Még mindig az a legnagyobb kérdés Harryt és Meghant illetően, hogy vajon részt vesznek-e Károly koronázásán? Nos, a királyi szakértők szerint ha a hercegi pár nem kap meghívót az eseményre, saját rendezvényükkel lopják majd el a reflektorfényt az uralkodótól…
Kétségkívül nehéz éveken vagyunk túl, és sokan már az ideit is temetik. Lapunk arra volt kíváncsi, hogy vajon mi vár ránk 2023-ban, így felkerestük Frabatót, aki elmondta, mit szabad és mit nem szabad csinálni az idén.
Rendkívüli veszteség érte a divatvilágot, amikor Vivienne Westwood december végén 81 éves korában elhunyt. A legendás angol divattervező tiszteletére most összegyűjtöttünk tizenkét vörös szőnyeges megjelenést, amelyek az ő munkásságát dicsérik.
Zongoraművészként bejárta az egész világot, majd az ország legkedveltebb televíziós személyiségévé avanzsált: sziporkázó humorával mindig levette a lábáról hálás közönségét, de műsorvezetőként, sőt színészként is halmozta a sikereket - Antal Imre fájdalmasan korán, 72 évesen hunyt el, és bár művészetét mindenki ismerte és imádta, magánéletének egye
A Magyar Posta Zrt. az önkormányzatokkal kötött megállapodások alapján 32 településen 45 posta szüneteltetését oldja fel, az érintett postahelyek január 2-án újra kinyithattak.
Emberkereskedelmi ügyben tervezett elfogásokról szivárogtatott ki információt egy volt rendőrségi alkalmazott 2021 májusában, a gyanúsított ellen vádat emeltek.
Az ukrán védelmi erők szilveszterkor megtámadták az orosz katonák egyik bázisát a Donyeck megyei Makijivka településen, a célzott csapásban mintegy négyszáz orosz katona meghalt és háromszáz megsebesült - közölte hétfőn az ukrán fegyveres erők stratégiai kommunikációs osztálya a Telegrammon.
Egy ismeretlen tettes Csetényben egy parkoló autóbusz ajtaját kinyitotta, majd a benne lévő indítókulccsal elindította a járművet és az árokba tolatott vele.
December elején debütált minden idők egyik legkülönlegesebb magyar romantikus-misztikus filmje, az Átjáróház. A film egyik főszereplőjével, Rujder Viviennel beszélgettünk. Kezdd az évet ezzel a filmmel, irány a mozi!
Idén is folytatódott Csalár Bence divatújságíró és divatszakértő együttműködése a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatallal. Ennek az együttműködésnek a keretén belül ismét lehetőség nyílt arra, hogy egy újabb kreatív csapattal látogasson el a Tunis Fashion Weekre, és ott bemutathassa kollekcióját. Izgalmas, felejthetetlen látvány következik!
Emily Cooper számára talán nem Alfie az igazi, de a brit titkos ügynökről szóló filmek producere egyértelműen a #TeamLucienLaviscount csapatának tagja.
Új év, új sorozatok! A Netflix januárban sem hagyja ám, hogy unatkozzunk: kapunk várva várt folytatásokat, új szériák veszik kezdetüket, amiket kár lenne kihagyni, na meg persze új filmeket, amiket ezelőtt soha nem láttunk.
Az amerikai televíziózás történetének egyik legsikeresebb színésze jószerivel élete utolsó percéig forgatott. Hatalmas elégtételt jelentett számára, hogy élete utolsó éveiben ismét magára ölthette a Dallas című tévésorozat legendás Jockey Ewingjának kalapját és öltönyét, de a forgatások már hatalmas erőfeszítéseket követeltek a világsztártól: Larry
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
A sebhelyesarcú és a Batman visszatér sztárja hatalmas ajándékot kapott az élettől a kilencvenes évek hajnalán: ekkor érkezett meg életébe rajongásig imádott lánya, Claudia, akire annak ellenére is mérhetetlenül büszke, hogy csak ritkán jelennek meg együtt a publikum előtt.
Másodszor mondta ki a boldogító igent Lakatos Yvette, méghozzá ugyanannak a pasinak. A Megasztár 5. szériájának felfedezettje megmutatta a nagy nap pillanatait.
Találkoztunk már elítélt vagy börtönviselt személlyel? Többel is, mint gondoljuk. Két érintett mesélt nekünk arról, hogyan élnek ma a börtönökben – azok is, akiket csupán belerántottak.
A Wine Intelligence borkutató cég a borivókat különböző típusokra osztja. Ezek főként abban különböznek, hogy hol, miért és milyen bort isznak. Ön melyik típusnak felel meg leginkább?
Egyre divatosabb az ejakulációmentes orgazmus. Számtalan előnye miatt sok férfi dönt úgy, hogy elsajátítja ezt. Bár a nők számára is extra gyönyört hozhat ez, mégis sok férfi számol be arról, hogy nem fogadja el a partnere, ha elmarad a tüzijáték látványos része. Nézzük, mit gondolnak ilyenkor a nők!
Tücsi összegezte az elmúlt egy évet az Instagram-oldalán. A bejegyzésében azt írta, hogy sokszor kívülállónak érzi magát a saját életében. Az influenszer anyuka őszintén vallott arról, hogy néha a sírás kerülgeti a jelenlegi életükkel kapcsolatban.
Zámbó Jimmy fia nehezen tudta feldolgozni édesapja hirtelen jött sikereit, és az azzal járó fényűzést. Az akkoriban züllött életet élő kamasz az atyai szigornak köszönhetően került ki az alvilági életből.