Ma ünnepli 70. születésnapját John Malkovich amerikai színész, akit bár filmjei tettek világhírűvé, örök szerelmétől, a színháztól sosem távolodott el.
A világhírű operaénekes arról is beszélt Veiszer Alinda műsorában, hogyan bánnak a budapesti Operában a művészekkel és miért van szüksége a világnak több női vezetőre.
A demokrácia az egyetlen olyan államforma, amelynek sorsa rajtunk múlik. Ebben rejlik ereje, de egyben sebezhetősége is. Dezinformációval és mérgező polarizációval könnyen ki lehet használni a sérülékenységét, és ezzel gyengíthető a demokratikus intézményekbe vetett bizalom. Létfontosságú, hogy felismerjük: a demokrácia értékes, és meg kell védenün
Egy feleségével végző sztárkriminológus, a pedofil sekrestyésnek falazó lelkész és egy túlbuzgó matektanár - amilyen izgalmas, annyi abszurd is Az ember a rács mögött című brit mini, a Netflix népszerű sorozata, ami hajmeresztő helyzetekben dob fel nagyon fontos erkölcsi és társadalmi kérdéseket, miközben krimiként is próbál helytállni. A Ki vagy,
Legendák sora kapott szárnyra a gyomorrákban elhunyt francia császárról, aki orvosával is összejátszott halálos betegen, hogy elhitesse mindenkivel, megmérgezték. Sőt, az is elterjedt, hogy álnéven Veronában árult szemüvegeket, s palotaőrök lőtték le.
A Telex Afterben Zappa zenéjéről, politikai jelentőségéről és budapesti koncertjéről beszélgettünk Budapest egykori főpolgármesterével, Demszky Gáborral.
Érkeznek a vicces vagy épp megható karácsonyi filmek, amelyeket már szinte kívülről ismerünk, de ilyenkor mégis imádjuk őket. 10 filmből mutatunk egy-egy filmkockát, felismered őket?
A köz szolgálatáért végzett tevékenység és a példaértékű szakmai munka elismeréseként tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat pénteken este Budapesten.
Ma ünnepli 43. születésnapját az Agymenők szupersztárja, Simon Helberg, aki a tudósok életét bemutató vígjáték epizódjaiban, az anyakomplexusos, nagydumás, de mégis félénk Howard Wolowitzot alakította. Megnéztük, hogy alakult az élete a sorozat záró epizódjai után.
A Duna Wacha Imre-díjas műsorvezetője meglepő tényeket és érdekességeket fedezett fel felmenői életéről az M5 kulturális csatorna családtörténeti műsorában.
Ki mondthatja el magáról, hogy készült róla egy olyan film, amelyben bárki belemászhaott a fejébe, és az ő szemével láthatta a világot? A kultklasszikus A John Malkovich-menet teljesen rá épült, ennyire népszerű volt egykor. De mi van vele manapság?
Dupla vinyl lemezzel és különleges zenés mesekönyvvel ünnepli 60. évfordulóját a Liszt Ferenc Kamarazenekar – mondta el Körmendy-Ékes Judit, a Liszt Ferenc Kamarazenekar Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Gurubi Ágnes a Szív utca című regényével (olvass bele) 2021-ben a top3-ban végzett a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. Volt értelme megőrülni című tárcasorozatának ez a kilencedik része. (1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész)