A labdarúgó Bajnokok Ligája hét mérkőzésből álló mai programjában két meccs kezdődött 18.45-kor. Az Internazionale 2-0-ra verte a Viktoria Plzent, a Sporting CP ugyanezzel az eredménnyel nyert a Tottenham ellen. A portugálok két forduló után hat ponttal állnak.
Nem kockáztatnak az orvosok, megműtik a 36-szoros magyar válogatott Sallai Rolandot, ezzel pedig eldőlt, kihagyja a szeptemberi Nemzetek Ligája találkozókat.
Elfyn Evans sorozatban második, és idei ötödik dobogós eredményéért harcolt az Acropolis Rallyn Dani Sordoval, amikor a vasárnapi első szakasz előtt hirtelen az autó erejét vesztette. Elfyn Evans kissé óvatosabban vezetett Görögországban egész addig, amíg nem lett alkalma a dobogó harmadik fokáért harcolni Dani Sordoval. A walesi versenyző csupán
Robert Lewandowskival a középcsatárposzton játszik az FC Barcelona Münchenben. A katalánok a legutóbbi három, a bajorok elleni mérkőzésükön 14 gólt kaptak.
A Forma-1 és az FIA arra törekedett, hogy megtalálják a módját annak, hogy ne kelljen biztonsági autóval befejezni a versenyeket, de a csapatok nem tudtak megegyezni a megoldásról - árulta el a McLaren.
Papírforma eredményeket és jókora meglepetéseket is hozott a Bajnokok Ligája-csoportkör 2. fordulójának keddi játéknapja: a Liverpool megszenvedett az Ajax ellen, a Brugge négy gólt rámolt be Portóban, a Leverkusen két vállra fektette az Atléticót, a Bayern három perc alatt lerendezte a Barcelonát, az Inter hozta a kötelezőt Csehországban, az El-cí
Miután az Olasz Nagydíjat műtét miatt ki kellett hagynia, Albon felépülése közben komplikációk léptek fel, de most már hazamehetett az egészségügyi ellátásból. Kedd este engedték haza a Williams thai pilótáját a milánói kórházból, miután a szombati vakbélműtétet követően rosszul lett. Albon légzési problémákkal maradt bent az intenzív osztályon, mo
Sébastien Loeb idei negyedik versenyén is kiválóan szerepelt az M-Sport csapatával, legalábbis pénteken, amikor több szakaszt nyert és vezette az Acropolis Rallyt is. Sébastien Loeb pénteken három szakaszt tudott nyerni egyedül, egyet pedig Esapekka Lappival közösen az Acropolis Rallyn. A nap során komoly csatát vívott honfi – és csapattársával, P
Kyle Busch a Toyota, és a Joe Gibbs Racing miatt nem vehetett eddig részt az Indy 500-on, most viszont nyitva áll előtte a kapu. Tegnap jelentette be Kyle Busch és Richard Childress, hogy kétszeres bajnok a 2023-as szezon kezdetétől az RCR 8-as autójában fog versenyezni. A sajtókonferencia tele volt még a hivatalos bejelentés után egyéb
Zlatan Ibrahimović a rá jellemző stílusban fogadta Ujvári Máté, az M4 Sport riporterének kérdését az Olasz Nagydíj rajtrácsán, majd miután kigyönyörködte magát a vadászgépeiben, készséggel válaszolt a kérdésekre. Megannyi sztár mellett Zlatan Ibrahimović, az AC Milan 40 esztendős csatára is kilátogatott a múlt hétvégi Olasz Nagydíjra. Ibra természe
Pályafutása során először állhat rajthoz az FIA gokart világbajnokságon Krózser Menyhért, ott is mindjárt a legnagyobb múltra visszatekintő OK kategóriában, amelynek elődjében 1964-ben hirdettek először világbajnokot. A HUMDA Academy 14 éves versenyzője nagyon jó formában várja idei legnagyobb megmérettetését. Szeptember 15–18-án, az olaszországi
Ott Tanak 53 pontra csökkentette az Acropolis Rally után hátrányát Kalle Rovanpera mögött, ez azonban 46 pont is lehetett volna, ha a Hyundai vezetése előnyben részesíti. Ott Tanak az Acropolis Rally pénteki szakaszainak felén a hibrid rendszer nyújtotta plusz erő nélkül a második helyről a hetedikre csúszott, majd szombaton kihasználva riválisai
Lewis Hamilton elmondta, hogy nagyon élvezte az Olasz Nagydíjat. A Mercedes hétszeres világbajnoka a motorbüntetése miatt csak a mezőny végéről indulhatott, de a futamon számos előzést bemutatott és végül az előkelő 5. helyen zárt. A brit olyannyira jó tempót diktált, hogy a verseny végén akár még Carlos Sainzcal is meccselhetett volna, ha újraindí
Elismerte az Alpine ügyvezető igazgatója, hogy hibáztak Oscar Piastri szerződésével, ám szerinte hálátlan versenyzőjük mindent meg is tett azért, hogy ne kelljen elköteleznie magát hozzájuk. Laurent Rossi először nyilatkozott a történtekről.
A 2020/21-es szezonban annak ellenére nőtt az európai labdarúgópiac mérete, hogy a pandémia miatt az idény nagy részében nem voltak jelen a szurkolók a futballstadionokban - olvasható a Deloitte könyvvizsgáló cég sporttanácsadási üzletágának tanulmányában.
Komoly döntést vár Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke Hosszú Katinkától, ha tényleg vissza szeretne jutni a legjobbak közé: mostantól mindent az úszásnak kell alárendelnie.
Fernando Alonso számára egy tíz versenyes pontszerző sorozat ért véget a hétvégi Olasz Nagydíjon, miután technikai problémák miatt kénytelen volt feladni a monzai versenyt. A hatodik helyről induló spanyol a verseny közepe tájékán érdeklődött a csapatrádión, hogy minden rendben van-e az energia visszanyeréssel, melyre azt a választ kapta, hogy igen
Miután Kyle Busch kedd reggel bejelentette, hogy az RCR-hoz és a Chevrolethez csatlakozik, a Toyota közleményt adott ki. Ebben a gyártó csalódottságát fejezte ki, hogy elveszíti legjobb pilótáját, és Busch-t a NASCAR történetének egyik legnagyobb versenyzőjének nevezte. “Bár természetesen sok szerencsét kívánunk Kyle-nak a jövőben, és gratulálunk n
Még csak egy hét telt el, és máris itt az UEFA Európa Liga és az UEFA Európa Konferencia Liga csoportkörének második fordulója! Csütörtökön 18:30-tól az RTL+-on élőben közvetítjük a Sheriff Tiraspol – Manchester United mérkőzést, emellett online prémium felületünkön, az RTL Most+-on is élőben követhetnek figyelemmel négy összecsapást.
Max Verstappennek „egyáltalán nem rontották el a napját” a rosszakarói, akik kifütyülték őt az Olasz Nagydíjon aratott győzelmét követően. A Forma-1 regnáló bajnokának egy 5 rajthelyes büntetést követően kellett felzárkóznia a 7. helyről indulva, de ez egyáltalán nem okozott számára problémát. Spa-Francorschampshoz hasonlóan a Red Bull holland kivá
Már a szezonhajrára tervezett könnyített alvázra sincs szüksége a Red Bullnak a bajnoki csatában. Az autójuk így is drasztikus fogyáson ment keresztül, ám van más oka is a fölénybe kerülésüknek.
Ünnepeltek a hazaiak, szomorkodtak a vendégek: a kosárlabda Európa-bajnokságon a nyolc között Németország meglepetésre 107-96-ra legyőzte a jóval esélyesebbnek tartott Görögországot, így pénteken a finneket 100-90-re legyőző spanyolokkal küzdhet meg a fináléba kerülésért.
Bár sok hír nem érkezett a Ferrari Hypercar projektjéről, szép csendben halmozták a teszteket az olaszok sportautó programjában. A fioranói bejáratás után Mugello és Barcelona is többnapos teszt helyszíne volt, így már több, mint 5000 kilométernél jár az új autó. „Sok-sok kilométeren vagyunk túl, és bár jelenleg elégedettek vagyunk, hosszú még az ú
Képtelenek voltak megegyezni egymással az F1-es csapatok, ezért fordulhat elő, hogy biztonsági autó mögött érhetnek véget versenyek – árulta el a McLaren csapatfőnöke.