Három nap alatt több mint száz bejelentés érkezett utcán élő hajléktalanokról a Magyar Máltai Szeretetszolgálat budapesti diszpécserszolgálatára – tájékoztatta az InfoRádiót a segélyszervezet közép-magyarországi régióvezetője, Morva Emília. A zord időben szerencsére a járókelők figyelme is nagyobb. A segítségnyújtás akár életmentő is lehet.
Idén is nyolc általános iskolai és gimnáziumi pedagógus vehette át a természettudományos tárgyakat oktató pedagógusoknak járó Rátz László tanár úrról elnevezett életműdíjat a Magyar Tudományos Akadémián.
Nem sikerült a törvényi előírásoknak megfelelően átrajzolni a győri választókerületeket, ahol most kettévágtak egy választókerületet, azon belül egy panelházat is. Pár hét leforgása alatt eltűnt 274 győri választó, a legfideszesebb választókerülethez pedig további fideszes szavazókört csatoltak.
Befejeződött a kerékpárút építése a Somogy vármegyei Kéthely és Balatonmáriafürdő között, a 465 millió forintos beruházás utolsó ütemének műszaki átadására hétfőn került sor.
A hazai nagyvadlétszám országos szinten elérte azt a határt, ami tovább nem tartható. A további növekedés megállításáért, illetve a létszám csökkentéséért azonnal cselekedni kell – egyebek közt ez is megfogalmazódott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Országos Erdő- és Vadgazdálkodási Osztályának legutóbbi ülésén. A klímaváltozás kapcsán pedig e
A Belügyminisztérium (BM) elkötelezett az oktatás minőségének javítása mellett, ennek érdekében ebben a tanévben is online kérdőíven kéri ki a szülők, a pedagógusok és az iskolaigazgatók véleményét az iskolai ügyekről
Az élelmiszer-termelő állatoknak adott antibiotikumokra vonatkozó szabályok szigorodnak jövőre, hogy az emberi szervezet kevésbé szokjon hozzá a különböző készítményekhez, és hatékonyabb maradhasson a gyógyítás.
A 21. századot akkor tudjuk jól végigcsinálni, ha újra elsajátítjuk és képesek vagyunk élvezni az analóg képességeket is – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tari Annamária. A pszichoanalitikus beszélt a mesterséges intelligencia jelentette veszélyekről is: harmincéves kor alatt nem is engedné az alkalmazását.
Számos kétharmados törvényt fogadhat el keddi ülésén az Országgyűlés. Döntés lesz egyebek mellett a nemzeti szuverenitás védelmével összefüggő alaptörvény-módosításról, a fővárosi választási rendszer átalakításáról és az idegenrendészeti szabályok szigorításáról.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A kárpátaljai magyarok nyílt levélben fordultak az Európai Tanács elnökéhez és Orbán Viktorhoz. Azt kérik tegyenek meg mindent, hogy támogassák Ukrajna EU-csatlakozását.
Szavazásdömping lesz ma este a parlamentben, a képviselők 23 törvényről/módosításról voksolnak, a nagy vitát kiváltó szuverenitásvédelmi, a Mi Hazánkos választási javaslatokról, de döntenek Navracsics Tibor januárban felálló új minisztériumáról is.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium december 5-én megjelent rendelete alapján január elsejével összesen 235 kilométerrel bővül a hazai díjköteles gyorsforgalmi útszakaszok hossza, köztük a teljes M0-s, az M44-es autóút, illetve az M30 miskolci elkerülője is fizetőssé válik - derül ki az autopalyamatrica.hu cikkéből.
Számos kétharmados törvényt fogadhat el keddi ülésén az Országgyűlés. Döntés lesz egyebek mellett a nemzeti szuverenitás védelmével összefüggő alaptörvény-módosításról, a fővárosi választási rendszer átalakításáról és az idegenrendészeti szabályok szigorításáról.
Jógaoktatók fogtak össze, hogy jótékánysági jógaórákat tartsanak traumatizált nőknek, hátrányos helyzetű gyerekeknek, menekülteknek - és azt mondják, fantasztikus látni a rájuk gyakorolt hatást. Bemutatjuk az Északi Támpont filmjét.
Folyamatosan emelkedik nagy folyóink és a Balaton vízszintje, árvíztől viszont nem kell tartani – tájékoztatta az InfoRádiót Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. A Dunánál és a Tisza egyes mellékfolyóin merőben más a helyzet.
A sztrájk második napja azt bizonyította, hogy az autóbusz-vezetők közel kétharmada továbbra is inkább a tárgyalóasztalnál küzdene a 2024-es bérfejlesztésért, nem látja még indokoltnak a munkabeszüntetést.
A Nyíregyházi Egyetem Gazdálkodástudományi Intézetének hallgatói közül Bartha Inez, Kigyósi Petra, Mencsik Virág és Tordai Petra gazdálkodási és menedzsment szakos Iii. évfolyamos hallgatók Mnb Kiválósági Ösztöndíjban részesültek.
Ukrajna esetleges európai uniós csatlakozása veszélyeztetné az európai gazdák megélhetését, ugyanis az európai gazdák nem tudnak versenyezni a nyugati nagytőke tulajdonában álló többszázezer hektáros ukrán gazdaságokkal, amelyek jóval enyhébb szabályok betartásával termelnek - jelentette ki az agrárminiszter Brüsszelben hétfőn.
Antall József, Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke halálát 30 évvel ezelőtt jelentették be. A politikus élete nem volt könnyű, többször is börtönbe zárták, mert az akkori hatalom veszélyesnek tartotta őt. A rendszerváltás nyomán aztán kormányfővé választották. Antall József 1993. december 12-én hunyt el, éppen ma 30 esztendeje.
A helyén épülne fel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusa. Valakinek a Bródy Sándor utcai napfényes lakását tenné tönkre az építkezés, míg mások a zsúfoltságtól és a bontásából keletkező törmeléktől tartanak. A kormány az indulatok ellenére se tervez meghátrálni.
A Békés Vármegyei Főügyészség aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat egy 26 éves többszörösen büntetett előéletű, jelenleg más ügyből kifolyólag jogerős fogházbüntetését töltő mezőhegyesi férfi ellen, aki az áldozatát előbb meg akarta fojtani, majd az eszméletlen férfit felgyújtotta. Testvérének, egy szintén többszörösen bün
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolták Komárom-Esztergom vármegyében. Ezenfelül Békés vármegye eddig mentes területén is megjelent a betegség. Az érintett állományok felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van - jelentette be kedden a hivatal.
Az uniós biztosok ma várhatóan 10 milliárd eurós uniós forrás felszabadításáról döntenek Magyarország számára, amelyet Brüsszel korrupciós és jogállamisági aggályok miatt zárolt - írja reggeli hírlevelében a Politico.