2022. szeptember 11. vasárnap

szept. 11
0:12
De Vries félrenyomott egy gombot, de így is mindenkit lenyűgözött (F1világ)
Túl van karrierje első Forma-1-es időmérő edzésén Nyck de Vries, aki a büntetések miatt a mezőny első feléből kezdheti meg debütálófutamát a Williamsszel, ám ettől függetlenül is remek eredménnyel robbant be a rövid felkészülési idő dacára.
szept. 11
0:16
Hamilton: A Trónok harcát is nézhetném a DRS-vonatban (F1világ)
Bár a mezőny végéről kell rajtolnia az Olasz Nagydíjon, Lewis Hamiton mégis jó hangulatban volt az időmérő edzést követően, miközben azzal viccelődött, legszívesebben az iPadjét is magával vinné az autójába, hogy azzal üsse el az időt a várakozásai szerint unalmas versenyen.
szept. 11
0:20
Perez: Nehéz lesz előrejutni a versenyen (F1világ)
Ugyan szombat estig még a Red Bull sem tudta megmondani, pontosan melyik pozícióból rajtolhat Monzában Sergio Perez, az biztos, hogy a mexikóinak tíz rajthelyes büntetése után nem lesz könnyű dolga előrekapaszkodni a mezőnyben.
szept. 11
0:24
Kimatekozta a rajtsorrendet az FIA – Verstappen csak a 7. rajta (F1világ)
Közel négy órával az időmérő edzés leintése után tudta csak meg a mezőny nagyobb része, hogy honnan is fog rajtolni az Olasz Nagydíjon. Számos különféle mértékű büntetés forgatta fel a sorrendet, de az FIA most előállt a végleges listával.
szept. 11
0:28
Sainz annyit beszélt az időmérős eredményéről, mintha számítana bármit (F1világ)
Bár a kvalifikáció leintésekor garantált volt, hogy Carlos Sainz csak a 18. rajthelyre állhat fel az Olasz Nagydíj futama előtt, a spanyolt viszont lelkesítette, hogy ennek ellenére is erős köridőket tudott autózni a Ferrari hazai közönsége előtt.
szept. 11
4:27
Felhővel védik az autókat a kiberfenyegetésektől (autopro)
Az Upstream felhőalapú platformjával több millió hálózatba kapcsolt autót véd a kibertámadásokkal szemben.
szept. 11
6:15
22 márka 39 autót jelölt az Év Magyar Autója díjakra (Autónavigátor)
Negyedik évadjába lépett az Autós Nagykoalíció által szervezett Év Magyar Autója verseny. A 2023-as díjakra 22 márka és két magyarországi
szept. 11
6:30
Norris a 3. helyről rajtol, de kicsit aggódva várja a versenyt (F1világ)
Bár csak a 7. legjobb időt autózta a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő edzésén, Lando Norris a 3. helyről kezdheti meg a ma délutáni versenyt. A brit pilóta reméli, sikerül sok pontot begyűjteni a versenyen.
szept. 11
7:21
Hétszáz sofőr bánta a rendőrök hétvégi akcióját (Autószektor)
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén fokozott ellenőrzést tartottak az egyenruhások 2022. szeptember 9-én és 10-én. Az akció célja a közlekedésbiztonság javítása, valamint a személyi sérüléses közúti közlekedési balesetek számának csökkentése volt, amely magában foglalta a legfőbb baleseti kockázati tényezők – mint a gyors
szept. 11
7:24
Verstappen: A 2. helyig simán megelőzök mindenkit, de Leclerc már nagyobb falat lesz! (F1világ)
Rajtbüntetése után a 7. helyről fogja megkezdeni a vasárnap délutáni Forma-1-es Olasz Nagydíjat Max Verstappen. A világbajnoki éllovas szerint könnyen átrágja majd magát a többieken, a pole-ból induló Charles Leclerc legyőzése viszont már nagyobb falat lesz.
szept. 11
8:00
Az improvizálásról szól majd Schumacher versenye Monzában (F1világ)
Nagyon nehéz hétvégéje van Monzában a Haas ifjú pilótájának, Mick Schumachernek, aki a mai verseny kapcsán sem számíthat sok jóra.
szept. 11
8:12
Az F1-es Olasz Nagydíj percről percre (F1világ)
A belga és a holland hétvége után szünet nélkül, Olaszországban folytatódott a 2022. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat. Kövesd velünk a versenynap eseményeit, és nem maradsz le semmiről!
szept. 11
8:15
Autók készítésébe fog a kínai hűtőszekrénygyár (Autószektor)
A háztartási gépeket gyártó kínai Haier cég azt tervezi, hogy belép az autóiparba. Mi több, nem akarja korlátozni magát az autóipari alkatrészekre, hanem saját márkanév alatt akar gépkocsikat gyártani. A Haier korábban olyan autóipari cégekkel kötött stratégiai partnerséget, mint a Geely, a SAIC és a Chery, de most minőségileg magasabb szintre akar
szept. 11
8:27
A fogyasztás a legfőbb szempont autóvásárláskor (autopro)
A biztonság és az alacsony ár a következő két legfontosabb tényező, a kinézet szinte nem is számít.
szept. 11
8:48
Leclerc nagyon magabiztos, attól sem tart, hogy hibázik a Ferrari (F1világ)
Rendkívül magabiztosan várja a ma délutáni Forma-1-es Olasz Nagydíjat az idei nyolcadik rajtelsőségét megszerző Charles Leclerc. A monacói szerint erős versenytempóval rukkolhatnak elő Monzában, és attól sem tart, hogy csapata, a Ferrari újra elkövet majd egy hibát.
szept. 11
9:09
Kamion Eb: Remekül ment Kiss Norbert Zolderben (Autószektor)
"Izgalmas időmérő volt esőben a betonfalak között, ez a szezon legveszélyesebb pályája ilyen körülmények között. Próbáltam ésszel, de gyorsan menni, és örülök, hogy sikerült megtalálni a megfelelő arányt. Szárazon és esőben is nagyon jól működik az autó, köszönöm a csapatnak" – mondta Kiss Norbert az időmérő után. A nap első versenyén aztán Sascha
szept. 11
9:21
Videón a Mercedes hűtőrács-evolúciója! (Autónavigátor)
Áttörést hozott az 1900-as év az automobilok életében. Wilhelm Maybach ugyanis ekkor szerelte fel egy autóra a legújabb találmányát: a
szept. 11
9:24
Hamilton és Alonso is a Williams beugró pilótáját méltatja (F1világ)
Nyck de Vries, az Alex Albont helyettesítő Williams-versenyző két világbajnok dicsérő szavait is bezsebelte az F1-es Olasz Nagydíj időmérőjét követően.
szept. 11
9:33
Egyre több napelemet lopnak, már a háztartási méretű rendszerek sincsenek biztonságban (Villanyautósok)
Szervezett bandák dézsmálják a német napelemparkokat.
szept. 11
9:42
Gasly a második sorból rajtolhat: „Monzában bármi megtörténhet!” (F1világ)
Betegséggel küszködik, mégis remek időmérőt tudhat maga mögött Monzában Pierre Gasly, a francia versenyző ráadásul a riválisok büntetései miatt a 4. helyről kezdheti majd meg a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.
szept. 11
10:09
Piros zászló szombaton, Sebestyén Peti 13. az első futamon (Autószektor)
Szombat reggel remek köridővel nyitott a Superpole-on a VB egyetlen magyarja, de sajnos a második kiemenetelnél volt egy kis technikai problémája, így végül a 12. helyre kvalifikálta magát. A Supersport kategóriájától szinte már megszokott rajt utáni káoszban pozíciókat veszített, amikor pedig sikerült jó ritmusra találnia leintették a versenyt, mi
szept. 11
10:18
Nem kapkodnak az F1-ben az F2 domináns bajnokáért (F1világ)
A monzai hétvégén eldőlt a Forma-2 idei bajnoki címe, ám a nagy pontelőnnyel rendelkező Felipe Drugovich esélyei soványak arra, hogy legtöbb elődjéhez hasonlóan a királykategóriában kössön ki.
szept. 11
10:20
Ekkor rajtol az F1-es Olasz Nagydíj (F1világ)
A 2022. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat 16. versenyét, az Olasz Nagydíjat rendezik ma délután. Ne maradj le!
szept. 11
10:30
Az F1-es Olasz Nagydíj rajtrácsa (F1világ)
Rengeteg helyen változott a Forma-1-es Olasz Nagydíj rajtrácsa a szombati időmérő edzés végeredményéhez képest, a világbajnoki címvédő Max Verstappen például csak a 7., Lewis Hamilton pedig a 19. helyről rajtolhat ma délután.
szept. 11
10:42
Russell: Hülyék lennénk nem Verstappenre fogadni (F1világ)
George Russell, a Mercedes versenyzője szerint nem kétség, hogy a vasárnapi Olasz Nagydíj versenyét Max Verstappen, a Red Bull pilótája nyeri majd.
szept. 11
11:12
A Ferrarinak vannak kétségei a győzelmet illetően (F1világ)
A Ferrarinál tudják, hogy a pole pozíció ellenére nem lesz egyszerű dolga Charles Leclerc-nek Max Verstappennel szemben az Olasz Nagydíj versenyén, de bíznak benne, hogy az elmúlt hetek munkája kifizetődik.
szept. 11
11:21
Biztonságos és udvarias utazás tömegközlekedéssel (Autószektor)
Szeptember 1-jén elkezdődött az iskola, sok gyerek pedig valamilyen közösségi közlekedési eszközzel indul útnak minden reggel. Aki teheti, lehetőleg kötöttpályás közlekedési eszközzel oldja meg az utazását, mert így kisebb az esélye a késésnek, esetleg olyan buszt érdemes választani, amely buszsávban tud haladni. Emellett van néhány írott és íratla
szept. 11
11:24
Túl sokan tiltakoznak, kicsi az esély Herta F1-es ülésére (F1világ)
Az utóbbi napok fejleményei alapján egyre inkább úgy tűnik, a Forma-1 nem fog kivételt tenni Colton Hertával, így az amerikai nem kapja meg a jövő évi debütáláshoz szükséges szuperlicenszet.
szept. 11
11:54
Valentino Rossit idézi meg monzai sisakjával Ricciardo (F1világ)
Az Olasz Nagydíj tavalyi győztese az idei versenynap délelőttjén különleges sisakfestést mutatott be, amelyen nem más, mint a saját arca szerepel. Daniel Ricciardo a gyorsaságimotoros-világbajnokság kilencszeres címszerzője, Valentino Rossi előtt tiszteleg ezzel.
szept. 11
11:57
A feldühödött autós sarokcsiszolóval esett neki a jegyautomatának (Autószektor)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy budapesti férfival szemben, aki 2022. szeptember 7-én 20 óra 45 perc körül a VII. kerületi Szövetség utcában egy vágókorongos sarokcsiszolóval belevágott az ott kihelyezett jegyautomatába, majd levágta az egyik ház homlokzatára fe
szept. 11
12:27
Nemhogy elektromos, hibrid sem lesz az új Mustangból (Autónavigátor)
Nagyszabású esemény keretein belül leplezi le a Ford az új Mustang generációt a jövő héten, így nem meglepő, hogy egyre
szept. 11
12:51
Már megint javítottuk az egy éve vett ex-taxit (Villanyautósok)
A szerkesztőségi csapatépítőn végre lecseréltük a szakadozott kédergumikat.
szept. 11
13:09
Kínában létesíthet repülőgépgyárat a magyar Magnus Aircraft Zrt. leányvállalata (Autószektor)
A pécs-pogányi reptéren működő cég közleményében azt írták, hogy a fejlesztés részeként egy 18 ezer négyzetméteres épületkomplexum - benne egy bemutatóterem, egy kompozit, egy repülőgép összeszerelő, egy karbantartó üzemegység, valamint az Óbudai Egyetem közreműködésével egy fejlesztési központ - valósul meg az ázsiai országban. Minderről a Magnus
szept. 11
13:27
Neuville átvette a vezetést Görögországban, Loeb kiesett (Autószektor)
Thierry Neuville közel fél perccel vezet az Akropolisz-rali utolsó napja előtt csapattársa, Ott Tänak előtt, és a harmadik helyen is egy Hyundai, Dani Sordo áll. Brutális 148 km gyorsasági várt a mezőnyre szombaton Lamia közelében, a köves pályák, a hőség és a por nem csak a pilótákat, de a technikákat is megviselte. Bár Neuville idei első győzelmé
szept. 11
14:15
Az új Bridgestone Turanza 6 – páratlan teljesítmény nedves útfelületen (Autószektor)
A független TÜV SÜD által végzett tesztek alapján a Bridgestone Turanza 6 a „legjobb” nedves úton nyújtott teljesítményével felülmúlja versenytársait, egyebek közt a legjobb kanyarodási manőverekkel és kiemelkedő egyenesfutási teljesítménnyel, valamint az EU-s osztályozás kategória szerinti legjobb, A minősítéssel. A járművezetők igényeiről és elvá
szept. 11
15:09
A hét karikatúrája: Megkezdődött (Autószektor)
.
szept. 11
15:27
Életveszélyes faszállítmányt szedtek ki a forgalomból a rendőrök (Autónavigátor)
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőröket is meglepte, amikor ez a teherautó haladt el mellettük. Mivel szinte biztosak voltak a túlsúlyban, megállították
szept. 11
16:33
Az E-biciklik jobban vonzzák a villámokat? (Autószektor)
Alberto Balocco, az azonos nevű édességgyártó cég elnöke barátjával, Davide Vigóval kerékpározott néhány napja az Alpokban, amikor váratlanul lecsapott rájuk a vihar. A két biciklis valószínűleg a közeli menedékház felé igyekezett, amikor halálos villámcsapás érte őket. Vajon a szénvázas, elektromos bicikli, amit a hegyi túrára választottak, rontot
szept. 11
17:09
Verstappen Monzában is legyőzhetetlen volt, közel a címvédés (Autószektor)
A 24 éves pilótának ez az idei 11., pályafutása harmincadik, és sorozatban aratott ötödik futamgyőzelme, amellyel 116 pontra nőtt az előnye az összetettben. Verstappen mögött a pole pozícióból startolt Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője zárt másodikként, míg George Russel, a Mercedes brit pilótája harmadik lett. A rajtnál Leclerc az éle
szept. 11
18:21
Bedőlt az orosz autógyártás: már Üzbegisztán is megelőzi őket (Autószektor)
Augusztus közepén mellbevágó adatokat tett közzé az orosz Országos Ipari Információs Ügynökség az új autók oroszországi gyártási volumenéről. Ezek szerint 2022 második negyedévében Üzbegisztánban több autót gyártottak, mint Oroszországban. Az első negyedévben még fordított volt a helyzet. Akkor - az Ukrajna ellen indított háború után nem sokkal – m
szept. 11
18:33
Címvédő lehet Max Verstappen (Autónavigátor)
Tavaly első világbajnoki címét ünnepelhette a holland Max Verstappen, most újabb lépést tett a második felé. A 24 éves pilótának
szept. 11
18:39
Egy órán belül négy baleset az M3-ason - tűzoltók, mentők a helyszínen (Autószektor)
Időrendben az első baleset nem sokkal 17 óra előtt történt.  A Katazstrófavédelem honlapja 16:45-kor adott hírt arról, hogy szalagkorlátnak ütközött, majd árokba csapódott egy személyautó az M3-as autópálya 256-os kilométere közelében, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ófehértó térségében, a főváros felé vezető oldalon. A mátészalkai hivatásos tűzolt
szept. 11
19:15
Kamion Eb: mai futamgyőzelmével Kiss Norbert 68 pontra növelte előnyét (Autószektor)
A versenysorozat hivatalos honlapja szerint a 37 éves szombathelyi pilóta a vasárnapi időmérő edzésen is utolérhetetlennek bizonyult, majd a már-már tőle megszokott módon, a starttól a célig vezetve aratta idei 12. futamgyőzelmét. A második, fordított rajtrácsos verseny már nem sikerült túlságosan jól Kissnek, aki kilencedik lett, de a szombaton e
szept. 11
20:15
Egy félmagyar zseni elfelejtett totálautója (Autószektor)
A patent száma 1119687, dátuma 1961. december 14. ötletgazdája Barényi Béla, akinek Edisonnál 1500-al több szabadalma volt, szám szerint 2500. Többek között a gyűrődő zónás és ütközéskor megfelelő védelmet nyújtó biztonsági utascella kialakítása, valamint a teleszkópszerűen benyomódó kormányoszlop és a rejtett ablaktörlőlapát. Ő irányította az új m

Keresés