2023. december 3. vasárnap

dec. 3
0:09
Kiderítettük, hogyan terveznek meg egy-egy kerékpáros útvonalat Budapesten (Infostart)
Az InfoRádió több hallgatói jelzést is kapott arról, hogy a főváros egyes pontjain az újonnan létrejött kerékpárutak miatt több helyen már a járdán parkolnak az autósok. Ennek kapcsán jártunk utána annak, hogy milyen egyeztetések előzik meg a fejlesztéseket.
dec. 3
0:09
Életmentés Tápiószelén: szén-monoxid-mérgezést kapott egy nő (Blikk)
Szén-monoxid mérgezéssel vittek kórházba egy tápiószelei asszonyt. Rendszeresen ellenőriztetik a konvektorokat és volt szénmonoxid riasztójuk is, de az viszont nem jelzett.
dec. 3
0:12
Jótékonysági koncert a Váci Mihály Kulturális Központban (Nyíregyháza)
A Gold Dance Group Táncstúdió táncosai a hazai és nemzetközi versenyek után most jótékonysági előadással készül az ünnepek előtt a Váci Mihály Kulturális Központban. A Szieszta Plusz vendége a főszervező Szanyi Annamária volt.
dec. 3
0:13
A Kaposban leltek rá egy holttestre: speciális mentőszolgálatnak kellett a helyszínre mennie (Blikk)
Szombat délelőtt a Kapos folyóból emeltek ki egy férfi holttestet. A műveletet a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület végezte el.
dec. 3
0:16
Újra rendez Rák Zoltán színművész (Nyíregyháza)
Az előző évadban nagy sikert aratott Maggi és Lillemor mellett idén újabb darabot láthatunk Rák Zoltán rendezésében "Családi Játszmák" címmel. A bemutató december közepén lesz. Az előadás azért is különösen izgalmas a művész számára, mert nemcsak mint rendező, de mint főszereplő is látható benne. Izgalmas újításokkal megtöltött darabot láthatunk ma
dec. 3
0:20
Liftbe ragadt az emberiség? (Nyíregyháza)
Megnyílt az Átutazók Művészeti Egyesület "A liftbe ragadt emberiség" című spirituális kiállítása a Móricz Zsigmond könyvtárban. A 14 kiállító alkotásain az elszigetelődés megszüntetésének és az egység megélésének asszociációi állnak. A Szieszta vendége Mihálka György volt.
dec. 3
0:24
Folytatódnak a különleges szaunaestek (Nyíregyháza)
Viking harcosok sminkjét öltötték magukra a nemzetközileg is elismert hazai szaunamesterek novemberben az Aquarius Élményfürdőben. A különleges szaunaest este 9 órától kezdődött, hajnal 1-ig összesen 9 db szaunaprogramot állítottak össze. Az esemény telt házas volt. Podlovics Lajos és Tanner Dóra a szaunázás világába kalauzolják el a Szieszta Plusz
dec. 3
0:28
Mikulás Futás - Több kategóriában indulhattak a nevezők (Nyíregyháza)
Koncert, ajándékok és jókedv várta a családokat.
dec. 3
0:32
Barna Bianka újra dobogóra állhatott (Nyíregyháza)
Folytatódott a rövidpályás korosztályos bajnokság.
dec. 3
0:36
Új vonalak, sűrűbb járatok: így változik a helyi hálózat és menetrend (Nyíregyháza)
A 2020 nyarán elindult új hálózatot és menetrendet megkedvelték a nyíregyháziak és a helyi buszközlekedést választók. A szolgáltatás minőségét folyamatosan ellenőrzi és fejleszti az önkormányzat, a Volánbusz és a tervező, a Mobilissimus Kft. A Covid utáni időszakban egyre többen választják a közösségi közlekedést, így az elmúlt év tapasztalataira é
dec. 3
0:40
Színházi szilveszter Legénybúcsúval a színpadon, zenés vacsoraesttel a Szindbádban (Nyíregyháza)
Decemberben két premier, komolyzenei standup és sikerdarabok is műsoron a Móricz Zsigmond Színházban
dec. 3
0:44
Tudatos, kétszeres ellenőrzés az ipari park szennyvizeinél (Nyíregyháza)
Magyarországon egyedülálló odafigyelést terveznek a kibocsátási értékeknél a dupla garancia jegyében
dec. 3
0:48
Amiről az utcák mesélnek: 39. sz. Erzsébet királyné cserkészcsapat (Nyíregyháza)
A sorozat egyik szeptemberi számában bemutattuk a Pacsirta utca 27. sz. alatti épületet, amelyben a Jótékony Nőegylet 1868-ban árvaházat létesített. Az árvaházat Ferenc József feleségének halálát követően Erzsébetről nevezték el, mint ahogy a néhai királyné lett a névadója az árvák körében létesített cserkészcsapatnak is.
dec. 3
5:57
Brutális hidegre ébredt az ország, a folytatásban sem lesz köszönet (ATV)
Van, ahol egész nap fagypont alatt marad a hőmérséklet.
dec. 3
6:33
Rengeteg helyen változnak a sebességhatárok - teljes lista (Infostart)
Több tucatnyi helyen érvényes: nem szabad rutinból megválasztani a sebességünket.
dec. 3
7:09
Segélykiáltás a Balatonról: a vadállatok váltották a nyaralókat (Infostart)
Évtizedek óta fennálló problémára hívják fel a figyelmet a Balaton-parti települések – mondta az InfoRádió által megkérdezett agrárszakember, miután civil szervezetek az államtól kérnek segítséget a településekre bemerészkedő nagyvadak miatt.
dec. 3
7:09
Kézi-vb: hátba szúrta a szenegáli nőket az IHF (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
dec. 3
7:09
Mikulásjelmezes futók miatt lezárások lesznek Budapest belvárosában (Telex)
A 2-es villamos csak szakaszosan fog közlekedni.
dec. 3
7:11
Kevés a sofőr, öregek a járművek: ritkítják a trolivonalakat Szegeden (Telex)
A városban a trolik alkotják a közösségi közlekedés gerincét a villamosokkal, nehezebb lesz eljutni a lakótelepekről a városba és vissza.
dec. 3
7:30
Szíria közel van, avagy az érsek-metropolita képes beszámolóra invitál (Nyíregyháza)
Kocsis Fülöp legutóbbi szíriai útjáról tart előadást.
dec. 3
7:33
Sokkal olcsóbb lehetne a gáz, mégsem csökkenti az árat a kormány, ez áll a háttérben (ATV)
A rezsicsökkentés egy politikai termék, így a kormány valószínűleg a jövő évi választások előtt viheti lejjebb az árakat – erről beszélt a ATV Híradónak Holoda Attila. Szerinte akár már most is lehetne csökkenteni, de Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta, hogy december 31-ig nem lesz változás. Balogh József energe
dec. 3
7:33
A kormány nem cáfolja, hogy Orbánhoz ment volna a határon megállított volt ukrán elnök (Telex)
Kovács Zoltán ehelyett inkább az ukrán EU-csatlakozáson merengett.
dec. 3
7:51
Felsírnak az állatvédők, százával lőhetik ki a hódokat Magyarországon (Infostart)
Engedélyezték a vízfolyások mentén károkat okozó, veszélyhelyzetet teremtő elszaporodott eurázsiai hódállomány gyérítését.
dec. 3
8:00
Hatalmas pakkot kapunk: kiderül, bejött-e Orbán Viktor számítása (Menedzsment Fórum)
Tele a naptár, hiszen jövő héten jelenik meg a kiskereskedelem októberi statisztikája, az októberi ipari termelésről szóló statisztika és a novemberi inflációs adat.
dec. 3
8:15
Ma berobbannak a mínuszok, a hóesés sem marad el: mutatjuk, milyen időre számíthat vasárnap (Blikk)
Délután már a mínuszok is megérkeznek.
dec. 3
8:15
Több mint kilencezren érkeztek Ukrajnából szombaton (Demokrata)
A rendőrség 56 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
dec. 3
8:27
"Napirendre kell tűzni a szankcionálás kérdését" - Müller Cecília szűrésről és oltásokról (Infostart)
Növekedjen a népesség egészségben eltöltött életéveinek száma - erről beszélt Müller Cecília országos tiszti főorvos egy lapinterjúban.
dec. 3
8:42
2023.12.03. Üzenet: Kittlingerné Tóth Márta (Gyulatelevízió)
Tartson a kiteljesedés felé az életünk az Úrban!
dec. 3
8:45
Újra hódítanak a romantikus csalások - drága mulatság az interneten vett házasság (ATV)
Tolnában is van újabb áldozata a romantikus csalásnak.
dec. 3
8:45
Hadházy újabb, 400 milliós kamuprojektet talált: sportkomplexumnak indult, lett belőle egy konditerem és egy teqballasztal (SzMo)
Ennyi uniós támogatást kaptak Kiskörén, aztán 5 év leforgása alatt ennyit sikerült belőle (és a vállalt önerőből) teljesíteni.
dec. 3
8:57
Müller Cecília: Az Nngyk célja, hogy minél tovább éljenek az emberek egészségben (Telex)
Az országos tiszti főorvos mesélt az új egyesített egészségügyi hatóság céljairól, és arról is, hogy miért a mi vírusfelügyelő rendszerünket ajánlja a WHO.
dec. 3
9:21
Egymillió forintot kér be fejenként a veszprémi érsek az egyházmegye papjaitól (Telex)
A 24.hu információ szerint az érsek a hét elején körlevélben értesítette a hivatalban lévő lelkipásztorokat.
dec. 3
10:15
Ön szerint továbbjut a csoportjából a magyar válogatott az Eb-n? Szavazzon! (Blikk)
Szoboszlai Dominikék kiharcolhatják a továbbjutást az Eb-csoportból?
dec. 3
10:21
Nem javasolják, hogy vasárnap a Normafára menjünk (Telex)
Két napja a Hegyvidéki Önkormányzat lezárta a területet, ennek hivatalosan vége, de nem ajánlják, hogy csúszásgátló cipő nélkül menjünk.
dec. 3
10:27
Megdőlt a rekord, Békéscsabán 18 fokot mértek szombaton (Telex)
Az előző rekordot is Békéscsabán mérték. Szélsőséges nap volt a szombat.
dec. 3
10:30
Kell a pénz: ezeknek a milliárdoknak is örülhet 2024-ben az Orbán-kormány (Menedzsment Fórum)
A megemelt minimálbér és a garantált bérminimum után megnövekedett közterhek hatására 2024-es évben összesen 175 milliárd forinttal nő a költségvetés bevétele – számolta ki a Niveus Consulting Group.
dec. 3
10:33
Fellélegezhetnek a gödiek az akkumulátorgyár ügyében, hatalmas változás jön (Infostart)
A Pest Vármegyei Kormányhivatal kiadott egy környezetvédelmi határozatot, mely felfüggeszti a gödi Samsung-gyár éjszakai működését a határértéket túllépő zajszint miatt.
dec. 3
10:39
Már a kormányhivatal is kimondta, hogy túl zajos a gödi akkugyár, éjszaka nem működhet tovább (444.hu)
Végre kiadták a környezethasználati engedélyt, és abban pont az áll, amit a helyi civilek már évek óta mondanak.
dec. 3
10:45
Biztosítóberendezési hiba, baleset: 230 perc késéssel érkeztek meg az utasok Sopronba (Telex)
Olvasónk beszámolója alapján alig kaptak tájékoztatást a helyszínen az utasok.
dec. 3
10:51
Újbóli fontos üzenet - ingyenes szolgáltatás mindenkinek, aki 65 éven felüli (Infostart)
Már több mint 400 ezren regisztráltak a gondosórára.
dec. 3
10:54
Adventi tombola: tévé lesz a főnyeremény (Nyíregyháza)
Az öröm vasárnapján, december 17-én jótékonysági tombolavásár lesz a Kossuth téren, a Mikulás-ház szomszédságában. Sok értékes nyeremény szerepel a játékban, melynek bevételét a Csodavár Nyíregyházi Korai Fejlesztő Központ és Játszóház működésére szánják.
dec. 3
11:03
Brutális kamionbaleset volt Tornyosnémetinél (ATV)
Nem lehet lehajtani az autópályáról.
dec. 3
11:06
Hétfőn rangadót játszik a Szpari (Nyíregyháza)
A negyedik helyezett Kozármisleny lesz az ellenfél.
dec. 3
11:21
Fontos dátum közeleg: ha nem figyel hétfőn, nagyon megbánhatja (ATV)
Az előzetes jelentések alapján azzal számolnak, hogy a németek csoportriválisai - köztük a magyarok - jelentős számú szurkolóval érkeznek majd nyáron az országba.
dec. 3
11:24
Képviselői sorozat:  14. választókerület: Bajnay Kornél – Bemutatkoznak a közgyûlés egyéni mandátumos tagjai (Nyíregyháza)
Egész felnőtt élete Borbányához köti Bajnay Kornélt (Fidesz-Kdnp), mely választókerületének jelentős részét adja. Abban a Petőfi iskolában kezdett el tanítani 34 évvel ezelőtt, ahol tagintézményvezető, de közgyűlési tagként a nyírjesiek és nagyszállásiak érdekeit is képviseli, rendszeresen fogadóórákat is tartva mindhárom helyszínen.
dec. 3
11:45
Ingyenes szolgáltatást kap most minden 65 év feletti - itt igényelheti (ATV)
Fontos üzenet a kormánytól.
dec. 3
12:03
Újabb magyar sztárpár döntött a válás mellett (ATV)
A rajongók eddig reménykedhettek.
dec. 3
12:03
Bocsánatkérő levelet kapott Karsai Dániel egy eutanázia-párti Fidesz-tagtól (Telex)
Még pólót is csináltatott "élet jog és nem kényszer" felirattal, amit fideszes rendezvényeken, gyűléseken is hordani fog.
dec. 3
12:15
"Michael Jackson, de egy ideje már nem veszi fel" – Kiderült, ki a leghíresebb ember Orbán Viktorék telefonjában (Blikk)
Orbán Viktor és pár kormánytag elmondta, ki vagy kik a leghíresebb emberek a telefonkönyveikben.
dec. 3
12:27
Bakondi szerint fordulat következhet be az Európai Parlament összetételében (ATV)
Európában ma már nincs olyan nap, hogy ne kövessenek el terrorcselekményt, annak kísérletét, vagy ne akadályoznák meg a titkosszolgálatokkal annak elindítását - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Keresés