A most 41 éves Leigh Cooper mindig is vágyott gyermekre. 2019-ben szakított párjával, és úgy döntött, egyedül is vállalja a szülőséget. Korábban egy vetélésbe már majdnem belehalt, de ez sem tántorította el, mindenképpen anya akart lenni.
Igazi családi idillben él Borbély Alexandra és Nagy Ervin az ikrekkel, Elzával és Franciskával. A színészek a boldogságukról meséltek, miközben a szülői lét nehézségeit sem rejtették véka alá.
Tóth Andi nem tud jót cselekedni, folyamatosan támadják a közösségi médiában. Az énekesnő attól tart, hogy a virtuális támadások átcsaphatnak személyes zaklatásba is.
A fiatal táncosnő tavaly júniusban párjával épp dolgozni ment az Operettszínházba, amikor a Jókai utcában rájuk omlott egy épületrész. A balerina súlyos sérüléseket szenvedett, lebénult. Rehabilitációs kezelésekre jár, ám a barátaival nem tartja a kapcsolatot, hiába keresik őt.
Ha szeretnénk a környezettel is jót tenni, és mellé még spórolni is, akkor érdemes a lehető legkevesebb ételt kidobni. Mutatunk is erre egy jó ötletet.
Selena Gomez nagyon fiatalon került be a szórakoztatóiparba, emiatt sok olyan nehézségen esett át, melyet más, vele egykorú fiatalok sosem tapasztaltak meg.
Egészen pontosan egy hete rebbent fel a hír, hogy Timothée Chalamet és Kylie Jenner randiznak egymással. A 25 éves üzletasszony és a 27 éves színész egyelőre nem erősítették meg a dolgot, most azonban árulkodó fotók kerültek napvilágra.
A 2023-as őszi-téli kollekciók ruhái a letisztult, kifinomult luxust képviselték, legyen szó akár az Alexander McQueen, vagy a Victoria Beckham márkák semleges alapdarabjairól. Ez az It-lányok szerint más a trendi, kitartóan ragaszkodnak kedvenc meztelenruhájukhoz – köztük Kendall Jenner is.
A húsvét előtti böjti időszakban, a katolikus Kolumbiában készített videófelvételen az látszik, hogy Martín Alfonso Mejía polgármester igencsak ittas állapotban, szinte meztelenül táncol egy szórakozóhelyen.
Órákkal azután, hogy a floridai Daytona Beach-i rendőrség bejelentette Drake Bell eltűnését, a Nickelodeon egykori sztárja saját maga osztotta meg a hírt, mi is történt vele.
Eltűntnek nyilvánította a Daytona Beach-i rendőrség Drake Bell amerikai színészt, aki korábban számos gyermekműsorban szerepelt a Nickelodeon csatornán - írja a Naphire.hu az Origo.hu alapján.
Már csak három hét és sor kerül az Egyesült Királyság egyik legnagyobb történelmi eseményére: Károly király és Kamilla királyné koronázására. Ahogy közeledik a nagy nap, úgy tudunk meg egyre többet a ceremónia részleteiről - ezúttal a koronaékszerekről.
Kiderült, hogy Matthew McConaughey édesanyja igencsak közelről ismerte Woody Harrelson édesapját; annak a lehetősége is felmerült, hogy az egyébként nagyon jó barátságot ápoló két színész akár féltestvérek lehetnek.