Az egész világot sokkolta a Jóbarátok sztárjának, Matthew Perrynek hirtelen érkezett halálhíre, és az amerikai világsztárok sorra osztják meg szívszorító történeteiket a színésszel kapcsolatban. Adele-t annyira mélyen érintették a hírek, hogy tegnap egy időre le is állította Las Vegas-i koncertjét.
A 27 éves brit sztár, aki a Vogue Australia novemberi számának címlapján díszeleg, elárulta, hogy középiskolás korában azt mondták neki, hogy ne is álmodjon arról, hogy színész lesz.
Eric Saadét akkor ismerte meg a világ, amikor hazáját, Svédországot képviselte a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon – azóta eltelt 12 év, és bizony a svédek imádott sztárja is jócskán megváltozott.
Matthew Perry amerikai-kanadai színészt Chandler Bing-szerepe tette világszerte ismertté. Az 54 évesen meghalt ikon a leghumorosabb karaktert alakította a világ egyik legviccesebb, egyben legsikeresebb sorozatában. Cikkünkben azokra a Jóbarátok-jelenetekre emlékezünk, amelyeket Matthew Perry alakításának hála soha, de soha nem felejtünk. Nyugodjon
Előfordulhat bárkivel, hogy olykor pénzzavarba kerül. Ha a barátainknál, szeretteinknél tapasztalunk ilyet és szóvá tesszük, az - ha a legnagyobb jóindulat is van bennünk - bántó lehet, ugyanis azt sugallhatjuk, hogy nem bánik jól a pénzzel. Szakértők elárulták, hogy támogassuk ilyenkor az anyagi gondokkal küszködő barátunkat, ismerősünket.
Dráma a Dancing with the Starsban, újabb álompár szakított, Kulcsár Edina külseje teljesen megváltozott, gyermekáldás a királyi családban – ezek a hírek érdekelték a leginkább a héten az olvasóinkat.
A világ legmagasabb épületénél kétszer nagyobb aszteroida kerül jövő héten Föld körüli pályára. Átmérője akkora, mintha két Burdzs Kalifát tennénk egymásra.
Gwyneth Paltrow közösségi oldalán mesélte el, hogyan ismerkedett meg a most elhunyt egykori szerelmével, Matthew Perryvel, és miként bontakozott ki kapcsolatuk a korai időkben.
Nem bírta abbahagyni a sírást Király Linda a Dancing with the Stars színpadán. Szombat este a produkciójuk közben felkavarodtak benne az emlékek. Az énekesnő azoknak ajánlotta táncát, akik harcosok, akik minden pofon után képesek felállni. Neki is sikerült már többször, de van egy fiaskó az életében, ami mindnél fájdalmasabb…
Ez a Sztárban sztár leszek! showműsor negyedik évada, melyben Tóth Gabi mellett Köllő Babett, Majka és Pápai Jocit is ott van a mentorok között. Mi hétről hétre követjük Tóth Gabi öltözékeit, és betekintést kapunk a színpadok mögött dolgozók munkájába is. Kazal Viki styist kalauzol bennünket, így olyan dolgokat tudhatsz meg, amiket máshol biztosan
Bár az alkoholt kis mennyiségben afrodiziákumnak is tartják, egy tanulmány szerint ez csak az igazán kis mennyiségre igaz. A túl sok ivás több szempontból is akadályozhatja szexuális életet: csökkentheti az élvezetet és erekciós problémákat is okoz.