G.w.M. volt felesége nemrég egy sejtelmes megjegyzéssel korbácsolta fel számos rajongó kíváncsiságát: sokan most azt találgatják, randizik-e valakivel a csinos influenszer. A szerelem azonban csak az egyik életterület a sok közül, melyeken Melanie a harmóniára törekszik.
Ellopták Hajdú Péter Instagram-oldalát. A tolvaj jelentkezett is a tévésnél, akit zsarolni kezdett, mondván, visszakapja a 165 ezer követővel rendelkező oldalt, ha fizet neki.
Vérfagyasztó tragédiával zárult egy brit család tavalyi ünneplése: Teresa Hanson a gyanú szerint megölte férjét, Pault, akivel 34 évig voltak házasok: 2 gyermekük és 3 unokájuk is született.
A realitysztár ma ünnepelte a 49. születésnapját, de vidám mulatság helyett inkább duzzogott. Nem történt semmi rossz, csupán az évek múlását viseli nehezen.
A legendás Shakespeare-mű, a Rómeó és Júlia 1968-as filmadaptációjának főszereplői, Olivia Hussey (71) és Leonard Whiting (72) több mint 50 év után kezdtek pereskedésbe a Paramount Pictures filmforgalmazóval a forgatások alatt átélt atrocitások miatt.
Zendaya és Tom Holland, ha közösen mutatkoznak, egyszerűen képtelenek csalódást okozni - persze akkor sem okoznak csalódást, ha külön mutatkoznak. Már akkor eszméletlenül jól mutattak együtt, amikor még kapcsolati státuszukat meg sem erősítették. Mutatjuk a sztárduó legerősebb stíluspillanatait!
Sokak számára nincs nagyobb boldogság az életben, mint amikor egy új taggal bővül a család. Az anyává válás fontos mérföldköve a szülés, és sok nő számára egyre fontosabb, hogy az élmény tökéletes legyen. A magánklinika vonzó lehetőséget kínálhat erre, de hogyan fizessük ki?
Annoni Zita néhány hónapon belül világra hozza második gyermekét, és már azt is tudni lehet, hogy ismét fiúval bővül az egykori modell és Gianni családja. A kismama a második terhességét nehezebben viseli, mint az elsőt.
Vajon mit szólnánk egy olyan meséhez, ahol a legkisebb királyfi felkel egy szép napon, megismerkedik a királylánnyal, egymásba szeretnek, összeházasodnak, aztán élnek, amíg meg nem halnak? Kicsit elégedetlenek lennénk, nem? Hiszen megszoktuk, hogy a boldog vég előtt bonyodalmakkal és nehézségekkel kell megküzdenie a főhősnek, úgy igazi a mese. A ta
A noÁR mozgalom tagjai értetlenül állnak az olyan megnyilvánulások előtt, amelyek szerint ők rátelepszenek a pedagógusok demonstrációjára. Emiatt a szervezet névadója, Molnár Áron nemcsak hogy nem vesz részt a Tudásmenet aktuális fórumán, de – tapasztalva a rosszindulatú kritikákat – társaival átgondolja, mit tehetnek a továbbiakban.
Nehéz szavakat találni arra, amit egy 18 éves magyar snowboardos művelt tegnap az ausztriai Kreischberg síterepén. Rossz módszerrel, a csákányos felvonóba két kézzel kapaszkodva jutott fel egy meredek szakaszra, ahol elesett, majd visszacsúszva számos síelőt letarolt. A helyszínről segítségnyújtás nélkül távozott.
Az egykori manöken évtizedeket letagadhatna a korából, mégsem teszi: Pataki Ági 71 évesen is remek formában van, amit szerinte az egészséges életmódjának köszönhet. A modell tudatosan figyel a teste jelzéseire, és nem elsősorban a hiúsága motiválja.
Megszólalt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a nyilvánosságra került pedagógusértékelési rendszer tervezetével kapcsolatban: véleményük szerint a kiszivárgott elképzelések jól mutatják, hogy a kormány sem a sztrájkkövetelésekben, sem a szakszervezetek és a civil szervezetek által megfogalmazott 9 pontban foglaltakat nem kívánja teljesíteni,
Florence Pugh még nincs 30 éves, de már most a lábai előtt hever a világ. És nem, nem csak annyiról van szó, hogy egy új hollywoodi üdvöske, aki csiszolatlan gyémántként néhány szerepben megcsillogtatta tudását, hanem egy kiforrott tehetség, aki művésznek született és a színészet a zsigereiben van. Pici gyerekkora óta erre a pályára készült és 5 év
Bangó Margitnál egy évvel ezelőtt másodszor újult ki a rák, amit sikeresen legyőzött. Amikor megtudta a diagnózist, feltörtek benne a korábbi emlékek, de nem esett kétségbe, összeszedte minden erejét, és a hit segítségével méltósággal végigcsinálta az operációk sorozatát. A kezelés sikeresnek bizonyult, jelenleg minden eredménye tökéletes, de nem t