Valószínűleg egyik filmes premiert sem várták, vártuk annyira idén a velencei filmfesztiválon, mint Olivia Wilde új rendezését Florence Pugh és Harry Styles főszereplésével, a Nincs baj, drágám az év egyik legjobban várt produkciója, és hamarosan nemcsak a filmfesztiválokon, hanem a magyar mozikban is bemutatkozik.
Magyarország nemzetközi összevetésben jól teljesít a klímavédelem területén – jelentette ki Palkovics László technológiai és ipari miniszter kedden, a Portfolio fenntarthatósági konferenciáján Budapesten.
Úgy tűnik, Gisele Bündchen és Tom Brady házassága zátonyra futott: a brazil szupermodell már el is költözött közös otthonukból, és az sem titok, hogy miért döntött így.
Az X-Faktor első válogató adásában a tehetségek mellett sok furcsa alak is feltűnt, köztük egy férfi, aki a mentorok elé olyan saját dallal lépett, aminek a nyelvezete is saját produktum volt. Tarsoly László csak az otthonában fogta fel, hogy – érdekes módon – továbbjutott.
Egészen 2010-ig repültünk vissza az RTL archívumában. Ekkor szerepelt először Istenes Bence a csatorna képernyőjén, méghozzá szintén műsorvezető édesapjával, Istenes Lászlóval A széf című műsorban.
Az Antarktisz úgynevezett „végítélet-gleccsere” – amit a leomlás magas kockázata és a globális tengerszintet durván megnövelő fenyegetése miatt neveztek el így – a következő években egyre jobban olvadni kezdhet. Ez pedig felerősíti az aggodalmakat, hogy esetleg az óceánba zuhan, elképesztő károkat okozva ezzel.
Meghan Markle és Harry herceg Erzsébet királynő platina jubileumi ünnepsége óta nem járt az Egyesült Királyságban, most azonban a hercegi pár visszatért, hogy több jótékonysági szervezethez is ellátogassanak.
Az idei, 10. alkalommal megrendezett Budapest Central European Fashion Weeken nemcsak a tehetséges magyar tervezők, hanem az Ukrán divathéttel kollaborálva, számos ukrán divattervező is bemutathatta új kollekcióját a következő szezonra.
Mindenki besorolható a pacsirták vagy a baglyok csoportjába, attól függően, hogy korán szeret kelni, vagy inkább éjszaka éli életét, legalábbis késő estig.
Szerencsi Éva súlyos betegség következtében vesztette életét, férjével azonban az utolsó pillanatig bíztak a gyógyulásában és abban, hogy végül minden jóra fordul.
Ma ünnepli 45. születésnapját Magyarország első női köztársasági elnöke. A szegedi születésű Novák Katalinról az ünnepélyes alkalomból nem feledkezett meg a Magyar Honvédség, a közösségi oldalukon köszöntötték fel.
A Z generáció stílusbibliája, az Eufória karaktereivel meglehetősen erős hatással bír a trendekre. Az alábbiakban elhoztunk egy olyan divatösszeállítást, amely a segítségedre lehet, ha szeretnéd elsajátítani a stílust.
A kérdés a magas vérnyomásban szenvedőket és a tudományt egyaránt aggasztja: reggel vagy este kell vérnyomáscsökkentőt bevenni? Egy új tanulmány meglepő eredményeket hozott.
Dühöng a rezsiválság, jönnek az emelt számlák, sorra jelentik be az éttermek, vállalkozások, hogy bezárnak vagy éppen csökkentett nyitvatartással dolgoznak. A vendéglátó egységeknek árat kell emelniük, hogy ki tudják termelni a rezsit, illetve, hogy egyáltalán életben maradhassanak.
Istenes Bence nem bírta ki nevetés nélkül, amikor a ValóVilág háttérműsorában, a NekedValóban arról kellett beszélnie, hogy az egyik Villalakó, VV Szandika a keze helyett végül a szájával próbált megfejni egy kecskét.
A divatrajongó hazai sztárok sem hiányoztak az ősz legnagyobb hazai divateseményéről, többek között Sztarenki Dóra, Szabó Kimmel Tamás, Dárdai Blanka, Beton Hofi és a Blahalouisiana énekese, Schoblocher Barbi is részt vett a magyar tervezők 2023-as tavaszi-nyári kollekcióit felvonultató bemutatókon.
Az ország egyik legismertebb, legtehetségesebb és legsármosabb műsorvezetője, Sebestyén Balázs hosszú évek óta boldog házasságban él: a híresség egy gyönyörű nő oldalán találta meg a boldogságot, akivel munkahelyük is közös.
Audrey Hepburn tehetséges színésznő, gondoskodó édesanyja és elhivatott humanitárius aktivista volt. Különleges pályafutásra lehetett büszke, ám azt csak kevesen tudják róla, hogy a magánélete már koránt sem volt felhőtlen – ez pedig igaz volt a halálát megelőző napokra is.
Kim Kardashian nem kér elnézést, pláne nem egy bevállalós, határokat feszegető címlapért vagy ruháért. Legújabb fotóján - ami tökéletesen ilyen - hidrogénszőke szemöldökkel és hajjal, valamint letolt nadrággal reprezentálja az amerikai álmot az Interview Magazine borítóján.
A Trónok harca nyolcadik évadának számos bakija után ezúttal a Sárkányok házának is sikerült produkálnia egy kellemetlen technikai malőrt, amelyet a legszemfülesebb rajongók rögtön ki is szúrtak. Ha még nem láttad a harmadik részt akkor légy óvatos, mert ez a cikk rengeteg spoilert tartalmaz.
Akár több tíz millió forinttal is megkárosíthatta vendégeit egy csaló. A nyirokmasszázst végző nő pár éve celebekkel együttműködve kezdte felfuttatni az üzletét, aminek hatására közel 13 ezer fős követőbázisra tett szert. Így a hitelesnek tűnő tartalmak és ajánlás után rengeteg nő fizetett be több százezer forintot előre utalással több alkalmas bér
Karda Bea barna parókás fotójával ismerkedett az interneten. Nem akarta, hogy felismerjék, azt kereste, akinek tényleg ő kell, nem a híresség. Ötvenkilenc évesen talált rá mostani férjére, azt mondja, a szerelemben a kor nem lehet akadály. Dévényi Tibor sok év együttélés után idén, ahogy ígérte, feleségül veszi szerelmét. Milyen kapcsolatra, milyen
Szerelmén és alig néhány napon múlt a TNT-ből ismert Inti élete. Zuber Krisztián és kedvese, Sáfrány Emese néhány hete Horvátországban nyaraltak, ahonnan szerelmes fotókat is megosztottak közösségi oldalaikon. A vakáció azonban a zenész gyerekkori szívbetegsége miatt könnyen tragédiába is torkollhatott volna.
A GLAMOUR magazin várva várt októberi lapszáma Danis Lídia színésznővel a címlapon már kapható az újságosoknál és a szupermarketekben! A sok remek és exkluzív tartalom mellett természetesen megkapod hozzá a több mint 400 kupont, amivel kedvezményesen töltheted fel a fürdőszobapolcot, a neszesszeredet, a ruhatáradat. Kedvezményesen vehetsz szuper, ú
Kitartóak, bátrak, és vállalják az érzelmeiket. A következő csillagjegyek nem véletlenül tartoznak a legirigyeltebb zodiákusok közé. Önazonos életet élnek, büszkén vállalják döntéseiket, vagy épp olyan, mintha született mázlisták lennének.
Komoly, mélyreható ellenőrzést rendelt el Pintér Sándor belügyminiszter valamennyi háziorvosi rendelőben. Egy, a járási kormányhivatalok által a felnőtt- és házi gyermekorvosoknak írt levelből derült ki, hogy a minisztérium megvizsgálja többek között a rendelők működtetéséhez szükséges szerződéseket, engedélyeket, illetve az ott dolgozók szakmai vé