2023. október 23. hétfő

okt. 23
0:00
Döbbenet a Sztárban sztár leszek! műsorában: az elsők között volt, mégis ő lett a negyedik élő show kiesője (Glamour)
A Sztárban sztár leszek! negyedik élő adása rengeteg váratlan fordulatot hozott, amire sem a zsűri, sem a nézők, a versenyzők pedig végképp nem számítottak. Többen voltak, akikről az előző adások alapján úgy tűnt, hogy teljes erőbedobással menetelnek előre, míg más, eddig gyengébben teljesítő énekesek újjászületett főnixként emelkedtek a magasba.
okt. 23
0:12
Hazugságvizsgálóra kötve szólalt meg az időutazó: ekkor találkozunk az idegenekkel (BorsOnline)
Ettől még hátborzongatóbbá váltak a jóslatok.
okt. 23
0:12
Egyértelmű bizonyíték: lencsevégre kapták a Loch Ness-i szörnyet (Life)
John Howie a skóciai Loch Ness közelében sétált, amikor valami nagyon furcsát vett észre a vízben, gyorsan előkapta a fényképezőgépét és megörökítette. A képeket átküldte a Loch Ness-i Központnak, akit teljesen ledöbbentek a fotók láttán.
okt. 23
0:12
Terroristák rakétával lőtték az amerikai katonákat, halott is van (AC News)
A légicsapások az aleppói és damaszkuszi repülőteret is érték, a támadásban egy ember meghalt, egy pedig megsebesült.
okt. 23
0:16
Pápai Joci akkorát bakizott, hogy még Majka is kinevette (BorsOnline)
Megbotlott Pápai Joci nyelve.
okt. 23
0:16
Izrael mecsetet bombázott, megölt 5 palesztin terroristát (AC News)
A terrorista csoport gránátokkal és fegyverekkel vasárnap véres leszámolásra készült, ezúttal egy ciszjordániai izraeli telep ellen.
okt. 23
0:20
Király Linda: "Engem most csak Andris érdekel" – Táncpartnere lebuktatta az énekesnőt (BorsOnline)
Jégkirálynővé lényegült Király Linda a Dwts színpadán.
okt. 23
0:24
"Maradj csendben!" – Majka csúnyán ráförmedt Tóth Gabira, megfagyott a levegő a stúdióban (BorsOnline)
Majkának nagyon elege lett Tóth Gabi viselkedéséből.
okt. 23
0:28
Ki hitte, hogy ennyire beszédes a ruhája? Elárulta titkát Horváth Éva (BorsOnline)
Kiderült, miről árulkodhat a csinos sztáranyuka öltözéke.
okt. 23
0:32
Betöréshez riasztották a rendőröket: döbbenetes, mi derült ki a helyszínen (BorsOnline)
A hatóságok vizsgálatot indítottak az eset kapcsán.
okt. 23
0:36
Apró bikiniben pózolt az 58 éves sztáranyuka, Elizabeth Hurley teste maga a tökély (BorsOnline)
Elizabeth Hurley mesésen néz ki fürdőruhában.
okt. 23
0:40
Hoppá: Majka élő adásban kért elnézést, belátta, hogy hibázott (BorsOnline)
Majka rájött a hibájára.
okt. 23
0:44
Teljes sokk: ő esett ki a Sztárban Sztár leszek!-ből, a csaknem maximális pontszám sem volt elég a továbbjutáshoz (BorsOnline)
Jövő héten már csak 10 versenyző folytatja.
okt. 23
0:48
Csókcsata: lesifotó buktatta le Marsi Anikót – Olyanok a férjével, mint a szerelmes tinik (BorsOnline)
Marsi Anikó és a szerelme között izzott a levegő.
okt. 23
3:12
"Hirtelen egy horrorfilmben éreztük magunkat" – Urnatemetőt talált a frissen kibérelt házában a család (BorsOnline)
Halálra rémült a család a házban talált halottaktól.
okt. 23
3:24
Van, akiről nem is sejtettük: sztárok, akik már dédszülők (Joy)
Persze mindenkinek a sajátja a legnagyobb sztár, de a hírességek között is akad jó pár szépkorú dédi.
okt. 23
4:18
Világsztár sétált be a kisboltba, az eladó nem hitt a szemének (hirado.hu)
Kiderült, hogy Nicolas Cage-nél senki sem hasonlít jobban Nicolas Cage-re.
okt. 23
4:24
Matthew McConaughey apja pontosan megjósolta a fiának, hogyan fog meghalni (Femcafe)
A hollywoodi filmcsillag nemcsak egy hihetetlenül intim, de egyben kísérteties történetét mesélt az apjáról.
okt. 23
4:48
Tízezer forintot fizettem a taxisnak, ezek után pedig még meg is lopott: így került súlyos pénzekbe egy budapesti hazautazás (Promotions)
Futhatok a pénzem után, de mindenki csak mossa a kezeit.
okt. 23
5:12
"Ha valaki erre képes, rácsok mögött kell maradnia" - megszólalt a magyar nővel végző kannibál barátja (Ripost)
A magyar nőt is feldaraboló kannibálról filmet készítettek.
okt. 23
5:18
Heti horoszkóp 2023. október 23-29.: Részleges holdfogyatkozás (Life)
Nagyon szépen kezdődik a hét, és sajnos most annál problémásabban végződhet. A Bika telihold részleges holdfogyatkozással párosul, ami sok vitát, ellentétet generálhat. Most különösen fontos, hogy mindenre a lehető leghiggadtabban reagáljunk. Amint elmúlnak a viharfelhők ismét kitisztul az ég...
okt. 23
5:18
Géza a titkos harmadik neve Hollywood egyik legnagyobb sztárjának, nem erre a színészre számítottál (Promotions)
Mindenben van egy kis magyar, nemde?
okt. 23
5:20
Britney Spears: "Lehet, hogy néhányan megsértődnek, de ez egyfajta lezárás is" (Life)
Ahogy írtunk róla, kedden jelenik meg Britney Spears életrajzi könyve, a The Woman In Me (A bennem élő nő), amelyben több korábbi kapcsolatáról is ír. A popdíva arról beszélt, hogy nem akart senkit megbántani a memoárjával, ráadásul a közelmúlt történéseit sem dolgozta fel benne.
okt. 23
5:42
Azahriah szeretője Hollandiába menekült (Habostorta)
Azahriah egykori szeretője – akit a Szolnoki Palacsintafesztiválon a backstage-ben tett magáévá – Hollandiába költözött, mert annyi támadást kapott.
okt. 23
5:42
Mit is ünneplünk pontosan október 23-án? (Ripost)
Ezt érdemes tudni az október 23-ai megemlékezésről
okt. 23
5:48
Ezek a legjobb magyar városok egy amerikai diák szerint, nem ezekre gondoltál volna (Promotions)
Mindig örömteli olyan kis érdekességeket nézni, amelyekben hazánk kerül terítékre egy külföldi szemüvegén át.
okt. 23
6:06
Krausz Gábor tiszta vizet öntött a pohárba az állítólagos viszonyával kapcsolatban (ATV)
A rajongók már a Dancing with the Stars indulása óta imádják Krausz Gábor és Mikes Anna párosát, sőt, sokan már össze is boronálték őket, amire időnként maga Mikes Anna is rásegít egy kicsit. A sztárséf azonban most tiszta vizet öntött a pohárba.
okt. 23
6:09
Sírva jelentkezett be Ördög Nóra: szomorú tragédia hírét osztotta meg (Metropol)
Mélyen megrázta a szomorú esemény.
okt. 23
6:12
"Reméljük, megkapja a méltó büntetését" – Ételosztásra menet gázolták halálra Gizikét (BorsOnline)
Az idős asszonyt százak siratják.
okt. 23
6:18
Napi horoszkóp 2023. október 23.: az Oroszlán formában lesz, a Skorpió jókedvű (Life)
Az Ikrek maradjon ki a felesleges vitákból, a Nyilas újratervezi a napját. Napi horoszkóp következik a hétfői ünnepnapra.
okt. 23
6:18
Iszonyatosan óriási baki Terence Hill és Bud Spencer legjobb filmjében, tuti, nem szúrtad még ki (Promotions)
Ilyen apró kis részletek tuti, hogy elkerülték a figyelmedet.
okt. 23
6:30
Őrjöng Hamilton és Leclerc, kizárták őket az austini versenyből (AC News)
Az FIA a döntést két órával a verseny után hozta a Mercedes és a Ferrari padlólemezének túlzott kopása miatt.
okt. 23
6:42
Nagy a szerelem Szomjas Jennifer és barátnője között (Habostorta)
Lady Szomjas érzelmes videót tett közzé annak apropóján, hogy szerelmével egy éve alkotnak egy párt.Szomjas Jennifer, más néven Lady Szomjas néhány
okt. 23
6:42
Brutális fordulatot vesz az időjárás, ebben nem lesz köszönet (BorsOnline)
Mutatjuk milyen idő vár ránk a nemzeti ünnepünket követően.
okt. 23
6:48
Tisztelet 1956 mártírjainak! (Blikk)
1956. október 23 –án a magyar nép úgy döntött, hogy lerázza a diktatúrát, szembeszáll az idegen megszállókkal és szabad, független nemzetként éli tovább az életét. Húsz napig tartott a véres küzdelem, hősöket teremtve, a magyarság iránt örök elismerést és tiszteletet ébresztve.
okt. 23
6:48
Felmérgesítően nehéz kvíz: 10/10 akkor is lehetetlen (Promotions)
Nagy kihívás előtt állsz ebben a játékban.
okt. 23
7:06
Megszólalt Győrfi Pál: szabálytalanul közlekedett egy huszonéves, elhunyt a vétlen sofőr (Ripost)
Épp horgászni ment.
okt. 23
7:12
Bizarr "eltűnés" Fóton: hihetetlen, hol találták meg az eltűnt férfit (Ripost)
Nyoma veszett egy férfinek, szomszédai segítséget hívtak.
okt. 23
7:12
Mit ünneplünk október 23-án? (BorsOnline)
.
okt. 23
7:14
Döbbenet: Tóth Andi újra együtt a volt partnerével, fotóval jelentette be a nagy hírt (BorsOnline)
Tóth Andi mindenkit meglepett a bejelentésével.
okt. 23
7:15
III. Károly kész a békülésre –, de Harry hercegnek kell először lépnie (Metropol)
Hajlandó új esélyt adni a sussexi hercegi párnak.
okt. 23
7:18
Barátságból szerelem: "Testvérként nőttünk fel, végül ő lett a feleségem" (Glamour)
Azt a pszichológusok, és az emberi lélek rejtelmeit kutató írók többsége is elveti, hogy nő és férfi között létezhet romantikus vonzalom nélkül igazi barátság. Viszont a szerelem és a barátság mindennél jobb kombináció a párkapcsolatban.
okt. 23
7:18
A legféltettebb gondolatainkat árulhatja el a testbeszédünk (Life)
Látás, ízlelés, tapintás, hallás, szaglás persze az intuíció. Bizonyára rád is hat, ha megérzed az utcán a veled szembe jövő járókelő parfümjének illatát. Legfőképpen akkor, ha ez az illat kellemes. Vagy az is feltűnik, ha a környezetedben megszólal valaki és nagyon nyugtató a beszédhangja. Az is lehet, hogy valaki megérint. Azt is könnyen észreves
okt. 23
7:18
Megszólalt a táncos a Dancing with the Stars botrányával kapcsolatban: ez gondolja a történtekről valójában (Promotions)
Úgy érezte tiszta vizet kell öntenie a pohárba.
okt. 23
7:42
Napi bölcsesség – F. Scott Fitzgerald és a kocavezető (Blikk)
Az irodalomtörténet szerint a 20. század egyik legjelesebb modernista regény- és novellaírója volt, főképpen témái miatt: a törekvés, a szerelem, a veszteség, az élet elkerülhetetlen változásai foglalkoztatták. Stílusa világos, színes és szellemes, szinte túlzott lelkiismerettel javította, írta újra munkáit. Lássuk, mit gondolt a gyengécske autóvez
okt. 23
7:42
Tóth Gabiék válása megkezdődik (Habostorta)
A kezdeti adok-kapok után tükörsima lehet a válás Tóth Gabié és Krausz Gábor között, és akár néhány héten belül kimondhatja a bíróság: immár
okt. 23
7:42
"Gyönyörű kisfiatok van" – Puskás-Dallos Bogiék családi fotói kiakasztották a cukiságmérőt (Ripost)
Mindenki elolvadt a cuki fotóktól.
okt. 23
7:42
Rákosnak hazudta magát egy 19 éves influenszer, hogy pénzt csikarjon ki a jószívű emberekből (BorsOnline)
Rengetegen bedőltek neki.
okt. 23
7:48
Lehetetlen lesz kitalálni, hogyan öltözzünk a héten - Ettől szeszélyesebb már nem is lehetne az időjárás (Life)
A héten folytatódik az enyhe, de változékony őszi időjárás. Szerdán és pénteken több helyen is előfordulhat eső, a szél pedig többnyire élénk, olykor viharos lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
okt. 23
7:48
Azonnali közleményt adtak ki a meteorológusok, kora reggel tudatták a lakossággal (Promotions)
Hétfőre adtak ki közleményt a meteorológusok.

Keresés