A 7 milliárd forint értékű programban 13 ezer köbméter szennyezett iszapot vittek el veszélyeshulladék-kezelőbe. A környéken élők évtizedek óta vártak erre.
Minden egyes nap átlagosan öt vendéglátóipari egység zár be Magyarországon, derül ki a KSH statisztikájából. Egy híradónknak nyilatkozó kávé-kereskedő azt mondta, főként a kisebb, biztonságos háttér nélküli családi vállalkozások hagynak fel a tevékenységükkel. A gasztronómiai tanácsadó ugyanakkor úgy látja: az átgondolt, stratégiával rendelkező vál
Bírsággal sújthatják a vadászokat, ha nem lőnek ki több vaddisznót. Az állomány csökkentésére a rohamosan terjedő afrikai sertéspestis megfékezése érdekében lenne szükség. Itthon nagyjából ötszörös a vaddisznók túl-szaporulata.
2024-ben a nyugdíjkorhatár nem változik, a nyugdíjszámítási szorzó magasabb lesz, az inflációs előrejelzések alapján pedig 6 százalékos nyugdíjemelésre lehet számítani. A jövő évi várakozásokról beszélgettünk Farkas András nyugdíjszakértővel, a Nyugdíjguru alapítójával.
Péntektől az a Kristó Ákos miniszteri biztosként felügyeli az Oszakai Világkiállítás magyar megjelenését, aki eddig is a turizmus területén dolgozott. Fizetése azonos lesz a helyettes államtitkárokéval.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Ádám Zoltán egyetemi oktatót még októberben bocsátották el azonnali hatállyal a Budapesti Corvinus Egyetemről. A volt docens most munkajogi pert indít az egyetem ellen, amit csütörtök este be is nyújtott a Fővárosi Törvényszéknek.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hétfőn találkozik Orbán Viktorral. A Budapestre érkező európai politikus kétoldalú megbeszélést folytat, amelynek témája az Európai Tanács ülésének előkészítése lesz.
Utóbbitól reálértéken több mint tízszázaléknyi, azaz 170-200 milliárd forintnak megfelelő összeget vont el a kormány. Az államadóssági kamatok valószínűleg idén meghaladják a 2000 milliárd forintot.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályának nyomozói tetten értek egy főorvost és egy asszisztenst, akik a kórházban nyújtott egészségügyi ellátásért rendszeresen készpénzt fogadtak el.
1-millió nemzeti konzultációs ívet akar összegyűjteni tiltakozásként az Egységes Diákfront. A szervezet elnökségi tagja azt mondta híradónknak: a cél, hogy megmutassák, sokan tartják fontosabbnak az oktatást, mint a láthatatlan ellenséggel folytatott harcot. Elemzők szerint: a kormány a nemzeti konzultációval elkezdte a választási kampányt a nyári
Idén már nem lesz szülész-nőgyógyászati fekvőbeteg-ellátás a balassagyarmati kórházban. Az intézmény már nyár óta óriási problémákkal küzd, most viszont a vezetés bejelentette, hogy az év hátralévő részére beszüntetik az ellátást.
Az Európai Tanács elnöke hétfőn érkezik, a decemberi EU-csúcsot készíti elő, ugyanakkor nyilván napirenden lesz a budapesti találkozójukon, hogy Orbán Viktor kemény hangú levelet írt Charles Michelnek új Ukrajna-stratégiát sürgetve.
Több mint kétszázmillió forint kárt okoztak azok a hamis órák és játékok, amiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei találtak egy Németország felé igyekvő kamion belsejében. Egy litván honosságú kamion körútját szakították meg a pénzügyőrök Gyulánál, amikor átvizsgálták a rakterét. Görögországból Németországba szállította a különféle gyű
Hétfőn érkezik diplomáciai céllal az európai politikus, hogy enyhítse az Európai Unió és Magyarország között a jogállamisági kérdések miatt növekvő feszültséget, illetve megállapodjon a miniszterelnökkel.
Még mindig nincs mindenhol fűtés a Szent János Centrumkórház Diós árok utcai telephelyének pszichiátriai osztályán. A fűtéssel október óta gondok vannak.
Jövőre, 2024. január 1-től érdemben átalakul a lakástámogatási rendszer. Egy új elem a CSOK Plusz jelenik meg, melyről már sokat hallhattunk, de a részletszabályokat eddig nem ismerhettük. Éjszaka azonban megjelent a tervezet, melyből számos eddig nem ismert feltétel, részletszabály kiderül írja a Bankmonitor.