Az elmúlt hetekben egyre több országban megjelent a magas fertőzőképességű madárinfluenza vírusa. Az évekkel korábban nagy riadalmat okozó betegség nem szűnt meg, sőt még ma is komoly veszélyt jelenthet a baromfiállományra. Az állatok egészségének megóvása érdekében a hatóság most a tenyésztőkhöz fordult.
A híres Korda-villa kifűtése már a rezsiár-növekedés előtt is havi félmillió forintjába került a házaspárnak, akik nemrég úgy döntöttek, megválnak az ikonikus épülettől. Maradtak Budán, a második kerületben, de immáron egy szerényebb lakásban folytatják életüket.
Tudósok szerint Svájc gleccserei kevesebb mint száz év alatt térfogatuk több mint felét elvesztették, ráadásul az idei hosszú, forró nyár felgyorsította az olvadást. Európa víztornyainak is hívják a gleccsereket, mert télen megtartják a havat, nyáron pedig fokozatosan kieresztik, vízzel ellátva Európa folyóit és terméseit, de még az atomerőművek hű
Egyelőre nem kell attól tartanunk, hogy a koronavírus-járvány legnehezebb időszakából épp csak kilábalva újabb világméretű pandémia szabadul ránk, ám könnyen lehet, hogy néhány éven belül veszélyes kórokozók érkeznek bolygónkra.
Valakinek való a feszültségoldó szex, és valaki jobb, ha bele sem kezd. Mégis hogyan döntsd el, melyik táborba tartozol vagy tartoztok a pároddal? Ez a cikk pont ebben segít!
Napokkal ezelőtt került fel az internetre az a videó, melyben az ismert énekes, Gáspár Laci egy szórakozóhelyen magából kikelve ordítozik. Az esetre másképp emlékszik a mentor és a bár személyzete is, és most egy újabb felvétel látott napvilágot.
Alig pár napja indult a Házasodna a Gazda új évada, de máris rengeteg minden történt a műsorban. Az egyik résztvevő például kiakadt azon, hogy habár sok pénzt költött a szereplésre, mégis kikosarazták, míg az arajelöltek egy csapata majdnem felgyújtotta a gazda házát.
A nyár egyik legörömtelibb hírének számított a bulvármédiában Jennifer Lopez és Ben Affleck menyegzője. A Las Vegas-i csodalagziról már több fotó is napvilágot látott, ám most a hivatalos felvételek is nyilvánosságra kerültek a hetedhét országra szóló eseményről.
Majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt közölték Tücsiék, hogy távkapcsolatban folytatják tovább az életüket. A döntés oka prózai volt: a műsorvezető szerelme, Sofron István ugyanis egy profi sportoló, aki nemrég új csapathoz szerződött, és ezért az erdélyi Csíkszereda jégkorongcsapatát erősíti.