Már 20 éve megírta végrendeletét Bódi Csabi: a zenész elárulta, hogy már 2003-ban gondoskodott meglévő és leendő vagyona sorsáról. Azonban, ha azóta nem nyúlt hozzá a papírhoz, akkor még mindig lehetnek viták, ha ő már nem lesz. Ugyanis merőben más szabályok vonatkoznak a 2014 előtt írt végrendeletekre, mint az újabbakra - hívta fel a figyelmet a k
A lista, ami bejárta a világ magazinjait, aztán később az internetet, Pamela Redmond Satran író nevéhez fűződik, aki 1997-ben jelentette meg írását az amerikai Glamourban. A lista futótűzként terjedt a világban. Több mint húsz év telt el, de még mindig aktuális minden sora. Frissítsük föl!
Leküzdötte az alkoholproblémáját, családot szeretett volna, de végül a betegsége eluralkodott rajta. Klapka György fia, Klapka Dennis péntek hajnalban hunyt el, az Aranyember özvegye volt az utolsó, aki beszélt Dennisszel, és elmondása szerint megérezte a férfi halálát, majd amikor csörrent a telefon, tudta, hogy nagy a baj.
Minden bizonnyal nagy területen az idei lesz a legsúlyosabb aszály az elmúlt 50 évben. Kecskemét és Nyíregyháza környékén már most sokkal rosszabb a helyzet, mint az eddigi legextrémebb, 2003-as aszályos évben. A súlyosan aszályos időszakok száma 1990 óta mutat növekvő tendenciát. Országosan elmondható, hogy alapvetően kevesebbszer, de többet esik,
Oszter Sándor hiánya rettentően megviseli a családját, hiszen nem múlik el nap, hogy ne gondolnának rá. Felesége, Donatella viszont most megdöbbentő dolgot állított, ugyanis azt mondja, visszajár hozzá a férje.
Judy Garland első házasságából egyetlen gyermek született: Liza Minnelli később az édesanyja nyomdokaiba lépett, hiszen ő is színésznőként vált ismertté. Ám a két nő sorsát nemcsak a szülő-gyermek viszony és a választott hivatás kötötte össze, hiszen a magánéletükben is hasonló problémákkal kellett megküzdeniük.
Mit keres egymás mellett egy érzékeny és lírai Halak és egy célratörő, szenvedélyes Oroszlán? Talán nem tűnik logikusnak, mert nincsenek a tipikus, egymással kompatibilis párok között, mégis tökéletesen jók együtt hosszú távon. És nem ők az egyetlenek, akik egymás szöges ellentétei, mégis működik köztük a kémia.
Az elmúlt évek eseményei sokunkat nyugtalanná tettek, ez pedig az alvás minőségére is hatással lehet. Rengetegen küzdenek alvászavarral és folyamatosan bújják az internetet, hogy megszüntessék panaszaikat.
A korai magömlés komoly lelki nehézséget okozhat mindkét félnek, de nem kell, hogy átokként keserítse meg az életeteket! 5 tippet hoztam, amivel pozitív változást hozhattok a szexuális életetekbe.