Megkezdődött a koronavírus-járvány elleni védekezés során többletfeladatot ellátó egészségügyi dolgozók bérköltségének elszámolása az Országos Kórházi Főigazgatóság koordinálásával (OKFŐ); az erre fordítható uniós forrás 29,4 milliárd forint.
2022 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 563 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 387 800 forint volt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.
G.w.M és Szabyest között nagy botrány alakult ki. A fiatal zenész először a rapper dalait kritizálta, elmondta, nem tetszik neki az, hogy lekezeli a nőket a szövegeiben. Később pedig felfedezte, hogy a hazai adatbázisban nincs nyoma az arany- és platinalemezeknek, amikkel G.w.M sokszor dicsekedett. Most azonban úgy tűnik, pontot tettek a kettejük
Mindössze 48 éves volt a taxis, aki kedden rosszul lett és életét vesztette a Keleti pályaudvar közelében. Most megszólalt néhány szemtanú, akik látták, ahogy a mentősök próbálták újraéleszteni a férfit.
Ritka manapság az olyan hosszan tartó, idilli házasság, mint Balázs Klári és Korda György párosáé. Az énekesnő most elárulta, mit tanácsol a nőknek, hogy nekik is ilyen kapcsolatban lehessen részük.
Vádat emeltek egy fiatal lányokból álló társasággal szemben, ami kiskorúakat dolgoztatott Budapesten prostituáltként, köztük egy 12 éves lányt is - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Idehaza is rendkívül népszerű volt a néhai brit humorista, Benny Hill és showműsora, melynek ikonikus dallamait még azok a fiatalok is ismerhetik, akik talán sosem hallottak még róla. Spanyolországban reneszánszát éli a Hill-kultusz és tévézők ezrei ülnek miatta a képernyő elé.
A hatóságok megadták az engedélyt a hódok kilövésére a Szikrai Holt-Tiszán, az alpári holtág területén, valamint a lakiteleki Tőzegbányánál. Ám a kilött állatok a fazékban végzik.
Ritkaság, hogy egy jazzt és progresszív rockot ötvöző anyag manapság ilyen szintű érdeklődést generáljon a fiatal generáció körében is, az évfordulós Mandoki Soulmates csapatának mégis sikerült, és elérte az aranylemez státuszt legújabb, magyar nyelvű, hazai és nemzetközi sztárokat felvonultató kiadványával, a 'Magyar Képek'-kel.
A "sorosozás" nem antiszemitizmus - jelentette ki Jair Netanjahu kolumnista, rádiós műsorvezető, izraeli politikai influenszer a Mathias Corvinus Collegium (MCC) nemzetközi médiakonferenciájának második napján, csütörtökön Budapesten.
Magyarország 1,5 százalékos GDP-bővüléssel elkerülheti idén a recessziót, az infláció pedig az év végére ismét egyszámjegyű lehet; 2024-ben már egyensúlyi pályán "kilőhet a magyar gazdaság", a növekedés elérheti a 4 százalékot - nyilatkozta a gazdaságfejlesztési miniszter a Mandiner hetilapnak.
Az már nem titok, hogy az Sztárban sztár idei évadában Papp Szabi, Lékai-Kiss Ramóna és Kökény Attila mellé Marics Peti és Tóth Andi érkezik zsűritagként, az azonban egyelőre még titok volt, hogy kik lesznek a hazai hírességek, akik idén színpadra állnak. Egyet közülük megmutattak a Sztárban sztár Instagram-oldalán.
Az Oscar-, Golden Globe- és Bafta-díjas, részben magyar származású Paul Newman-t mind a mai napig a filmtörténelem egyik legnagyobb hatású alakjaként tartják számon. A kivételes tehetséggel megáldott színészlegenda rengeteg felejthetetlen alakítással lopta be magát a közönség szívébe, játékáról a kritikusok is elismerően beszéltek, sikerét azonban
Hiába rázta le magáról édesapja gyámságának béklyóit, a nyughatatlan világsztár élete nem sokat változott: most is botrányt botrányra halmoz, akárcsak évekkel ezelőtt.