Közel tíz évvel az indulása után megújul az Agave Könyvek Magnólia imprintje, amely így új logóval és arculattal, valamint három új könyvvel vág neki az őszi szezonnak.
A német kormány szerint a jóvátétel ügyének lezárása az egyik alapkő, amelyre „a mai európai rend épül”. Ugyanakkor Németország továbbra is vállalja a második világháborúért viselt „erkölcsi és politikai felelősségét”. Korábban Lengyelország kártérítési igényt támasztott Németország felé a nácik második világháborús károkozásai miatt. Néhány olyan
Az új magyar film társrendezőjét, Rohonyi Gábort többek között arról kérdeztük, milyen kihívásokkal jár, ha a főszereplő gyerek. De beszéltünk arról is, milyen volt Geszti Péterrel mint producerrel együtt dolgozni.
Lakatos Levente a Reggeliben azt mesélte, anno hónapokat készült A Konyhafőnökre, ahonnan végül két főzés után kiesett. Egyszerű dolgokat most is megfőz otthon, de eléggé elfoglalt, hiszen új könyvén dolgozik, ami várhatóan még idén megjelenik. Hangulatában a Szigor című sorozatot idézi majd az új kötet, de emellett lesz benne krimi és drámai szál
N/ők is írtak című podcast-sorozatunkban olyan női írók és költők pályájáról beszélgetünk, akik még mindig nem nyerték el méltó helyüket a kánonban, pedig fontos műveket hagytak ránk. A Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával megvalósuló projekt korábbi részeiben Szendrey Júliáról, Czóbel Minkáról és Lesznai Annáról beszélgettünk, ebben az epizód
A 30 érintett afrikai, közel-keleti és délkelet-ázsiai országból 26-ban csökkent a csonkítások száma az elmúlt években, bár vannak olyan térségek, ahol nem történt látványos változás: van olyan ország Afrikában, ahol továbbra is szinte minden nő és lány kénytelen elszenvedni a kegyetlen beavatkozást. Könyvek hírek mellé.
Siessen, aki venni akar, csak ötvenezer példányban kerül forgalomba a hetvenes években sugárzott bábfilmsorozat kedves mesehőseire emlékező filatéliai kuriózum.
Vannak, akik a lelküket is odaadnák azért, hogy a Roxfortban kezdhessék a tanévet, de a magyar oktatási rendszer rögvalóságához kötve is elrepülhetünk sokféle iskolába a magyar és a világirodalom klasszikus regényeinek segítségével. Könyvajánlónk iskolakezdéshez tanulásról és iskolákról - nem csak tanulóknak.
Aki szereti, ha multimediális eszközökkel varázsolják el az érzékeit, egy másik korba repíti a látvány és a hang, az semmiképp se hagyja ki ezeket programokat – ráadásul szeptemberben még párhuzamosan látogatható mindhárom.