Új sorozatot indított a Blikk a brit királyi családnak három éve hátat fordító Harry herceg könyve, a Spare (Tartalék) alapján. A második részben a két herceg kapcsolatáról írunk.
Sokat hallhattunk már arról, mennyi ember hal meg világszerte szív- és érrendszeri betegségek, valamint rákos megbetegedések miatt. Az viszont ritkábban kerül szóba, hogy ilyen esetekben hányszor állt mögötte egy olyan plusz tényező is, amelyet a legtöbben elkerülhetnénk: az elhízás. Ez ugyanis a vezető halálozási ok világszerte, és bár igaz, hogy
Az EU-s szankciók arra kényszerítik Oroszországot, hogy Kínában értékesítse az energiahordozóit: a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok újra a csúcson vannak.
Tudtad, hogy a hat főszereplőből négynek született gyermeke? Vagy hogy a Janice-t alakító színésznőnek két bombázó lánya van? Megmutatjuk, hogy néznek ki ők!
Nagy István agrárminiszter szerint az infláció csökkenésével búcsúzhatunk majd el az ársapkáktól. Hozzétette, hogy az ársapka nem egy piaci, hanem szociális intézkedés.
Több mint két évvel a The Mandalorian drámai 2. évadának fináléja után a Disney végre a közönség elé tárta a 3. évad új előzetesét, amely március 1-től debütál a Disney+ csatornáján.
Kihagyja a davosi világgazdasági fórumot a magyar származású üzletember, Soros György, viszont a magyar külügy- és külgazdasági miniszter, Szijjártó Péter már meg is érkezett a svájci üdülőhelyre.
Neked is meggyűlt már a bajod a kontúrozással, nem sikerült tökéletesen elmosni a vonalakat, vagy éppen leszedted vele az alsó alapozó réteget? Hailey Bieber és Kendall Jenner sminkese elárulja, hogyan varázsolj ragyogó bőrt úgy, hogy a sminked láthatatlan legyen.
A szerelem csodákra képes - szokták mondani. Akár még tűzbe is megy a férfi az imádott nő kedvéért, sőt: egyesek a sörről vagy édességről is hajlandók lemondani.
Egy emberként rázta meg a világot a szomorú hír, miszerint 95 éves korában örökre lehunyta a szemét az 50-es, 60-as évek ikonikus olasz színésznője és szexszimbóluma, Gina Lollobrigida. A felejthetetlen dívába férfiak milliói voltak szerelmesek, ő pedig nagy élvezettel válogatott a sármosabbnál sármosabb udvarlók között.
1920 január 16-án vezették be a szigorú alkoholellenes törvényt az Amerikai Egyesült Államokban. Azt elmúlt 100 év alatt sokat változott a világ, de vannak helyek, ahol még ma is szigorúan figyelik és korlátozzák az alkoholfogyasztást. Tudja, mely országokban nem nyúlhat a borosüveg után? És hogy Bolíviában a házas nőknek csak 1 pohár ital jár, míg
Szerelmek jönnek és mennek, amit a hollywoodi sztárok tudnak a legjobban alátámasztani, és amennyi pár jön össze, majd megy szét nem meglepő, hogy egy-két híres szerelmesről már el is feledkeztünk.
Borbély Alexandra két gyönyörű kislány büszke édesanyja, az ikerbabák fotóitól pedig minden egyes alkalommal elolvadunk. Alexandra életében most első a gyermeknevelés, de addig sem kell búcsút vennünk tőle, ugyanis hamarosan újra láthatjuk a képernyőn!
2023-ban legalább 15 százalékkal emelkedik a szakképzésben oktatók fizetése, ám az ördög a részletekben rejlik: ebből öt százalékot differenciáltan, teljesítményértékelés után kapnak meg az oktatók.
A haderő személyi állományának megújítása érdekében – a kedden megjelent kormányrendelet szerint – a több évtizedes katonai szolgálat kiemelten méltányos elismerése mellett utat nyit egy fiatal parancsnoki generáció felemelkedéséhez.
Busás összeget kell fizetnie a sokak által kedvelt sorozat alkotóinak, ugyanis rövid ideig mutattak egy férfit, aki nem egyezett bele abba, hogy felvétel készüljön róla.
Ariana már a császári családba való beházasodása előtt is megállta a helyét a saját lábán, köszönhetően annak, hogy nem csupán szexi külsővel áldotta őt meg a sors, hanem ésszel is.
Károly király koronázására Harry herceget és családját is várják, de az uralkodóház egy közeli barátja szerint előfordulhat, hogy ők nem teszik tiszteletüket az eseményen. A jövő még rejtély, de egy biztos: Harry herceg és Károly király kapcsolata válaszúthoz érkezett.
Különleges helyet foglal el Lékai-Kiss Ramóna szívében a Tv2 vadonatúj, Hazatalálsz című napi sorozata, ugyanis rendkívül összetett karakter megformálására kérték fel – többek között erről, a szerephez való viszonyáról, a forgatáson szerzett élményeiről, valamint az idei terveiről beszélgettünk vele.
Hamarosan érkezik a Szexoktatás negyedik évada, azonban a Netflix saját gyártású brit sorozatának szereplőgárdájában úgy tűnik, jelentős változásokra számíthatunk. Négy karakterről ugyanis már biztosan tudjuk, hogy nem térnek vissza a folytatásban.
Elvis Presley ikonikus memphisi kastélya, a Graceland birtok a Presley család tulajdonában marad Lisa Marie Presley, a rock and roll királyának egyetlen gyermekének halála után is.