbe repült, majd a kordonok is követték ezt a mutatványt.
Sajtóértesülések szerint Daniel Ricciardo négy különböző csapattal tárgyal a folytatást illetően. Az ausztrál versenyző mióta elhagyta a Red Bullt nem igazán találja a helyét. A Renault-nál töltött két éve alatt az autó akadályozta inkább a 32 éves pilótát a jó szereplésben. A McLarennél viszont nem találja a ritmust Lando Norris mellett. Ricciardó
Felix Rosenqvist nem számít arra, hogy egy győzelem megváltoztatná McLarenes jövőjét, és főnökének, Zak Brown-nak terveit. Alig néhány héttel azután, hogy Torontóban harmadik lett, Rosenqvist meggyőző pole pozíciót szerzett az Indianapolis Motor Speedwayen, és csak egy mechanikai probléma akadályozta meg, hogy az Arrow McLaren SP versenyzője harcba
Mattia Binotto új feladata, hogy véget vessen annak a zűrzavarnak, amely kisiklatni látszik Charles Leclerc 2022-es világbajnoki címhez vezető vonatát. Ezt a véleményt Cesare Fiorio, a maranellói csapat korábbi főnöke fogalmazta meg, miközben a teljes F1-es közösség – beleértve ex-versenyzőktől a rajongókig mindenkit – meg van döbbenve, hogy sikerü
A Holland Nagydíj túlélt egy újabb kísérletet, hogy Zandvoortot töröljék a Forma-1-es versenynaptárból. A helyi média beszámolói szerint környezetvédő szervezetek azt kérték az ország államtanácsi illetékesétől, hogy vonja vissza a pálya környezetvédelmi engedélyét a 2023-as végleges döntésig. A visszavonás komolyan megkérdőjelezte volna a második
Kilenc és fél éves börtönbüntetést kértek Brittney Griner kétszeres olimpiai bajnok amerikai kosárlabdázóra, aki februárban drogbirtoklás miatt került rács mögé Moszkvában.
13 éves partneri kapcsolatnak vet véget a belga WRT csapat az Audival, miután egy másik márkától, a BMW-től jobb lehetőséget kaptak. A WRT eddig GT3-as programot futtatott a márka autóival amellett, hogy az Endurance Világbajnokság LMP2-es kategóriájában indultak, nem is kis sikerekkel. Tavaly két autójuk végig dominálta Le Mans-t, és csak egy tech
Bucsi Attila a HUMDA Academy pilótájaként jelenleg a Swift Cup Europe-ban szerepel, elmondása szerint végcélja azonban messze van ettől. Az International GT Open és a Formula Regional European Championship közös hungaroringi hétvégéjén volt a program része a Swift Cup is, ekkor kérdeztük Bucsit a távolabbi terveiről. Annak ellenére, hogy még csak e
Az IndyCar nyilvánosságra hozta, hogy Alexander Rossi győztes autóján két szabálysértést is megállapítottak az indianapolisi verseny után. Rossi a 85 körből 44-et vezetett, és ezzel megszerezte pályafutása nyolcadik IndyCar-győzelmét, és több mint három év után az elsőt. A múlt szombati futam utáni technikai ellenőrzést követően azonban kiderült, h
Borics Ádám mesebeli utat tett meg a Bellator pehelysúlyú világbajnoki címmeccséig, a Heves megyei Sirokról indult küzdősportoló mindent egy lapra feltéve jutott el a kevert harcművészetek (MMA) második legnagyobb szervezeténél a csúcs kapujába.
Közeledik a határidő, amely kisiklathatja az Andretti Forma-1-be történő belépési terveit. A McLaren korábbi versenyzője, Michael Andretti keményen dolgozik azon, hogy zöld utat kapjon egy új amerikai F1-es csapat induláshoz, de komoly ellenállásba ütközik néhány meglévő istállónál. Amikor a Forma-1-es tervek állásáról kérdezték, az Andretti Autosp
Hogy a Ferrari jelenlegi helyzete késztette-e Charles Leclerc-t arra, hogy “mellékállásban” youtubernek álljon, nem tudni. Na jó, ennyire azért talán nem rossz a helyzet. Az viszont tény, hogy a versenyző vlogolni kezdett. Egy “day in the life” típusú napi vloggal indított, amiből kiderül, milyen is az igazi monacói lifestyle, hogy telik el számára
Barcelona – Cseppet sem nevezhető ideálisnak az FC Barcelona labdarúgócsapatának helyzete. Sőt, a katalán sztárklub gyakorlatilag csődközelben van. Jelenleg 1,3 milliárd eurós (515 milliárd forint) adóssághegyet görget maga előtt, ezenkívül 144 millió euróval (57 milliárd Ft) lépik túl a spanyol bajnokságban bevezetett fizetési sapkát. Így papíron
– A bajnokság két színmagyar csapatának összecsapásával indul a labdarúgó-NB I 2. fordulója, az újonc Vasas a szezont Waltner Róberttel a kispadon remekül kezdő Paksot fogadja pénteken (M4, 20).