„Régen a szüléseknél és az utolsó leheletnél is együtt volt a család, kicsik, nagyok, idősek. Ma az ilyesmit sokan barbár hókuszpókusznak tekintik” – Szabó Anna Eszter és pszichológus édesanyja, Kazimir Ágnes, ezúttal II. Erzsébet királynő halála kapcsán az élet végéhez fűződő viszonyunkról, a tradíciókról és a gyerekek bevonásáról beszélgettek.
Sami Pajari tavaly világbajnok lett a Junior WRC-ben, azonban nyereménye átvétele helyett úgy döntött, hogy idén megpróbálja címét megvédeni. Nem sikerült. A finn versenyző azonban nem bánja döntését. Egy nagyszerű lehetőség a fiatal versenyzők számára a Junior WRC, ahol, ha bajnokok tudnak lenni, hatalmas lehetőséget kapnak a karrierjük beindítás
A bukaresti vezetők szerint természetes, hogy energiaválság idején mindenkinek takarékoskodnia kell, de azt ígérik, nem fogják korlátozni a lakosság villanyáram- és gázfogyasztását.
Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy egy kft. a tulajdonában álló személygépjármű üzembentartói jogát átadhatja-e, és ha igen, van-e lehetőség az átadás költségeinek elszámolására. Olvasói kérdésre Pölöskei Pálné adószakértő válaszolt.
Benyó Máté nyerte mindkét előfutamot a Rallycross ob utolsó előtti versenyhétvégéjén Nyirádon. A kisebb kategóriákban is nagyon jól szerepeltek a magyar versenyzők. A Supercars kategória első előfutamában Benyó Máté és Kárai Tamás elkerülte egymást. Mindketten megnyerték a futamukat, de Benyó ideje 94 ezreddel jobb volt, így győzelemmel avatta fel
Tyler Perry producer nemrégiben tájékoztatta az Apáca Show rajongóit arról, hol tart a filmsorozat harmadik részének fejlesztése, miután Whoopi Goldberg arról beszélt, hogy reméli, elkezdődhet a film forgatása.
Dolgozókat szállító elektromos autóbuszt állítanak tesztüzembe a Mátrai Erőmű térségében - jelentette be a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára a Mátrai Erőmű előtt, a járművet bemutató szerdai sajtóeseményen.
A világ legnagyobb kávétermelő országában, Brazíliában a készletek jövőre rekordalacsony szintre csökkenhetnek. Márciusra az országnak mindössze 7 millió zsák kávébabja lehet – mondta Silas Brasileiro, a Nemzeti Kávétanács elnöke. Világviszonylatban pedig az ICE Futures által megfigyelt kikötői raktárakban lévő arabica-készletek 23 éve a
A cseh képviselőház után kedden este a szenátus is megszavazta a kormány által előterjesztett energetikai árplafon, az áram és a földgáz árának maximalizálását. Az energiatörvény módosítását most már csak az államfőnek kell aláírnia, hogy életbe léphessen. Ez azonban formalitásnak tekinthető, mert Milos Zeman már jelezte, hogy egyetért az intézkedé
III. Károly brit királynak számtalan nehézséggel kell szembenéznie az elkövetkezendő időszakban, de a magánéletében is van mit helyretennie. Megfogadta, hogy kibékíti fiait.
A dühös emberek a művelődési házban kérték számon a politikusokat, miután kiderült: le akarják betonozni a legértékesebb termőföldeket a környezetpusztító gyár miatt.
Rögtön négyet is. A hét közepén számoltunk be róla, hogy a Nasa Mars InSight leszállóegysége képes a Mars légkörében felrobbanó meteorokat észlelni, pillanatokkal azelőtt, hogy törmelékeik meteoritokként becsapódnának a felszínbe.Az InSight akusztikai és szeizmikus adatai alapján a tudósok négy különálló becsapódási eseményt azonosítottak
Napjaink egyik legfelkapottabb itala nem más, mint a borsmenta tea. Na de miért is hasznos ez a főzet a szervezetünk szempontjából? Az alábbi cikkben összeszedtük a borsmenta tea öt fő egészségügyi előnyét.
Barbara Broccoli, James Bond-filmek executive producere azt szeretné, ha a következő Bond-színész legalább egy évtizedig maradna a szerepben. Mielőtt azonban ő és csapata kiválasztaná Daniel Craig utódját, meg kell határozniuk a karakter pályáját.
Milo Djukanovic montenegrói köztársasági elnök visszahívását kezdeményezték montenegrói parlamenti pártok, miközben az államfő azt fontolgatja, elnöki határozattal oszlatja fel a parlamentet és kezdeményez előrehozott választást - írta pénteken a Vijesti.me podgoricai hírportál.
Egy Európától és Amerikától is távoli országban, Malajziában található a Világ legnagyobb szállodája, ahol szinte semmi sem szokványos. Több mint 7300 szoba, 50-nél is több étterem, saját bevásárlóközpont ésvidámpark is várja az 1400 méteres magasságban épült malajziai „First World Hotel” vendégeit. Íme a részletek:
A forintárfolyam kiszámíthatatlan változása miatt a munkáltatóknál egyre gyakrabban merülhet fel a kérdés, hogy a munkavállalók számára fizetendő munkabérek vásárlóértékét milyen módon lehet fenntartani. Van mód arra, hogy a fizetést euróban kapja a dolgozó? Mik az erre vonatkozó szabályok? A témával az ado.hu foglalkozott.
Az Ivsz - Szövetség a digitális gazdaságért szeptember 20-21-én, a siófoki Hotel Azúrban zajló Menta konferenciája tartalmilag és témájában is reflektál az idei év váratlan fejleményeire. A konferencia első napján szó esett a digitális transzformációt akadályozó és azt segítő trendekről, az országokkal összemérhető befolyást szerző technológiai cég
Olvastam, hogy a visszatérő árpa esetleg daganat is lehet, és gyakran összetévesztik őket egymással. A kérdésem az lenne, hogy lehet daganat is, akkor is, ha a műtét után jelentkező jégárpáim maguktól elmúltak 1-2 hónap alatt? - Válogatás a WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdései közül.
Minden harmadik 50 év feletti nő és minden ötödik férfi a csontritkulás miatt szenved csonttörést, ugyanis ez a betegség okolható a csontok gyengeségéért és a csonttörések kockázatának növeléséért. A töréssel járó kellemetlenségek miatt érthető, hogy az emberek miért szeretnének minden módot megragadni, hogy csökkentsék ennek a gyakori eseménynek a
A vastagbél egészséges működése függ a benne élő baktériumtörzsek összetételétől és a vastagbél falának épségétől. Ez kihat az immunrendszerünk megfelelő működésére és a normál testalkatot biztosító anyagcserére is! A magyarok 40-45%-a székrekedésben szenved. A vastagbélben hosszabb ideig pangó bélsár sok problémát tud okozni, ezért is fontos a vas
Csalók élnek vissza a Semmelweis Egyetem nevével és arculati elemeivel, címerével. Az elektronikus levelek mellékletének megnyitásával trójai típusú kód töltődhet le a felhasználó eszközére – figyelmeztetett a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete. Azt írták, hogy az intézethez eddig érkezett bejelentések alapján a kampányban
A világjárvány utáni világban sokkal tudatosabban kezeljük a higiénia kérdését, mint valaha. A higiéniára épülő iparágak egyike az élelmiszerek és italok gyártása, és ma minden eddiginél fontosabb a higiénia fenntartása. Marcus Schneck, a norelem ügyvezető igazgatója azt vizsgálta meg, hogy norelem Hygienic Design termékcsaládja milyen előnyt jelen
A Hilton szerződést írt alá a Voyager Space Holdings és a Lockheed Martin nevű cégekkel, hogy űrhajós létesítményeket tervezzenek a jövőbeli Starlab-űrállomásához, ami a Nasa által finanszírozott orbitális laboratórium, és amely egy nap a Nemzetközi Űrállomást hivatott felváltani.
Számtalanszor újrahasznosítható, könnyű, ráadásul tökéletesen megőrzi a bele töltött ital frissességét – leginkább ezért szeretjük az alumíniumdobozt, no meg persze azért is, mert az újrahasznosítása egyszerű és gyors, ráadásul energiát takarítunk meg vele, így csökkentve az üvegházhatású gázok kibocsátását. A hulladékgyűjtés világnapján felgöngyöl
Ha a globális felmelegedés folytatódik, a kék tavak világszerte zöldesbarna színűvé válhatnak - derül ki egy új tanulmányból, amely a tavak színének első globális leltárát mutatja be. A tavak vízszínének változása az ökoszisztéma egészségének romlását jelezheti. Az új kutatás a Geophysical Research Letters című folyóiratban jelent meg.
Tülekednek a bankok, hogy babaváró hitelt nyújthassanak. Akár 100-150 ezer forintot is zsebre tehetnek az igénylők a kölcsönért cserébe, ha sietnek. Az eredetileg év végén lejáró igénylési határidő alapján erre minden ok meglenne, csakhogy a kormány már bejelentette a hosszabbítást 2023-ra. Erről azonban azóta sem született jogszabály – írja a Bank