A 100 tipikus álom álompszichológusa azt mondja, hogy "Az álmok nem velünk történnek, hanem mi velük" Más szóval, mi vagyunk a rendezői, sztárjai és producerei minden olyan filmnek, amely elalvás után játszódik a fejünkben (sőt, körülbelül öt darab 15-40
Érdemes az otthonodban lévő készülékeket is megvizsgálni, mert már eddig is, de az emelkedő enegriaárak idején még többet sporólhatsz a rezsiszámlán, ha energiatakarékos mosogépet, hűtőszekrényt használsz. Az LG szakértői összegyűjtötték, hogyan spórolhatsz még a berendezések tudatosabb használatával.
A stresszes hétköznapok után nem árt elvonulni a nyüzsgésből és kiengedni a gőzt. Most megmutatjuk, hogy sztárjaink hol pihenik ki magukat. Beleshettünk a milliárdos Polgár család balatoni okos présházába, a Járai házaspár horányi „birtokára” és Oszvald Marika kétemeletes, panorámás házba is.
Széphalmi Juliska – mindenkit maga mögé utasítva – a korosztályában győzött élete első akadályfutó-versenyén. A táncosnő megküzdött az eredményért, az esős, csúszós terep miatt néhányszor megcsúszott, végül mégis ő lett a legjobb.
A koronavírus-járvány miatt az otthonainkba száműztek bennünket és ez azt is jelentette, hogy nem tudtunk fodrászhoz járni. A természetes hajszínek, beleértve az őszülést, éppen ezért hatalmas trendnek számítottak ebben az időszakban, és nagyrészt kényszerből ugyan, de szépen lassan mindenki elkezdett visszatérni az eredeti hajszínéhez. Úgy tűnik,
Újra szent a béke a showman és édesapja között. Az idősebb Gáspár Győző együtt ünnepelt a hétvégén Győzikével és családjával Zalakaroson. A vállalkozó lapunknak elmondta, szeretne segíteni a fián, de ő nem tartja be az utasításait, amiből sokszor adódnak nézeteltéréseik. Az egyik legnagyobb konfliktus közöttük Győző gyógyszerfüggősége.
Nem vonható kétségbe, hogy az 53 éves Jennifer Aniston szenzációsan néz ki, és ezt nemrég a Jóbarátok sorozat Újra együtt című visszatérő részében is megcsodálhatták a rajongók. A színésznő így ismét a reflektorfénybe került, nem mintha bármikor kikerült volna belőle. Tény azonban, hogy most újra még nagyobb figyelem övezi minden lépését, és minden
Rendkívül kényes helyzetről számolt be a Pénzt vagy éveket! új részében Gáspár Győző és Gáspár Bea. Állításuk szerint a takarítónőjük kiszemelte magának a showmant, akit túl sokat bámult, amikor az alsógatyában flangált a házukban. Bea a nemtetszését fejezte ki, de úgy tűnt, nem hatásos a magatartása.
Stressz, túlterheltség, fáradékonyság... ismerős? Megdöbbentő, de igaz: a kiegyensúlyozott étrend és az elegendő alvás mellett az is rengeteget segíthet, ha minden nap szexelsz!
Kisebb tömegű, ám drágább PB-gázpalackot forgalmaznak augusztus 8-tól a MOL-kutakon, ami nem tartozik a rezsicsökkentett kategóriába. A 10,9 kilós palack ára 7800 forint lesz.
A jegybank egy hónapon belüli három nagy kamatemelésére már a harmadik hullámban válaszoltak a bankok. Augusztus elejétől több nagy pénzintézet is drágított a hitelein, ami után a lakáskölcsönt már csak elvétve lehet kapni 8 százalékos THM alatt – derül ki a Bank360.hu összeállításából.
Az elsőbbségi hatás azt jelenti, hogy mindig az az elsődleges emlékünk, amit először láttunk vagy hallottunk. A későbbiekben ezek az elsődleges információk jelentősen befolyásolják viselkedésünket és döntéseinket.
Teljesült Dobos Attila utolsó kívánsága, menyasszonya, Erzsó hivatalosan is feleségül ment hozzá. Az asszony sok hónapnyi küzdelem után végre el tudta intézni, hogy hozzámenjen 2022. januárjában elhunyt szerelméhez. Egy különleges módját találta meg annak, hogy bizonyítsa a lelkésznek, a szerelme el akarta venni őt.
Finnország 36 éves női miniszterelnökének, Sanna Marinnak öt pártból álló kormánykoalícióját mind harmincas éveikben járó nők vezetik. Szintén nők töltik be az ország törvényhozói és miniszteri tisztségeinek nagyjából felét. Az egyenlőség etikája pedig kulturálisan beágyazódott a nemzetbe; a magas színvonalú egészségügyi ellátást és oktatást minden
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok – a Rákra új kezdet vár, az Oroszlánt eléri a változások szele, a Szűznek jó kapcsolatokra van szüksége. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, újabb izgalmak. A Rákra új kezdet vár, az Oroszlánt eléri a változások szele, a Szűznek jó kapcsolatokra van szüksége, a Bikákat egyfajta feszültség veszi körül. A Mérlegek gondolkozzanak el a pénzről! Olvasd el, mi vár rád ma, ezen a vidám nyári napon egészen pontosan a horoszkópod szerint.
A rezsiemelés bejelentése előtt kicsit lanyhult a lakásfelújítási kedv, de a energiaárak növekedése újra beindíthatja az érdeklődést a lakáskorszerűsítési lehetőségekre, támogatásokra.
Ropogós étcsokoládé, alatta pedig egyszerű, mégis mennyei túrós krém. Ezért szinte minden magyar odavan. Nem véletlenül! Most megmutatjuk, hogyan készíthetjük el otthon is.
Egy igazán szívmelengető és romantikus posztot osztott meg a közösségi oldalán Nacsa Olivér barátnője. A humorista és szerelme, Anna életében igencsak különleges nap a mai: most ünneplik az első évfordulójukat. Anna egy szép, szerelmes fotóval tudatta Instagram-oldalán, hogy már egy éve boldogítják egymást.
A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas Agárdy Gábor 100 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot: kevesen tudják, de az érdemes és kiváló művész a színjátszáson kívül más területen is maradandót alkotott.
Janza Kata két gyermeknek adott életet: lánya, Janka igazi szépség, Kővári László balett-táncostól született kamasz fia, Samu pedig szinte már felnőtt.
A múlt héten, a rezsi körüli őrület árnyékában, nagyot ment az interneten, hogy Ördög Nóráék balatonakarattyai vendéglőjében kiszámlázták a 200 forintos jégkockát a vendégnek. Most kiderült, felhagytak-e már ezzel.