Zákányi János és Vidécz Zsolt szerezte meg a győzelmet az Oroszlány Rallyn, a Rally3-as bajnokság idei ötödik futamán, így még közelebb került az év végi első helyhez. Fenyvesi Péter és Toloczkó Péter a második, míg a címvédő Bíró Gergő és Bíró Balázs a harmadik helyen ért célba. Öt futam után már négy győzelemmel vezeti a
Johan Kristoffersson nyerte a Rallycross vb új elektromos korszakának első versenyét a norvégiai Hellben. Az Eb-n Andreas Bakkerud lett az első, a magyarok remekeltek, Kárai Tamás hatodik lett, Mózer Attila hetedik helyen fejezte be a versenyt. Johan Kristoffersson nyerte a döntőt, Timmy Hansen lett a második. Hiába az új autók, mégis papírforma, m
Korábbi játékosa, Gary Neville szerint a Manchester United labdarúgócsapata elérte a mélypontot szombaton, amikor 35 perc után már 4-0-s hátrányban volt a Brentford otthonában az angol bajnokság második fordulójában.
A címvédő Ferencváros a Fehérvár elleni vasárnapi fölényes győzelemmel a harmadik forduló után a tabella élére ugrott, annak ellenére, hogy csak két mérkőzést játszott a labdarúgó OTP Bank 2022/23-as kiírásában.
Alexander Albon elmondta, hogy Max Verstappen és Gianpiero Lambiase olykor 15 perc alatt meg van a beállításokkal. A brit-thai versenyző régóta ismeri holland ellenfelét. A Red Bullnál eltöltött évei alatt is megtapasztalhatta milyen jó érzéke van 2021 világbajnokának az autó finomhangolásához. Mérnökével ugyanis képes rövid időn belül megtalálni a
Oliver Solberg fogja az Ypres Rallyn is vezetni a harmadik számú Rally1-es Hyundai i20-at, és a svéd versenyző szeretné gyorsan feledtetni a számára túl korán véget érő finn versenyt. Oliver Solberg tavaly a Hyundai Rally2-es autójával tudott indulni a belga Ypres Rallyn, mellyel azonban elektromoshiba miatt nem tudott célba érni, a WRC2 kategória
Kevin Harvick előbb Chris Buescher, majd a friss gumikon érkező Christopher Bell támadásait is visszaverte, és győzött Richmondban. Még nyolc nappal ezelőtt is az volt a narratíva Kevin Harvick körül, hogy közel két teljes szezonon át tartó nyeretlenségi szériája van, és hogy az egész szezonban mindössze 13 kört vezetett, ami nem volt egy rózsás st
Max Verstappen első csapatfőnöke Franz Tost elmondta, hogy mikor először látta akcióban a hollandot, egyből Michal Schumacher jutott az eszébe neki róla. A mezőny egyik legidősebb csapatfőnöke az AlphaTauri első embere Franz Tost, a 66 éves osztrák csapatvezető korából kifolyólag rengeteg versenyzővel, legendával dolgozhatott már együtt, így kiváló
Esapekka Lappi utoljára nyolc éve versenyzett az Ypres Rallyn, azonban a horvát tempóból kiindulva szeretne egy jó eredményt elérni az aszfaltos versenyen. Esapekka Lappi 2014-ben még az Európa-bajnokságon állt rajthoz, és így indult akkor a belga Ypres Rallyn is Skoda Fabia S2000-rel, mellyel a kilencedik szakaszon bekövetkezett balesete előtt a
Mindez 2011-ben történt, amikor Räikkönen szünetet tartott Forma-1-es karrierjében, és kipróbálta magát a NASCAR-ban. Kimi Räikkönen a jövő hétvégén, Watkins Glenben debütál a NASCAR Cup Seriesben. Ez azonban nem az első rodeója a NASCAR nemzeti szériáiban, hiszen korábban a Truck és az Xfinity Series-ben is versenyzett már. A veterán finnt még F1-
Milák Kristóf újabb eredményes napot tudhat maga mögött, azonban a nap végére teljesen kikészült. Őszintén mesélt arról, hogyan értékeli az úszó Európa-Bajnokságon elért eredményeit.
Pascal Wehrlein kikelt magából és elküldte melegebb éghajlatra a Formula E évadzáró versenyén Nyck de Vriest. A páros a 13. helyért csatázott, mikor az 1-es kanyarban egymásnak mentek. A német versenyző nem sok métert tudott tovább gurulni, fel kellett adni a versenyt, míg holland ellenfele sérült autóval vánszorgott vissza a boxba. A versenyfelügy
A ferencvárosi nyomozók azonosították és kihallgatták a júliusi Ftc-Slovan futballmeccsen életveszélyes módon rakétázó szlovák szurkolót - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.
Lando Norris úgy látja, hogy a McLaren vasárnap gyengébben szerepel, mint szombaton, ami épp ellentétes azzal a problémával, mint amivel a Mercedes küzd.
Ralf Schumacher reménykedik abban, hogy nem blokkolja majd Oscar Piastri eligazolását az Alpine. Fernando Alonso az átigazolásával kész káoszt teremtett a pilótapiacon. A francia alakulat igyekezett minél előbb bejelenteni az ausztrál versenyző érkezését, ám az érintettel nem írtak alá semmit. A 21 éves pilótának csak az akadémiával van ugyanis sze
Öt verseny után negyedik győzelmét szerezte a hét futamos Rally3-as bajnokságban Zákányi János és Vidécz Zsolt, akik így újabb komoly lépést tettek a bajnoki cím felé. A hétvégi Oroszlány Rally után a Hauser Result oldalon feltűntetett pontok alapján elvégeztük a Rally3-as bajnokság élmezőnyének kiszámítását. Ez alapján Zákányi János és Vidécz Zs
Miután a Red Bull 2024-ig hosszabbította meg Sergio Pérez szerződését, Pierre Gasly leghamarabb 2025-ben kerülhet vissza a Milton Keynes-i istállóhoz. Azonban Dr. Helmut Marko megerősítette, hogy a fiatal franciának nem sok esélye van arra, hogy újra lehetőséget kapjon a bizonyításra az energiaitalosok anyacsapatánál . A Red Bullnak volt egy opciój
A 28 éves sportoló, Kenan Kodro légzési problémákkal került kórházba. A tegnapi Ferencváros-Fehérvár összecsapás közben lett rosszul. Könnyen lehet, hogy csapatának nélküle kell pályára lépnie az Európa-konferencialiga következő, Köln elleni selejtező meccsén.
A Forma-1-es világbajnok, Nico Rosberg a YouTube-on tette közzé az új Rimac Nevera első vezetéséről szerzett élményeit, miután övé lett a legelső példány a horvát elektromos autóból. Rosberg láthatóan nagyon örül a vásárlásnak, és tegnap egy új videót tett közzé YouTube-csatornáján, amelyben részletesen bemutatja új szerzeményének első útját: “Mics
A címvédő Ferencváros 4-0-ra legyőzte a vendég Mol Fehérvárt a labdarúgó Otp Bank Liga harmadik fordulójában, vasárnap. Ha nem lenne elég a súlyos vereség a székesfehérváriak számára, úgy tűnik, hogy az egyik legjobb játékosukat is elvesztették az 1. Fc Köln elleni Konferencia-liga meccs előtt.
Elfyn Evans tavaly épphogy lemaradt a dobogóról az Ypres Rallyn, azonban idén már szeretne a Top3-ban zárni, még ha ez nem is lesz könnyű. Elfyn Evans tavaly a negyedik helyet szerezte meg az Ypres Rallyn, és ezt a pozíciót is foglalja el az idei verseny előtt, azonban csupán 10 ponttal marad el a második helyezett
Antonio Felix da Costa váltja Andre Lotterert a Porsche Formula E csapatánál a következő idényre. A 2019-20-as bajnok a hétvégi szöuli szezonzáró után távozott a DS Techeetah csapatától, és lesz a megtartott Pascal Wehrlein csapattársa az új alakulatánál. Da Costa egykoron még az Amlin Aguri csapatával csatlakozott a Formula E-hez 2014-ben, majd 20
Carlos Sainz a Brit Nagydíjon emelhette magasba életében először a győzelemért járó trófeát, de úgy érzi, ez nem vett le nyomást a vállairól. A spanyol Silverstone-ban egy fordulatos futam végén tudott győzni. Azt követően Ausztriában kigyulladó motorja miatt esett ki, Franciaországban pedig a mezőny végéről jött fel kiválóan vezetve. Továbbá legut
Gemma Fisher emberi teljesítményt vizsgáló oszteopata, aki korábban a Williams, az Aston Martin és az Alfa Romeo csapatoknál is dolgozott. A Mirror Sportnak most azt elemezte, hogy a delfinezés milyen hatással lehet a versenyzők egészségére. Lewis Hamilton gyakran panaszkodott emiatt, Bakuban aztán már teljesen világossá vált, hogy hátfájdalmakat t
Ralf Schumacher úgy gondolja, hogy Daniel Ricciardo jövőre már nem lesz a mezőny tagja. Fernando Alonso megkeverte a kártyákat azzal, hogy 2023-tól az Aston Martin versenyzője lesz. Az Alpine így Oscar Piastrit akarta a helyére ültetni, ám az ausztrállal nem kötöttek szerződést. A 21 éves pilóta a McLarent nézte ki magának, mivel honfitársa alatt r