2022. augusztus 2. kedd

aug. 2
0:12
Alonso: Újra nyerni akarok a Forma-1-ben (F1világ)
Fernando Alonsónak eltökélt célja, hogy újra nyerjen a Forma-1-ben: erre a spanyol szerint pedig jó esélye lesz az Aston Martinnál, figyelembe véve a csapat terveit és erőforrásait.
aug. 2
0:16
Horner: Ez a tökéletes módja annak, hogy elmenjünk a nyári szünetre (F1világ)
A vasárnapi Magyar Nagydíjon győztes Max Verstappent méltatta a Red Bull Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner. A szakember szerint a holland pilóta bombaformában volt, amit bizonyított is a versenyen.
aug. 2
0:20
Az Alpine hálás Alonsónak, utódjának bejelentésével pedig még kivár (F1világ)
Sok sikert kíván az Alpine Forma-1-es csapata a kétszeres világbajnok Fernando Alonsónak – arról egyelőre még nem tett bejelentést a csapat, hogy ki veszi át a spanyol helyét jövőre.
aug. 2
0:24
Hamilton: Közelebb lehettünk volna Verstappenhez, ha… (F1világ)
A Mercedes hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton szerint a győzelemért is harcolhatott volna Max Verstappennel a vasárnapi Magyar Nagydíjon, ha a lágy gumikkal vág neki a hungaroringi futamnak.
aug. 2
4:30
Választ követelnek a fuvarozók a kormánytól (autopro)
Értetlenséget és potenciálisan áremelkedést szül a fuvarozók üzemanyagár-kedvezményre jogosultak köre alóli kivonása.
aug. 2
5:48
Villanyautót 5 millió forintért? Egyre kevesebb a lehetőség! (Autónavigátor)
Június elején tudtuk meg, hogy a cégautók adója (első körben csak az idei második félévre) , ugyanakkor a "környezetkímélő" (elektromos
aug. 2
6:12
Binotto szerint sehogy sem nyerhettek volna a Hungaroringen (F1világ)
A Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Mattia Binotto úgy látja, csapatának nem volt esélye arra, hogy megnyerje a múlt vasárnapi 37. Magyar Nagydíjat.
aug. 2
6:30
Elkészültek az első török e-autók (autopro)
Már rendelkezik néhány tesztautóval a török Togg.
aug. 2
6:48
Autószállító tréler is részese a hajnali súlyos balesetnek (Autószektor)
Eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze egy autószállító tréler és egy személyautó ma hajnalban 3 óra 50 perc körüli időben az M43-as autópályán, a Szeged felé vezető oldalon. Az ütközés következtében a személyautó kigyulladt. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a balesettel érintett pályaszakaszt teljes szélességében lezárták,
aug. 2
7:12
Az Aston Martin csak Vettel bejelentése után kezdett tárgyalni Alonsóval (F1világ)
Sajtójelentések szerint rendkívül gyorsan, lényegében a Magyar Nagydíj hétvégéjén zajlottak le az egyeztetések Fernando Alonso és az Aston Martin Forma-1-es csapata között, mely végül azt eredményezte, hogy a kétszeres világbajnok több évre szóló megállapodást kötött a silverstone-i istállóval.
aug. 2
7:12
Ferrarival üldözik a rosszfiúkat a csehek (Autószektor)
A cseh rendőrség flottája egy Ferrari F142 - 458 Italiával gazdagodott, amelyet különleges feladatokra használnak majd. A kocsi egyike annak az éves szinten több száz járműnek, amit bűncselekmény miatt foglalnak le. „Az ilyen autók többségét értékesítjük és a bevételt az elkövető által okozott károk fedezésére fordítjuk" – magyarázta Jakub Vinčálek
aug. 2
7:18
Ezek a pasis és csajos kocsik (Villanyautósok)
Egyértelműek az adatok.
aug. 2
7:36
Nem elég, ha szép, meg is kell tudni építeni (autopro)
Nincs könnyű munkája azoknak, akiknek feladata, hogy a dizájnerek által megalkotott autóbelsőt megépíthető formába öntsék.
aug. 2
8:12
Agykárosodás veszélyének vannak kitéve a Forma-1-es versenyzők (F1világ)
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff továbbra is azt mondja, fontos, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szabályváltozásokat vezessen be a 2023-as szezonra a delfinezés jelenségének megszüntetése érdekében, a versenyzők ugyanis agykárosodás veszélyének vannak kitéve a túlzott pattogás miatt.
aug. 2
8:18
Kínára állította át a váltót a Máv (Autószektor)
Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára a helyszínen tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a Szeged-Röszke vasútvonalat több mint 40 milliárd forint hazai költségvetési forrásból "minden porcikájában" megújították. Hozzátette: a teherszállítás újraindítása Szeged és Röszke között lehetővé tette, hogy te
aug. 2
8:36
Visszatért az élet a BMW i3 szülőföldjére (autopro)
A kifutott elektromos modell gyártási területén mostantól akkumulátormodulokat készítenek.
aug. 2
8:48
Itt a bizonyíték, hogy villanyautóval is lehet lakókocsizni (Autónavigátor)
Ahogy terjednek az elektromos autók, úgy törnek be egyre több olyan szegmensbe, amelyekről eddig szinte elképzelhetetlen volt a belsőégésű motorok
aug. 2
8:54
Elkészültek a török Togg első tesztautói (Villanyautósok)
Dolgoznak az európai szabványoknak való megfelelésen is.
aug. 2
9:12
Feltűnően sok a katona az utakon (Autószektor)
Közleményeikben azt írták: szerdáig az esti és éjszakai órákban katonai menetoszlopok haladnak a Hajdúhadház - 4-es főút - 354-es út - M35-ös - M3-as - M31-es - M0-s - M1-es - 8119-es út - Tata útvonalon. A járműoszlopok az M3-as autópálya oszlári Tisza-hídján, valamint az M0-s autóút soroksári Duna-hídján és hárosi Duna-hídján a teljes forgalom ki
aug. 2
10:12
Az elmúlt hétvégén mérték a legnagyobb forgalmat a horvát sztrádákon (Autószektor)
A cég jelentése szerint július 29. és 31. között 959 998 jármű közlekedett a HAC kezelése alá tartozó autópálya-szakaszokon és a vállalat - áfa nélkül - 53,6 millió kuna (2,8 milliárd forint) útdíjat szedett be - írja az MTI. A tavalyi azonos időszakhoz képest 2,2 százalékkal volt nagyobb a forgalom és egy százalékkal nagyobb a bevétel. 2019-hez vi
aug. 2
11:24
Kilenc éves az autoszektor.hu (Autószektor)
Kelemen István rajzával köszöntünk minden kedves Olvasónkat és Partnerünket. A születésnapi tortából csak jelképesen tudunk egy szeletet átnyújtani azoknak, akik nélkül mi sem létezhetnénk. Az a cél vezérelt bennünk, hogy megbízható, korrekt, szenzációhajhászást nélkülöző hírekkel lássuk el Olvasóinkat. Cikkeinket nem csak újságírók írják, hanem pr
aug. 2
11:30
Megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani (Autónavigátor)
E héten több alkalommal hétfőtől szerdáig az esti és éjszakai órákban katonai menetoszlopok haladnak a Hajdúhadház - 4-es főút -
aug. 2
11:36
Új beszálló hajtást kapott a BMW i4: jön az eDrive35 (Auto Pult)
Az igazán jól használható elektromos autók kora beköszöntött, s többek között a tesztünkön remekül teljesítő BMW i4 is jelentős szerepet játszott az előző állítás megszületésében. Noha a középkategóriás bajor két hajtáslánccal is megfordult nálunk, ezúttal új belépő hajtáslánc vált elérhetővé esetében.
aug. 2
11:42
Binotto: Nincs szükség változtatásokra a Ferrarinál (F1világ)
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint nincs szükség változtatásokra a maranellói istálló háza táján az elmúlt időszak sikertelenségei és problémái után. A szakember szerint arra kell fókuszálniuk, hogy megértsék, mi csúszott félre a Magyar Nagydíjon, és augusztus végén megerősödve térjenek vissza.
aug. 2
12:24
A Déli-Kárpátokat átszelő autópályáról született szerződés (Autószektor)
Romániában két éve kezdték építeni az első, Erdélyt az Ókirálysággal összekötő, a Kárpátokat átszelő autópályát Pitesti és Nagyszeben között, amelyet öt szakaszra bontottak: most a harmadik szakasz megépítésére kötöttek szerződést. A munkát a WEBUILD (volt Astaldi) és a TRANCARD cégek konzorciuma végezheti el 5,323 milliárd lejért (435 milliárd for
aug. 2
13:18
Hivatalos: A Honda a 2025-ös szezon végéig a Red Bull-lal marad! (F1világ)
2025 végéig technikai segítséget nyújt a Red Bull Forma-1-es csapatainak a Honda – erősítették meg az energiaital-gyárosok kedden hivatalos sajtóközleményben.
aug. 2
13:24
Wolff: Ha nincs a DRS-probléma, a „hihetetlen” Hamilton a győzelemért harcolhatott volna (F1világ)
Pazar eredményt ért el a hétvégi Magyar Nagydíjon a Mercedes Forma-1-es csapata, a pozitív szereplés ellenére azonban Toto Wolff csapatfőnök azon elmélkedik, vajon mi lett volna akkor, ha Lewis Hamiltonnak nincsenek DRS-problémái a szombati időmérőn?
aug. 2
13:54
Halálos baleset a körforgalomban, két mentőhelikopter a helyszínen (Autószektor)
Egy személygépkocsi ismeretlen okból felborult, az autó egyik utasa a helyszínen életét vesztette, két utas súlyosan, a 72 éves vezető könnyebben megsérült. A helyszínre két mentőhelikopter érkezett. Az érintett szakaszon a forgalom félpályán halad - írták.
aug. 2
14:12
Horvátországban és Szlovéniában is csökkent az üzemanyag ára (Autószektor)
A zágrábi kormány az eurosuper 95 árát 12 kunában (643,80 forint), az eurodízelét 12,80 kunában (689,72) határozta meg, előbbi 3 lipával (1 kuna 100 lipa), utóbbi 9 lipával csökkent a múlt héthez képest. A prémium üzemanyagok szabadárasak maradnak. A rendelet egy hétig lesz érvényben. Andrej Plenkovic horvát kormányfő elmondta: ha kell, minden hétf
aug. 2
14:18
Alonso átverte az Alpine-t, csapata a hétfői közleményből értesült távozásáról (F1világ)
Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer elárulta, az Aston Martin sajtóközleményéből, hétfőn délelőtt tudta csak meg, hogy Fernando Alonso a szezon végén távozik tőlük, és a brit csapatnál folytatja Forma-1-es pályafutását.
aug. 2
15:12
Fenntartható fuvarok Forddal a londoni Billingsgate piacról (Autószektor)
A City of London Corporation, a DHL Supply Chain és a Ford Pro közös fenntarthatósági fuvarkísérletbe fogtak London történelmi múltú Billingsgate Piacán, hogy felmérjék, hogyan csökkenthető a kiszállításokból eredő autóforgalom, illetve hogyan javítható ezzel kapcsolatban a levegő minősége és a vásárlók elégedettsége.  A Billingsgate negyven árusa
aug. 2
16:18
Szériagyártásba készülő roadstert villant a kínai MG (Auto Pult)
Noha 2022-ben járunk, a 4K… sőt, 8K korszakban még mindig előfordul, hogy csekély felbontású videót kapunk: így történt ez most is, ám a rossz minőség nem cél nélküli. A kínai tulajdonban lévő MG így próbál ködös ízelítőt nyújtani Cyberster néven emlegetett tavalyi újdonsága nyomán. Az elektromos hajtású sportmodell az MX-5 babérjaira törne, ráadás
aug. 2
16:36
Visszatér az MG roadstere? (Autónavigátor)
Tavaly már látványos jelét adta az MG, hogy valami nagyon izgalmason dolgoznak, hiszen bemutatták a Cyberster tanulmányautót, ami egy ízig-vérig
aug. 2
18:24
Gasly nem rágódik azon, hogy akár az Aston Martinhoz is szerződhetett volna (F1világ)
Az AlphaTauri versenyzője, Pierre Gasly nem gondolkodik azon, hogy akár az Aston Martin csapatához is szerződhetett volna – a francia versenyző még júniusban hosszabbított csapatával, a Magyar Nagydíj előtt azonban hirtelen komoly változások történtek a pilótapiacon.
aug. 2
18:48
Hivatalos: Piastri veszi át Alonso helyét az Alpine-nál! (F1világ)
Oscar Piastri veszi át a szezon végén távozó Fernando Alonso helyét az Alpine Forma-1-es csapatánál – jelentette be az istálló kedden este.
aug. 2
19:30
Ki a gyorsabb: az EV6 GT vagy az Audi RS 3? (Autónavigátor)
Most épp a brit What Car? magazin eresztett össze egy forró ferdehátút a Kia valaha volt legerősebb modelljével. A jövő

Keresés