Több sztár, köztük Collin Farrell, Brendan Gleeson, Jamie Lee Curtis és Michelle Pfeiffer is bejelentette, hogy elkapta a koronavírust a Golden Globe-on.
Nem árulunk el azzal titkot, hogy a sport az egészséges életmód egyik szerves része, aminek rengeteg jótékony hatása van. Fizikailag és szellemileg is felfrissít bennünket, javítja az állóképességünket és a segítségével sokkal pozitívabban látjuk a világot. Manapság már többszázféle mozgásforma közül választhatunk: most nézzük meg, hogy a csillagje
Sokat hallhatunk Vilmos herceg és Katalin hercegné privilegizált életmódjáról, és feltételezhetjük, hogy otthonaikban egy egész személyzet felelős azért, hogy a lehető legkényelmesebben teljenek a mindennapjaik. De vajon attól még ők is szoktak főzni például?
Már alig vártuk a napot, hogy kiderüljön, milyen újdonságokkal jelentkezik a Netflix, és most a várakozásnak ezennel vége. Kiderült, hogy 2023 legjobban várt filmjei és sorozatai mikor érkeznek a szolgáltatóhoz!
Szombaton 10 órától írnak központi középfokú felvételi vizsgát a 9. évfolyamra, a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a Belügyminisztérium által meghirdetett Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok - tudatta az Oktatási Hivatal szerdán a honlapján.
Az amerikai geológiai kutatóintézet szerint 6,1 erősségű földrengés rázta meg szerdán Indonézia Szulavézi szigetének északi és középső részét, valamint a Maluku-szigetek északi részét. Az indonéziai meteorológiai, klímaügyi és geofizikai hivatala nem adott ki cunamiriasztást.
Azt hinnénk, hogy Miley Cyrus és Liam Hemsworth egykori házasságát illetően már nincs új a nap alatt, de még mindig esnek ki csontvázak a szekrényből. Futótűzként terjedt el egy pletyka, miszerint az énekesnő megcsalás áldozata lett, méghozzá nem is egyszer.
Az 1990-ben bemutatott szerelmi melodrámát ma is megkönnyezi a nézők többsége, így hát jogosan merülhet fel a kérdés: mi szükség egy újrafeldolgozásra? A feladatnak egyébként Channing Tatum veselkedhet neki.
Áradásokat okozhat a következő napokban lehulló nagy mennyiségű csapadék, a Bodrogon például a másodfokú árvízvédelmi készültségi szint közelébe emelkedhetnek a vízállások - figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden közösségi oldalán.
Cary Grant, Hollywood történetének egyik legnépszerűbb és legnagyobb hatású sztárja, a nők bálványa, Alfred Hitchcock egyik rajongott fétisszínésze módfelett izgalmas magánélettel büszkélkedhetett.
A Cápák között műsorában azonnal levette a lábukról a befektetőket, akik közül többen is megajánlották neki a 200 milliós befektetést, igaz, a kínált 10 százalék helyett 20 százalékért cserébe. Pachert Balázs végül nem fogadta el az ajánlatokat, de nem féltjük. Ez a fiú szó szerint a semmiből, a gimnázium mellett építette fel a sneaker-birodalmát,
Gyulai Viki 43 évesen jelentette be, hogy második gyermekét várja. Az énekesnő a Borsnak őszintén beszélt érzéseiről, félelmeiről és arról is, hogy azon izgul, készen lesznek-e mindennel a kicsi érkezése előtt.
Hetek óta arról pletykálnak, hogy szakított egymással Dudás Miklós és Szigligeti Ivett. A pár most pontot tett a találgatások végére, és tisztázták, mi a helyzet velük.