A Hahota Gyermekszínház izgalmas és varázslatos családi meseelőadásokkal várja az óvodás, kisiskolás, valamint az alsó tizenéves korosztályt a parkban.
Interjúfilmben mesélték el a tagok, milyen újra együtt zenélni és hogy látják a zenekar jövőjét. Kiss Tibi elmúlt két és fél évéről viszont gyakorlatilag semmi nem derült ki.
Roger Waters az ukrán elnök feleségének címzett nyílt levelében bírálta Zelenszkijt, hogy miért nem vet véget a háborúnak. Krakkóban nem, de Budapesten fellép.
Minden kezdet nehéz, s ez a mondás a magyar hangosfilmekre is igaz, lévén hogy hatalmas bukással debütált. A budapesti Royal Apolló moziban mutatták be 1931. szeptember 25-én a Kék bálvány című filmet, amely annak ellenére is elhasalt, hogy Jávor Pál játszotta a főszerepet, partnerei közül pedig kiemelhetjük Gózon Gyula vagy Makláry Zoltán nevét.
1962-ben, veszedelmes időszakban döntötte el a 16 éves Spiró György, hogy írni fog. A három szláv nyelvet beszélő író a rendszerváltás előtt írta Jönnek című, nagy hatású versét, amely kirobbantotta a népi-urbánus vitát. A XXI. század hétfő esti jubileumi adásából videós ízelítőt adunk, alább pedig a riporter személyes vallomását olvashatják arról,
Az őszről mindenkinek más jut eszébe először: iskolakezdés, halloween, esős idő, színes falevelek, vagy éppen a sütőtökös pite. Egy valamit azonban a nagy többség ugyanúgy szeret csinálni, ez pedig nem más mint a filmezős esték beiktatása egy-egy hűvös, nyirkos napon, mint például a mai. Most az őszi filmajánlónkkal megadjuk a kezdő löketet ahhoz,
Örülhetnek a filmrajongók, ugyanis egy vadiúj akciófilm érkezik jövő márciusban a Netflixre, ráadásul Jennifer Lopez főszereplésével, aki egy mindenre elszánt édesanyát alakít majd. Már a The Mother előzetese is sokatmondó, és jól látszik, milyen komoly hangvételű produkcióról van szó és hogy Lopez is megvillantja majd az erősebb, edzettebb oldalát
Végigsöpört a világsajtón a hír, hogy Woody Allen hamarosan visszavonul, aztán kiderült, hogy mégsem, a kérdésben egyelőre nem látunk tisztán. Néha tényleg megtörténik, hogy egy-egy nagy hollywoodi játékos visszavonul, és úgy is marad huzamosabb ideig. Íme, a nagy visszavonulók Cary Granttől Daniel Day-Lewison át Cameron Diazig.