Kolozsváron pénteken, december 15-én Kós Károly 140 – Egy élet Erdély szolgálatában címmel szervez emlékező ünnepséget a Mathias Corvinus Collegium (MCC).
A héten érkezik Budapestre Iliza Shlesinger amerikai komikus, színész, aki külön kérte, hogy európai turnéja során a magyar fővárost is érintsék. Az eltörléskultúra végéről, incelekről és arról beszélgettünk vele, miért is imádja Budapestet.
Két hónappal azt követően, hogy bejelentették, hogy idén az irodalmi Nobel-díjat a norvég író, költő és drámaíró Jon Fosse kapja, ő is megtartotta Nobel-előadását a Svéd Akadémián. A Nobel-díj hivatalos honlapján megjelent ennek angol fordítása, abból szemezgetünk. Portrénkat itt találod Jon Fosséról és az életművéről. Reggel és este című regénye i
Az idei év kivételesen érdekesre sikerült a magyar kisköltségvetésű filmek terén. Reisz Gábor Magyarázat mindenre című alkotása tarolt a hazai mozikban és a külföldi fesztiválokon, az Elfogy a levegő pedig szintén bejárta a világot. Viszont úgy tűnik, az év magyar mozija decemberben érkezett meg: az elsőfilmes alkotópáros, Hevér Dániel és Kertész Z
Az év végi sikerlista a téli időszak kedvenceit mutatja meg, a fordulatos bűnügyi történeteket, a romantikus könyvek legjavát, gyerekkönyveket, valamint a sokakat érdeklő pszichológiai írásokat. Tíz önismereti írás, hét krimi, kilenc romantikus történet, valamint kilenc gyerekkönyv is szerepel a novemberi összesítésben, az első három helyet pedig D
Ughy Szabina Az átlátszó nő című novelláskötetét az őszi Margón mutatták be (itt beleolvashatsz), a szerzőt Terék Anna kérdezte. Most az egész beszélgetést meghallgathatod.
Tógi egész életében arra vágyott, hogy karácsonyi manó lehessen. De azt nem sejtette, milyen bonyolult dolog a játékkészítés - főleg, ha közben rengeteg kalamajkába is keveredik. De hogy kerülnek a képbe plüss makik és beszélő rénszarvasok? És ki lehet a titokzatos játéktolvaj, akinek Tógi többször is keresztezi az útját? Ben Miller kalandos karács
Alapvetően nem az élete izgatja, hanem az irodalom – ezt Karl Ove Knausgård mondta, amikor 2019-ben a Könyvfesztivál díszvendége volt, és interjút adott a Könyvesnek. A norvég írót mégis sokszor az élete felől olvassuk, sőt, hajlamosak vagyunk ráolvasni a curriculum vitae ismert elemeit a könyveire, amiben legalább olyan mértékig ludas Knausgård, m
Negyven fellépő nevét jelentették be kedden a Sziget fesztivál szervezői 2024-re. Koncertet ad mások mellett Fred Again, Martin Garrix, Sam Smith, Stormzy, Louis Tomlinson és a Big Thief.
A Dankó Rádió Díjat december 21-én a Magyar Zene Házában. A magyar zene rádiója a hagyományteremtő céllal létrehozott díjakat egy nagyszabású gálaműsor keretében hirdeti ki.
Nézd meg velünk Françoise Gilot lenyűgöző műveit a "Felszálló Főnix" című kiállításon, ahol a szakítást követő drámai önarcképek, picassói hatások és monumentális lebegővásznak is várnak rád.
Jennifer Aniston nemrég egy interjúban elárulta, hogy sms-ben beszélt Matthew Perryvel a színész halála napján október 28-án. A világhírű színésznő elmondta, hogy imádott jó barátja boldog és egészséges volt a tragédia előtt.
Visky András Kitelepítés című regénye 2022 őszén jelent meg (interjúnk, podcast, beszámoló), nálunk tavaly az év legjobb könyve lett, idén pedig elnyerte a Margó-díjat is. Az önéletrajzi regény hatalmas közönségsikert aratott és az irodalmi szakma is nagy egyetértésben méltatta. A könyv népszerűsége pedig azóta is töretlen, a megjelenés után bő egy
Ridley Scott rendező arról is mesélt, hogy a színésszel 10 napot töltött együtt, hogy megnyugtassa: menni fog, és jelenetről jelenetre mentek át a forgatókönyvön.
Az összetört szívre nincs gyógyszer. Az emberi lét legerősebb érzelmi töltetét még az idő sem képes begyógyítani. De mi történik, ha az élet újra elénk sodorja fiatal szívünk igaz választottját? Erre ad választ Celine Song Előző életek című filmje. Megnéztük, hogyan sikerült az alkotás.
Megérkeztek a 2024-es Golden Globe-díj jelöltjei: idén – nem meglepő módon – a Greta Gerwig által rendezett Barbie kapta a legtöbb jelölést, amit az idei másik blockbuster, Christopher Nolan Oppenheimere követ.
A Távol a világtól végig feszültségben tart, hogy aztán semmit se fedjen fel előttünk. A Netflix új dobása Julia Robertsszel, Ethan Hawke-kal és Mahershala Alival nem tud okosat mondani a világvégéről.