Múlt csütörtökön veszett nyoma a húszéves Botondnak, akit nagy erőkkel kezdett keresni a rendőrség és az édesanyja felhívására összeállt önkéntes csapat. A fiatalt végül megtalálták, de már nem tudtak rajta segíteni.
Perceken múlt egy román nő élete, akit elrablója egy autó csomagtartójába zárt, majd felgyújtotta a kocsit. Egy mobiltelefonos alkalmazás vezette nyomra a rendőrséget, a nő a segélyhívón jelentkezett.
Rosszul lett egy látogató a medence partján hétfő délután a törökbálinti Cseh László Uszodában. A sportközpont munkatársai azonnal elsősegélyben részesítették a jelenlévő orvos segítségével..
Ha épp élő adásban van az ember, igyekszik a legjobb arcát mutatni, de nem Ben Affleck, akire a felesége szólt rá, hogy kapja egy kicsit össze magát a Grammy-gála kellős közepén.
Cseh származású, van egy ikertestvére és két összenőtt lábujja, betöréses lopásért ítélték el, és ő Hollywood egyik legokosabban üzletelő sztárja. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 45. születésnapját ünneplő Ashton Kutcher kapcsán.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csapata már meg is érkezett Törökországba, emellett a tervek szerint hamarosan újabb magyar szakemberek utaznak a földrengés sújtotta területekre, hogy segítsék a túlélők utáni kutatást - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.
Szaúd-Arábia nagyvárosából, Dzsiddából tartott Budapestre a Wizz Air menetrend szerint közlekedő járata, amikor a kapitány úgy döntött, megszakítja az utat. Az egyik utas, egy magyar állampolgár ugyanis először utastársát, majd az egyik légikísérőt is bántalmazta.
A Blikket kereste fel Kucsera Gábor egyik titkos szeretője, aki kendőzetlenül beszélt a viszonyukról. Állítása szerint többször is lebuktak Tápai Szabina előtt, aki szemet hunyt férje félrelépése fölött.
Perceken múlt egy román nő élete, akit elrablója egy autó csomagtartójába zárt, majd felgyújtotta a kocsit. Egy mobiltelefonos alkalmazás vezette nyomra a rendőrséget, a nő a segélyhívón jelentkezett.
Olyannyira hideg lett az országban, hogy Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára bejelentette a vörös kód életbe léptetését.
Még csak pár hónaposak, de a kis Elza és Franciska már most az ország kedvence. Borbély Alexandra ismét bepillantást engedett szépséges ikerbabái életébe. Instagram oldalán egy kérdezz-felelek keretében válaszolta meg a leggyakoribb kérdéseket.
Gyermekkorában sokszor bántalmazták, 16 évesen már három munkahelye volt, és a férfiakkal sem volt szerencséje. Hajléktalanságból küzdötte fel magát a most 40 éves vállalkozónő, aki üzletasszonyként milliókat keres.
Bombariadó van a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, a Zrinyi Miklós Gimnáziumban, az Ady Endre Általános Iskola és Gimnáziumban, valamint a Dózsa György Belvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában is. A későbbiekben kiderült, nemcsak ide, hanem több városi iskolába is küldtek fenyegető e-mailt.
Az esküvői frizuráról általában egy hullámos vagy göndör haj némi díszítéssel, vagy egy elegáns konty jut első körben eszünkbe. 2023-ban azonban az esküvői frizurákra is rányomta a bélyegét a legnagyobb hajtrend, ami nem más, mint a rövid haj.
Hayek éveken át küzdött a skatulya ellen, de a producerek éveken át csak a bombázót látták benne. Még az Oscar-jelölése után sem keresték meg komoly szerepekkel.
A hideg időjárás miatt három régióban léptetik életbe az úgynevezett vörös kódot, ami azt jelenti, hogy valamennyi szociális intézmény számára kötelező a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadása - jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Egyre több szakember hangoztatja, hogy minél hamarabb ki kellene váltani a túlzott húsfogyasztást más proteinforrásokkal. A legegyszerűbb lenne átváltani rovarokra.
A hüvelyszárazság nagyon sok nőnél jelentkezhet, és nem csupán azért, mert a változókorba lépett. Többféle, olykor meglepő oka is lehet a kialakulásának – habár elsőre csak apróbb kellemetlenségnek tűnhet, komoly hatással lehet egyebek között a szexuális életre is. Mit tehetünk, ha hüvelyszárazsággal küzdünk?
Zámbó Krisztián tavaly nyár elején egyszer már bejelentette, hogy szakított párjával, Takács Zsuzsikával, ám akkor nem bírták sokáig egymás nélkül: rövid időn belül kibékültek, sőt mi több, már az esküvőjüket tervezgették.
196 centiméter és 110 kiló tömény izom volt Tyler Reks, akit pankrátorként ismerhette meg a világ, ma azonban már teljesen, de tényleg teljesen másképp él.