2023. november 18. szombat

nov. 18
0:12
Novák Katalin: 150 éve a magyar nemzet szíve kezdett el a Duna két partján dobogni (Infostart)
A történelmi városrészek egyesítéséből 150 éve nemcsak egy új város jött létre, hanem a magyar nemzet szíve kezdett el a Duna két partján dobogni - mondta Novák Katalin köztársasági elnök pénteken, a Budapest 150 gálaesten a budapesti Vígszínházban.
nov. 18
0:12
Művészi szabadság és intézményi autonómia címmel tart előadást L. Simon László (Telex)
Az MMA rendes tagjává választhatják a Nemzeti Múzeum menesztett főigazgatóját. Lezsák Sándor mond laudációt, az elnökséget pedig az alapítványi fenntartásba kiszervezett SZFE volt rektora, Rátóti Zoltán képviseli.
nov. 18
0:16
Karácsony Gergely: Budapest egy mindig feltámadó város (Infostart)
Budapest barátaiként osztozunk abban a meggyőződésben, hogy ma már vitán felül álló kiindulópont: Budapest a nemzet fővárosa - mondta Karácsony Gergely főpolgármester a Budapest 150 díszgálaesten pénteken a Vígszínházban.
nov. 18
0:16
Januártól már a határon túliak is nézhetik a magyar közmédiát (Telex)
Ehhez csupán VPN-szolgáltatásra lesz szüksége január 1-től annak, aki így képzeli el az évkezdést.
nov. 18
0:18
2023.11.18. – Merényi Zoltán (Gyulatelevízió)
“Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem.”
nov. 18
0:20
Novák Katalin meneszti Áder János legfontosabb testőrét, akit Pegasusszal figyeltek meg (Telex)
Pomozi Sándor hozta létre és irányította az Elnöki Őrséget, miután Áder János nem bízott a TEK-ben. Az ország legjobb személyvédelmi specialistájának tartják, de Novák már nem kér a munkájából.
nov. 18
0:24
Rogán és Lázár együtt dolgozhat a balatoni repülőtér fejlesztésén (Telex)
A kormány az ország kiemelt turisztikai célpontjává tenné Hévízt, átalakítják a gyógyfürdő üzemeltetését.
nov. 18
0:28
Budapest szülinapján még Novák Katalin és Karácsony Gergely is összeállt egy közös képre (Telex)
Orbán Viktort is meghívták a gálára, de nem ment el. Novák arról beszélt, hogy Budapest a szabadság városa, Karácsony szerint az összetartozás csak akkor lehetséges, ha senki, semmilyen ideológia nevében senkinek nem akarja megmondani, hogyan kell szeretni a hazát.
nov. 18
0:32
Olyan rekordot döntött Szijjártó, hogy még Pressman is gratulált neki (Telex)
Szijjártó lett az Európai Unió leghosszabb ideje hivatalban lévő külügyminisztere.
nov. 18
0:36
Gulyás műanyag tányérban, 4500 forint: megnyílt a Vörösmarty téri karácsonyi vásár (Telex)
A Blikk körülnézett a piacon, és főleg turistákra szabott árakkal találkozott, pedig központi előírás, hogy a magyar vásárlóknak 1500 forintért is kell meleg ételt kínálni.
nov. 18
0:40
Rendelettel faragja le a kórházak adósságállományát a kormány (Telex)
Az összesen 110 milliárd forintnyi tartozást 90 milliárd forint erejéig enyhítik a döntéssel. A támogatás nem fordítható felújításra, fejlesztésre vagy bővítésre.
nov. 18
4:12
Hetvenezret költenének karácsonyi ajándékokra a magyarok (Hungarianpress)
Idén több mint 70 ezer forintot terveznek költeni a magyarok karácsonyi ajándékokra. Tavalyhoz képest 11 ezer forinttal terveznek többet költeni a magyarok karácsonykor, és idén kevésbé fontos szempont az ajándék ára – derült ki a Yettel friss országos kutatásából. A válaszadók fele már december előtt elkezdi a vásárlást; a legnépszerűbb ajándékok
nov. 18
6:36
Felújították a tolnai Szentháromság-szobrot (hirado.hu)
Építésének 200. évfordulóján közadakozásból felújították a Tolna városi Szentháromság-szobrot.
nov. 18
6:48
Minden ötödik magyar gyereket alkoholisták nevelnek (ATV)
Mit várhatunk a száraz novembertől?
nov. 18
6:54
Fontos beszédre készül Orbán Viktor, itt követheted élőben (BorsOnline)
Szombaton tartják a Fidesz 30. tisztújító kongresszusát.
nov. 18
7:00
Négy beszédes ábra a Fidesz-kongresszus elé (444.hu)
Az elnöki posztért legutoljára 29 éve, az alelnöki posztért 18 éve volt nyílt verseny a pártban.
nov. 18
7:12
Figyelmeztetés: súlyos nehézséget jelent az új jogosítványtípus megszerzése (Infostart)
Már a Magyar Autóklub és a Nemzetközi Automobil Szövetség is a tervezett uniós változtatás felülvizsgálatát kéri.
nov. 18
7:12
Orbán Viktor is beszédet mond ma Budapesten, itt nézheted (Metropol)
A Fidesz újabb két évre választ elnököt és alelnököket.
nov. 18
7:12
Rendelettel faragja le a kórházak adósságállományát a kormány (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
nov. 18
7:30
Kiszámolták, mikor üt be a "nyugdíjasbumm" (Infostart)
Kétmillió nyugdíjas él ma Magyarországon, nagyjából a lakosság ötödét teszik ki.
nov. 18
7:36
Látszólag banális dolog, de Orbán Viktornak természetesen ebben is igaza volt (444.hu)
Mindössze 16 napja szólt, hogy közeleg a tél. És az tényleg meg is jött, ha csak átmenetileg is.
nov. 18
8:06
Érzés a borban (Demokrata)
Hétszáznegyvenhetedik szüretükön vannak túl, ezzel az övék Magyarország második legrégebbi borászata.
nov. 18
8:12
Gombafogyasztást népszerűsítő kampány indult az Európai Unió társfinanszírozásával (Nyíregyháza)
Az európai gombafélék, a helyi és fenntartható termesztésnek köszönhetően, értékes tápanyagokat tartalmaznak, amelyekből változatos és ízletes fogásokat készíthetünk.
nov. 18
8:12
Kedvenc könyvem: 20 ötletes kertterv (Gyulatelevízió)
Tim Newbury könyvét Kisné Czeglédi Márta ajánlja.
nov. 18
8:18
Fidesz Kongresszus 2023 - élőben a HírTV műsorán (HírTV)
Szombaton tartja a 30. tisztújító kongresszusát a Fidesz. A rendezvényre 1500–1800 küldöttet és legalább ugyanennyi vendéget várnak.
nov. 18
8:24
Szörnyű tragédia történt hajnalban Magyarországon (ATV)
Egy fiatal nő meghalt.
nov. 18
8:24
Bill Gates 2030-ig minden ENSZ-tagállamban bevezetné a kötelező digitális azonosítót (vasárnap.hu)
Brüsszel a globalista elit parancsait teljesíti – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban a múlt hét pénteken. A globalisták célja
nov. 18
8:30
Megsaccolták, hogy meddig tart a győri nagy M1-es terelés (Infostart)
A 113. és 124. kilométerszelvények között van érvényben még 2+1+1-es átterelés Győr környékén az M1-es sztrádán. A kérdés, hogy meddig.
nov. 18
8:30
ORFK: Több mint tízezren érkeztek Ukrajnából pénteken (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 41 embernek állított ki harminc napra érvényes, ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
nov. 18
8:30
Pénteken is több mint tízezren érkeztek hazánkba Ukrajnából (Demokrata)
A rendőrség 41 embernek állított ki harminc napra érvényes, ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
nov. 18
8:45
A Fidesz legzártabb eseménye, ahol eldől Orbán Viktor sorsa (Blikk)
A Hungexpón tartja 30. tisztújító ülését a Fidesz. Ma kiderül, ki vezeti a továbbiakban a pártot, melynek Orbán Viktor az elnöke. Nagy meglepetés nem valószínű, hogy lesz, hisz az 1988-ban alapított és 1993-tól elnökségi rendszerben vezetett párt tisztújító ülésein eddig 19 alkalomból 16-szor ő volt az egyedüli jelölt.
nov. 18
8:48
Berobbant a tél Magyarországra, hóréteg borítja a Mátrát (ATV)
A Mátrát estére vékony hóréteg borította be, most pedig az erős, viharos szél hordja a havat - írja az Időkép.
nov. 18
8:48
Mácsai Pál: Nem helyes, hogy máig a legfiatalabb színházigazgatók egyike vagyok Budapesten (Telex)
Mácsai konkrét ütemterv szerint, előbb társigazgatás mellett lépne hátra az Örkény Színház éléről, Gáspár Mátét nézte ki utódjául.
nov. 18
8:51
Menesztették a kémszoftverrel megfigyelt dandártábornokot, Áder János legfőbb védelmezőjét (Blikk)
Pomozi Sándort a belügyminiszter javaslatára a köztársasági elnök mentette fel a szolgálatból.
nov. 18
8:54
Megszólalt a minisztérium: szigorítás jön a dohányboltokban (Infostart)
A szaktárca ugyan még nem tudja, hogy mikor lép hatályba az friss rendelkezés, viszont azt már elárulták, a kiskorúakat kiszolgáló trafikosok az eddigieknél súlyosabb büntetésekre számíthatnak.
nov. 18
8:54
Mészáros Lőrinc autópályás cégénél nem féltek egy igazi Paint-remekművel felkészíteni az M0-M1 csomópontban várható káoszra (444.hu)
A cégnél elkészítették a Tíz Másodperc Alatt Elkészíthető Tökéletes Útfelújítás-magyarázó Térképet, igaz, később lecserélték azt.
nov. 18
8:54
Fontos határidő közeleg: már csak egy hónapig igényelhetnek a jelenlegi feltételekkel babaváró hitelt a fiatal párok (SzMo)
Jövőre a házaspárok csak akkor lehetnek jogosultak a konstrukcióra, ha a feleség az igényléskor még nem töltötte be a 30. életévét. A szakértő emlékeztetett arra is, hogy a hitelfelvételhez elengedhetetlen a folyamatos munkaviszony.
nov. 18
9:09
Rusvai Miklós: büszkeség, hogy felkerültem egy "terrorszervezet" halállistájára (Blikk)
Ha a hazai Covid járványt emlegeti fel valaki, önkéntelenül is beugrik az egyik legtöbbet látott virulógus szakértő arca. Rusvai Miklós nyugdíjasként jutott el népszerűsége csúcsára, pedig igazán szép karriert tudhat magáénak egyetemi tanszékvezető tanárként. A járvány veszélyesebb szakaszaiban óránként láthattuk valamelyik tévécsatornán, vagy port
nov. 18
9:12
Nagyon sokba kerülhet, ha így hagyjuk ott az autót (Infostart)
Egyre emelkedik a közterületen elhagyott gépjárművek száma Siófokon, és ez egyre nagyobb problémát, sőt anyagi terhet jelent a városnak.
nov. 18
9:12
Most közölték: már csak egy hónapjuk maradt a magyar fiataloknak igénybe venni a babaváró támogatást (ATV)
Már csak egy hónap áll rendelkezésre azok számára, akik a jelenlegi feltételek szerint szeretnék igénybe venni a babaváró támogatást - hívta fel a figyelmet a Duna House.
nov. 18
9:21
Nálunk laktak a Szomszédok – Meglátogattuk a panelt, ahol a legendás teleregény játszódott (Blikk)
Az ország legismertebb társasháza, pedig külsőre éppen olyan, mint bármelyik lakótelepi panel. Semmi nem jelzi, hogy hogy 12 éven át itt lakott Lenke néni, Taki bácsi, a Mágenheim család, Vágási Feri és Jutka. Mégis sokan rátalálnak, fotózkodnak előtte.
nov. 18
9:24
Hideg és fagyveszély:  szigeteljék a vízmérõaknákat és a fedlapokat! (Nyíregyháza)
A Nyírségvíz Zrt. idén is felhívja a felhasználók figyelmét, hogy cselekedjenek idõben, és kerüljék el a hideg hatására bekövetkezõ vízmérõ-meghibásodás helyreállításának, illetve a vízelfolyás miatt jelentkezõ, magasabb vízdíjszámlának a költségeit.
nov. 18
9:27
Már balhé van a Fidesz tisztújító kongresszusán: bömböltetik hangszórón, hogy "Orbán Viktor hazudik", egy képviselő be akart jutni – fotók, videó (Blikk)
Mint írtuk, a Hungexpón tartja 30. tisztújító ülését a Fidesz. Döntenek az lnök személyéről - aki várhatóan ismét Orbán Viktor lesz, - illetve értékelik a párt szempontjából az elmúlt két év eseményeit. A rendezvény helyszínén kora reggel momentumosok tartottak akciót.
nov. 18
9:30
Nem kell félni az akkumulátorgyáraktól - így Áder János (SzabolcsiHír)
Megjegyezte, Európában 60 akkumulátorgyár építése kezdődött meg vagy tervezik jelenleg is.
nov. 18
9:36
A honvédelmi miniszter kijelentette, szövetségi szinten is felkészültünk Magyarország védelmére! (hirado.hu)
Böröndi Gábor vezérezredes büszkén emelte ki és vonta le a következtetést, hogy "erős, megbízható NATO-szövetségesek vagyunk.
nov. 18
9:36
Puccini szerelmei Bősze Ádám szemével (Nyíregyháza)
Nagy zenészek, nagy szerelmek – Puccini-epizód címmel a zeneszerző komoly és komolytalan szerelmeiről tekinthetik meg Bõsze Ádám zenetörténész komolyzenei standupját a mester házasságáról, az azt övező mámorról, keserűségről és tragédiáról december 15-én a Móricz Zsigmond Színházban.
nov. 18
9:42
Szijjártó Péter rekorder lett az EU-ban - a luxemburgiaknak “köszönheti" (ATV)
A mai naptól Szijjártó Péter az Európai Unió leghosszabb ideje hivatalban lévő külügyminisztere - miután a luxemburgi külügyminiszter, Asselborn ma elbucsúzott a hivatalától.
nov. 18
9:48
Szövetségi szinten is felkészültünk az ország védelmére (Demokrata)
Ez az első alkalom, amikor a Magyar Honvédség teljes spektrumában felkészül a védekezésre.
nov. 18
9:48
Képviselői sorozat: 13. választókerület: Vassné Harman Gyöngyi (Nyíregyháza)
Sok szállal kötődik Nyíregyházához Vassné Harman Gyöngyi (Fidesz-Kdnp), aki egyik ágon tirpák ősöktől származik. A városból a családalapítás idején költözött férjével választott lakhelyükre, Mandabokorba, ahol óvónőként, telephelyfelelősként, majd képviselőként is igyekszik tenni a szétszórtan élő, mégis egybe tartozó bokortanyai közösségért, melye
nov. 18
9:48
Közadakozásból újították fel a Szentháromság-szobrot Tolnán (vasárnap.hu)
Kétszáz évvel ezelőtt, szintén közadakozásból állíttatták fel a későbarokk stílusú szobrot a városban megtelepedett svábok. A műemlék rekonstrukcióját az e

Keresés