Alapjaiban fenyegeti a német ipart az energia drágulása, a kormánynak ezért azonnal további tehercsökkentő intézkedéseket kell tennie, különben csődök és társadalmi-gazdasági zavarok következnek - hangsúlyozta a német iparszövetség (BDI) elnöke az érdekképviselet egy szerdán ismertetett felmérése alapján, amely szerint a közepes méretű vállalatok j
A Louvre egykori vezetője is érintett az ügyben. Összesen 19 millió dollár, nagyjából 7,7 milliárd forint értékű lopott műkincseket szolgáltatott vissza Olaszországnak a New York-i főügyész – számolt be róla a BBC. A 19 millió dollárt 58 darab műkincs teszi ki, amik közül volt egy Kr. e. 200 körüli időszakból származó Pallasz Ath
A szervezet Emberi Jogi Missziójának vezetője szerint számos esetben nyert bizonyítást, hogy az oroszok megsértik a hadifoglyok jogait és embertelen körülmények között tartják őket.
Az élete második monzai pole pozícióját szerző Charles Leclerc is meglepődött azon, hogy képes volt megnyerni az Olasz Nagydíj időmérő edzését. A pontverseny második helyezettje úgy véli, nemcsak egy körön, hanem a versenyen is erős lesz az autója. Charles Leclerc úgy szerezte meg a pole pozíciót az Olasz Nagydíjra, hogy nem kellett a két Red
Magyarország mindkét vezető kereskedelmi csatornája ebben az évben töltötte be a negyed évszázadot, amely természetesen nem marad ünnepség nélkül. A TV2 részéről igazi időutazás vette kezdetét, mely során régi arcok újra feltűnnek a csatorna képernyőjén. Példának okáért például az a Liptai Claudia is, aki annak idején 16 évet töltött el a csatornán
A Békés megyei Mezőkovácsházán 69 milliméter eső esett pénteken, ezzel megdőlt a szeptember 9-ére vonatkozó országos csapadékrekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján szombaton.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete tiltakozik a sztrájkjogért polgári engedetlenséget vállaló pedagógusokat ért kormányzati fenyegetés ellen. A pedagógusok sztrájkbizottsága közleményt adott ki az ügyben.
GYŐR – A lehetetlen nem létezik, erre a legjobb példa Fóris Norbert. A fiatalember a borsodi Sajószentpéteren jött világra látássérültként, most pedig már a negyedik diplomájára és a paralimpiára készül.
Már régóta lehet híreket hallani A kis hableány élőszereplős verziójáról, hamarosan azonban már teljes egészében láthatjuk a filmet a mozikban. Megérkezett az alkotás első előzetese, és a tervek szerint május 25-én érkezik a hazai mozik képernyőjére.
Ráadásul rögzíteni is sikerült. Szeptember 5-én egy hatalmas koronakidobódást (CME) regisztrálták a Nap túlsó oldalán, amely jelentős sugárzási vihart is küldött a Naprendszerbe. A kitörésnek ráadásul ez egy ritka típusa volt, amelyben a forró gázból álló, táguló glória az egész Nap körül látható – mutatta be a jelenséget a ScienceAlert. G
Trump azt állítja, hogy ő és Erzsébet királynő "egész éjjel beszélgettek" brit útja során: "Nagyszerű volt a kémia közöttünk" - hangzott a volt amerikai miniszterelnöktől egy interjúban.
Vlagyimir Putyin gratulált III. Károly királynak, miután hivatalosan is kikiáltották új uralkodónak. Az orosz elnök mindezt annak ellenére tette, hogy a múltban néhány nem túl hízelgő megjegyzést tett rá az új király.
re érkezik a Ryanair vezérigazgatója, Michale O'Leary. Az ír légitársaság vezetője egy, a magyar fővárosban található hotelben hívott össze sajtótájékoztatót, ahol feltételezhetően nem jó hírekkel fog szolgálni.
Kórházba került Alex Albon, a Williams versenyzője. A pilóta állapota miatt nem tud részt venni a Forma-1-es Olasz Nagydíjon, helyét a holland Nyck de Vries veszi át.
Újabb fordulóponthoz érkezhetett az orosz–ukrán háború, ukrán források - eddig meg nem erősített források szerint sikerült visszafoglalni a stratégiai fontosságú ukrán várost, Izjumot.
Idén 31. alkalommal rendezték meg a kötcsei pikniket, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett. Rengeteg olyan téma merült fel, amelyekre a közvélemény sürgető választ vár. Ezek közül a pedagógusok fizetésemelése az egyik legégetőbb talány.
Nem sikerült megvédeni a magyar vízilabda-válogatottnak az Európa-bajnoki címét. A Splitben zajló torna döntőjében Horvátország 10-9-e győzte le Magyarországot.
A korábban tervezettnél több mint ezer fonttal alacsonyabb szinten befagyasztja a háztartási energiaárakat a brit kormány - jelentette be csütörtökön Liz Truss brit miniszterelnök. Az intézkedés két évre szól.
A brit nemzettel együtt az egész világ gyászolja az elhunyt II. Erzsébet királynőt, akit III. Károly néven fia követ a trónon. Vilmos, az új király legidősebb fia lett így a walesi herceg. Az új trónvárományos nagyon személyes szavakkal búcsúztatta el nagymamáját, őfelségét, a királynőt.
Finnországnak két tartalék erőművet kellett csütörtökön beindítania ahhoz, hogy elkerülje az áramhiányt - jelentette be a hálózatért felelős üzemeltető, miután augusztus végén már figyelmeztetett, hogy a télen áramkimaradások veszélye fenyeget az európai energiaválság miatt.
Hogyan eszi meg a Facebook és a Google a lapok büdzséjét, miért nem megy Magyarországon a fizetős modell és összefoghat-e a két oldal a liberálisok ellen? Erről is szó volt az MCC eseményén!
A jövő innovatív anyagairól szóló előadások, beszélgetések, kiállítások és workshopok segítségével köti össze a designereket, anyagkutatókat, az anyagipar további képviselőit és a közönséget szeptember 15-16-án a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Innovációs Központjának (Mome IK) Future Materials (A jövő anyagai) című konferenciája.
Görögország lenyűgöző változatosságot kínál ha tengerparti tengerparti nyaralásról van szó. Több, mint 100 lakott sziget tartozik hozzá a Jón-tengertől, az Égei-tengeren át egészen a Földközi-tengerig. Ha valakit elvarázsol e fantasztikus változatosság, akár éveket is eltölthet a szigetek felfedezésével anélkül, hogy kétszer ugyanott járna. Még
Mire számíthatunk a nyugdíj korhatár kapcsán Magyarországon? Lássuk a tényeket és a szakértői kommentárt a hazai öregségi nyugdíj korhatár emelésével kapcsolatban.