Az internet által nyújtott számtalan pozitívum mellett arra is megvan az esély, hogy egy-egy vásárláskor pórul járunk. Kétes eredetű kozmetikumokhoz aránylag egyszerűen hozzájuthatunk, azonban az e fajta készítmények esetében nem csak az kérdés, hogy hatékonyak lesznek-e. Könnyen lehet, hogy szervezetünket is károsíthatják. Ezért érdemes megbízható
Borbély Alexandra tündéri ikerbabái áprilisban lesznek fél évesek, és azon túl, hogy mennyire gyorsan telik az idő, a lányok életében már több mérföldkő is eljött. Talán mondhatjuk azt, hogy ez az eddigi legmeghatározóbb, eljött ugyanis a keresztelő napja.
Katalin hercegné klasszikus, elegáns, időtálló ruhatára igazi stílusikonná varázsolta őt. A királyi család elkötelezett rajongói, valamint a divat szerelmesei hétről hétre tűkön ülve azt lesik, hogy mikor jelenik meg egy eseményen, és ha végre felbukkant valahol, akkor a következő kérdés az, hogy mit csinált, na és persze az, hogy mit viselt.
Sokszor érezhetjük úgy, hogy a hétköznapok folyton ismétlődő kötelező teendői kiszívják a színt az életünkből. Pedig pont az lenne a lényeg, hogy a rutinfeladatok mellett élményeket szerezzünk és ne hagyjuk elillanni az érzéki pillanatokat. Képzeljünk el egy nőt, aki bátran néz szembe a kihívásokkal, és egy férfit, aki a mindennapok királyaként mag
Kulcsár Edina két nappal ezelőtt hozta nyilvánosságra születendő kislánya nevét. Férjével, Varga Márkkal (G.w.M.) egy nagyon különleges és gyönyörű jelentéssel bíró nevet választottak. A bejelentést követően kommentáradat indult, amelyben a rajongók kifejtették véleményüket a döntéssel kapcsolatban.
Ahogy leülepszik a por a 2023-as Oscar-díjkiosztóról, van egy színész, aki nem igazán jutott be. Austin Butlert ugyan jelölték, de a hőn áhított aranyszobrocskát nem ő vihette haza. Mit tehet hát egy összetört szívű színész? Nos, Austin úgy döntött, hogy bánatát napba, homokba és gyönyörű barátnője, Kaia Gerber társaságába fojtja.
Millie Bobby Brown édes fotókat posztolt Instagram oldalára, ahol nem csak a makulátlan szépségéről rántotta le a leplet sminknélküliségével, de a hatalmas szívéről is: a bejegyzésben édes kiskutyáknak keres új otthont, ahol szerető gazdára találhatnának.
Károly király és Harry herceg kapcsolata már régóta nagyon viharos. Voltak idők, amikor megoldódni látszott a helyzet, de most egy új fordulat következett be. Ha ezt Károly király meglépi, már végképp semmi remény nem marad a békülésre.
Ugyan még csak március van, de a 2023 őszén érkező kollekciók javarészét már láthattuk a kifutókon, aki viszont lemaradt, annak aggodalomra semmi ok, mert összegyűjtöttünk mindent (és mindenkit), amit kár lenne kihagyni!
Konkoly Zsófi igazi példakép, aki a tokiói paralimpián két ezüst és egy aranyéremmel ékesítette a magyarok dicsőségfalát. Ismerd meg a végtelenül kedves, a sikerei ellenére is roppant szerény lányt.
Sorozatunkban Ocskó Barbara asztrológus vezet be a téma rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin átlásd, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Legújabb cikkében arról ír, milyenek is pontosan az egyes csillagjegyek a szerelemben, és hogyan kezdjünk hozzá, ha a Rák férfi meghódítása a cél
Veled előfordult már, hogy álmodban ért az orgazmus? Ha igen, ne ijedj meg, hiszen ez teljesen normális! Sőt, érdekesség, hogy a nőknél gyakrabban előfordul, mint a férfiaknál. Utánajártunk, mi lehet ennek az oka.
Több mint 12 millió forintos kártérítési pert fontolgat Varnus Xavér egy orgonaépítő vállalkozó ellen. Azt állítja, a szakember szerződésben vállalta, hogy április végére működőképessé teszi neki a pár hete Németországból 15 ezer darabban Mezőlakra szállított hangszert.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A kormány 47 tonnányi segélyszállítmányt küld a februári földrengés szíriai károsultjai, közöttük is a leginkább rászorulók számára a Hungary Helps program keretében - jelentette be a tárca tájékoztatása szerint kedd reggel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az iskola korábbi diákja volt a Nashville-i iskolai lövöldöző, aki három diákot és az iskola három dolgozóját, köztük az iskola vezetőjét, ölte meg hétfőn délelőtt a Covenant keresztény magániskolában.
Hamarosan beköszönt a tavasz, és itt az ideje bedobozolni a vastag, kötött holmikat és a csizmákat. De hogyan csomagolhatjuk el úgy, hogy ne sérüljenek, míg ismét szükség lesz rájuk?
Nem hagyja annyiban Galambos Lajos, hogy elutasították a halasztási kérelmét. A trombitás még nem kapta kézbe a behívóját, amellyel meg kell kezdenie a börtönbüntetését. Most újabb orvosi vizsgálaton esett át, amelynek az eredménye véleménye szerint sok mindent befolyásolhat.