2023. november 24. péntek

nov. 24
11:15
Brutális lett Joaquin Phoenix Napóleon filmje: olyan intim dolgok derülnek ki belőle, amire senki nem számított (Joy)
Tegnap debütált a magyar mozikban a Ridley Scott nevével fémjelzett Napóleon című film, amelyben Joaquin Phoenix és Vanessa Kirby játsszák a főszerepet.
nov. 24
11:15
Kulcsár Edina őszinte vallomást tett a férjéről (Glamour)
Kulcsár Edina és G.w.M. szerelme mindent elsöprőnek bizonyul, annak ellenére, hogy a hangosan dübörgő médiazaj nem könnyítette meg a sztárpár dolgát. Nagyon úgy fest, hogy a szóbeszéd továbbra sem csitul, de most az egykori szépségkirálynő olyan őszinte vallomást tett, amellyel tiszta vizet önt minden egy pletykát reprezentáló pohárba.
nov. 24
11:30
Márki-Zay Péter a közszolgálati tévében: "Én vagyok az egyetlen ellenzéki, aki dicsérni szokta a Fideszt" (Blikk)
A 2022-es választások óta már visszatérő vendég a közszolgálati csatornán Márki-Zay Péter, hódmezővásárhelyi polgármester, aki ellenzéki miniszterelnök jelöltsége után a Mindenki Magyarországa Mozgalmat párttá alakította és most megmérettetik magukat a 2024-es EP-választáson is.
nov. 24
11:39
Súlyos büntetés – Szoboszlait eltiltották az edzéstől (AC News)
A Liverpool magyar klasszisa, Szoboszlai Dominik addig feszegette a határokat, míg megtörtént a baj. Súlyos büntetést szabtak ki rá.
nov. 24
11:45
Azonnali figyelmeztetést adtak ki az Erste Banknál: ezt mindenkinek tudnia kell (Promotions)
Egyre több a pénzügyi csalás, figyelmeztetést adott ki az Erste Bank
nov. 24
12:03
Kiderült, mennyit kapnak a Sztárbox szereplői azért, hogy összeveretik magukat (SzMo)
A magyar sztárok már azért is pénzt kaptak, hogy eljártak az edzésekre. Ezért vállalták sokan a töréseket, zúzódásokat, akár a kiütést is.
nov. 24
12:09
Istenes Bence nagyon készül, hogy elverje Rácz Jenőt a Sztárboxban (AC News)
Az RTL sármos műsorvezetője és a brutális szakács vasárnap esti harca minden bizonnyal sok nézőt leültet a képernyő elé.
nov. 24
12:15
Szívszaggató: Matthew Perry elcserélte volna a Jóbarátokat egy függőségmentes életért (Glamour)
Matthew Perry színészt a Chandler Bing-szerep tette világszerte ismertté. Az 54 évesen elhunyt Hollywoodi ikon a legviccesebb karaktert alakította a világ egyik leghumorosabb, egyben legsikeresebb sorozatában. Bármilyen jól is hangzik ez, a hírnév és a vagyon nem minden, ezt pedig Matthew Parry is pontosan tudta.
nov. 24
12:21
Détár Enikő meglepő titkot árult el a szerelméről: "Azt mondta, ha ő a dobogó harmadik fokán állhat, az neki elég" (Femcafe)
A színésznő az Adom a napom című műsorban beszélt jelenlegi partneréről, Péterről, akivel egy évtizede él boldog párkapcsolatban.
nov. 24
12:27
Mikes Anna megsérült, nem tudják folytatni a versenyt Krausz Gáborral? (Promotions)
Mikes Anna most közölte, hogy megsérült a próbán.
nov. 24
12:30
"Hálás szívvel gondolok Önre" – Meghalt dr. Vörös Péter gyermeksebész, ezernyi kicsi élet megmentője, aki maga nem tudta legyőzni a kórt (Blikk)
Szomorú, tragikus hírt tett közzé weboldalán a Semmelweis Egyetem és közösségi oldalán a Bókay Gyermekklinika. Elhunyt dr. Vörös Péter, köztiszteletben álló gyermeksebész. Akinek a gyermeke beteg volt és valaha Vörös doktor kezelte, tudja, hogy milyen hatalmas és fájó veszteség a doktor elvesztése.
nov. 24
12:39
Hivatalos – Mindjárt keződik a tűzszünet Izrael és a Hamász között (AC News)
Életbe lépett a Katar által közvetített négynapos tűzszünet, mely során túszokat fog cserélni a két ellentétes oldal.
nov. 24
12:51
Kétlányos édesapa lett Pál Dénes: "Én szervezek mindenféle házon kívüli közös programot" (Femcafe)
Pál Dénes igazi lányos apuka – öt éves nagylánya, Panni mellé a napokban megérkezett a családba a legifjabb tag, a kis Emma Sára is. Dénes elárulta, nagyon élvezi, hogy hölgyuralom van otthon, és kiveszi a részét az újszülött körüli mindennapos teendőkből. Azt azonban legalább annyira fontosnak tartja, hogy a nagyobbik gyermek se érezze magát elhan
nov. 24
13:03
Szoboszlai Dominikot felpofozná az apja, ha ezt tenné az aranylábú labdarúgó (Promotions)
Szoboszlai Dominik kamerák előtt mondott elképesztő dolgokat.
nov. 24
13:09
Apja pisztolyával lőtte a felhőket Tamás, a pesti drogos (AC News)
A férfi otthonában a rendőrök illegálisan tartott gépfegyvert, sörétes puskát, pisztolyokat és ezer lőszert találtak.
nov. 24
13:12
Óriási boldogság a luxushotelek királynőjénél: megszületett Paris Hilton kislánya (Blikk)
Megszületett Paris Hilton második gyermeke, és habár eddig semmit sem lehetett tudni a gyermekáldásról, most kiderült a baba neme és neve is.
nov. 24
13:15
Borbély Alexandra megmutatta a legkeményebb oldalát (Glamour)
Borbély Alexandra ismét bebizonyította, hogy kemény fából faragták! Köztudott, hogy a színésznő életében fontos szerepet tölt be a testedzés, most viszont megmutatta, hogy több sportot űz, mint gondolnánk.
nov. 24
13:39
Átalakítja a rezsicsökkentést a kormány (AC News)
Az Európa Tanács javaslatát figyelembe véve a kormány döntése után jócskán spórolni lehet majd a rezsiköltségeken.
nov. 24
13:45
Rendkívüli közlemény jött a Lidl-től, mindenki örülni fog a hírnek karácsony közeledtével (Promotions)
Úgy tűnik nem véletlenül a honi vásárlók kedvence a bolthálózat.
nov. 24
13:51
G.w.M. miatt sírva jelentkezett be Kulcsár Edina a vlogján (SzMo)
Szerinte a rapper viselkedése megváltozott, mióta hazajött a kórházból, minden idejét a haverjaival tölti.
nov. 24
14:09
Mérgező lehet a rosszul mikrózott étel (AC News)
Hasznos tartozéka a konyhának a mikró, de ha nem helyesen használjuk, annak akár súlyos betegség is lehet a vége.
nov. 24
14:15
Csalár Bence: "Nem akarsz majd feleslegesen megvenni mindent, ha ismered önmagad" (Glamour)
Tele a gardrób és mégsem tudsz mit felvenni? Csalár Bence most elárulja, hogyan változtass rajta! Csalár Bence divatszakemberként, divatíróként publikál és turnézik az országban.
nov. 24
14:18
Elbukták a pert: az operatív törzs köteles kiadni a jegyzőkönyveit (Blikk)
A Fővárosi Ítélőtábla november 23-i ítéletében másodfokon a HVG-nek adott igazat a kormánnyal szemben, így a márciusi elsőfokú ítéletet megváltoztatva az operatív törzsnek kötelezően ki kell adnia az üléseikről készült jegyzőkönyvek sokaságát.
nov. 24
14:27
Botrányba fulladt a Rossmann Black Friday-napja, a vásárlók átverve érzik magukat (Promotions)
Egymás után panaszkodnak a Rossmann vásárlói.
nov. 24
14:39
20 ezer eurót semmisített meg az öngyilkos anya és fia (AC News)
Haragban volt az anya és a fia a rokonságukkal, ezért gondoskodtak arról, hogy haláluk után ne hagyjanak rájuk örökséget.
nov. 24
14:51
Görög Zita összeomlott az Árulókban, egy hajszál választotta el a kieséstől (SzMo)
Később azt mondta: nem tudta magát emlékeztetni, hogy ez egy játék. A jelenetet azért nem mindenki érezte őszintének.
nov. 24
15:09
Különös üzenetet kapott a Föld, 16 millió kilométerről kaptunk jelet (Promotions)
16 millió kilométeres távolságból küldött jelent a NASA a Földre.
nov. 24
15:09
Elárasztják Magyarországot az ázsiai fertőző vérszívók (AC News)
Megérkezett Magyarországra a tigrisszúnyog és jól érzi magát.
nov. 24
15:15
Tóth Andi mindent elsöprő örömhírt jelentett be (Glamour)
Nagyon boldog nap a mai Tóth Andi életében, ugyanis új, sőt, soha nem látott ruhákat üdvözölhetett a BACKOFF kínálatában.
nov. 24
15:24
Meggyes Dávid elsírta magát, amikor szóba került Horváth Gréta kisfia: "El kellett, hogy engedjem" (Blikk)
Meggyes Dávid nem bírja magába fojtani az érzelmeit a Párharc ma esti adásában: sírva vall róla, hogy mekkora fájdalom a számára, hogy többet nem láthatja volt felesége, Horváth Gréta kisfiát, akit kapcsolatuk ideje alatt sajátjaként nevelt.
nov. 24
15:45
Képes kvíz: 10/5-tel már igazi császár vagy, 7 jó válasszal pedig kvízdiktátor (Promotions)
Egy igazán izgalmas kvíz azoknak, akik szeretik a kemény kihívásokat.
nov. 24
16:09
Rendőrök dörömböltek Détár Enikő lakásának ajtaján, a fiát keresték (SzMo)
A színésznő Geszti Péter Adom a napom című műsorában beszélt egy korábbi esetről. A rendőrök dörömböltek a lakásának ajtaján, Rékasi Zsigmondot keresték.
nov. 24
16:15
Korda György és Balázs Klári hatalmas durranásra készül, és már nem kell rá sokat várni (Femcafe)
Tudjuk nagyon jól, hogy Korda György illetve Balázs Klári ennyi idősen sem tud lassítani.
nov. 24
16:21
Jenna Ortega nem tér vissza a Sikoly 7-be, és az ok keserédes (Glamour)
Szomorú hír érkezett: Jenna Ortega színésznő nem tér vissza a már hosszú ideje futó, Sikoly horrorfilm-sorozat hetedik részében.
nov. 24
16:33
Kemény lesz, maradandó hó jön és hófehérben úszhat ez az országrész a hétvégén - részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Ilyen időre lehet számítani majd Magyarországon az elkövetkező napokban.
nov. 24
17:09
Szuperszámítógép üzent, Szoboszlaira és a magyar válogatottra brutális dolog várhat a labdarúgó Európa-bajnokságon Németországban (Promotions)
Nem mindennapi gondolatkísérlet látott napvilágot, persze simán megtörténhet.
nov. 24
17:15
Hoppá: Krausz Gábor ezzel a nővel költözött össze, működik is köztük a kémia (Femcafe)
Krausz Gábor most minden idejét ezzel a nővel tölti.
nov. 24
17:15
Ugye te is egy szőrmementes Európában szeretnél élni, ahol nem kínozzák a kisállatokat! (Glamour)
Az Európai Parlament képviselői a "Szőrmementes Európa" európai polgári kezdeményezésről tárgyalnak. Ahogy az egyszer használatos műanyagot, ezt is be lehetne tiltani végre?
nov. 24
17:36
Meghalt Szilágyi Mária (Blikk)
Hetvenegy éves korában csütörtökön elhunyt Szilágyi Mária színházi producer, dramaturg, szerkesztő, kortárs német darabok fordítója, a Kortárs Drámafesztivál alapítója és igazgatója, a Színházi Dramaturgok Céhének tagja.
nov. 24
17:45
Meggyes Dávidnak potyogni kezdtek a könnyei, amikor szóba került Horváth Gréta kisfia (SzMo)
Meggyes Dávid sokáig képtelen volt megszólalni, amikor szóba került a Párharcban Filip.
nov. 24
17:51
Krausz Gábor a TV2 kamerái előtt szólt be Tóth Gabinak, Mikes Annát ölelve: újrakezdené a háborúzást a sztárséf? (Promotions)
Krausz Gábor nem fogta vissza magát mikor a Tóth Gabival töltött időről beszélt, Mikes Anna szemlesütve hallgatta.
nov. 24
18:06
15 év után mondott fel a Nemzeti Színház népszerű színésze (Blikk)
Farkas Dénes közös megegyezéssel távozott a Nemzeti Színházból. A színész 15 év után adta be a felmondását.
nov. 24
18:15
Ez volt Matthew Perry kedvenc Jóbarátok része, pedig szinte meg sem szólalt benne (Glamour)
Matthew Perry számára az a Jóbarátok rész volt az egyik legkedvesebb, amiben szinte meg sem szólalt. Ezért egy pillanatig sem hibáztatnánk, hiszen Jill Goodacre modell oldalán volt szerencséje színészkedni.
nov. 24
18:27
Már el is dőlt, hogy Istenes Bence vagy Rácz Jenő nyeri-e az év csúcsmérkőzését? Szakértő válaszolt a kérdésekre (Promotions)
Nagyon nagy meccs lesz, és százezrek fogják követni a tévéképernyők előtt.
nov. 24
18:30
T. Danny: "Nekem eddig még nem volt barátnőm, most vagyok először szerelmes" (Blikk)
T. Danny jelenleg teljes gőzzel készül a Dancing with the Stars következő adására, ugyanis nem titkolt célja az, hogy megnyerje a műsort. Az ehhez vezető úton pedig végig támogatja párja is, aki élete első szerelme.
nov. 24
18:48
Hatalmas az öröm! Ördög Nóráék nem gondolták, hogy ez lesz belőle (Blikk)
Ördög Nóra és férje, Nánási Pál nagyon hálásak az elismerésért.
nov. 24
19:09
Fresh Viki megmutatta a gyerekeit az őszi napsütésben (SzMo)
A Fresh egykori énekesnője, Gyulai Viki nagyon örül annak, hogy a két gyermeke között több év korkülönbség van.
nov. 24
19:09
Ez lehet a titka a karácsonyi vásár 7000 forintos töltött káposztájának? Utánajártunk mi kerülhet ennyibe egy tál melegételen (Promotions)
Zúgolódnak a kispénzű magyarok, világi rablásnak tartják a túlárazott töltött káposztát.
nov. 24
19:15
Ez történt Matthew Perry halála előtt - az egyik színész merészen őszinte volt (Femcafe)
Matthew Perry egy kétszer Oscar-díjas színésszel futott össze, mielőtt meghalt volna.
nov. 24
19:15
Visszatérnek a nyakkendők, és stílusosabbak, mint valaha! (Glamour)
A kiegészítő, ami nem csak a fiúknak való: ebben a szezonban minden a nyakkendőről szól. Amíg más trendek hozták lázba a divatrajongók figyelmét, ez a kicsi, de annál hatalmasabb kiegészítő elkezdte belopni magát a női divatba. A 2023-as őszi-téli trendeket meghódító kiegészítő szépen csendben átszökött a férfidivatból a női öltözködésbe. Igen, mos

Keresés