2022. szeptember 5. hétfő

szept. 5
0:09
Verstappent megizzasztotta a Mercedes, de így is megnyerte a Holland Nagydíjat (Racing)
A pole pozícióból rajtoló Max Verstappen nyerte a Holland Nagydíjat, de korántsem volt egyszerű dolga, mivel a két Mercedes komoly nyomás alá helyezte. Végül egy virtuális és egy valós biztonsági autós fázis kisegítette, így 4 másodperccel ért célba George Russell előtt. A harmadik helyre Charles Leclerc jött be, miközben Lewis Hamilton nagyon dühö
szept. 5
0:13
Megint nem bírtak Kristofferssonnal, Kárainak ismét csak egy kevés hiányzott (Racing)
Kettőből kettő Johan Kristoffersson lettországi mérlege. A címvédő Rigában a rallycross vb második napján is nyert. Az Euro RX1-ben Sondre Evjen állt a dobogó tetején, Kárai Tamás hajszállal maradt le a döntőről és hatodik lett. Superpole, Heat1 sima Kristoffersson győzelem. A dejavu érzés akkor lett igazán erős, amikor a második előfutam a szombat
szept. 5
0:15
Összeesett a pályán a magyar focista, kórházba szállították (BorsOnline)
A magyar futballválogatott játékosát fejbe rúgták a Leverkusen elleni bajnokin. Sallai Roland bal szeme bevérzett, és arccsonttöréssel otthon fekszik.
szept. 5
0:17
Megalázó szavak – kőkeményen beleszállt a Ferrariba a Mercedes világbajnoka (Racing)
Nico Rosberg nem kertelt, és kimondta: a Ferrarinál sürgős és alapvető változásokra van szükség ahelyett, hogy Mattia Binotto csapatfőnök azt ismételné, hogy minden úgy jó, ahogy van. A 2016-os világbajnokot a Holland Nagydíjon látottak sarkallták erre. Aligha teszi ki az ablakba Mattia Binotto – már, ha egyáltalán érdekli, ami azért korántsem bizt
szept. 5
0:19
Kapás Bogi először szólalt meg az esküvő óta (BorsOnline)
Kapás Bogi férjhez ment, összekötötte életét vőlegényével, a szintén válogatott úszó, Telegdy Ádámmal. A fiatal házasok Erdélyben töltik a mézesheteiket.
szept. 5
4:51
IndyCar: McLaughlin nyert Portlandben, öten harcolhatnak a bajnoki címért a fináléban (USAracing)
Scott McLaughlin győzelmét hozta az Ntt IndyCar Series idei szezonjának utolsó előtti versenye a Portland...
szept. 5
4:51
IndyCar: McLaughlin nyert Portlandben, öten harcolhatnak a bajnoki címért a fináléban (Racing)
Scott McLaughlin győzelmét hozta az Ntt IndyCar Series idei szezonjának utolsó előtti versenye a Portland...
szept. 5
5:45
"A fiamnak komoly fájdalmai vannak" - Sallai Roland apja tévén látta borzalmas rúgást (Ripost)
Arccsontja tört, a műtét sem kizárt.
szept. 5
6:09
Verstappen: Ha Russell nem áll ki, akkor is nyertem volna (Racing)
Kifejezetten izgalmas volt Max Verstappen számára a Holland Nagydíj. A hazai hősnek nehéz dolga volt, ugyanis túl kellett élnie a virtuális és a normál biztonsági autós fázist is. A Red Bull és az immáron 30-szoros futamgyőztes meg tudta őrizni a nyugalmát és ennek köszönhetően egy újabb győzelmet könyvelhetett el. Verstappennek ez volt az idei 10.
szept. 5
6:27
Ilyen volt az Acropolis Rally 10 éve (Racing)
2012-ben az Acropolis Rally a világbajnokság hatodik versenye volt, Sébastien Loeb három győzelemmel érkezett az Istenek Versenyére, hogy ott ismét megküzdjön a győzelemért.
szept. 5
6:45
Nascar: Harvick az “ócska sz*r” Next Gen alkatrészek miatt szenvedett rémisztő balesetet (USAracing)
A 274. körben véget ért Kevin Harvick számára a Nascar Cup Series playoff-indító Southern 500-a,...
szept. 5
6:45
Nascar: Harvick az “ócska sz*r” Next Gen alkatrészek miatt szenvedett rémisztő balesetet (Racing)
A 274. körben véget ért Kevin Harvick számára a Nascar Cup Series playoff-indító Southern 500-a,...
szept. 5
6:47
Nascar: Történelmi győzelmet hozott a Cup drámaian kegyetlen playoff-nyitánya (USAracing)
Vasárnap, a Darlington Racewayen megkezdődött a Nascar Cup Series rájátszása, méghozzá egy olyan versennyel, amelynek...
szept. 5
6:47
Nascar: Történelmi győzelmet hozott a Cup drámaian kegyetlen playoff-nyitánya (Racing)
Vasárnap, a Darlington Racewayen megkezdődött a Nascar Cup Series rájátszása, méghozzá egy olyan versennyel, amelynek...
szept. 5
6:51
Férfi kosárlabda Eb - Franciaországtól is kikaptak a magyarok (HírTV)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott óriási csatában kikapott a francia csapattól vasárnap az Európa-bajnokság kölni csoportjának a harmadik fordulójában, így továbbra is nyeretlen.
szept. 5
7:09
Újabb pillanatképek kerültek elő Räikkönen Nascar szerepléséről (Racing)
Kimi Räikkönen NASCAR-szereplése minden bizonnyal jót tett a sorozatnak, és nem mellékesen örömet okozott a Räikkönen rajongóknak. A finn versenyző bár kiesett a versenyen, nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy láthatjuk majd még az amerikai bajnokságban. Szerepléséről korábban már mutattunk egy rövid videós összefoglalót, de főszponzopra, az iLOQ
szept. 5
7:11
Kiss Norbert – Újabb Pole után újabb győzelem Csehországban (Racing)
A csehországi Mostban vasárnap is folytatódott a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert ezúttal is a leggyorsabb volt az időmérő edzésen, így az első futamon az élről indulhat. Ez most szorosabb volt, mint szombaton
szept. 5
7:21
Nem csalással próbálkozott a Red Bull testvércsapata, de Wolff tavaly gyanakodott volna (Racing)
Nem trükközni akart, hanem valós probléma miatt kellett félreállítania az Alpha Taurinak a Holland Nagydíjon az ezzel az élmezőny párharcát is befolyásoló Cunoda Jukit. Az emiatt életbe léptetett virtuális biztonsági autós fázison rajta vesztő Mercedes csapatfőnöke szorosabb vb-harc esetén nem hagyta volna annyiban a történteket. Sokakban vélhetően
szept. 5
8:09
Szoros volt a csata a nap versenyzője címért (Racing)
A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője. A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével. A Holland Nagydíjon ismételten Verstappen nyert, ehhez azonb
szept. 5
8:21
Tanak: A Hyundainak erősebb vezetés kell (Racing)
A Hyundai bár elindult az utóbbi versenyeken felfelé Ott Tanak három győzelmének köszönhetően, azonban a 2019-es világbajnok továbbra sem elégedett a csapatvezetéssel.  A Hyundai Motorsport vezetését tavaly december óta Julien Moncet végzi csapatigazgató-helyettesként, azonban Ott Tanak nem elégedett munkájával.  A 2019-es világbajnok az Ypres Rall
szept. 5
8:24
Eb-negyeddöntőt játszik ma a magyar válogatott – sport a tévében (Infostart)
A női vízilabdacsapat ellenfele Spanyolország lesz 19 órától.
szept. 5
8:39
Izgalmas véghajrá után McLaughlin idén harmadszor győzött (Racing)
Scott McLaughlin folytatta domináns formáját, a Penske öröme azonban nem felhőtlen, Newgarden egy egyszerű hiba miatt esett vissza. A rajt után a Penske levesébe Patricio O’Ward köpött bele, aki Newgarden elé jött be a harmadik helyre. A verseny első része incidensektől mentes volt, lassítások nélkül haladt a mezőny a cél felé. Egy jó rajttal Chris
szept. 5
8:42
Érdekes: az Újpest Fc honlapján nyoma sincs, hogy tegnap a Fradi rommá verte őket (Blikk)
Ahogy részletesen beszámoltunk róla, a lilákat izzé-porrá verte a Ferencváros a hétvégén. A vasárnap esti szégyenteljes vereségnek azonban híre-hamva sincs az Újpest FC honlapján.
szept. 5
9:00
Nick Kyrgios kiejtette a címvédőt a US Openen (Infostart)
A Wimbledonban első Grand Slam-döntőjét játszó ausztrál New Yorkban is menetel a finálé felé.
szept. 5
9:09
A Red Bull és a Porsche megegyezése Horner állásába kerülhet? (Racing)
Egyes pletykák szerint Christian Horner féltheti az állását, amennyiben ténylegesen összejön az, hogy a Porsche bevásárolja magát a Red Bullba. Zandvoortban terjedő spekulációk szerint a felek közti megállapodás Christian Horner és Adrian Newey ellenállása miatt késlekedik. „Hallottunk pletykákat Christian Hornerrel és a Porsche-ügylettel kapcsolat
szept. 5
9:12
Kosár-Eb: nagy magyar hajrá a franciák ellen (Infostart)
De így is kikapott a magyar válogatott a szoros mérkőzésen, ezzel pedig elszállt az esélye a továbbjutásra.
szept. 5
9:27
Kritizál a Ferrari: Sainz életet mentett, mégis megbüntették (Racing)
Mattia Binotto nagyon keménynek tartja a zandvoorti sportfelügyelők döntését, akik megbüntették Carlos Sainzot, amiért a Ferrari megítélésük szerint veszélyesen engedte őt ki. A spanyol pilóta úgy véli, ő inkább életet mentett. Carlos Sainzot még az ág is húzta a Holland Nagydíjon, hiszen nem elég, hogy a Ferrari csúnyán elrontotta az első kerékcse
szept. 5
10:09
Binotto felébredt: Valami nagyon nincsen rendben (Racing)
Mattia Binotto hosszú idő után elismerte, hogy komoly változásokra lesz szükség a Ferrari berkein belül. Max Verstappenre és a Red Bullra ismét nem volt ellenszere az olaszoknak, ráadásul a Vörösök csapatfőnökének egy újabb kínos hiba miatt kellett magyarázkodnia. Charles Leclerc a 3. helyen fejezte be a 72 körös Holland Nagydíjat Zandvoortban, amí
szept. 5
10:18
Tömegverekedés és balhé a kosárlabda-Eb-n (Infostart)
A törökök a hazautazásukat helyezték kilátásba.
szept. 5
10:39
Le Mans-i indulás lesz a Gtd kategória különdíja 2023-ban (Racing)
Az IMSA 2023-as szabályai között több változás is lesz, legalábbis a GTD (tehát amatőr) kategóriában. Új időmérő és Le Mans-i különdíj mellett visszatér a sprint értékelés. Az endurance kategóriában bevett szokás, hogy a profi-amatőr elkülönítés végett a versenyzők kapnak egy besorolást az FIA-tól (platina-arany-ezüst-bronz). Ezek alapján a GTD aut
szept. 5
10:42
Az egykori polgármester teljesen kiborult a lilák Fradi elleni, csúfos veresége után: „Takarodjon Újpestről mindenki, aki ezt a jelenlegi helyzetet okozta!” (Blikk)
Újpest egykori, fideszes polgármestere, Wintermantel Zsolt igen éles véleményt fogalmazott meg a közösségi oldalán a lilák Fradi elleni csúfos veresége után.
szept. 5
10:54
Ötven éve: az egész világot megrázta a müncheni olimpián történt terrortámadás (Infostart)
Éppen ötven esztendeje, az 1972-es müncheni olimpia versenyeinek tizediknek tervezett versenynapján történt a játékok történetének legborzalmasabb terrortámadása, amelyet a Fekete Szeptember nevű palesztin szervezet hajtott végre az izraeli küldöttség ellen.
szept. 5
11:00
Focibalhé: vandálkodott az Újpest-tábor a szégyenteljes vereség után (Blikk)
A Ferencváros 6-0-s győzelmét hozó tegnapi derbi után az elkeseredett Újpest-szurkolók a Szusza Ferenc Stadion bejáratánál tüntettek.
szept. 5
11:03
Kyrgios poénból az ellenfél térfelén ütött meg egy labdát, el is vesztette a megnyert pontot (444.hu)
Azért megverte a világelsőt a US Openen.
szept. 5
11:09
Leclerc a vb-címről: Ez elúszott (Racing)
Charles Leclerc-nek egy rendkívül nehéz bejelentést kellett megtennie a Holland Nagydíjat követően. A monacói a 3. helyen ért célba, de mivel Max Verstappen ismét nyerni tudott, a hátránya tovább nőtt vele szemben és emiatt már a bajnoki esélyei is egyre halványabbak. A monacói fiatalnak 7 futam alatt 109 pontot kellene hozni a Forma-1 regnáló bajn
szept. 5
11:48
Meghalt Puskás Ferenc testvére (Blikk)
Hétfő hajnalban elhunyt Puskás Ferenc egyetlen testvére, Puskás Éva.
szept. 5
11:57
Simicska Lajos a sok cigizés ellenére jól tartja magát, alakra pedig kiköpött Orbán (444.hu)
Szivásváradon nézte meg a lányát a díjugrató bajnokságon, klassz volt a dzsekije.
szept. 5
12:09
Pontverseny: Holtverseny van a második helyen (Racing)
Max Verstappen az elmúlt hétvégén újabb győzelmet aratott, és már több, mint 100 pont az előnye a második helyen álló Leclerc előtt. Leclerc a harmadik helyen futott be a Holland Nagydíjon, ami annyiban segített neki, hogy legalább a második helyet visszaszerezte a ponttáblázatban. Bár ez sem pontos, valójában holtversenyben a második, Pérezzel. Le
szept. 5
12:33
Erik Jones Darlington királya, hullottak a playoff versenyzők (Racing)
Nem csak a versenyzők állóképességét tette próbára a darlingtoni futam, hanem az autókét is. Jones köszönte szépen és élt a lehetőséggel. Egy melodrámánál is fordulatosabb versenyen Erik Jones 2014 óta először juttatta vissza a győzelmi sávba a Richard Petty által híressé vált 43-as Chevrolet-t. A szezon első NASCAR Cup Series Playoff-futamán Jones
szept. 5
12:33
Meghalt Puskás Ferenc testvére (rtl.hu)
Az egykori labdarúgó egyetlen testvére, Puskás Éva 93 éves volt.
szept. 5
13:09
Nemzetközi sajtó: Hamiltont cserben hagyta a saját csapata (Racing)
A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappent és a Red Bullt éltették, mindemellett a Ferrari és a Mercedes teljesítményéről is szót ejtettek. A holland versenyző a hazai közönsége előtt is diadalmaskodni tudott, ám a futamon voltak olyan pillanatok, amikor a csillagosoknak állt a zászló. Az SC fázis után Lewis Hamilton úgy érezte, hogy cserben hagyt
szept. 5
14:06
„Őrületes dolgokat vettem észre” - Hosszú Katinka elárulta, hogy küzdött meg a plusz kilókkal (Blikk)
Hosszú Katinka őszintén tálalt ki arról, milyen érzések kavarogtak benne, amikor a koronavírus miatt nem tudott annyit úszni és a teste jelezte, hogy valami nincs teljesen rendben. A felszaladt plusz kilókra és az alakja változására is kitért, illetve kihangsúlyozta: nem akar elhízni.
szept. 5
14:09
Tsunoda elmagyarázta a bizarr esetét (Racing)
A Holland Nagydíjon elég rejtelmes módon esett ki az AlphaTauri japán pilótája, Yuki Tsunoda. Egymás után kétszer is kijött a boxba, és bár a kerekek rögzítésére panaszkodott, a biztonsági övét igazították meg másodjára. Először a 45. körben állt meg a pálya szélén, mondván, hogy boxkiállása után nem tették fel rendesen a kereket, de a csapat
szept. 5
14:33
Moszkvába szerződött a korábbi magyar bajnok labdarúgó (rtl.hu)
Az orosz első osztályba eljutni 22 évesen szép teljesítmény.
szept. 5
14:39
Marko: Herta és a Red Bull már megegyezett (Racing)
Bár eleinte nem nyilatkoztak pozitívan az amerikai érkezéséről, a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko csak egy akadályát látja az indulásának, azt sem az ő részükről. Az FIA állná útját Colton Herta amerikai álmának, ugyanis a szuperlicensz pontjai nincsenek meg, és úgy tűnik, nem tesznek majd kivételt érte. Az amerikai jelenleg 32 ponttal rendelkez
szept. 5
15:09
Meghalt Borisz Lagutyin, a szovjet bokszlegenda (444.hu)
84 éves volt.
szept. 5
15:09
Hamilton mérges: Egy győzelmet dobhattunk el magunktól (Racing)
Lewis Hamilton eléggé frusztrált volt a Holland Nagydíj során a rádióban. A Mercedes hétszeres világbajnoka a futam végén lévő biztonsági autós fázis során úgy döntött, hogy nem áll ki friss lágy gumikért és ennek meg is lett az eredménye. A 103-szoros futamgyőztest számos riválisa megelőzte, amiért haragos volt a rádióban, de utólag bocsánatot kér
szept. 5
15:27
A világ legjobbjai Szegeden (HírTV)
Az ország legnagyobb érdeklődésre számító repülős rendezvénye szeptember 9-11 között lesz a Szegedi Repülőtéren.
szept. 5
15:45
Egyre nagyobb a baj, Ronaldo komoly gondban van (BorsOnline)
Újabb rangadót nyert meg a Manchester United az angol labdarúgó bajnokságban, az eddig hibátlan Arsenalt győzte le 3-1-re. Cristiano Ronaldo új riválisa, Antony rögtön góllal debütált.
szept. 5
16:00
"Kettős látása van" - Egyelőre nem műtik meg Sallai Rolandot (Infostart)
Átesett a hétfői orvosi vizsgálaton a magyar labdarúgó-válogatott és a Freiburg arcba rúgott játékosa.

Keresés