A sorozat új évadán egy pillanatig sem érezni a családon belüli erőszakkal és zaklatással vádolt Justin Roiland hiányát, pedig eddig nemcsak íróként volt jelen, de a főszereplők hangját is ő kölcsönözte.
Befejeződött az 50 éves KISS zenekar The End of the Road (Az út vége) című búcsúturnéja. A New York-i Madison Square Gardenben adott utolsó állomáson azonban olyasmi is történt, amivel az együttes örökké fiatal maradhat.
A Marvel-filmekben a Kangot alakító színészt, Jonathan Majorst bűnösnek találta a bíróság bántalmazás és zaklatás vádjában, amiket a volt barátnője ellen követett el. Az ítélet miatt nemcsak a hollywoodi színész került nagy bajba, de Marvel rendezői is törhetik a fejüket, hiszen Jonathan nagyon fontos karakter alakított volna Marvel-univerzum követ
A szerelmespárt most az amerikai Aspen városában kapták lencsevégre, és láthatóan még öt évtized együttlét után is ugyanolyan hevesen izzik a románcuk.
Egy friss forgatáson kapták lencsevégre a világhírű rendezőt, aki még túl a 90-en is aktívan rendez: jelenleg épp a 2. esküdt című filmen dolgozik. Új külsejével nehezen lehet felismerni a négyszeres Oscar- és háromszoros Golden Globe-díjas legendát, mutatjuk!
2021 egyik legnagyobb filmes dobása volt a Toxikoma című mozi, amely Szabó Győző azonos című könyve alapján a színész drogos múltját vitte vászonra. A filmben fontos szerepet játszik Csernus Imre karaktere is, ám az pszichiáter szerint a film rá vonatkozó történetei inkább a képzelet szüleményei.
A Bűbájos boszorkák színésznője, Holly Marie Combs elárulta az igazságot a sorozat két másik sztárjának a vitájáról. Köztudott, hogy Alyssa Milano és Shannen Doherty sosem ápoltak jó viszonyt, ám most a színésztársuk kitálalt arról, hogy mi történt pontosan.
Aligha kell sokat kutatni, hogy melyek a legnépszerűbb karácsonyi filmek. Amikor beköszönt az ünnepi szezon, akkor jön Kevin, és persze David, Anglia agglegény miniszterelnöke. Talán meglepő, de a mozipénztáraknál azonban nem a Reszkessetek, betörők!-széria, hanem egy animációs film teljesített a legjobban.
Jó hírek érkeztek A mi kis falunk rajongóinak. Az RTL népszerű sorozatából karácsonyi és szilveszter különkiadás is készült, valamint január 6-án érkezik a 8. évad folytatása. A karácsonyi epizódot december 25-én mutatják be, míg a szilveszterit január elsején.
A 7,5 méter hosszú, 6 oktávból álló, egyedi kivitelezésű, monumentális hangszer prototípusa idén decemberben turnéra indul. A premier első állomása Balatonboglár volt, de december 23-án az Alleeban is bemutatják, ez alkalommal a hangszert ki is lehet próbálni majd. Január 1-jén pedig egy nagyszabású Guinness-rekord-kísérletre kerül sor a balatonbog
Brad Pitt a tegnapi napon töltötte be 60. életévét, a Való Világból megismert Simor Olivér pedig ezen alkalomból osztotta meg emlékeit az ikonikus színésszel, köztük azt is, ahogyan egyszer együtt dolgoztak egy filmen.
Egyetlen irodalmi mű sem volt akkora hatással az ünnepi időszakra, mint Charles Dickens 1843. december 19-én, vagyis pontosan 180 éve megjelent Karácsonyi ének című kisregénye. A zsugori protogrincs, Ebenezer Scrooge máig népszerű, kísérteties megváltozástörténete rajta hagyta a nyomát a nyelven, a popkultúrán, a karácsonyi ünnepkörön ‒ és bennünke
Néha az olyan világsztárok sem elégedettek a szerepükkel, mint George Clooney. A 62 éves színész szerint borzalmas lett a vele készült Batman-film, olyannyira, hogy feleségének a mai napig nem engedi, hogy megnézze.
A novemberben befejeződött, csaknem öt hónapos hollywoodi színészsztrájk számos régóta várt film bemutatását késleltette, köztük a Dűne második része és a Deadpool harmadik része is 2024-ben debütál.
A Volt egyszer egy Vadnyugat a western "Bibliája". Alkotója, Sergio Leone olasz létére többet tudott Amerikáról, a vadnyugatról, mint sok hollywoodi filmes. Az elbeszélés és a realizmus keretei nála már-már mitikus, költői látomássá bővültek. Puskaporral, harmonikaszóval és fekete humorral fűszerezve.