Sami Pajari tavaly világbajnok lett a Junior WRC-ben, azonban nyereménye átvétele helyett úgy döntött, hogy idén megpróbálja címét megvédeni. Nem sikerült. A finn versenyző azonban nem bánja döntését. Egy nagyszerű lehetőség a fiatal versenyzők számára a Junior WRC, ahol, ha bajnokok tudnak lenni, hatalmas lehetőséget kapnak a karrierjük beindítás
Benyó Máté nyerte mindkét előfutamot a Rallycross ob utolsó előtti versenyhétvégéjén Nyirádon. A kisebb kategóriákban is nagyon jól szerepeltek a magyar versenyzők. A Supercars kategória első előfutamában Benyó Máté és Kárai Tamás elkerülte egymást. Mindketten megnyerték a futamukat, de Benyó ideje 94 ezreddel jobb volt, így győzelemmel avatta fel
Oliver Solberg utolsó WRC futamán, Belgiumban karrierje legjobb eredményét érte el a negyedik helyen végezve. Most azonban egy teljesen új verseny következik számára. Oliver Solberg megjárta a poklot és a mennyet is utolsó két WRC futamán, hiszen amíg Finnországban, már a pénteki első szakasz első kanyarjában kiesett, addig a belga Ypres Rallyn ka
Brad Keselowski és az RFK Racing még nem áll készen arra, hogy lemondjon a címlapokról, múlt heti győzelmük után ugyanis pole-ban vannak. Egy héttel azután, hogy Chris Buescher megszerezte Brad Keselowski első győzelmét tulajdonosként, most ő maga vitte pole-ba csapata autóját – idén először. Ez az első pole-ja a 2019 óta, és a második pole-ja
Lewis Hamilton azt állítja, keményen dolgozik azon, hogy a sportágtól való esetleges visszavonulása előtt rendezzenek egy Forma-1-es nagydíjat Afrikában. A hétszeres világbajnok minden kontinensen nyert már futamot, ahol eddig versenyzett, de Afrikában 1993 óta nem volt futam a dél-afrikai Kyalami pályán. Valójában ez az egyetlen olyan terület glob
A szerb nagyon könnyed két játszmában kerekedett az amerikai Frances Tiafoe fölé a férfi teniszezők londoni Laver Kupáján szombaton. Párosban Matteo Berrettini oldalán diadalmaskodott.
A belga Remco Evenepoel zárt az élen a férfiak mezőnyversenyben az országúti kerékpárosok ausztráliai világbajnokságán, Wollongongban. Valter Attila a 23. helyen végzett, 2:21-gyel a győztes után ért a célba.
A német gyártók hatalmas Forma-1 iránti érdeklődése ellenére jelentette be a BMW, hogy nem áll szándékukban visszatérni az autósport királykategóriájába. A müncheni márka ehelyett inkább az újonnan induló LMDh projektjére szeretne koncentrálni. A sportág vezetői hamarosan rögzítik a 2026-os motorszabályokat, ahol az elektromos hajtás és a bio üzema
Komoly eredményt ért el a Mercedes Forma-1-es csapata a környezetvédelem jegyében egy idei kísérlettel. A világbajnoki címvédő istálló az utolsó három európai futam idejére a dízel helyett biozüemanyaggal tankolta meg a szállító kamionjait. A Mercedes a Belga, a Holland és az Olasz Nagydíjak közötti logisztikája során 16 kamionjában a dízel üzemany
Szalai Ádám góljával elképesztő győzelmet aratott a Nemzetek Ligájában a magyar válogatott a német ellen Lipcsében. Sokan még azt sem hitték előzetesen, hogy a „halálcsoportként” számontartott négyesben a magyarok akár csak egy meccset is nyernek, most mégis mi vezetjük a csoportunkat.
Noah Gragson ott folytatja a rájátszásban, ahol az alapszakaszban abbahagyta, ráadásul sok rivális kiesett Texasban. Gragson hihetetlen győzelmi sorozata folytatódik, hiszen négy egymást követő NASCAR Xfinity Series győzelmet szerzett. Ez a bravúr Sam Ard 1983-as kvartettje óta nem sikerült senkinek. Gragson karriercsúcsot jelentő hét futamgyőzelme
Sebastian Vettel soha nem állt közel ahhoz, hogy visszatérjen a Red Bullhoz, miután a 2020-as szezon végén elhagyta a Ferrari csapatát. A négyszeres világbajnok 2009 és 2014 között erősítette az energiaitalosok csapatát és ebben az időszakban nyerte meg az összes világbajnoki címét. Ezt követően azonban a 2014-es szezon csalódásit követően a szerző
Emlékezetes góljával tovább emelte válogatottbeli búcsúja fényét Szalai Ádám, ez ugyanakkor ismét elhomályosította azt a teljesítményt, amivel Németországban is kulcsszereplője volt a válogatott újabb Nemzetek Ligája-bravúrjának, és amit oly sokszor nem értékelt kellően a közvélemény.
Péntek este pályafutása utolsó meccsét játszotta Roger Federer, a svájciak kiváló teniszezője. Rafael Nadal oldalán a az amerikai Jack Sock, Frances Tiafoe kettőstől kaptak ki 6:4, 6:7, 9-11-re a Laver Kupa első napján.
A Manchester United sztárja, Cristiano Ronaldo továbbra is a világ legjobban kereső labdarúgói közé tartozik annak ellenére, hogy már nem a lista tetején áll.
Ugyan Charles Leclerc már az 5. teljes szezonját teljesíti a Forma-1-ben, de még mindig csak 24 éves, így várhatóan még egy nagyon hosszú karrier áll előtte. A monacói pilóta számára már elúszott az idei vb-cím, de nem fogja feladni a harcot és a jövőben újra meg fogja próbálni megnyerni azt. A Ferrari monacói versenyzője és
Lando Norris új hobbit talált magának, amit egy monacói klubban be is mutatott. A brit versenyző egy ideig a streamelésnek és a videójátékoknak hódolt, majd új szerelemet talált magának. Manapság a golf fanatizmusa teszi ki a szabadideje nagy részét, ám nemrég új hobbit talált a pilóta. A dobolás után ezúttal a keverőpult lett a kedvence,
Kyle Larson nem válogatta meg a szavait, amikor arról beszélt, hogy mit gondol a Texas Motor Speedwayről jelenlegi formájában. A NASCAR Cup Series rájátszásának 2. fordulója most vasárnap kezdődik a Texas Motor Speedwayen. A Texas Motor Speedwayt 1997-ben nyitották meg, amikor a NASCAR a csúcson volt, a sportág történetének legnagyobb népszerűségi
Nico Rosberg szerint ha Oscar Piastri nem tudja legyőzni jövőre Lando Norrist, akkor könnyen véget érhet a karrierje. Az ausztrál versenyző jövőre fog debütálni a Forma-1-ben a McLaren színeiben. Kalandos úton jutott el a brit istállóhoz, mivel a távozó Fernando Alonso helyére már az Alpine is bejelentette. Ugyanakkor a 21 éves versenyző nem írt al
A vasárnap rendezett Berlin Marathonon saját rekordját megdöntve, 2:01:09 órára javította a klasszikus szám világcsúcsát a kétszeres olimpiai bajnok kenyai Eliud Kipchoge.
A szó szoros értelmében hollywoodi sikertörténet Juancho Hernangómezé. A 26 esztendős spanyol játékos évek óta az észak-amerikai profi bajnokságban (NBA) kosárlabdázik, de a szélesebb közönség idén, Adam Sandler nagy sikert arató sportfilmjéből (Hustle, magyarul: Mindent egy lapra) ismerhette meg, amelyben a népszerű komikus oldalán szerepelt. Aztá
A vasárnap rendezett Berlin Marathonon saját rekordját megdöntve, 2:01:09 órára javította a klasszikus szám világcsúcsát a kétszeres olimpiai bajnok kenyai Eliud Kipchoge.