Hamarosan film készül Donald Trumpról, akinek ezúttal a fiatalkorát viszik vászonra. Már meg is van, ki alakítja majd az egykori amerikai elnököt a mozifilmben. Elsőre persze, kicsit nehéz elképzelni, hogy valaki miként is veszi fel Trump karakterét, de annyi biztos, hogy izgalmas átalakításra készülhetnek a nézők.
Csák János kulturális és innovációs miniszter egy hosszabb interjúban elmondta, L. Simon Lászlónak nem tudna semmilyen szerepkört felajánlani, ami után két kézzel kapkodna, továbbá a kulturális szabályozásról és a Csok Plusszal kapcsolatos célokról is beszélt.
Már a kanyarban van a Mad Max: A harag útja várva várt folytatása, amely Furiosa karakterének eredetét mutatja be. Befutott az első, benzingőzös előzetes, ami csúcsra járatott akciót ígér. Súlyos járgányok és kosztümök, továbbá egy teljesen felismerhetetlen Chris Hemsworth bukkan fel, aki az egyik főgonosz lesz a várhatóan 2024 májusában érkező moz
Al Capone felemelkedése és Pablo Escobar bukása. Robbie Williams reflektorfényben leélt élete és a sztárséf Anthony Bourdain váratlan öngyilkossága. A streamingszolgáltatók kínálatába frissen bekerült dokumentumfilmek, illetve -sorozatok között szemezgetve egy bolygónk történetének eddigi öt tömeges kihalását, valamint a tengerentúli rasszizmus kia
El lehet-e választani a filmbeli ént a magánembertől? Meg lehete-e ismerni a valódi Semmelweist? Mi Semmelweis igazsága a 21. században? Többek között ezekre a kérdésekre kerestem a választ Vecsei H. Miklóssal a Semmelweis című film sajtóbemutatója után.
A később festőművésszé váló Baska József és családja 1947-ben menekült Magyarországra, különben a Beneš-dekrétumok értelmében a Szudéta-vidékre telepítették volna ki őket. Felnőttként egy naplóban elevenítette fel a sok évvel korábbi, sorsdöntő téli éjszaka előzményeit és drámai pillanatait. Lánya, Baska Barbara most kisregény formában adja közre
A Netflix gigantikus produkciót hozott össze, de pont a monumentalitás a legnagyobb probléma a Squid Game-vetélkedővel. A díszlet pazar, de a túlzottan elnyújtott vetélkedőben túl későn jönnek az őszinte pillanatok.
Az új album dalai között van olyan, amit a Covid-lezárásokat övező képmutatás, egy másikat pedig a szomszédunkban dúló háború ihletett. Mindezt igazi rockos hangszerelés kíséri.
Emlékszik még a CSI Miami a főszereplőjét, Horatio Caine-t alakító David Carusora? Sokkolóan megváltozott, amióta eltűnt a nyilvánosság elől. Teljesen elengedte magát, a most 67 éves színész. Mutatjuk az átalakulását.
A Stranger Things egyértelműen a Netflix egyik legnagyobb dobása volt, ám a sorozat az 5. évaddal hamarosan véget ér, szóval a streamingszolgáltatónak kellett keresnie valamit, amivel úgymond helyettesítheti a szériát. Nos, platform úgy tűnik meg is találta a jolly jokert, ugyanis nagyon úgy fest, az egyik legnépszerűbb horrorjuk kaphat hamarosan f
Ahogy mondani szokás, az Isten is egymásnak teremtette őket. Még az sem okozott gondot, hogy mindketten házasok voltak. Laurence Olivier és Vivien Leigh szerelme, kapcsolatuk ország-világ előtt nyílt titok volt. 110 éve született a gyönyörű, ám tragikus sorsú színésznő.
Járai Máté számára a karácsony az emlékezés ünnepe lett. A színész két éve éppen karácsonykor veszítette el az édesanyját, akit most az édesapja is követett. A fia szerint Járai Alfrédnak már megváltás volt a halál.
Járai Máté szívszorító sorokkal osztotta meg a tragikus hírt a közösségi oldalán édesapja, Járai Alfréd haláláról. A színész világhírű Tarr Béla-filmekben játszott.
A kétszeres Oscar-díjas amerikai színésznőnek igencsak határozott elképzelése van a randizásról, pontosabban a randipartnerei életkoráról. A jelenleg 85 éves szupersztár leszögezte, nála csak 20 éves férfiak jöhetnek szóba.
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
Hajduk Károly Jászai Mari-díjas színész volt Veiszer Alinda vendége: az interjúban beszélt az egyházból mint szervezetből való kiábrándulásból, színészetről, Orbán Viktorról.
Szólamok a szívkamrából címmel jelent meg nemrég Kiss Edina harmadik kötete. A nyolc novellát tartalmazó könyv kapcsán spontán életmesékről, hétköznapi terápiáról ezerszer újjászülető szövegekről és a viszonylagos szabadságélményről is beszélgettünk a szerzővel. Nyitókép: Fülöp-Vidosa Beáta
Meg kéne tiltani a Netflixnek, hogy Amy Krouse Rosenthal könyveit adaptálják. Az Igen nap is borzasztó volt, de a Családi cserebere felülmúlja legrosszabb rémálmainkat is.
Albert Einstein örökre beírta magát a történelembe, mint a világ leghíresebb tudósa: személye nem csak a tudományok világában vált ikonikussá, hanem a popkultúrába is rengeteg alkotót megihletett a munkássága, így nem meglepő, hogy figurája több filmben is feltűnik, más-más feldolgozásban.
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
André 3000 instrumentális dalokkal tért vissza, Danny Brown első józan albumán magába néz, Jung Kook új megjelenése súlytalan reklámzene, Sisi első nagylemeze pedig csalódást kelt. Novemberi lemezkritikák az Afteren.
Az After playlistsorozatában ezúttal a legjobb novemberi megjelenéseket szedtük össze. Björk és Rosalía közös új dala, Co Lee, a Lázár Tesók, Barkóczi Noémi vagy Aïsha Devi friss száma is a listán.
A dögös Lucy Liu meghatározó filmszerepei és a szakmában neves díjai mellett rendkívül sokoldalú az élet többi terén: a modern képzőművészetekben is megmutatta már tehetségét, valamint a mellrák elleni küzdelem és az UNICEF nagyköveteként bizonyította társadalmi felelősségvállalás iránt való elkötelezettségét. Igazi úttörőként pedig 2015-ben egyedü
"Tüdős Klára olyan női ikon, akinek embersége, egyénisége, alkotóereje és tettei túlnőttek a huszadik századon. Az ő szobrát a történelem és az emberi nem drámája faragta, de valahogy úgy, ahogy tengervíz töri, pusztítja el a sziklákat. Én ezt a láthatatlan emlékművet most életre keltem", írja Bódis Kriszta a Korzón a pokolba fülszövegében. A könyv
Tóth Andi nem fog unatkozni a hét végén. Az énekesnő szombat este a Dancing with the Stars színpadán fog feltűnni, majd vasárnap a Sztárban sztár leszek! egyik versenyzőjével fog énekelni.