Nemrégiben meghalt Paco Rabanne, a divattervező, aki a 60-as, 70-es években alapjaiban változtatta meg azt, ahogy a ruháról, öltözékről gondolkodni érdemes. Rendszeres szerzőnk, Keszeg Anna divatteoretikus írt nekrológot, ami kicsit elgondolkodtathat bennünket a jövőnkkel, az öltözködéi szokásainkkal, a testünkkel kapcsolatban.
Tavaly ősszel sorozatos balesetek érték Baranyi Lászlót. Ezekből ugyan felépült, de úgy érzi, valami nincs rendben. Teljes kivizsgálásra van szüksége, hogy fény derüljön a problémára.
Az Egyesült Államok már több tucat partnerországgal osztotta meg információit a múlt héten amerikai felségvizek fölött megsemmisített kínai hírszerző léggömbről, amelynek maradványait folyamatosan elemzik - közölte az amerikai külügyminiszter szerdán, miután Washingtonban tárgyalt a NATO főtitkárával.
Felfoghatatlan tragédián ment keresztül egy fiatal fiú és szülei: a mindössze hét éves gyermeket először rosszul diagnosztizálták, majd kiderült, hogy igen ritka, halálos betegsége van.
A 95 éves Baranyi Lászlót az utóbbi években nagyon megviseli az egészsége, ráadásul több baleset is érte. Érzi, hogy valami jelenleg sem stimmel egészségével, ezért kivizsgálásokra jár, hogy kiderüljön a problémája.
Szinte rá sem ismerni Eszenyi Enikőre, aki életének nagy pillanatait egykor bátran osztotta meg az újságokkal, sőt, számos címlapos interjút adott, ugyanis ma már minden ilyen kérést elutasít: elmondása szerint nem nyilatkozik többé a magyar lapoknak.
A csütörtök sokunk számára nagyon jó napnak ígérkezik! A Vízöntő vágyai beteljesülőben vannak, még akkor is, ha egy picit másképp, mint gondolta... Napi horoszkóp következik.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Egy házaspárt mentett a ki a romok alól a törökországi földrengés mentésében részt vevő magyar Hunor mentőszervezet - hangzott el szerdán az M1 Híradóban.
Hétfőn reggel hatalmas erejű földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát. A nyugat és kelet határán fekvő országban felfoghatatlan pusztítást végzett a rengés, lakóházak és épületek dőltek össze és több mint 11 ezren életüket vesztették.
Az akkor 17 éves Agárdi Szilvit 2012-ben ismerhette meg a közönség, amikor lenyűgözte a zsűrit és a közönséget figyelemre méltó tehetségével. Ám most, több mint egy évtizeddel később, már nagy zenei karriert tudhat magáénak, a szerelmével pedig az esküvőjükre készülnek.
Meghaladta csütörtök hajnalra a 15 ezret a hét eleji törökországi és szíriai földrengések halálos áldozatainak száma a helyi hatóságok összesítése szerint, a sérültekét pedig Törökországban már közel 63 ezerre, Szíriában pedig 5 ezernél többre teszik.
Galambos Lajost, vagy ahogy sokan a mai napig ismerik, Lagzi Lajcsit tavaly decemberben ítélték jogerősen három év hat hónap letöltendő börtönbüntetésre. A trombitás állítólag már a behívóját is megkapta és a hónap végén be kell költöznie a kecskeméti intézménybe.
Állítólag megszégyenítő módon vetett véget többéves kapcsolatának Zámbó Krisztián: menyasszonya éppen esküvői ruhákat próbált, amikor az énekes a közösségi médiában bejelentette: tíz év után szakítanak.
A jelmezek segítenek életre kelteni és hihetőbbé tenni a filmekben lévő karaktereket. A színészek és színésznők pedig mindig nagyon várják az első próbákat, amikor végre magukra ölthetik a szerepükhöz illő kosztümöket, és a sminkesek és fodrászok végre a filmben játszott karakterre alakítják a megjelenésüket.
Azt hihetnénk, hogy aki egyszer megízlelte a siker ízét, az újra át akarja élni az élményt, és ezért kész mindent feláldozni. A színészek egy része, főleg azok, akik korán csöppentek bele ebbe a világba, inkább menekültek belőle.