A jogosítvány óriási mozgásszabadságot jelent, ami sok esetben nem csak a saját, de a családunk életét is megkönnyítheti. Erre soha nem késő rádöbbenni. A Hooligans dobosa, Kiss Endi is 52 évesen határozta el, hogy megtanul vezetni. Nemsokára a volán mögé ülhet.
Steiner Kristóf és párja másodszor is kimondták a boldogító igent, de nem azért, hogy hetedhét országra szóló lagzit csapjanak. Számukra ez meggyőződés, nem divat, sem nem magamutogatás. A pár több száz kilométert utazott, hogy végre érvényt nyerjen a fogadalmuk... ismét.
Fokozni kell a nemzetközi terrorellenes erőfeszítéseket, ez globális feladat, minthogy egyetlen ország sem képes egyedül legyőzni egy ilyen, nemzeteken átívelő fenyegetést – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban.
Az Oroszlán elindulhat a változás útján, és a bolygók is segíteni fogják ebben, míg a Skorpiónak nem árt kicsit taktikáznia a hétvége előtt, hogy minden rendben menjen.
MC Hawer egy év után májusban szakított párjával, ám a kapcsolatukról és a szétválás okairól az exe miatt mindeddig nem beszélt. Most azonban úgy döntött, őszintén elmondja, miket élt át Zsuzsanna mellett, aki miatt – mint állítja – a szakítás óta is félelemben telnek a napjai.
Négy éve alkotnak egy párt, de olyan töretlen és kiegyensúlyozott a kapcsolatuk, hogy úgy tűnhet, mintha Palvin Barbara és Dylan Sprouse mindig is összetartozott volna. Apropó, összetartozás: szerelmüket és hihetetlenül jól működő szövetségüket egy mesés, páros ékszerrel tették még szebbé.
Kormányzati támogatást tart szükségesnek Hódmezővásárhely polgármestere amiatt, hogy az energiahordozók drágulása következtében emelkedtek a város kiadásai.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok – a Skorpiónak védenie kell magát, a Nyilas közeledik egy vonzó pasihoz, a Bak a figyelem középpontjába kerülhet. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint.
Amikor kisétálsz a szalonból, minden sarkon a tükröződő kirakatokat keresed, hogy gyönyörködhess a hamvasszőke hajszínedben, és azt kívánod, bárcsak örökre így maradna? Ne aggódj! Ha tudod, hogyan használd helyesen a lila sampont, sokáig megőrizheted a hajszíned hamvasságát.
Erős szavakkal fordult az orosz néphez Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök gyújtó hangú beszédben kelt ki Putyin ellen, miközben arra szólította fel az oroszokat, hogy harcoljanak a rezsim akarata ellen.
Úgy tűnik, a sorozatos megpróbáltatások után Johnny Depp újra sínen van: tönkrement karrierje hamarosan reneszánszát élheti, a legfrissebb információk szerint pedig végre a szerelem is rátalált.
Bár a királyi család legendásan nem adott kiugró fizetéseket, Erzsébet királynő mellett dolgozni még ennek ellenére is komoly kiváltságnak számított. Nem véletlen, hogy a neki dolgozó alkalmazottak ennyire pozitív véleményen vannak a 96 éves korában elhunyt Erzsébet királynőről. Titkára mesélt arról, mi volt a titka, hogy ennyien szerették őt.
Szeptember közepén röppentek fel az első hírek arról, hogy a májusban fiatalon elhunyt médiasztár, Berki Krisztián özvegyére, Mazsira rátalált a szerelem. Sokan megszólják az özvegyet új kiszemeltje miatt. Hogy vajon meddig tart egy gyászidőszak, és mikor tud valaki továbblépni, erről beszélt Fodor Alexandra pszichológus.
Miló Viki egyre elkeseredettebb küzdelmet folytat azzal a légitársasággal, amely miatt rémálommá vált a madridi utazása a nyár közepén. A volt bokszoló közel 1000 eurós kártérítést (400 ezer forint), ezen felül sérelemdíjat követel a társaságtól, egyelőre hiába.
A magyar színésznő jelenleg Dubajban nyaral, az arab város azonban nem nyerte el a tetszését, sőt, a legrémisztőbb helynek nevezte, ahol valaha járt – számolt be a Blikk.
Van, aki tényleg limonádét készít, ha az élet citrommal kínálja: egy budapesti belvárosi étterem a kifizethetetlen rezsiszámlára nagyobb és olcsóbb választékkal reagál. Noha a terv kissé rizikósnak tűnik, az Tilos a Tilos ügyvezetője pozitívan tekint a jövőbe.
Egyszer Szabó Győző fogalmazott úgy: senki nem hitte, hogy létezik férfi és nő között igaz barátság, de ők Szonjával bebizonyították, hogy igen. Annyiszor játszottak párt, hogy sokan azt hiszik, hogy az életben is azok, és most újra együtt forgattak. A híres színésznő lóterapeuta munkájáról is mesélt a Reggeliben.
Ismerős az a helyzet, amikor egy szokatlan környezetben, akár egy buliban vagy koncerten automatikusan valamilyen pótcselekvéssel foglaljuk le magunkat? Ezt sokszor azért tesszük, hogy megkönnyítsük a társas helyzeteket és oldjuk a szorongásunkat. Pedig vannak ennél sokkal jobb módszerek is arra, hogy magabiztosabbnak és lazábbnak érezzük magunkat
Aranyozott zakóban ünnepelte Járai Máté a 100. adását a Reggeliben, és ebből az alkalomból Pásztor Erzsit hívta vendégségbe az adásba. A színművésznő szombaton lesz 86 éves, nemrég került be a Halhatatlanok Társulatába, amire nagyon büszke. A videóból kiderül, hogyan járatta le magát Járai Máté.
Lassan már egy hete tartanak a Mahsza Amini halála kapcsán kirobbant kormányellenes demonstrációk Iránban, egyre több városban tüntetnek a nők jogaiért.
Bear Grylls a híres túlélő bocsánatot kért, amiért „vidámnak” tűnt a királynő temetésén. Medve, valódi nevén Edward Michael Grylls részt vett a Királynő Temetésén a londoni Westminster Abbeyben.
A U.S.N.K rapperei, Nimród és Kund 2018-ban nyerték meg az X-Faktort. A járvány idején eltűntek, de most nagy visszatérést terveznek rajongóik legnagyobb örömére.
Nagyon úgy tűnik, hogy András herceg közel sem ápol jó viszonyt bátyjával, Károllyal, ez pedig a múltban sem volt másképp – még Dianával is hajlandó volt lepaktálni, hogy elérje célját.