Először állt a monzai dobogón Max Verstappen, és nem volt olyan kellemes élmény neki. Csak annyira, amennyire az ellenfeleknek nézni, hogy mostanság bármely rajtkockából győzelmeket arat
Robert Virves egy drámai verseny végén tudta megszerezni a győzelmet a Junior WRC mezőnyében, így az észt versenyző nyerte a Junior Világbajnokságot is. Vasárnap sem adta Jon Armstrong fel a támadást a Junior WRC görög versenyének mezőnyében és a záró nap három szakaszából kettőt megnyerve 17.5 másodpercre közelítette meg Robert Virvest, azonban e
Általános nemtetszést váltott ki a Forma-1-es paddockban az, hogy az Olasz Nagydíj a biztonsági autó mögött ért véget. Az érintettek közül többen is úgy vélték: bőven volt elég ideje a versenyirányításnak újraindítani a futamot, és hibáztak azzal, hogy nem tették. Nem olyan vége lett az Olasz Nagydíjnak, amilyet a legtöbb szurkoló szeretett volna,
Nem részesült valami kedves fogadtatásban az Olasz Nagydíjat magabiztosan megnyerő Max Verstappen, hiszen a tifosi füttykoncerttel díjazta a teljesítményét. Őt azonban ez egyáltalán nem zavarta. „Megesik az ilyesmi. Mindenki a kifütyülésről és ezekről a dolgokról beszél nekem, de végső soron azért vagyok itt, hogy megpróbáljam megnyerni a versenyt,
Victor Martins elismerte, hogy a Formula 3 monzai főversenyének piros zászlós szakaszában kizárólag a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj és Lewis Hamilton elveszített világbajnoki címe járt a fejében. A francia nagyon tartott attól, hogy az esetleges büntetésekkel a hétszeres világbajnok sorosára juthatott volna, de végül erre nem került sor. Az ART Grand P
A minden idők legfiatalabb világelsőjeként a tenisztörténelembe bevonuló Alcaraz pályafutása 6. trófeája és első GS-serlege mellé 2,6 millió dollárt kapott.
A szeptember 23-25. között Nyirádon rendezett Rallyross ob futamra egy héttel a nevezési zárlat előtt le kellett zárni a nevezéseket, mert betelt a létszám. 143 induló, ennyien már ott lesznek Nyirádon szeptember végén, és ennyi a maximális nevezők száma. Egy héttel a nevezési zárlat előtt betelt a lista, szeptember 9-én le kellett zárni a nevezése
Carlos Alcaraz nyerte meg a New Yorkban rendezett amerikai nyílt teniszbajnokság férfi egyes versenyét, mivel a vasárnapi döntőben négy szettben legyőzte a norvég Casper Ruudot, és sikerével egyben ő lesz az új világelső is.
Elképesztő végjátékot hozott a Juventus és a Salernitana mérkőzése az olasz labdarúgó-bajnokság, a Serie A vasárnapi játéknapján. Az utolsó percekre elszabadultak az indulatok.
Nem akármilyen dolgok történtek Nyck de Vries-zel alig több, mint egy nap leforgása alatt. A szombat délelőtt még nyugodtan kávézgató holland aznap délután már a Williams autóját vezette a kvalifikáción. Hiába érte azonban teljesen váratlanul a beugrás, az időmérős jó szereplését a futamon pontokra tudta váltani, és a csapattárs Latifit is simán ve
Bubba Wallace a 2021-es talladegai verseny után másodszor nyert NASCAR Cup Series futamot, megelőzve főnökét, Denny Hamlint. Wallace a 200. körben vette át a vezetést Alex Bowmantől, és már nem is engedte ki azt a futam végéig. We have a new leader at @kansasspeedway and his name is @BubbaWallace! #NASCARPlayoffs // @USA_Network pic.twitter.com/PCt
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) megmagyarázta, hogy miért nem tudták legalább egy körre elengedni a mezőnyt az Olasz Nagydíj végén, és kellett a biztonsági autó mögött befejezni a versenyt. Sokaknál kiverte a biztosítékot az, ahogyan véget ért a vasárnapi Olasz Nagydíj, amelynek utolsó köreiben a biztonsági autó mögött haladt a mezőny, majd
Carlos Alcaraz győzelmével zárult a US Open férfi versenye, a spanyol játékos 6:4, 2:6, 7:6, 6:3-ra győzött Casper Ruud ellen a döntőben. Pete Sampras 1990-es sikere óta a legfiatalabb bajnoka lett a tornának, a történelem valaha volt legfiatalabb világelsője, és méltó utód egy olyan korszak után, melyet majd a „Nagy Hármas” hagy hátra maga után, h
A belgiumi Zolderben folytatódott a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert a szombati naphoz hasonlóan vasárnap is dominált az edzésen, 1:56:874-es idővel a leggyorsabb volt az időmérőn, 0.6 másodpercet vert a másod
Az Acropolis Rally nyolcadik gyorsaságiján esett ki Chris Ingram és Craig Drew. A brit versenyző a WRC2 középmezőnyében volt, amikor egy szakadékba csúsztak és csak hosszú másodpercek után állt meg az autójuk. Egy balos kanyarban csúszott le az útról a Skoda Fabia, és a versenyzők pechjére épp egy komoly meredély szélén haladt az út. A
Will Power egyelőre nem igazán tud örülni bajnoki címének, annyira stresszes volt a szezonzáró laguna secai versenye. Will Power 2014 után második bajnoki címét szerezte meg, miután a Laguna Secában rendezett szezonzárón a harmadik helyen végzett Álex Palou, és Josef Newgarden mögött. “A szezon előtt a feleségem azt mondta nekem, hogy meg fogom dön
Nem viselte meg Max Verstappen lelkét, hogy a tifosi a monzai győzelme után pfujolással fogadta. A Ferrari csapatfőnöke szerint a füttykoncert inkább az FIA-nak szólt
A Pittsburgh Steelers drámai küzdelemben, hosszabbítás után nyert az előző idényben Super Bowl-vesztes Cincinnati Bengals otthonában a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) nyitófordulójának vasárnapi játéknapján.
A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali kifejtette, hogy a sprintversenyek behozatala még csak a kezdet a Forma-1-es hétvégék formátumának megreformálásában. Csakúgy mint idénre, a jövő évre is az a cél, hogy a sprintfutamos hétvégék számát megduplázzák. Idénre ugye ez nem jött össze, Imola, Ausztria és Brazília lett ilyen hétvégének kitűzve.
Nem tudta megállni Toto Wolff és Lewis Hamilton sem, hogy a monzai biztonsági autós befutó kapcsán ne emlegesse fel az őket érő tavalyi abu-dzabi igazságtalanságot.
Charles Leclerc abban reménykedett, hogy a Safety Car fázis után még lesz ideje harcolni az első helyért. A monacói versenyző vezette a futamot, ám Max Verstappen gyorsan felért mögé. Miután Sebastian Vettel autója megadta magát, kezdetét vette a VSC fázis, ami alatt a Ferrari pilótája kereket cserélt. Így a holland került az élre, ám miután
A magyar válogatott irányító, Juhász Ádám júliusban igazolt az Európa-liga-győztes Benficához, s már a szezon elején kiváló formát mutat: kilenc gólt szerzett a Portugál Szuperkupa döntőjében, melyet kétszeri hosszabbítás után, 45–43-ra nyert meg csapatával a Sporting CP ellen.
Hibázott a Ferrari Charles Leclerc korai kerékcseréjével? A versenyző nem így látja, főnöke pedig azt is elmagyarázta, mi volt a fájó oka, hogy erre a lépésre kényszerültek.
Továbbra is bizonytalan Mick Schumacher Ferraris és egyben Forma-1-es jövője. Ha a felek a szakítás mellett döntenek, akkor a Ferrari egy másik juniorja kerülhet a helyére. Több nemzetközi szakportál is foglalkozik a témával, miszerint ki léphet a német helyébe. Eddig az a Antonio Giovinazzi tűnt esélyesnek, aki a Ferrari tartalékpilótája és Monzáb
Íme, a bizonyíték, mennyire bűbájos édesanya Krista. Szalai Ádám párja az Instagramon jelentkezett az első közös képpel a kis Efimia Annával a babakocsiban.
A legrealisztikusabb verzió az volt, hogy a Toyota a NASCAR programja mellé még indít egy IndyCar programot is. Ez most kútba eshet. Annak ellenére, hogy sokáig közel állt ahhoz a Toyota, hogy a Chevrolet és a Honda mellett harmadik IndyCar motorpartnerként csatlakozzon a 2024-ben debütáló új hibrid 2,4 literes, duplaturbós V6-os formulához, a japá
Jobbat érdemelne a Forma–1 a Ferrari csapatfőnöke szerint annál, mint amit az FIA versenyirányítása a monzai futam hajrájában nyújtott. Ő és Red Bull-os kollégája is a szövetséget hibáztatja a biztonsági autós befutó kapcsán.
A kötöttfogásúak 60 kilogrammos kategóriájában Kecskeméti Krisztián könnyed sikerrel mutatkozott be hétfőn a belgrádi birkózó-világbajnokságon, melynek harmadik napján négy magyar lép szőnyegre.
A nemzetközi sajtóorgánumok szerint a Ferrari még akkor sem tud felülkerekedni Max Verstappenen és a Red Bullon, mikor nem hibázik. Az Olasz Nagydíjon Charles Leclerc rajtolt az élről, ám nem kellett sok kör ahhoz, hogy Max Verstappen felérjen mögé. A Scuderia próbálta kivédekezni a támadásokat, ám a gumikezelés és a tempó a 24 éves pilóta
A nemzetközi sajtó tényként kezeli Max Verstappennek, a Red Bull holland versenyzőjének címvédését azok után, hogy a 24 éves pilóta vasárnap a Ferrari hazai futamán, a Monzában rendezett Forma-1-es Olasz Nagydíjon a hetedik helyről rajtolva is győzött, és már 116 pont az előnye az összetettben.
Farkas Balázs megnyerte a 12000 dollár összdíjazású Madeira International fallabda versenyt, a döntőben az első helyen kiemelt portugál, Rui Soarest győzte le.
A kötöttfogásúak 130 kilogrammos kategóriájában szereplő Vitek Dáriusz, valamint a nők 62 kilós kategóriájában érdekelt Szél Anna egyaránt dél-koreai rivális elleni tusgyőzelemmel mutatkozott be hétfőn a belgrádi birkózó-világbajnokságon, melyen Kecskeméti Krisztián (60 kg) technikai tussal elveszítette második mérkőzését.
A Mercedes ugyan többre vágyott, ám George Russell szerint elégedettnek kell lenniük a harmadik hellyel. Hullámzó teljesítményt nyújtanak a csillagosok a szezon második felében. Zandvoortban úgy tűnt, hogy ismét feljebb kapcsoltak, ám Monzában nemigen tudtak mit kezdeni az élmenőkkel. Russell ennek ellenére behozta autóját a harmadik helyre. “Azt m