Karácsony visszalépése, Action for Democracy, Korányi Dávid, és a végén 1,8 milliárd forintnyi támogatás Márki-Zayéknak. A 24.hu újságírói megpróbálták kirakni a puzzle hiányzó részeit, de csak a kérdésfeltevésekig jutottak, az erős állításoktól tartózkodtak.
Ficza Ferenc bajnok lett a rallycross ob STC-2000 kategóriájában. Az EAK M-Sport versenyzője év elején azzal a céllal tért vissza a rallycrosshoz, hogy a katgóriában hosszú ideje verhetetlen Roman Castoralt legyőzve bajnok legyen. “Nekem nagyon régi vágyam, főleg amióta aktívan részt veszek a rallycross hétvégéken, hogy Castorallal megmérkőzzek” –
Idén minden eddiginél szélesebb kínálatból válogathat a közönség és újra személyesen vehet részt a Kutatók éjszakáján, amit több mint félszáz településen rendeznek meg országszerte szeptember utolsó hétvégéjén 2500-nál is több programot kínálva a tudomány iránt érdeklődőknek - hangzott el az esemény budapesti sajtótájékoztatóján.
Szakított a megszokott „acélkemény” viselkedéssel, és a háború kitörése, valamint a katonai mozgósítás kihirdetése óta először elismerte el Vlagyimir Putyin elnök, hogy hibáztak. Az orosz vezető csütörtökön meglepte az állampolgárait, amikor azt mondta, sok kérdés merült fel művelet során, amelyeket mind ki kell javítani.
Ha minden jól megy, két héten belül elkezdheti a labdás edzéseket a súlyos szemsérülést szenvedő Sallai Roland. A magyar labdarúgó már novemberben szeretne pályára lépni a válogatottban.
Az egyik legnépszerűbb osztrák ingatlanközvetítő adatbázisát böngészve néztük meg, hogy hol tartanak az ingatlanárak, és milyen kínálatból választhat az, aki Ausztriában szeretné befektetni vagyonát.
Újabb három osztrák sítereppel bővül a választék azoknak, akik már ősszel is szeretnének síelni. Pénteken Stubai, szombaton pedig Kaunertal és Pitztal fogadja az első síelőket.
„Magyarország és Szerbia szomszédok, de Magyarország a Szerb Köztársaságot is tiszteletbeli szomszédjának tekinti” - mondja a videóüzenetben Magyarország miniszterelnöke.
A svéd Anna Östling és a Wings Sailing Team nyerte az első női Match Race Denmark versenyt Skovshoved kikötőjében, a Dán Királyi Yacht Club otthonában. Az esemény a 2022-es Women’s World Match Racing Tour (női párosverseny-világbajnokság) második állomása volt, és tizenkét nemzetközi női párosverseny-csapatot vonzott a háromnapos regattára. Östling
Feketén, tejjel, cukorral, tejszínnel? A kávét sokféleképpen lehet fogyasztani, az elkészítésének manapság már tényleg csak a képzelet szab határt. Az viszont tény, hogy a kávé az egyik leggyakrabban fogyasztott ital a világon, így nem csoda, hogy egy külön világnapot is kapott. Szeptember 29-én ünnepeljük ezt a frissítő, vitalizáló italt, amire ug
A csapatoknak segít a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) egy szabálymódosítással, amelyet azért kellett bevezetni, mert a szingapúri pálya felülete jóval huplisabb az átlagnál. A hétvégi Szingapúri Nagydíjtól kezdve másképp ellenőrzik majd azt, hogy nem delfineznek-e túlságosan a csapatok autói. Miután az idei kocsikkal jelentkező, korábbról egyé
Brit védelmi források szerint az előre kitervelt támadás részeként hosszú kötéllel leeresztve, drónnal irányítva vagy hajó oldaláról beengedve is elhelyezhettek robbanószereket a tengerben.
Hogyan lehetek síoktató? Gyakran teszik fel olvasóink a fenti kérdést, hiszen sokan szeretnék elmondani magukról, hogy hobbijuk egyben a munkájuk. Ebben a cikkben az SMSZ / TF képzését mutatjuk be részletesen.
Nem érti, hogy miért kellett elrendelni a kifizetések leállítását, de azt egészen pontosan elmondta, hogy miért gyengül ennyire a forint, és hogy milyen politikai hibák vezettek odáig, hogy Magyarország kockázatosabb a befektetők szerint, mint Bulgária.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok – a Bikának összetűzései lehetnek, a Szűz bűnbakot keres, a Baknak erőt kell gyűjtenie, hogy megoldja gondjait. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint.
Gus Greensmith nyerte az Új-Zéland Rally első pénteki esős szakaszát Sébastien Ogier és Craig Breen előtt, összetettben az ír fordos vette át a vezetést. Nem rövidebb, mint 29 km-es szakasszal kezdődött a pénteki nap az Új-Zéland Rallyn, amire megérkezett a már korábban jelzett eső is. A nagyon csúszós pályán Gus Greensmith volt a leggyorsabb, az
Az Európai Bizottságnak (EB) való megfelelés érdekében fogadott el módosításokat az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága a kondicionalitási eljárás keretében benyújtott törvényjavaslatokhoz a csütörtöki ülésén.
Kémkedés és az orosz titkosszolgálattal folytatott együttműködés gyanúja miatt indított nyomozást a montenegrói nemzetbiztonsági szolgálat két montenegrói és körülbelül harminc orosz állampolgár, valamint további hat orosz diplomata ellen – közölte a Pobjeda című podgoricai napilap az internetes oldalán.