A Rallycross ob vasárnapi versenynapján Greinbachban Kárai Tamás megnyerte a harmadik kavlifikációs futamot és a döntőt is. A győzelemmel behoztatalan lett az előnye a bajnokságban, így 2022-ben is övé a magyar bajnoki cím. A döntőt vasárnap rendezik meg – mondta Kárai Tamás szombat este amikor még a második helyen állt az esős pályán remekül verse
A pénteki versenyen csaknem három és fél perc alatt tette meg a távot, vagyis ilyen hosszú ideig tartotta vissza a levegőt. A pilisszentiváni sportoló négy éve foglalkozik szabadtüdős mélymerüléssel. Ez a harmadik világbajnoki címe, amelyhez ma egy újabbat szeretne szerezni.
Csapattársa, Lando Norris négyszerannyi pontot szerzett idén, mint Daniel Ricciardo. Az ausztrál ezzel együtt bízik magában. Daniel Ricciardo jókora verést kap idén csapattársától. Míg Lando Norris 76 ponttal rendelkezik és már dobogón is állt, addig az ausztrál ennek pontosan a negyedét gyűjtötte össze, 19-et. A két mclarenes a tabellán is nagyon
Kimi Räikkönen csúnyán a falba csapódott Watkins Glenben, a NASCAR Cup Series debütálásán, miután több autó balesetbe keveredett. Räikkönen fantasztikusan versenyzett, a futam nagy részében a top10-ben autózott, és a stratégiája is nagyszerű volt. Azonban jött Ross Chastain – Räikkönen csapattársa – és a 3. szakasz újraindításánál kilökte Austin Di
A McLaren szerint a Porsche esetleges Forma-1-es szerepvállalása “egyszerűen nagyszerű” lenne a sportágnak. Várhatóan a Porsche 2026-ban lépne be a sportágba a Red Bull partnereként, amikor az új motorokra vonatkozó szabályok életbe lépnek. A német gyártó hivatalosan még nem jelentette be szándékát, mert feltehetően megvárják, amíg az új szabályoka
László Martin Bán Viktor navigálásával állt rajthoz a hétvégi Zelezniki Rally Szlovéniában, ahol a helyiek ásza mögött a második helyet szerezte meg a Rally2-es Skodával. Szombaton rendezték a Szlovén Rally Bajnokság negyedik futamát, az aszfaltos Zelezniki Rallyt, melyen kilenc szakaszt és csaknem 91 km versenytávot kellett a mezőny 57 indulójána
Daniel Ricciardo az Instagramon közzétett nyaralási fotóival gyakorlatilag hivatalosan is bejelentette, hogy a 25 éves színésznővel, Heidi Bergerrel ár. Hosszú ideje pletykálták már ezt, és voltak is erre utaló jelek, de a két fél nem erősítette meg a pletykát, noha nem is cáfolták. Bejelentés most sem történt, azonban most maga Ricciardo osztott m
Hét abszolút magyar bajnoki cím, szerénység, szókimondás – Janika. A hazai rally egyik meghatározó alakja ma ünnepli 54. születésnapját. A sors fintora, hogy a kezében benne vannak a jó eredmények, hiszen nem felejtett el autót vezetni, rallyversenyen mégis csak a szervizparkban vagy a pályák mentén találkozhatunk vele. Édesapjától örökölte az autó
Fernando Alonso veszi majd át a visszavonuló Sebastian Vettel helyét 2023-ban az Aston Martin volánjánál. A kontraktus részleteiről eddig nem sok infó volt, ám a spanyol most maga beszélt többek között a szerződés időtartamáról, illetve, hogy a visszavonulását mikorra tervezi. Ami a bejelentéskor egyedül ismert volt, az a „multi year, vagyis, hogy
Jos Verstappen az Ypres Rally utolsó napján az összes szakaszt teljesítette, és erre az eseményére most büszkén tekint vissza. Max Verstappen is azt gondolta, hogy az apja “őrült”, amiért elindult a rali-világbajnokságon, körülbelül másfél évvel azután, hogy elkezdett ralizni, de Jos megállta a helyét, és célba ért. Volt ugyanakkor – a tapasztalatl
Még nem biztos Mick Schumacher jövője a Haasnál, a csapatfőnök Günther Steiner azonban felfedte az egyszerű képletet, hogyan érhető el az új szerződés. A német pilóta második szezonjában a nyári szünet előtt kétszer került a pontzónába. Kilenc eredménytelen verseny után Silverstone-ban tört meg a jég, után pedig ráduplázott a jó eredményre a Red Bu
Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Pásztor György, korábbi válogatott jégkorongozó, a magyar szövetség tiszteletbeli elnöke, a nemzetközi szövetség (Iihf) Hírességek Csarnokának tagja.
Max Verstappennek rengeteg rajongója van a nagyvilágban. Elég csak abba belegondolni, hogy a hollandot az „Orange Army” tagjai folyamatosan elkísérik a versenyeire, hogy élőben szurkolhassanak neki. Ezen tábort erősíti Danyiil Medvegyev is, aki figyelemmel követi a Red Bull kiválóságának eredményeit és ezt nemrégiben a Ziggo Sport-nak adott interjú
Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Pásztor György, korábbi válogatott jégkorongozó, a magyar szövetség tiszteletbeli elnöke, a nemzetközi szövetség (IIHF) Hírességek Csarnokának tagja.
Daniel Ricciardo szerint továbbra is megérdemli, hogy a száguldó cirkusz tagja legyen. Amióta az ausztrál versenyző csatlakozott a McLarenhez, nem brillírozik úgy, mint korábban. Ugyan tavaly Monzában nyerni tudott, ám azóta nem mutatott kiemelkedő teljesítményt a 32 éves pilóta. Sebastian Vettel visszavonulásával és Fernando Alonso csapatváltásáva
Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Pásztor György, korábbi válogatott jégkorongozó, a magyar szövetség tiszteletbeli elnöke, a nemzetközi szövetség (IIHF) Hírességek Csarnokának tagja.
Christian Horner azt követeli az F1-től, hogy védje meg az ikonikus és nagy múltú versenyhelyszíneket. Jövőre ismét bővül a versenynaptár, hiszen Las Vegas is csatlakozik a versenyrendező helyszínek közé. Ugyanakkor az érvényes szerződéssel rendelkező Katar is szeretne követelni egy hétvégét magának. Ám bejelentkezett Dél-Afrikai is, sőt Kína is vi
Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Pásztor György, korábbi válogatott jégkorongozó, a magyar szövetség tiszteletbeli elnöke, a nemzetközi szövetség (Iihf) Hírességek Csarnokának tagja.
Lando Norris elismerte, hogy az imolai eredménye egy kellemes meglepetés volt a számára. A McLaren a szezon első két futamán inkább a mezőny hátsó traktusához tartozott. Ausztráliában azonban megvillant egy reménysugár, majd a következő futamon a brit pilóta a pódium legalsó fokán találta magát. A kvalifikáción a 22 éves versenyzőnek egy hajszálnyi
Az Audi gyakorlatilag visszamondta LMDh programját, ezzel gyakorlatilag René Rast távozását alapozták meg, aki máris új otthonra talált. A kétszeres DTM bajnok, valamint Nürburgringi és Spái 24 órás győztes pilóta nem is várt sokat az új bejelentéssel, ezúttal már egy Hypercar márkához igazolt. WEC-béli LMP2-es csapatát, a WRT-t követi ugyanis a BM
A korábbi F1-es versenyigazgatót, Michael Masit egy második kulcsfontosságú motorsportbeli pozícióval is kapcsolatba hozták Ausztráliában. Korábban már beszámoltunk róla, hogy Masi lesz a Supercars Bizottság új elnöke, és ezzel visszatér abba a kategóriába, ahol a FIA-hoz való csatlakozását megelőzően tevékenykedett. Ő váltja majd a leköszönő elnök
Christian Horner szerint a Porschéval való partnerség nem változtathatja meg a Red Bull “DNS-ét” a Forma-1-ben. Most, hogy végre jóváhagyták a 2026-os erőforrás-szabályzatot, már csak az a kérdés, hogy mikor, nem pedig az, hogy megerősítik-e a német gyártó és a Milton Keynes-i székhelyű csapat közötti együttműködést. Valójában a tervezett partnersé
A Forma-1 korábbi első embere, Bernie Ecclestone egyáltalán nem ért egyet az őt övező csalási hírekkel. Az angol üzletembert azzal vádolták meg nemrégiben, hogy 400 millió angol font tengerentúli vagyonról nem nyilatkozott. A 91 éves üzletember a bevezetésben említett vádakkal kapcsolatban nem vallotta magát bűnösnek a Londonban található Westminst
A Forma-1 ezen a hétvégén ébred fel augusztusi álmából, hogy teltházas közönség várja a száguldó cirkuszt a legendás belga Spa-Francorchamps pályán. A helyi média jelentése szerint az összes jegy elkelt – de ez még mindig nem biztos, hogy elég ahhoz, hogy segítse a promóter tárgyalásait a 2022 utáni új szerződésről. Vanassa Maes, a verseny főnöke
"Amiként a Nagy-Magyarország, úgy a Székelyföld álmát is csírájában el kell tiporni, és a sepsi(szentgyörgyi), csíki és udvarhelyi horthysta csapatokat is el kell tüntetni a labdarúgás térképéről" – állt az egyik molinójukon.
A kolozsvári szurkolók magyarellenes molinói és magyarellenes rigmusok skandálása miatt tíz percre félbe kellett szakítani hétfőn a házigazda Universitatea Cluj és a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK bajnoki labdarúgó-mérkőzését.
A Ferrari tesztpilótája, Antonio Giovinazzi újra visszatér majd a Forma-1 körforgásába. A Formula E-ben versenyző olasz pilóta a Haas egyik autóját vezetheti majd az Olasz és az Amerikai Nagydíj első szabadedzésén. Giovinazzi még a tavalyi szezon végén veszítette el az ülését az Alfa Romeónál. Az olasz versenyző még 2019-ben került a hinwili istál
Egy bár előtt támadták meg Tyson Fury bokszvilágbajnok 31 éves unokaöccsét és a társaságában lévő 17 éves fiút. Fury rokonára késsel támadtak, és nem élte túl a szúrást.
Megemlékezést tartottak hétfőn a Puskás Aréna névadó ünnepségének huszadik évfordulója alkalmából a stadionban, ahol Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár Pelét idézve azt mondta, a Holdon is Puskás lett volna a legnagyobb focista.